Nemzeti Ujság, 1933. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

Vasárnap, 1938 Január L NEMZETI ÚJSÁG Mit vár Európa az 1933-as esztendőtől ?­­--­­ Vezető politikusok nyilatkoznak az újév nemzet­közi problémáiról . A nemzetek békés együtt­működése ma a legelső feladat ősi szokás, hogy az év első napját a „boldog ijesztendő“ köszöntéssel kezdjük. Az újév napja a reménységnek a napja is és itt látszik meg, hogy az ember alaptermészetében mégis csak optimista, hiszen nem volt még boldog kor, amelynél szebbet nem várt volna, az újév küszöbein az emberiség, nem volt nyomorúság, amelynek enyhülését ne remélte volna. Szilveszter napján visszapillantván az elmúlt évre, annyi bajt, gondot, szomorúságot és ki­­látástalanságot kevés esztendőben látott az emberiség maga mögött, mint a most lezárult 1932-ben, amikor nemcsak az egyének vagy a nemzetek küzdöttek saját problémáikkal, ha­nem nemzetközi, az egész világot behálózó ne­hézségek is egymásra halmozódtak Ennyi küz­­ködés után joggal kíván az ember magának szebb jövőt, boldogabb új esztendőt. Ez az optimizmus csendül ki az európai vezető ál­lamférfiak nyilatkozataiból is, habár lényege­sen letompítva és racionalizálva a reális té­nyek tudatában. Igen nagy problémák állanak ma előttünk, elsősorban a gazdasági világkrí­­zisnek, azután a jóvátételeknek, az általános leszerelésnek, a nemzetek együttműködésének kérdései. Szinte kivétel nélkül minden oldalról felhangzik a megállapítás: csak a kölcsönös jószándék, az őszinte együttműködés a nemze­tek között képezheti tartós alapját az emberi­ség békés fejlődésének a világkrízis legyőzésé­be®. A Nemzeti Újság külföldi tudósítói eze­ket a nagy problémákat illetőleg kérdést in­téztek a világpolitika néhány irányító nagy­ságához, akik az alábbiakban válaszoltak: teljesen meddő és inproduktív fegyver­kezésekre fordítanak, nemcsak homlok­­egyenes ellentétben állanak a nemzetek gazdasági gyarapodásával, hanem meg­akadályozzák a kölcsönös bizalomnak politikai téren való kialakulását is. Szí­vemből remélem, hogy a népek együtt­működése végre is lehetővé teszi egy békés és fejlődésképes helyzet kibonta­kozását, amely után a föld népei any­­nyira vágyakoznak. Andrew Sfellen, az Egyesült Államok londoni nagykövete, a következőikben foglalta össze nyilatkozatát: — A világ sokkal közelebb áll a béké­hez, semmint hinnék! — Lehet, hogy ez a béke a teljes ki­merülés békéje! — Ennek ellenére hálás szívvel és re­ménykedve kell arra gondolnunk, hogy a legtöbb ország vezető államférfiai a közvélemény támogatásával és a legszebb eredményekkel való kilátással fáradoz­nak a háborús fegyverkezések szörnyű tehertételeinek csökkentésén.­­ Nem szabad megfeledkeznünk ar­ról sem, hogy egyetlen nemzet számára sem volna kedvező és ajánlatos a vi­lágbékének megbontása. Neurath báró, német birodalmi külügyminiszter a következő nagy jelentőségű kijelentéseket tar­talmazó nyilatkozatot tette: — Arra a felkérésre, hogy az 1933 jövő esztendőiben várható eseményekkel kap­csolatosan reményeimnek és aggodal­maimnak adjak kifejezést, legelsősorban ki kell jelentenem, hogy a legszíveseb­ben kitérnék mindazoknak az aggályok­nak a latolgatása elől, amelyekkel a mai viszonyok között olyan sokan tekintenek az új esztendő elé. Azok a veszedelmek, amelyek az egész civilizált világot fe­nyegetik, annyira nyilvánvalóak és azo­kat olyan gyakran vitatták már meg, hogy aligha szükséges azok ügyében is­mét állást foglalnom. Annál kevésbé, mert nézetem szerint egy felelősségteljes­­állásban lévő államférfin soha bele ne egyezzék a pesszimizmus térhódításába. Gondolatait sokkal inkább a jövőnek kell foglalkoztatnia, mint a múltbeli eseményeknek, bármilyen súlyos csaló­dásokat is okozhattak azok a számára.­­ Mindettől eltekintve, két olyan kö­rülmény van, amely — bizonyos remény­­nyel tölt el a jövőt illetően. Legelsősor­ban és főként a küszöbön álló világgaz­dasági értek­ezlet kilátásai e másodsor­ban a reménység, hogy az új esztendő a fegyverkezések csökkentésére vonatko­zóan végleges döntést teremt.­­ A magam részéről nem tartozom azok közé, akik a gazdasági kérdések jelentőségét túlbecsülnék. Magától érte­tődik, hogy ezek a kérdések életbevá­góan fontos jelentőségűek és tagadha­tatlan, hogy a háború utáni időszakban éppen ezen a téren súlyos félreértésekre került a sor. Ezek a félreértések nagy mértékben járultak hozzá a válság be­következéséhez, mely alatt most az egész világ szenved. Amennyiben a tervezett értekezlet eredményesen működik közre a gazdasági és pénzügyi akadályok el­hárításán, amelyek az egyes államok között merültek fel, bizonyára komoly lépés történik a kölcsönös bizalom hely­reállítása terén, továbbá a világkereske­delem fellendítése és az emberiség anyagi és erkölcsi segítése terén is.­­ Felfogásom szerint a világ gazda­sági talpraállása szempontjából még sokkal nagyobb jelentőségű lesz az, ha az általános leszerelési értekezlet mielőbb végleges, komoly eredményekkel zárul. Az óriási összegek, amelyeket a Parmoor lord, volt angol miniszterelnök nyilatkozata a következőképen hangzik: — Az új esztendő varázsigéje: Egyet­értés! — Egyetértés a világon, egyetértés a birodalomban, egyetértés a nemzetek keretein belül, a keresztény etnika és er­kölcs, az elnéző keresztény türelem alap­ján. A világ egyetértése azonban nagy­mértékben függ az új nemzetközi vi­szonylatot kibontakozásának szellemétől, amelyek a népszövetség tekintélye és vé­delme alatt alakulnak ki. Az idő legfon­tosabb, sürgető követelménye az általá­nos leszerelésnek, — ha kell erőszakos eszközökkel való —■ keresztülvitele. Ez az egyetlen lehetőség, amely a biztonság érzését ébresztheti a nemzetekben, legye­nek azok akár hatalmas, akár gyengébb államok. Aktív középiskolai tanár értesítését kérem, milyen feltételek mellett készít elő összevont osztály vizsgákra és r@ál«érettségire Franciául, angolul, németül tudok, végzett­ségem négy polgári. — Leveleket ((Közép­iskolai» jeligére kérek a kiadóhivatalba. Jelsason­ Hjodwisk­kel, v. norvég miniszterelnök, a norvég szabad­­elvűpárt vezére, a következőiket mondotta: — Európára az új esztendőben három feladat megoldása vár, amelyek politi­kai mérlegének kiegyensúlyozására szol­gálnak. Az első és legfontosabb problé­mák egyike kétségkívül a háborús tar­tozások kérdése marad, amely az egész világon bizonytalanságot kelt és elzárja a gazdasági újjáépítés útjait mindaddig, amíg végleg megoldva nincs. A második probléma a leszerelés kérdése. Addig, amíg a háború borzalmai ma is elkép­zelhetők és amíg annak veszedelmei ál­landóan fenyegetnek, a nemzetek között szó sem lehet kölcsönös hűségről és bi­zalomról. A harmadik probléma végül a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok ügye, amely szintén gyökeres megol­dásra vár. A nemzeti öncélúság és a nemzeti zsarnokoskodás eszméjének el kell buknia. Nincs károsabb a nemzetek fellendülése számára, mint a gondolat, hogy minden országnak csak saját ma­gával kell törődnie. Az államok helyzete egymástól elkülönített egyének helyzeté­hez hasonló. A helyes és célszerű munka­­megosztás feltétlenül szükséges. Minden egyénnek egyúttal a másik egyén szük­ségletei számára is kell dolgoznia, mert csak ilyen módon érhet célt a munka, virulhat a kereskedelem és van lehetőség piacok teremtésére. A munkanélküliség­ből egyetlen út vezet, amely a kereske­delem tágranyílt kapuin halad keresztül, lekötött válaszfalakon át az újból virág­zásnak indult nemzetközi forgalom ber­keibe. Nincs állam, amely önmagának élhet, mert minden nemzet, minden or­szág gazdaságilag és politikai szempont­ból vagy közvetett vagy közvetlen össze­függésben áll a világmindenség többi államaival. Vasárnap a Rádióban Szabó Lima és Szilágyi Imre dr. j magyar hangversenye. ] ! Hafsfray Keifler, a newyorki Columbia egyetem elnöke így nyilatkozott: — Egy pillantás az új kor felé máris igazolja a nemzetek szélesebb mederben és magasabb értelemben vett világnézleti fejlődését, valamint a hazafiasság iránti érzelmek fokozódását. Ma már egy nem­zet sem határolhatja magát körül ön­magában. Az eszmék és gondolatok hala­dásával, a civilizáció fejlődés­ével a nem­zetekből a népek hatalmas érdekszövet­sége lesz mindazokkal a kötelezettségek­kel, terhekkel, de lehetőségekkel is, ame­lyeket az egyesek számára a népek ilyen természetű közössége jelent. A háborús készülődések végeredményben a végső és erőszakos eszközét jelentik a bizton­sági őrzés megőrzésének és elszigetelődés által csak végső esetben várhatunk gya­rapodást. A nemzeti problémák egyre kevesebbek és egyre fokozottabb mérték­ben helyi jelentőségűek. Annál gyak­rabban merülnek fel viszont nemzetközi jellegű problémák, amelyek jelentősége egyre emelkedik. Egyetlen állam sem sajátíthatja ki és őrizheti meg az egyéni jólétet a maga számára. Ahhoz viszont, hogy az általános jólétet megteremthes­sük, minden államnak és nemzetnek előbb meg kell tanulnia, hogy a világ összes államai gazdasági és politikai tekintetben függenek egymástól. Sir Arthur Salter, a Népszövetség gazdasági bizottságának v. igazgatója, a következő kijelentéseket tette: — Válságba jutott a világ, amely an­nak egész sorsára van kihatással. Köz­vetlen és gyors, konstruktív beavatkozás szükséges! A világ békés gazdasági és politikai haladása a legnagyobb mérték­ben függ Amerika és Európa együttmű­ködésétől, amelynek arányáról az általá­nos életiram és a két kontinens népei­nek mentalitása dönt. Válaszolni kell a kérdésre, váljon az együttműködés vi­lágrendje vagy egy egymással szemben álló ellenséges gazdasági egységek rend­­szere alakuljon le Béke,­gyarapodás, a világ egész jövője függ az erre a kér­désre adott felelettől. i­esigyelor­szág­­ra áll az európai civilizáció határán Európára nézve rendkívüli fontosságig az a kérdés, hogyan élnek és miképpen prosperál­nak a keleteurópai államok, melyek mintegy védőbástyát képeznek a kiöntéssel fenyegető bolseviki vörös tenger ellen. Túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy ezeknek az államoknak sorsával együtt él vagy bukik maga Európa is. A keleti államoknak leghatalmasabbika, az immár a nagyhatalmak közé számító Lengyel­­ország, ezért különös érdekességgel bír az a nyilatkozat, melyet Alexander Prystor, Lengyelország miniszterelnöke adott s amelyben a lengyel kormány program­ját ismerteti a gazdasági és szociális válság le­küzdésére. — A gazdasági világkrízis, — mondta Prystor miniszterelnök — különösen az utolsó két év alatt, elképesztően nagy méreteket öltött. Mindazok a nemzetközi mozgalmak, melyek a népek együttműkö­désével igyekeztek a bajokon segíteni, nem vezettek eredményre. Még csak azt sem sikerült elérni, hogy olyan ter­vet dolgozzanak ki, amely megközelítőleg is lehetővé tenné a szolidáris együttmű­ködést. A júniusban megtartott lausannei konferencia ugyan optimizmust váltott ki, a korai reményeknek azonban véget vetettek azok a nehézségek, melyek a nemzetközi adósságokkal kapcsolatban felmerültek. A gazdasági világkép felette elszomorító és ezek után nem lehet azon csodálkozni, ha Lengyelország sem tu­dott megmaradni a nagy nyomorúság­ban, mint egy boldog és gazdag oázis, a sivár pusztaságban. A lengyel gazda­sági krízisnek is ugyanazok a jellemző vonásai, mint a világ bármely más álla­mában, de most immár a negyedik so­vány esztendő végén meg lehet állapí­tani, hogy minálunk a helyzet aránylag kedvezőbb, mint sok egyebütt. — Lengyelország meg tudta őrizni gazdasági életét a szétbomlástól és még ma is olyan lehetőségek állanak rendel­kezésére, amelyekkel hacsak fokozatosan is, de egyre javítani lehet a gazdasági kereskedelmi életen. A kormánynak im­már három év óta arra irányul a leg­főbb gondja, hogy a valutának stabili­tását biztosítsa és hogy az államháztar­tást egyensúlyban tartsa. Mind a két feladat megoldása sikerült is, a zloty szilárd és a budget egyensúlya az egész kereskedelmi élet számára biztos alapot nyújt. Hogy ezt a két nehézséget sikerült legyőzni,­­az már magában véve is nagy nyereség.­­ A kedvező következmények a kül­földdel való érintkezésben is láthatók. Lengyelországban nem volt szükséges a devizakorlátozás bevezetése és ilyesmi­ről szó sem lehet a jövőben sem. Termé­szetes ezek után, hogy közvéleményünk­ben teljesen hiányzik az a pesszimizmus, páni félelem, mely több más államban tapasztalható. A nép megbízik az állam­ban, annak gazdasági berendezésében és 3 »

Next