Nemzeti Ujság, 1932. december (14. évfolyam, 270-294. szám)
1932-12-01 / 270. szám
MM MFM7FTNI ! KJfi sh “ A I IS jf 1 JSf n ' . 1! H fi I IV ■iuó«-«ti*.n.,Mána. ■ V Mi JBef__^ M m Jr MS V Wa Rm SM. M» 1, T*l. i 535—13. Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TÚRI BÉLA XIV. évfolyam 270. szám + CSÜtÖrtÖfl # Budapest, 1932 Decertiber /• Magyarellenes merénylet Kolozsvárott. Elégtételt! Kolozsvárott, az elszakított Erdély szívében, ahová annyi magyar történelmi emlék fűz, ahol mindig a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar szellem és a magyar lélek volt az uralkodó, az odatelepített és odacsődített román ifjúság megtámadta a magyar útlevélkiirendeltség épületét. Megtépte a magyar színeket s a román lobogót tűzte arra az épületre, amely jogilag Magyarországot jelenti még ma is. Románia a trianoni békeszerződés után mintegy keleteurópai kultúráikon jelentkezett az átcsoportosított Európa köztudatában, azonban módszerei, eszközei és eljárásai szöges ellentétben vannak ezzel a kulturállapottal. Tudjuk, "hogy e tüntetés nem a román nép lelkéből fakadt, amely lélek bizonyára épp úgy sóvárog a béke után, mint a többi nemzeteké, hanem azokból a forrásokból indult, amelyek mögött a nemzetközi felé egy vérző ipar búvik meg. Titulescu politikája és Titulescu lapjainak nyilvánossága immáron hetek óta uszít Csonkamagyarország ellen, uszít pedig azon a jogcímen, hogy meg kell védeni Magyarország ellen a fenyegetett Erdély birtokát. Önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy vájjon politikus és bölcs dolog-e Romániának mai helyzetében leggyengébbnek tartott ellenfele felé vezetni indulatait, amikor a bolsevizmus vasökle döngeti Besszarábia kapuit, amikor Nagyrománia építményét lassan alámossa az idő nagy hulláma, amikor köröskörül minden szövetségrendszer ellenére csupa ellenséges indulat és ellenséges érzés áll a megnagyított Romániával szemben. Ez az ő dolguk, nem a mienk, mi csak a rajtunk esett sérelmet akarjuk lemosni magunkról. Magyarország lehet gyenge és lefegyverzett, Magyarország kezéből kábulatának egy pillanatában kicsavarhatták a fegyvert, de nem csavarták ki ennek a nemzetnek a lelkéből az öntudatot és az önérzetet. Magyarország minden lecsonkítása és lezsugorodottsága ellenére szabad állam, amelyben szabad nép lakik. Egy szabad nép nem tűri el arcába sújtott ökölcsapásait annak a szomszédnak, aki a szerencse kedvezéséből, egy elszakított és elvakított konferencia jóvoltából győztessé lett anynyi fegyveres vereség után. Magyarországban még férfiak laknak és férfiak nem tűrik el a sértéseket. A magyar lélek ezer megpróbáltatáson ment már keresztül, ezen a kis földön végigzúgtak Romániánál nagyobb világhatalmi .tényezők is, de a magyar lelket és a magyar akaratot nem tudták megtörni soha. A magyarság hozzászokot annyi zivataros és felhővel borús évszázad után a szenvedéshez és hozzászokott a türelemhez. Hozzászoktunk ahhoz, hogy sorsunkat némán, csendesen viseljük, de egyet nem szoktunk meg soha, hogy önérzetünkbe és nemzeti becsületünkbe gázoljanak. Meg tudtunk élni kenyér nélkül és át tudtunk felelni ruha nélkül, de becsület nélkül élni soha nem voltunk képesek. Amikor balkáni tűzcsóvákat hajítottak felénk ingerelve és hajítanak esztendőről-esztendőre az utódállamok sajtójában, még csak nem is felelünk reá. Mert fenn akarjuk tartani a szomszédi viszony nyugalmát, nem akarjuk megbolygatni az amúgy is tarthatatlan egyensúlyi helyzetet. Rajtunk nem szabad múlnia semminek, a magyarság fegyelmezetten és a végsőkig menő türelemmel nézte ezeket az eseményeket. Esztendőről-esztendőre zúgott ránk az ellenséges sajtó rágalmainak pergőtüze. Hallgattunk, mert nem tartottuk érdemesnek felelni rá. Kultúránk nem albérletbe vett kultúra, hanem magunk fejlesztettük és magunk termeltük ki a magyar népi lélek nagy népességeiből és adottságaiból. Nem mázoltunk arcunkra idegen kultúrszíneket, amelynek nevében többé fújtuk magunkat, miint amik voltunk, megmaradtunk a magunk méretei között, kultúrnépnek, amely őrizte itt a civilizációnak annyiszor kialvó lángját. Törtünk, bár sohasem hangsúlyoztuk azt a hivatást, amelyet Románia magának vindikál. Tűrtünk, mert tűrnünk kellett, mert felsőbbrendűségünk belső tudata és történelmi hivatásunk soha el nem vesző ereje volt velünk. Nem provokáltunk és mindig lecsittítottuk azokat a borzas álirredentákat, akik alkalmi költeményekkel és tüntetésekkel kísérleteztek. Sajtónkban megfojtottuk azt a hangot, amelyet Románia és az utódállamok ellenünk alkalmaztak. Megfojtottuk azért, mert nem méltó a mi kulturszínvonalunkhoz. És ime, a magát kulturailag velünk legalább is egyenlőnek tartó Románia odáig ragadtatja magát, hogy megtépi zászlónkat és megsérti nemzeti öntudatunkat. Tudjuk, hogy miért történt. Nem vagyunk sem vakok, sem világtalanok. Látjuk áramlását annak a hatalmas nagy történelmi folyamatnak, amely minden trianoni és páriskörnyéki béke gátjain keresztül sodorja a magyar történelmi igények erejét és érvényesülését. Érezzük a revíziót, mert itt van a levegőben. Nem lehet megakadályozni Lapunk mai száma 16 fillér _ Ha álmomból felkeltenek .. • Írta: Zágon István Az egész história úgy kezdődött, hogy egy alkalommal a szászokról beszélgettünk és se én nem tudtam, hogy mikor jöttek be Erdélybe, se a feleségem. — Nézzük meg a Lexikonban — ajánlottam én. — Nem kell megnézni — mondta a feleségem — a gyerek biztosan tudni fogja, nagyon jól emlékszem, hogy tavaly év végén tanultam vele a földrajziban, hogy a szászok mikor jöttek be, majd megkérdezzük a gyereket. A gyerek bevonult és a feleségem meg is kérdezte tőle, hogy úgymond: — Kisfiam, nem emlékszel, mikor jöttek be a szászok Erdélybe? — Dehogynem. Mink azt tanultuk. — Na ugye? Hát mikor jöttek be? — Hogy mikor? Megállj csak... az úgy van a könyvben, hogy: Ekkor jöttek be a szászok is. — A szászok. És még kik? — Az... azt nem tudom. — Na jól van, hiszen most nem is arról van szó. Csak azt mondd meg szépen, hogy mikor jöttek be? — Hát... a... a szászok, azok bejöttek, kérlek... Nem tudom, hogy mikor. De nézd meg, úgy van benne a könyvben, hogy ekkor jöttek be. Lehet, hogy nincs is benne, hogy mikor, csak az van, hogy ekkor. Éppen hosszabb és rendkívül komoly jellegű beszédet akartam intézni a fiamhoz arra vonatkozólag, hogy milyen nehezen keresem én a pénzt az ő iskoláztatására és ő még azt se tudja, hogy mikor jöttek be a szászok Erdélybe, pedig az ilyet egy jóérzésű fiúnak még akkor is tudni kell, ha az álmából felkeltik, de hirtelen elhallgattam. Ugyanis eszembe jutott, hogy az én apám ugyanilyen nehezen kereste a pénzt az én iskoláztatásomra és nemcsak a fiam nem tudta a szászokat, hanem én se tudtam. Ennek a felismerésnek hatása alatt kiküldtem a szobából a fiamat és egy hevenyészett kis műveltségi vizsgát tartottam magam felett. Abból kiindulva, hogy vájjon miket tudnék én a diákkoromban tanultakból úgy, hogy akkor is meg tudnám mondani, ha éppen most keltettek volna fel álmomból. És rájöttem, hogy nem nagyon hencegnivalóan sokat tudnék. A történelemből például a szászok bejövetelét — mint az bebizonyult — nem tudnám. Ellenben mit tudnék? Az aranybullát, amely ezerkétszázhuszonkettőben volt, a mohácsi vészt, amely ezerötszázhuszonhatban zajlott le, Tomory vezetése alatt és tudnám, hogy Zrinyi Miklós száz aranyat tett a zsebébe, de Szolimán nem érhette meg Szigetvár elestét, mert az ostrom alatt szélütésben meghalt. Ezt az utóbbit azért tudnám ilyen pontosan, mert egy osztálytársam, aki mindent szóról-szóra magolt be, ezt az utóbbi tényt úgy mondta el, ahogy a könyvben állott, véletlenül sajtóhibával szedve, aminélfogva nem azt mondta, hogy szélütésben, hanem azt mondta, hogy születésben, na rajta is ragadt szegény fiún és annyit ugrattak vele, hogy a hatodikból kimaradt. Világtörténelemből főleg arra emlékszem, hogy volt egy Kis Pipin nevezetű francia király, továbbá három spanyol lovagrend nevére emlékszem: Alcantara, Calatrava, Sant Jago di Compostella, amely neveket fogadásból tanultam meg, továbbá valami olyan is eszembe jut, hogy öt török öt görögöt dögönyöz fölözött közös örömök között, de azt hiszem, hogy ez nem is a világtörténelembe tartozik, hanem valami mondat, amiben csupa ö betű van. Legélénkebb emlékeim közé tartozik a számtani tudomány, amelyből határozottan tudom, hogy, ha két különböző vastagságú csövön át folyik be a víz egy kádba, akkor ki lehet számítani, hogy mennyi idő alatt folyik ki, ha csak az egyik cső van nyitva. Továbbá az is nagyon érdekes, hogy, ha egy sakktábla első kockájára egy búzaszemet tesznek és minden további kockára az előbbi kockán álló búzaszem dupláját, akkor a hatvannegyedik kockán már annyi búza lesz, hogy az egész földet be lehet teríteni vele, nyolcvan centiméter vastagságban. Azt is egész biztosan tudom, hogy, ha az ember a háború előtt betett a bankba hat százalékos kamattal egy békekoronát és tizenöt év múlva vette ki, akkor a kamatos kamatokkal együtt éppen egy szakaszjegyet vehetett érte. Természetrajzból kiválóan tudom, hogy gyermekláncfű és pásztortáska, Linné szerint, latinul: taraxacum officinale és capsella bursa pastoris, csak azt nem tudom, hogy melyik melyiket jelenti. Azt hiszem, a pásztortáska lesz a bursa pastoris, de ez nem olyan biztos, mert akkor az officinálénak kell lenni a gyermekláncfűnek és én bizony azon semmi officiálisat nem vettem még észre soha. Földrajzból, ha álmomból felkeltenek is, még akkor is meg tudom mondani, hogy az opált Vörösvágáson bányásszák, a Dunántúl folyói a Rába, Rábcza, Stelicze és Mura, azonkívül tudom, hogy van egy egész sereg város, amely abban az időben, amikor én tanultam, vasúti csomópont volt és élénk kereskedelmükről voltak nevezetesek. A csomópont valószínűleg még ma is megvan bennük, de a kereskedelem, úgy vélem, lényegesen kevésbé élénk. Nyelvtanból rengeteget tudok. Tudom, hogy van főnévi igenév és állítmányi kiegészítő, továbbá, hogy a „jó napot!“ című kifejezés tulajdonképpen egy hiányos mondat, amelyből úgy az alany, mint az állítmány hiányzik. Latinból kifogástalanul tudom Vergilius Aeneisének hat első sorsát, tudom, hogy különbség van a gerundium és gerundívum között, csak azt nem tudom, hogy mi a különbség és azt is határozottan tudom, hogy aki meg tudja mondani a görög nyelvből paidenó igének az erős aoristosát, az legalább egy egyest kap, de esetleg egy almát, amelyet Istenben boldogult páter Orbán a reverendája alól búz ki. Fizikából, becsületszavamra merem állítani, hogy, ha két összeillesztett, de egymáshoz nem ragasztott Magdeburgi Félteke közül kiszivattyúzzák a levegőt, akkor a külső légnyomás annyira összepréseli őket, hogy két vörösló se tudja széjjelhúzni és arra is határozottan emlékszem, hogy a Kaszáp Tivadar felállt egy üveggel szigetelt deszkalapra és akkor az orrából villamosszikrák pattantak ki. És még egyre emlékszem, kétséget kizáró határozottsággal. Arra, hogy amikor leérettségiztem, még nem voltam tizennyolc éves. A többi tudományra, amelyet ebben az időben tanultam, nincs éppen égető szükségem abban a pillanatban, amikor álmomból felkeltenek. De ha ezt az egyet, újra tizennyolc érvneklenni — ha ezt meg tudnám tanulni még egyszer — az ellen igazán nem lenne semmi kifogásom . . . - ; ~ * Mi történt? Hóman kultuszminiszter ismertette a Bécsből hazakerülő magyar történelmi emlékek és kincsek ügyét Elkészült Anglia válasza a moratóriumot megtagadó amerikai jegyzékre Norman Davis sikerrel közvetített Németország egyenjogúsításának kérdésében A tej, a kenyér és a szén árának leszállítását követelte a Házban a kereszténypárt szónoka Hitler nem jelent meg Berlinben A belügyminiszter lényegesen leszállította a községek 1933. évi pótadóját A petroleumkoncesszió felmondása nagy áresést idézett elő a londoni tőzsdén Tíz kommunista képviselőt letartóztattak Bulgáriában Pelle igaza mellett foglalt állást Kalocsa társadalma Súlyos ítéletet hozott a törvényszék a kommunista perben Szelnár Aladár dr. csalási bűnügyét tárgyalta a bíróság Tizenöt aranypengőben állapította meg a Tábla a haszonbérháza árát Milyen idő lesz csütörtökön? A Meteorológiai Intézetnek nov. 30-án este 10 órakor kiadott jelentése szerint várható időjárás a következő huszonnégy órára. Továbbra is enyhe és ködös idő, déli légáramlással. Időnként ködszitálás. A szegedi egyetem meteorológiai obszervatóriuma jelenti nov. 30-án este a Délvidék számára. Enyhe, változékony idő. Számottevő csapadékra nincs kilátás. / 1