Nemzeti Ujság, 1932. május (14. évfolyam, 96-118. szám)
1932-05-03 / 97. szám
Kied., 1932 május 3 NEMZETI ÚJSÁG SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Toronyi Gyula jubileuma Vasárnap este díszelőadás keretében kerütt színre Johann Strauss a „Cigánybáró“ című bájos operettje az Operaházban. Az ünnepi jellegű előadás alkalmával Toronyi Gyula művészi pályafutásának negyvenedik évfordulóját ülték meg és az érdemes művészt, aki az elmúlt négy évtized során számos emlékezetes alakításával aratott megérdemelt elismerést, jubiláns estjén Zsupán szerepében ünnepelte a közönség. Toronyi kedves, egyéni humora, kiváló színpadismerete és értékes színművészi képességei most is nagy hatást keltettek s a nagyszámú hallgatóság szűnni nem akaró lelkesedéssel tüntetett a népszerű tenorista mellett, akit barátai és tisztelői babérkoszorúkkal és virágokkal halmozták el. A jubiláris előadás egyéb szereplői, így elsősorban a Soffi szerepét bravúrosan alakító Szabó Lujza, továbbá Lourisin Lajos, akinek zengő tenorja Barinkay Sándor hálás áriájában bontakozott ki, valamint Palló Imre, Bársony Dóra Orosz Julia Szügyi Kálmán és ifj. Toronyi Gyula vették ki megérdemelten részüket az ünneplésből. Általános tetszést keltettek a balettbetétek, amelyek közül a toborzó frissütemű jelenetét meg is kellett ismételni. A jubiláis előadást Brrg Ottó karnagy sok ízléssel vezényelte. _______ (d.t) o Labriola átvette a Városi Színházat. Hétfőn délelőtt vette volna át a Városi Színházat eredetileg az új bérlő Bernardo Labriola megbízottja. Ez a délelőtti terminus azonban eltolódást szenvedett és az átadás a főváros részéről hétfőn délután 5 órakor történt. A szírház épületénél egyébként délben megjelent ügyvédje kíséretében Ferenczy Károly, a volt bérlő-igazgató és fel akart menni az igazgatósági helyiségbe. A színház alkalmazottai bebocsátását megtagadták, azzal az indokolással, hogy a polgármester rendelkezése értelmében csupán polgármesteri engedély birtokában lévő egyént engedhetnek be. Ferenczy Károly és ügyvédje tudomásul vették ezt és eltávoztak. Hétfőn délután a székesfőváros képviseletében Pacher Béla dr. fogalmazó és Varga Ferenc számtanácsos Fodor Tibor, a VárosiSzínház új igazgatója társaságában megjelentek a Városi Színházban. Labriola Bernardo, a Városi Színház új bérlőjének budapesti adminisztratív igazgatója ugyanis Fodor Tibor. Csak formai átadás történt, átadták a bérlő megbízottjának a színház kulcsait, a leltár szerint való átadás pedig május 10-én kezdődik meg és előreláthatóan több napot vesz igénybe. ‘ — Növendékhangverseny a Zeneakadémián. A Zeneművészeti Főiskola igazgatósága hétfőn délután rendezte tizenharmadik nyilvános növendékhangversenyét, melynek műsorán Bach, Beethoven, Rossini, Schumann, Ernst, Wagner, Strauss, Hubay és Toknányi-szerzemények kerültek előadásra. A növendékek közül feltűnt Barta-Takács Éva, néhai Takács Mihály, az Operaház felejthetetlen, nagynevű énekművészének unokahúga, aki kitűnően iskolázott tisztafényű hangjával, meglepően érett muzikalitással adta elő Richard Wagner Fájdalmak című dalát, Strauss Alázat című hangulatos szerzeményét és Hubay Jenő „Ha takarja,című bájos dalát. Barta-Takács Évát, Maleczky Bianca szép jövőjű, fiatal növendékeit a közönség lelkesen ünnepelte. Méltán osztoznak Takács Éva sikerében a többi szereplő növendékek is, így elsősorban Benedek Ágnes, aki Bach kromatikus fantáziáját és a fugát adta elő biztos technikai készültséggel, Inselt Katalin, aki Schumann romantikus fantáziájának brilliiáns előadásával aratott szép sikert. Zajos tapsot kapott az igen tehetségesnek mustakozó Gáspár Zsigmond, Koncz János tanár kitűnő növendéke, aki Ernst ritkán hallott fil-moll hegedűversenyének virtuóz előadásával emelkedett ki az együttesből. Nagy Géza tanár két komoly készültségű, muzsikális növendéke, Faragó György és Rónai Lívia Beethoven Erioca variációit és Dohnányi Ernő Coppélia keringőjének átiratát adták elő komoly hatást keltve s végül Juurup Ada, az észt származású kitűnő hangversenyénekesnő tiszta fényű koronaturájával a Sevillai borbély Cavatináját énekelte el. A hangversenyen résztvett nagyszámú közönség szeretettel ünnepelte a fiatal művészjelölteket kitűnő tanáraikkal együtt. — Új szereplő a Válás után-ban. Bisson híres bohózatának kedd esti előadásán a Nemzeti Színházban Bourganeuf szerepét először játssza Sugár Károly, míg a többi főszereplők: Vizváry Mariska, T. Mátray Erzsi, Ághi Erzsi, Náday Béla, Kürthy György, M. Iványi Irén, Gabrínyi László, Kelemen Mária és Gyenis maradtak. — Irodalmi előadások a Petőfi-Házban. A Petőfi Társaság tavasszal folytatja a múlt évben rendszeresített irodalmi előadásokat a Petőfi Házban. Az első ilyen irodalmi előadást május 5-én Áldozócsütörtökön délelőtt 11 órakor tartják (VT., Bajza utca 21.). Az előadást Havas István tartja. — Hangverseny. A Budapesti Palestrina Kórus és K. Sztojanovits Lili együttes hangversenyt rendeztek hétfőn este a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, a Budapesti Hangversenyzenekar közreműködésével, Bárdos Lajos vezénylete alatt. A műsoron nálunk eddigelé még nem hallott művek szerepeltek. G. Gabrieli: Sonata Piane Forte című kettős fúvókra írott érdekes műve, Mozart: „Ah, los previdi“ kezdetű áriája, melyet K. Sztojanovits Lili énekelt finom muzsikalitárssal és Haydn Nelson miséje között, melynek magánénekszámaiban K. Sztojanovits Lili, Rácz Tilda, Laurisin Lajos és Tibor Zoltán jeleskedtek Zsassicovszky József orgonakísérete mellett. Stravinskynek 1930-ban komponált „Zsoltár-szimfonia“ című műve is bemutatásra került. Az ultramodern muzsika világhíres egyéniségének e munkája a hangszínfoltok bravúros felrakása, melyben az orgonaszerűség mellett a ritmus kiélezett hangsúlyozásán van a hangsúly. Dallam és elmélyülő áhítat teljesen hiányzik a zsoltárszimfóniából. Az elismerés a kitűnő Bárdos karnagyot és az elsőrangú kórust és zenekart illeti a muzsikális előadásért. A műsorszámokat Koudela Géza dr., a közismert kitűnő egyetemi egyházzenei igazgató ismertette választékos finomsággal. (S.) — Éhenhalt Ausztrália legkiválóbb festője. Londonból jelentik: Londonban hosszas szenvedés után meghalt James F. Scott, Ausztrália legtehetségesebb festője, aki a világháborúban az ausztráliai haderő hivatalos festője volt, majd a wembleyi kiállítás ausztráliai pavillonjának freskóit festette. Betegség és gazdasági depresszió a legrettenetesebb nyomorba döntötték, úgy hogy valósággal éhen halt. Mint most kiderült, az utóbbi hónapokban egész napi tápláléka néhány korty tejből állt és utolsó filléreiből festéket és vásznat vásárolt. Röviddel halála után az angol Királyi Akadémia kitüntette egyik képét. — Egy hét a bagolyvárban. P. Márkus Emilia, Bajor Gizi, Cs. Aczél Ilona, Uray Tivadar, Petheő Attila, Harasztos Gusztáv, Matony Antal, Pataky József és Kelemen Mária játsszák Marshall regényes komédiájának az Egy hét a bagolyvárban-adk a főszerepeit pénteken este a Nemzeti Színházban. Csathó Kálmán rendezi az előadást. —Esterházy Pál herceg vásárlásai a Műcsarnokban. Esterházy Pál herceg a Képzőművészeti Társulat tavaszi tárhatán, amely Pünkösdig marad nyitva, gyűjtemény© számára megvásárolta néhai Dörre Tivadar vizfestményét, Garay Ákos pasztelljét, Biczó András vizfestményét és Nádler Róbert egyik munkáját. Budapest nafiv szenzációja* A Pápa koronázásának 16 éves jubileumára készült nagy PÁPA-FILM k‘t*z á^r11 a^"*a COfM SZlUll ÉZ-bs,, (üllői-ut és József-ktfrut sorok) Május 4-én, szerdán délután 8 órakor Május 5-én, csütörtökön d. e. 11 órakor Május 6-án, pénteken délután 3 órakor Május 7-én, szombaton délután 3 órakor Május 8-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Jegyek elővételben kaphatók. Corvin Színház pénztáránál. Pfeifer Ferdinand könyvkereskedésében IV., Kossuth Lajos utca 6. Telefon 87-4-00 és 86-4-65. Rózsavölgyi és Társa, Szervita-tér 5. Tel.: 82082. Jegyek 50 fillértől 2 pengőig. A nagy érdeklődésre való tekintettel, ajánlatos a jegyekről mielőbb gondoskodni. pnsBÉLA (K. J.): vasárnap cats: Egy hét a bagolyvárban. (FOSD). VÍGSZÍNHÁZ. Kedd: A mélóságos asszony; szerda: A kisasszony; csütörtök: Angliai Erzsébet. péntek: A kisasszony; szombat: A méltóságos asszony trafikja: vasárnap délután: A méltóságos asszony trafikja: vasárnap este: A kisasszony. (Fet 4, 8). KIRÁLY SZÍNHÁZ. Egész héten minden este: Angyalt vettem feleségül. (8). BELVÁROSI SZÍNHÁZ. Egész héten minden este: Egy kis senki; vasárnap délután: A torockói menyasszony. (Fél 4. 8). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ. Kedd, szerda, csütörtök, péntek: Szibilll; szombat: Régi Orfeum; vasárnap délután és este Szibilil. (Fél 4. 8). MŰVÉSZ SZÍNHÁZ. Kedd: Tűzmadár; szerda: Lányok és fiuk; csill.: Tűzmadár: péntek, szombat: Lányok és fiuk: vasárnap délután: Tűzmadár: vasárnap este: Lányok és fiuk. (4. 8). ANDRÁSSY-UTI SZÍNHÁZ. Egész héten minden este és vasárnap délután: Huszár Pufi. Medgyaszay Vilma. Vaszary Piroska. Dajbukát Ilona. Kökény Ilona. Békéül: Bársony. Peti. Radó. Pártos felléptével. Le az álarccal! Revü 12 képben. — Nyáréjszaka. (4. 9). ROYAL ORFEUM. Tropikn» Express Villám revü 66 képben. Előadások kezdete hétköznapokon fél 5 és fél 9, vasárnap 3. 6 és 9 órakor. TERÉZKÖRUTI SZÍNPAD. Egész héten minden este és vasárnap délután: Salamon Béla, Rátkai Márton és Rajna Alice felléptével. A rolló. Muszáj röhögni. Mondjon le a vőlegényemről. Ha Sekszpir filmet írna. Elrabolták a Bethlen-babyt. A tisztességes asszony. Hacsek és Sajó. (4. 9). BETHLEN-TÉRI SZÍNPAD. (Telefon: 443—76.) Minden nap 6 év 9 órakor. Kacagtató műsor Konferál: Szentiványi STEINHARDT SZÍNPAD. (Akácfa utca 4. Telefon: 429—74.) Egész héten minden este. vasár- és ünnepnap délután* Az éjjeli portás. — Darázsfészek. — Bohózatok. (Háromnegyed 5. háromnegyed 9) KOMÉDIA ORFEUM. (Tokai-tér 16. Telefon: 186—20). Egész héten minden este. vasár- és ünnepnap délután: Rabbinus. A más ágyában. Bohózatok. Tábori Érczkövy: Somfár Stery. (Fél 5. 9). Színházak heti műsora MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ. Kedd: Parasztbecsület. Bajazzók (A. 28.); szerda: Csavargó és a királyleány. Diótörő (Bérletszünet); csütörtök: Rigoletto (B.27.); péntek: Nincs előadás, szombat: A mosoly országa (Bérletszünet). Vasárnap este: Aida (F. 19.). (Fét 8). NEMZETI SZÍNHÁZ. Kedd: Válás után (K. Bérlet); szerda: Csőik a pusztán (D. bérlet); csütörtök: Porcel kin. péntek: Egy hét a bagolyvárban (A. 85., premierbérlet 8.); szombat: Csóka Mozgófényképszínházak műsora BODOGRAF FILMSZÍNHÁZ (József körút 63 Telefon: József 834—75.) Varsói bál. (Dráma). — Két generáció. (Szinműi). — Stan és Pan főzőcskézik. (Burleszk). — Magyar hangos Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon fél 5 egynegyed 8 és 10 órakor, vasár és ünnepnap 2 órától folytatólagosan. CORSO MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ. (Váci utca 9 Telefon- Ant. 87—4—02.) Egy édes légyott. (Filmregény). — Viágpanoráma. (Riport). — Paramount és Magyar Híradó. — Előadások kezdete minden nap 4. 6. és 10 órakor. CORVIN FILMSZÍNHÁZ. (József körút és Üllői-út sarok. Telefon: József 389—88 és 395—84.1 önagyságú solfőrje (vígjáték) és a kísérő műsor. Híradók. Előadások kezdete hétköznapokon fél 6, fél 8 és fél 10. vasár és ünnepnapokon fél 4 fél 6 fél 8 és fél 10 órakor. | LAWRENCE TIBBETT ÉNEKEL ~] FÉSZEK MOZGÓJózsef körút 70. Telefon 460—40.) A gyilkos nyomában. (Dráma). — Szabad a csók. (Vígjáték). — Magyar hangos Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon: fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor, vasárnap fél 3 órától folytatólagosan. — Vasárnap délelőtt burleszkmatiné. FORUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos utca 18. szám. Telefon: Ant. 897—07 és Ant. 895—43.) Ketten egy autón! (Vígjáték). — Hangos Híradók Előadások kezdete hétköznapokon 8 és 10 vasárnap 24. 6 8 és 10 órakor — Az első előadás minden nap fél, helyárakkal. I LUPE VELEZ TÁNCOL | KAMARA MOZGÓ. (Dohány- és Nyár utca sarok. Telefon: József 440—27.) A spanyol légy. (Filmjáték). — Hangos Magyar Világhiradó — Előadások kezdete hétköznapokon 4. 6 8 és 10 vasár- és ünnepnap 2. 4. 6. 8 és 10 órakor. — Az első előadás mindennap mérsékelt belyárakkal. KULTUR HANGOS MOZGÓ (Kinizsi utca 16 Telefon: Aut. 861—93.1 A hármak titka. (Dráma). — Az orvos felesége. (Filmjáték). — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon fél 5. 7 és fél 10 vásár és ünnepnapokon fél 3. 5 fél 8 és 10 órakor — Az első előadás fél hol várakkal. OMNIA FILMSZÍNHÁZ (VIII. Kölcsey utca , Telefon: József 301—25.) A veszedelmes leány. (Vígjáték) — Magyar és Fox Híradó. Előadások hétköznapokon 4. 6. 8 és 10. vasár- és ünnepnapokon 2. 4, 6. 8 és 10 órakor. — Az első előadás fél hely árakkal. A KÉT VILÁG SZERELMESE című új filmszenzációban PALACE FILMSZÍNHÁZ. (VII., Erzsébet körút 8. sz. Telefon: József 365—23.) Édes légyott. (Vígjáték). — Magyar Paramount Panoráma. — Paramount Híradó. — Magyar hangos Híradó — Előadások kezdete hétköznapokon 4. 6. 8 és 10. vasár- és ünnepnapokon 2. 4, 6. 8 és 10 órakor. — Az első előadás mindennap fél betyárakkal. PATRIA MOZGÓ. Népszínház utca 18.1 Telefon: József 456—73.) A gyilkos nyomában. (Dráma). —Szabad a csók. (Vígjáték). — Hangos »Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor, vasárnap fél 3 órától folytatólagosan. RADIUS METRO FILMPALOTA (Nagymező utca 22—24. Telefon: Automata 220—98 és 29*2—50.1 Nem vagyok azonos! (Bohózat). — Csárti a csávában. (Burleszk). — Magyar hangos Világhíradó. — Metro—Goldwyn—Mayer Világhíradó. — Előadások hétköznapokon 2—6-ig folytatólagosan azután 6. 8 és 10 vasár- és ünnepnapokon 1—4-ig folytató lagosan, azután 4. 6. 8 és 10 órakor. ROYAL APOLLO. (VII., Erzsébet körút 45 Telefon: József 419—02 és 429—16.) Piri mindent tud. (Vígjáték). — Nézd meg az anyját! (Bohózat). — Hangos magyar és külföldi Világhiradó. — Előadások kezdete hétköznapokon 4. 6. 8 és 10. vasár- és ünnepnapokon 2. 4. 6. 8 és 10 órakor — Az első előadás mindennap fél helyárakkal. SIMPLÁN MOZGÓ (Horthy Miklós út 39 Telefon: Aut. 601—89.) Varsói bál és a fényes kísérő műsor. — Előadások kezdete hétköznapokon 4. 6. 8 és 10. vasárnap 2. 4. 6. 8 és 10 órakor. UFA FILMSZÍNHÁZ. (Teréz komt 60. Telefon: Aut. 197—67 és Aut. 197—198.) A spanyol légy (vígjáték) és a kísérő műsor. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon (szombat kivételével) fél 6 fél 8 és fél 10. szombat, vasár és ünnepnapokon 4. 6. 8 és 10 órakor. URÁNIA FILMSZÍNHÁZ. (Rákóczi út 21 Telefon: József 460—15 és József 460—46.) A diadalmas férfi. (Zenés vígjáték). Fürdőző állatok. (Színes kulturfilm. — Magyar hangos Világhiradó. — Előadások kezdete hétköznapokon (szombat kivételével) 5. egynegyed 8 és fél 10. szombat vasár és Ünnepnapokon 4. 8 és 10 órakor. Magyar lányok hozománya • cukrászattal~bővített szakácskönyvi az eddig megjelent legtartalmasabb magyar szakácskönyv. — Fűzve 6, kötve 8, előfizetőinknek és olvasóinknak 80°/a kedvezmény. — Postai megrendeléseknél 50 fillér portaköltséget számítunk. Megrendelhető adóhivatalunkban, V., Honvéd utca 10. szám. 11 SPORT A Ferencváros egy gól híjján száz adott góllal áll a bajnokság élén A zöld-fehérek gólzáporral győztek Kaposvárott. A finishez közeledő I. ligabajnokság vasárnap fordulóján ismét a Ferencváros követett el bravúrt, amennyiben 10:1 (6:1) arányú, professzionista gól rekorddal győzte le Kaposvárott ellenfelét, a Somogy csapatát. Ezzel a teljesítménnyel 99-re emelkedett a zöld-fehérek idei bajnoki küzdelmek során adott góljainak száma s nem kétséges, hogy a még hátralévő mérkőzéseken a 111. ker. F. C. és a Budai 11. ellen jóval túllépi a Ferencváros csapata a 100 gólos fenomenális eredményt. A bajnokság állása most a következő: Vasárnapi futballeredményeik: Illea: Hungária—Nemzeti 2:0 (0:0). Góllövők: Cseh, Barátky. — Ferencváros—Somogy 10:1 (6:1). Góllövők: Turay. Takáts II. (2), Toldi. Takáts II., Kárpáti. Takáts II., Toldi. Takáts EL, Toldi. Takáts II. — III. ker. FC—Attila 2:1 (1:0). II. liga: Turul—Szecred FC 2:0 (0:0). — Soroksár —Pécs-Baranya 2:1 (0:0). — Bak TK—Terézváros 5:0 (2:0). — Majlác—Rákospalota 4:0 (1:0). — Vác FC—Mc frger 3:1 (1:0). A amatőrbajnokság. I. osztály: Elektromos— MAVAG 3:3 (2:1). — FTC—UTE 5:1 (0:0). — Ed. ker. TVE—„33“ FC 2:2 (2:1). — MTK—BSE 3:1 (2:1). — Törekvés—REAC 4:1 (1:0). — Postás—Fer. Vasutas 3:2 (0:2). Vidék. Debrecen: DVSC—DVSE 1:1 (1:0). — Szombathely: VÁC—Sz. MÁV 5:3 (2:2). — Szeged: REAC—UTC 2:2 (1:0). — Orosháza: Előre—OFC ill (2:0). — Pécs: PVSK—PSC 7:0 (3:0). — Vác: D. Magyarság—VSE 4:1 (0:1). Külföld: Bécs: Bécsi munkás vál.—Budapesti nyomdász vál 4:2 (1:0). — Pozsony: Újpest—Bratislava 4:1 (3:0). — Temesvár: TAC—Budai ..11, 3:2 (2:0). — Losonc: ÉLASz—CsAF MLSz középkor. 3:1 (0:1). — Arad: Kispest Gloria 4:0 (1:0). — Kolozsvár BSzKRT—Románia 21 (1:0). — Bukarest: Bukarest—Venus 2:1 (0:0). — Brüsszel: Belgium—Franciaország 5:2 (3:0). 1. Ferencváros 20 20 0 0 99:16 40 2. Újpest 20 15 3 2 56:25 33 3. Hungária 20 14 3 3 56:23 31 4. Bocskai 18 9 3 6 38:35 21 5. I. ker. FC 18 9 2 7 30:30 20 6. Budai „11“ 18 7 2 9 27:36 16 7^Somogy 18 « 1 11 18:44 13 8. Nemzeti 17 5 2 10 21:41 12 9. Attila 18 4 4 10 17:33 12 10. Kispest 17 3 4 10 22:44 10 11. Vasas 16 3 2 13 28:59 8 12. Sabaria 22 3 2 17 17:31 B Válogatott játékos keret készül az olasz-magyar mérkőzésre Máriássy dr. csütörtökön diktja össze a reprezentatív csapatot Máriássy Lajos dr. szövetségi kapitány a május 8-án Budapesten, a Hungária-úti pályán lejátszandó Magyarország—Olaszország Európakupa válogatott labdarúgómérkőzésre a következő válogatott keretet állította össze: kapusok: Holda Ferencváros, Szabó Hungária, hátvédek: Dudás Újpest, Korányi Ferencváros, Kocsis Hungária, fedezetek: Borsányi Újpest, Sárossi Ferencváros, Lázár Ferencváros, Kalmár Hungária, csatárok: Titkos Hungária, Takács II. Ferencváros, Cseh II. Hungária, Túrai Ferencváros, Toldi Ferencváros, Híres Hungária. A játékosok szerdán délután fél 5 órakor a Hungária-uti pályán kondicsótréninget tartanak. A következő 6 játékos: Holda, Szabó, Kocsis, Kalmár, Lázár és Titkos csütörtökön délután fél 5 órakor a Hungária-uti pályán rendes tréninget tart, mely után, a szövetségi kapitány összeállítja a válogatott csapatot. Pénteken délután a Hungária-uton újabb kondiciótréning lesz s utána Máriássy Lajos dr. megbeszélést tart a játékosokkal. A müncheni Wacker, a délnémet labdarúgás kiváló képviselője Áldozó csütörtökön délután fél 5 órakor a Hungária-úti pályán a III. ker. FC csapatával mérkőzik. Máriássy dr. szövetségi kapitány intézkedésére a II. ker. csapatában Holda, Szabó, Kocsis, Kalmár mint balfedezet, Lázár mint jobbszélső és Titkos mint balszélső szerepel. A fenti játékosokat a szövetségi kapitány a magyar—olasz mérkőzésre való tekintettel ezen a mérkőzésen próbálja ki.A Istenes biztosan győzött Szekeres fölött. A Magyar Kerékpáros Szövetség és BSE közösen rendezte vasárnap délután a Millenáris versenypályán a szezon első kerékpáros pályaversenyét. 4000 főnyi közönség nézte végig a szép és izgalmas küzdelmekben bővelkedő versenyt. Nagy érdeklődés előzte meg Istenesnek és Szekeresnek összecsapását a háromfutamú motorvezetéses versenyben. Istenes pompás formában legyőzte Szekerest a vasárnapi motorvezetékes futamokban. Istenes sikerében kiváló szerepe volt bravúros vezetőjének, Nagynak is. Szekeres az első futamban szinte szóhoz sem jutott, a második és harmadik futamban már erősen küzdött és különösen a harmadik futamban már egészen egyenrangú ellenfél volt. A sprintekben az MTK dominált, a főversenyt Pelvassy, a páros versenyt Színes—Szűcs nyerte. A Kedden kezdődnek a Lágymányoson a finn—magyar Davis Cup forduló küzdelmei. A finn—magyar Davis Cup-mérkőzésre vasárnap délelőtt tartották meg a férfi páros válogatóversenyt a Horthy Miklós-úői tenniszpályán. A Gabrovitz— Assehner-pár 6:4, 6:4, 2:6, 6:4 arányban győzte le a Kehrling—Zichy gróf-párt és így a DC-mérkőzésen a Kehringen kívül Gabrovitz—Aschner-par képviseli a magyar színeket. — A finn—magyar Davis- Cup mérkőzés beosztása: Kedden Kehrling—Biaudet, Gabrovitz—Grotenfeld. Szerdán: Gabrovitz—Aschner, de nincs kizárva, hogy Aschner helyett Kehrling játszik a párosban is) Grotenfeld, Biaudet. Csütörtökön: Gabrovitz—Biaudet, Kehrling—Grotenfeld. A mérkőzéseket a lágymányosi BLKE-pályán játsszák.