Nemzeti Ujság, 1934. január (16. évfolyam, 3-24. szám)

1934-01-05 / 3. szám

Péntek­, 1934 január 1. NEMZETI ÚJSÁG GRÓF BETHLEN ISTVÁN SZENZÁCIÓS BESZÉDE A MAGYAR REVÍZIÓ PROBLÉMÁIRÓL „A revíziót harmóniába kellett hozni a kor eszméivel és az európai népek érdekeivel“ A Magyar Szemle Társaság csütörtöki va­csorájának­ országos jelentőségeit, sőt az or­szág határain túl hangzó súlyt adott az az érdekes nagy koncepciójú beszéd, amelyet gróf Bethlen István angliai útjáról, illetve a magyar revizió kérdésének mai európai helyzetéről mondott. Gróf Bethlen István a nagy államférfin habitusában, szinte minden szavának megfontolt súlyt adva, minden ma­gyarhoz szólt a Társaság ünnepi asztalától. Megmagyarázta, hogy elérkezett az idő, a­melyben a revíziós kívánságokat nemcsak konkretizálni kell, hanem harmóniába is kell hozni a mai európai szellemmel s Európa né­peinek érdekeivel s egyben kifejtette azokat a szempontokat is, amelyek őt angliai beszé­deinek elmondásában vezették. A Magyar Szemle vacsorán nem volt szokás beszédet mondani. Ettől a hagyománytól eddig csak egyszer tértek el, amikor Hóman Bálint kultuszminiszteri kinevezését ünnepelték. Má­sodszor pedig ezúttal, midőn vacsora közben Ravasz László szólásra emelkedett, meleg sza­vakkal üdvözölte gróf Bethlen Istvánt s meg­győző erővel hangsúlyozta, hogy adott időben milyen nagy szolgálatot tett egész nemzeté­nek, mikor kiállt és idegen földön összemérte a magyar igazság fegyverét azokkal az ellen­séges erőkkel, amelyek pusztulásunkat okoz­ták. Ezt a szolgálatot Deák Ferencnek a ki­egyezés megteremtésével­, végzett munkájával állította párhuzamba s mikor köszönetet mon­dott érte, Isten áldását kérte a magyar nem­zet további harcaira. Lel­e az, hogy ez a magyar revíziós pro­gram azon az alapon álljon, hogy szabad­ságot hoz ezeknek a kis népeiknek, ame­lyek a szabadságot nem találták meg azoknál a „felszabadítóknál“, akik őket 1918-ban a maguk oldalára vonták. (He­lyeslés.) Ennek a nemzetnek a Duna­­medencében mindig az volt a hivatása, hogy lellki egységbe foglalja — de a sza­badság elvének alapján — (Nagy éljen­zés) a népeket és vezetője legyen ezeknek a népeknek a kultúra és a civilizáció ut­­­­ján. (Éljenzés és taps.) — De nem szükséges-e az, hogy a ma­gyar revíziós program figyelemmel le­gyen azokra a nagy nemzetközi érde­keikre, amely nemzetközi érdekek ma az európai nemzetközi politikában vezető és irányító szereppel bírnak. A Duname­­dence stabilitásának olyan állapotára tö­rekszik ez az érdek, amely mentesíti ez­t a területet túlhatalmas szomszédoknak túl­zott befolyásától és beavatkozásától (Úgy van! Úgy van!). — Ilyen programot igyekeztem felállí­tani. Az a program, amely a határ men­tén lakó magyarokat visszaköveteli min­den népszavazás nélkül (Lelkes éljenzés), mert azok húsúnkból való hús, vérünkből való vér, ahol külön bizonyítékok téte­lére szükség nincsen (Úgy van! Úgy van!), az a program, amely a tótoknak, ruténeknek olyan autonómiát követel, amilyen autonómiát önmaguk követelnek a csehekkel szemben, — amely az ő nem­zeti követelésük a mai állapotban —, az a program, amely olyan autonómiát kö­vetel, hogy nemzetközi ellenőrzés mellett dönthessenek jövő hovatartozandóságuk felett, az a program, amely a délvidéken, a Bánátban, a Bácskában népszavazást követel, miután ott többségben élő nem­zet nincsen és végül Erdély önállósítását, az ott élő nemzetek teljes egyenjogúsí­tása mellett, Erdélynek mintegy neutra­­lizálását a román és magyar faj között követeli, — ez a program nézetem szerint megfelel azoknak az európai érdekeknek, amelyekre bátor voltam rámutatni. A revízió nemcsak érzelmi momentum, konkrét tartalma van Gróf Bethlen István a következő beszéd­del válaszolt a felszólalásra: — Minden nagy gondolat, minden nagy mozgalom, minden nagy politikai tevé­kenység, amely arra irányul, hogy meg­változtassa a létezőt és helyébe valami jobbat, valami újat tegyen, az a maga ki­fejlődésében négy fázison megy keresz­tül. A megindulása az, hogy elégedetle­nek az emberek a létezővel. A megindu­lása az, hogy a létező nem fedi a lelkek érzelmeit, nincs harmóniában, nincs kongruenciában azzal, amit kívánunk és amit óhajtunk. Ez az a momentum, amely egy ilyen nagyobb mozgalmat megindít és annak kifejlődéséhez vezet. A második stádium az, hogy jönnek az emberek és kritikát gyakorolnak a meglévő felett, boncolják a helyzetet és kimutatják an­nak visszásságait, a harmadik stádium pedig az, amikor egy konstruktív tervet­­programot alkotnak a jövő tekintetében, abban a tekintetben, hogy mit várnak és mit óhajtanak. A negyedik stádium a cselekvés stádiuma, amely azután gyak­ran a véletlenektől, gyakran a szerencsé­től, a tehetségtől és az erőtől, az energiá­tól függ.­­ A magyar revíziós mozgalomban mi éveken keresztül az első stádiumban vol­tunk. Amikor 1920-ban a trianoni szer­ződést kénytelenek voltunk aláírni, meg­csendült az egész országban a jelszó, hogy „nem, nem soha“. Ez a magyar ér­zelmeknek volt a kifejezése, annak az érzésnek, hogy nem, nem, sohasem fogad­juk el ezt az állapotot véglegesnek. Kö­vetkezett egy második stádium, amikor megindult a revíziós mozgalom és ami­kor a revíziós mozgalom során kimutat­tuk — igaz, eleinte egy negatív kritika rendjén — azokat az igazságtalanságo­kat, amelyeket a trianoni szerződés Ma­gyarországon elkövetett. És ne mondjuk, hogy ennek a negatív kritikának, amely konstruktív programmot még nem állí­tott fel, nem volt a világra hatása. Igenis, az objektíven gondolkozó külföld reagált erre a megmozdulásra. Reagált, mert az objektíven gondolkozó emberek a külföldön észrevették, hogy nincs rend­ben Középeurópában és a­­D­unamedencé­­ben a helyzet. Kezdtek eszmélni a való­ságra és észrevették, hogy szükség van revízióra, szükség van a trianoni hely­zet okozta állapotok megváltoztatására, ha állandó békét, ha a népek közötti meg­értést, ha a gazdasági romlás helyébe újból gazdasági prosperitást kívánunk állítani. — És mi volt ennek a következménye? A következmény az volt, hogy rögtön az­zal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy mit is értünk mi revízió alatt, mit kívá­nunk és mit követelünk ennek során. És a magyar közélet még nem volt beren­dezkedve arra, hogy megfelelő választ adjon. Összhang kell az európai érdekkel . A feleletek hosszú sorát lehetne fel­sorolni, amelyek a legváltozatosabb, egy­mástól elütő programokat állítottak fel a revízió tekintetében. A válaszoknak épp ez a változatossága keltette azt a benyomást a külföldi közvélemény előtt, mintha e tekintetben a magyarság sem értene egyet és a magyarság a revízió gondolatát csak mint érzelmi momentu­mot kezelné, amelynek konkrét tartalma nincs. A revízió gondolata összh­an­gba hozandó az európai érdekekkel, mert ha nem tudjuk ezt az összhangot megterem­teni és nem vagyunk képesek a revízió gondolatát beágyazni az európai érdekek nagyobb komplexumába, akkor hiába beszélünk revízióról. (Élénk helyeslés és taps.) — Elérkezett az utolsó perc az ése fel­fogásom szerint arra, hogy konkrét re­víziós programot adjunk. (Úgy van! Úgy van!) És ez a gondolat vezetett en­gem akkor, amikor Londonba kimentem (Éljenzés), hogy ha hozzám konkrét kér­déseket intéznek, én konkrét formában feleljek ezekre és felállítsam a magyar revíziós programot a saját felfogásom szerint, amely lehet helyes, vagy helyte­len, de amely egyezik az európai érde­kekkel, egyezik a kor eszméivel, egyezik a körülöttünk lakó kis népek nemzeti érzésével és törekvéseivel (Úgy van! Úgy van!), azokkal a törekvésekkel, a­melyekkel harmóniában kell tartani a magunk törekvéseit. (Úgy van! Úgy van!) Konkrét revíziós program a kiegyezés alapján­ ­ Konkrét revíziós programot kíván­tam tehát felállítani, amely konkrét re­víziós program a kor eszméinek alapján áll. Mi gyakran azt hisszük, hogy a geo­gráfiai, természetes határ, hogy a gazda­sági egység nyilvánvaló létezése, hogy egyedül a történelmi jogcímek elegendők arra, hogy a magunk revizáós program­ját azokra építsük fel és annak a külföl­dön megfelelő vonzóerőt adjunk. A mai kor, tisztelt barátaim, egy romboló kor, (Úgy van!), amely lerombolta a törté­nelmi jogcí­meiket, s amely keresztül ga­zolt a természetes határokon és amelyik nem veszi figyelembe az ezeréves törté­nelmet sem, amely radikális jelszavak alapján, a nemzetek önrendelkezési jogát hirdetve, mindazt, amit ezer év felépí­tett, lerombolni kész. Derek az a revíziós program, amely a kor eme eszméjével harmóniában áll, amely a népek önren­delkezési jogának nagy gondolatával összhangban áll, — csak az a revíziós program bir kilátással a sikerre. (Nagy éljenzés és taps). — És nemde helyes, nemde szükséges az, hogy a magyar reviziós program belekapcsolódjék a régi Magyarország területén lakott kis népeknek nemzeti tö­rekvéseibe, azokba a törekvésekbe, ame­lyek ezeket a nemzeteket az elnyomókkal szemben szabaddá kívánják tenni. (Úgy van! Úgy van!) Nem szükséges-e, hogy a magyar revíziós program segítőtársa le­gyen ezeknek a kis népeknek (Élénk he­lyeslés) és ne úgy tűnjék fel, mint el­nyomásra és mások fölötti uralomra való törekvés. (Élénk taps.) Nem szükség [ „Anglia rokonszenve nagyobb, mint magam vártam“ — Az volt a benyomásom, hogy An­gliában Magyarország iránt nagy szim­pátiák nyilvánulnak meg társadalomra való tekintet nélkül, a legfelsőbb és a legalsóbb társadalmi osztályokban is egyaránt. Ez különféle körülményeknek tulajdonítható, de elég ha azt mondom, hogy ez a szimpátia élő valóság és ta­pasztalatom szerint nagyobb, mint azt Angliába való kimenetelemkor én ma­gam is vártam. (Nagy éljenzés.) Ne h­igyjük azonban, hogy a gyakorlati po­litika az érzelmek után igazodik. A gya­korlati politikát nem az érzelmek, ha­nem az érdekek irányítják. — Anglia érdeke a béke. Ez az érdek egyezik a revízió érdekével. De addig a napig, amíg Anglia szükségesnek látja, hogy együtt haladjon Franciaországgal ez érdek kiművelésében, addig ne vár­juk azt, hogy Franciaország ellenére kí­vánjon a revízió keresztülvitele segítsé­gével békét teremteni Európában. (Hel­­yeslés.) Legyünk egyszer mi is a neúl­­politikusok. (Úgy van! Úgy van!) és szabjuk a magatartásunkat, reménysé­geinket és cselekedeteinket a jövő szemr­pontjából azokhoz a realitásokhoz, ame­lyek Európában valóban léteznek és a­melyek Európát kormányozzák. Nem akarok ezzel kishitűséget, vagy csügger­dést prédikálni ebben a társaságban, a­mely tollal műveli a revízió ugarát. — Nem, szó sincs róla! A cselekvésre buzdítson bennünket abban az irányban, hogy a francia közvéleményt is meg­győzzük (Úgy van! Úgy van!), hogy nemcsak Európa békéjének, de még ma­gának ranciaországnak is érdeke az, hogy a Dunamedencében is rend és nyu­galom uralkodjék és olyan állapot jöj­jön létre, amelyben a kis népek önma­gukért élhetnek. (Nagy éljenzés és taps.) A jövendő kilátások . És ha azt kérdezitek tőlem, hogy milyenek a kilátások a jövő tekintetében, úgy azt kell mondanom, hogy megfeszí­tett erővel folytatva a megkezdett mun­kát, halad azon az úton, amelyen eddig haladtunk, meggyőződésem szerint cél­hoz fogunk érni és célhoz is kell, hogy érjünk, mert a mi érdekünk azonos nem­csak Közép-Európa, hanem egész Európa érdekeivel. (Úgy van! Úgy van!) És ha ma nem ismerték még fel mindenütt azt, hogy ez az érdek azonos és csak ezen az úton lehet Európában állandó békét te­remteni, fel fogják ismerni holnap, fel fogják ismerni holnapután, abban az esetben, ha ebben az országban min­denki teljesíti a kötelességét. (Általános helyeslés.) Erre a kötel­ességt­elj­esí­tésre hívom én fel a magyar nemzet minden fiát, mert nincsen olyan magyar ember ebben az országban, akinek ne volna módja, hogy valamit tegyen ennek a cél­nak az érdekében. Az egyik azzal, hogy gazdasági téren munkálkodik, a másik azzal, hogy tollal dolgozik és küzd a ma­gyar igazságért, a harmadik pedig azzal, hogy cselekedettel, propagandával, szó­val, buzdítással, lelkesítéssel dolgozik és így teszi meg a maga kötelességét.. Hosszantartó taps és lelkes éljenzés közben fejezte be beszédét gróf Bethlen István. Bethlen István gróf beszéde után a társaság a késő órákig együtt maradt. A vacsora után a Fédération des Unions Intellectuelles kongresszusának következő ve­zető tagjai jöttek el gróf Teleki Pál meghí­vására: Frh. v. Wihnowsky közgazda és nagyiparos, a Mitteleuropäischer Wirtschafts­tag elnöke, dr. Max Hahn, a német nagyipar szellemi irányítója, Albrecht E. Günther (Hamburg), a Deutsches Volkstum főszerkesz­tője, S. E. Francesco Orestano, az olasz tudo­mányos akadémia vezértitkára, volt pénzügy­­miniszter, Henry Jourdan, a berlini francia követség attaséja, Conte Régis de Vibraye, a Deutsch-französisches Studienkomité vezértit­kára, Prof. Thomas, az Ecole Normale Supé­­rieure tanára, Joseph Targowsky lengyel sze­nátor, Gimenez Caballero spanyol szélsőjobb­oldali politikus, Janko Janeff bolgár minisz­tériumi igazgató. MUSSOLINI el akarja hárítani a béke­­szerződések megváltoz­tatásának akadályait Róma, január 4. Mussolini és Simon találkozásával kapcsolatban a Reuter-iroda római tudó­sítója jelenti, hogy Sir John Simon szerdán egész nap Londonból érkezett táviratok tanulmányozásával és a fran­cia emlékirat vizsgálatának folytatásá­val foglalkozott. Hír szerint, az esti összejövetel alkalmával beható vizsgálat alá vették a leszerelés kérdését, határo­zatot azonban nem hoztak, mert a meg­beszélések csak a két ország felfogásá­nak tisztázását szolgálják és nem kíván­nak határozott és megváltoztathatatlan döntésre jutni. Elhatározták továbbá, hogy a Népszövetség újjászervezésének kérdését csütörtökön este beszélik meg. A Reuter-iroda jelentése szerint Ró­mában az a benyomás, hogy a fegyver­kezések csökkentésének kérdésében az an­gol és az olasz álláspont nagyon közel áll egymáshoz. Az a felfogás, hogy nem arról van szó, vajjon legyen-e Németor­szágnak 300.000 katonája, vagy sem,, ha­nem arról, hogy a békeszerződések által teremtett mesterséges egyenlőtlenségeket kiküszöböljék. Csak a becsületes meg­egyezés alapján álló leszerelés érdemli meg a fáradságot. A tárgyalások eddigi menetéről olasz részről a következő kommünikét adták ki: „A kormányfő szerdán délután a Palazzo Veneziában kétórás megbeszélést folytatott Sir John Simon angol kül­ügyminiszterrel. A megbeszélés igen szí­vélyes hangnemben folyt s a két állam. 3

Next