Nemzeti Ujság, 1934. január (16. évfolyam, 3-24. szám)
1934-01-05 / 3. szám
Péntek, 1934 január 1. NEMZETI ÚJSÁG GRÓF BETHLEN ISTVÁN SZENZÁCIÓS BESZÉDE A MAGYAR REVÍZIÓ PROBLÉMÁIRÓL „A revíziót harmóniába kellett hozni a kor eszméivel és az európai népek érdekeivel“ A Magyar Szemle Társaság csütörtöki vacsorájának országos jelentőségeit, sőt az ország határain túl hangzó súlyt adott az az érdekes nagy koncepciójú beszéd, amelyet gróf Bethlen István angliai útjáról, illetve a magyar revizió kérdésének mai európai helyzetéről mondott. Gróf Bethlen István a nagy államférfin habitusában, szinte minden szavának megfontolt súlyt adva, minden magyarhoz szólt a Társaság ünnepi asztalától. Megmagyarázta, hogy elérkezett az idő, amelyben a revíziós kívánságokat nemcsak konkretizálni kell, hanem harmóniába is kell hozni a mai európai szellemmel s Európa népeinek érdekeivel s egyben kifejtette azokat a szempontokat is, amelyek őt angliai beszédeinek elmondásában vezették. A Magyar Szemle vacsorán nem volt szokás beszédet mondani. Ettől a hagyománytól eddig csak egyszer tértek el, amikor Hóman Bálint kultuszminiszteri kinevezését ünnepelték. Másodszor pedig ezúttal, midőn vacsora közben Ravasz László szólásra emelkedett, meleg szavakkal üdvözölte gróf Bethlen Istvánt s meggyőző erővel hangsúlyozta, hogy adott időben milyen nagy szolgálatot tett egész nemzetének, mikor kiállt és idegen földön összemérte a magyar igazság fegyverét azokkal az ellenséges erőkkel, amelyek pusztulásunkat okozták. Ezt a szolgálatot Deák Ferencnek a kiegyezés megteremtésével, végzett munkájával állította párhuzamba s mikor köszönetet mondott érte, Isten áldását kérte a magyar nemzet további harcaira. Lele az, hogy ez a magyar revíziós program azon az alapon álljon, hogy szabadságot hoz ezeknek a kis népeiknek, amelyek a szabadságot nem találták meg azoknál a „felszabadítóknál“, akik őket 1918-ban a maguk oldalára vonták. (Helyeslés.) Ennek a nemzetnek a Dunamedencében mindig az volt a hivatása, hogy lellki egységbe foglalja — de a szabadság elvének alapján — (Nagy éljenzés) a népeket és vezetője legyen ezeknek a népeknek a kultúra és a civilizáció utján. (Éljenzés és taps.) — De nem szükséges-e az, hogy a magyar revíziós program figyelemmel legyen azokra a nagy nemzetközi érdekeikre, amely nemzetközi érdekek ma az európai nemzetközi politikában vezető és irányító szereppel bírnak. A Dunamedence stabilitásának olyan állapotára törekszik ez az érdek, amely mentesíti ezt a területet túlhatalmas szomszédoknak túlzott befolyásától és beavatkozásától (Úgy van! Úgy van!). — Ilyen programot igyekeztem felállítani. Az a program, amely a határ mentén lakó magyarokat visszaköveteli minden népszavazás nélkül (Lelkes éljenzés), mert azok húsúnkból való hús, vérünkből való vér, ahol külön bizonyítékok tételére szükség nincsen (Úgy van! Úgy van!), az a program, amely a tótoknak, ruténeknek olyan autonómiát követel, amilyen autonómiát önmaguk követelnek a csehekkel szemben, — amely az ő nemzeti követelésük a mai állapotban —, az a program, amely olyan autonómiát követel, hogy nemzetközi ellenőrzés mellett dönthessenek jövő hovatartozandóságuk felett, az a program, amely a délvidéken, a Bánátban, a Bácskában népszavazást követel, miután ott többségben élő nemzet nincsen és végül Erdély önállósítását, az ott élő nemzetek teljes egyenjogúsítása mellett, Erdélynek mintegy neutralizálását a román és magyar faj között követeli, — ez a program nézetem szerint megfelel azoknak az európai érdekeknek, amelyekre bátor voltam rámutatni. A revízió nemcsak érzelmi momentum, konkrét tartalma van Gróf Bethlen István a következő beszéddel válaszolt a felszólalásra: — Minden nagy gondolat, minden nagy mozgalom, minden nagy politikai tevékenység, amely arra irányul, hogy megváltoztassa a létezőt és helyébe valami jobbat, valami újat tegyen, az a maga kifejlődésében négy fázison megy keresztül. A megindulása az, hogy elégedetlenek az emberek a létezővel. A megindulása az, hogy a létező nem fedi a lelkek érzelmeit, nincs harmóniában, nincs kongruenciában azzal, amit kívánunk és amit óhajtunk. Ez az a momentum, amely egy ilyen nagyobb mozgalmat megindít és annak kifejlődéséhez vezet. A második stádium az, hogy jönnek az emberek és kritikát gyakorolnak a meglévő felett, boncolják a helyzetet és kimutatják annak visszásságait, a harmadik stádium pedig az, amikor egy konstruktív tervetprogramot alkotnak a jövő tekintetében, abban a tekintetben, hogy mit várnak és mit óhajtanak. A negyedik stádium a cselekvés stádiuma, amely azután gyakran a véletlenektől, gyakran a szerencsétől, a tehetségtől és az erőtől, az energiától függ. A magyar revíziós mozgalomban mi éveken keresztül az első stádiumban voltunk. Amikor 1920-ban a trianoni szerződést kénytelenek voltunk aláírni, megcsendült az egész országban a jelszó, hogy „nem, nem soha“. Ez a magyar érzelmeknek volt a kifejezése, annak az érzésnek, hogy nem, nem, sohasem fogadjuk el ezt az állapotot véglegesnek. Következett egy második stádium, amikor megindult a revíziós mozgalom és amikor a revíziós mozgalom során kimutattuk — igaz, eleinte egy negatív kritika rendjén — azokat az igazságtalanságokat, amelyeket a trianoni szerződés Magyarországon elkövetett. És ne mondjuk, hogy ennek a negatív kritikának, amely konstruktív programmot még nem állított fel, nem volt a világra hatása. Igenis, az objektíven gondolkozó külföld reagált erre a megmozdulásra. Reagált, mert az objektíven gondolkozó emberek a külföldön észrevették, hogy nincs rendben Középeurópában és aDunamedencében a helyzet. Kezdtek eszmélni a valóságra és észrevették, hogy szükség van revízióra, szükség van a trianoni helyzet okozta állapotok megváltoztatására, ha állandó békét, ha a népek közötti megértést, ha a gazdasági romlás helyébe újból gazdasági prosperitást kívánunk állítani. — És mi volt ennek a következménye? A következmény az volt, hogy rögtön azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy mit is értünk mi revízió alatt, mit kívánunk és mit követelünk ennek során. És a magyar közélet még nem volt berendezkedve arra, hogy megfelelő választ adjon. Összhang kell az európai érdekkel . A feleletek hosszú sorát lehetne felsorolni, amelyek a legváltozatosabb, egymástól elütő programokat állítottak fel a revízió tekintetében. A válaszoknak épp ez a változatossága keltette azt a benyomást a külföldi közvélemény előtt, mintha e tekintetben a magyarság sem értene egyet és a magyarság a revízió gondolatát csak mint érzelmi momentumot kezelné, amelynek konkrét tartalma nincs. A revízió gondolata összhangba hozandó az európai érdekekkel, mert ha nem tudjuk ezt az összhangot megteremteni és nem vagyunk képesek a revízió gondolatát beágyazni az európai érdekek nagyobb komplexumába, akkor hiába beszélünk revízióról. (Élénk helyeslés és taps.) — Elérkezett az utolsó perc az ése felfogásom szerint arra, hogy konkrét revíziós programot adjunk. (Úgy van! Úgy van!) És ez a gondolat vezetett engem akkor, amikor Londonba kimentem (Éljenzés), hogy ha hozzám konkrét kérdéseket intéznek, én konkrét formában feleljek ezekre és felállítsam a magyar revíziós programot a saját felfogásom szerint, amely lehet helyes, vagy helytelen, de amely egyezik az európai érdekekkel, egyezik a kor eszméivel, egyezik a körülöttünk lakó kis népek nemzeti érzésével és törekvéseivel (Úgy van! Úgy van!), azokkal a törekvésekkel, amelyekkel harmóniában kell tartani a magunk törekvéseit. (Úgy van! Úgy van!) Konkrét revíziós program a kiegyezés alapján Konkrét revíziós programot kívántam tehát felállítani, amely konkrét revíziós program a kor eszméinek alapján áll. Mi gyakran azt hisszük, hogy a geográfiai, természetes határ, hogy a gazdasági egység nyilvánvaló létezése, hogy egyedül a történelmi jogcímek elegendők arra, hogy a magunk revizáós programját azokra építsük fel és annak a külföldön megfelelő vonzóerőt adjunk. A mai kor, tisztelt barátaim, egy romboló kor, (Úgy van!), amely lerombolta a történelmi jogcímeiket, s amely keresztül gazolt a természetes határokon és amelyik nem veszi figyelembe az ezeréves történelmet sem, amely radikális jelszavak alapján, a nemzetek önrendelkezési jogát hirdetve, mindazt, amit ezer év felépített, lerombolni kész. Derek az a revíziós program, amely a kor eme eszméjével harmóniában áll, amely a népek önrendelkezési jogának nagy gondolatával összhangban áll, — csak az a revíziós program bir kilátással a sikerre. (Nagy éljenzés és taps). — És nemde helyes, nemde szükséges az, hogy a magyar reviziós program belekapcsolódjék a régi Magyarország területén lakott kis népeknek nemzeti törekvéseibe, azokba a törekvésekbe, amelyek ezeket a nemzeteket az elnyomókkal szemben szabaddá kívánják tenni. (Úgy van! Úgy van!) Nem szükséges-e, hogy a magyar revíziós program segítőtársa legyen ezeknek a kis népeknek (Élénk helyeslés) és ne úgy tűnjék fel, mint elnyomásra és mások fölötti uralomra való törekvés. (Élénk taps.) Nem szükség [ „Anglia rokonszenve nagyobb, mint magam vártam“ — Az volt a benyomásom, hogy Angliában Magyarország iránt nagy szimpátiák nyilvánulnak meg társadalomra való tekintet nélkül, a legfelsőbb és a legalsóbb társadalmi osztályokban is egyaránt. Ez különféle körülményeknek tulajdonítható, de elég ha azt mondom, hogy ez a szimpátia élő valóság és tapasztalatom szerint nagyobb, mint azt Angliába való kimenetelemkor én magam is vártam. (Nagy éljenzés.) Ne higyjük azonban, hogy a gyakorlati politika az érzelmek után igazodik. A gyakorlati politikát nem az érzelmek, hanem az érdekek irányítják. — Anglia érdeke a béke. Ez az érdek egyezik a revízió érdekével. De addig a napig, amíg Anglia szükségesnek látja, hogy együtt haladjon Franciaországgal ez érdek kiművelésében, addig ne várjuk azt, hogy Franciaország ellenére kívánjon a revízió keresztülvitele segítségével békét teremteni Európában. (Helyeslés.) Legyünk egyszer mi is a neúlpolitikusok. (Úgy van! Úgy van!) és szabjuk a magatartásunkat, reménységeinket és cselekedeteinket a jövő szemrpontjából azokhoz a realitásokhoz, amelyek Európában valóban léteznek és amelyek Európát kormányozzák. Nem akarok ezzel kishitűséget, vagy csüggerdést prédikálni ebben a társaságban, amely tollal műveli a revízió ugarát. — Nem, szó sincs róla! A cselekvésre buzdítson bennünket abban az irányban, hogy a francia közvéleményt is meggyőzzük (Úgy van! Úgy van!), hogy nemcsak Európa békéjének, de még magának ranciaországnak is érdeke az, hogy a Dunamedencében is rend és nyugalom uralkodjék és olyan állapot jöjjön létre, amelyben a kis népek önmagukért élhetnek. (Nagy éljenzés és taps.) A jövendő kilátások . És ha azt kérdezitek tőlem, hogy milyenek a kilátások a jövő tekintetében, úgy azt kell mondanom, hogy megfeszített erővel folytatva a megkezdett munkát, halad azon az úton, amelyen eddig haladtunk, meggyőződésem szerint célhoz fogunk érni és célhoz is kell, hogy érjünk, mert a mi érdekünk azonos nemcsak Közép-Európa, hanem egész Európa érdekeivel. (Úgy van! Úgy van!) És ha ma nem ismerték még fel mindenütt azt, hogy ez az érdek azonos és csak ezen az úton lehet Európában állandó békét teremteni, fel fogják ismerni holnap, fel fogják ismerni holnapután, abban az esetben, ha ebben az országban mindenki teljesíti a kötelességét. (Általános helyeslés.) Erre a kötelességteljesítésre hívom én fel a magyar nemzet minden fiát, mert nincsen olyan magyar ember ebben az országban, akinek ne volna módja, hogy valamit tegyen ennek a célnak az érdekében. Az egyik azzal, hogy gazdasági téren munkálkodik, a másik azzal, hogy tollal dolgozik és küzd a magyar igazságért, a harmadik pedig azzal, hogy cselekedettel, propagandával, szóval, buzdítással, lelkesítéssel dolgozik és így teszi meg a maga kötelességét.. Hosszantartó taps és lelkes éljenzés közben fejezte be beszédét gróf Bethlen István. Bethlen István gróf beszéde után a társaság a késő órákig együtt maradt. A vacsora után a Fédération des Unions Intellectuelles kongresszusának következő vezető tagjai jöttek el gróf Teleki Pál meghívására: Frh. v. Wihnowsky közgazda és nagyiparos, a Mitteleuropäischer Wirtschaftstag elnöke, dr. Max Hahn, a német nagyipar szellemi irányítója, Albrecht E. Günther (Hamburg), a Deutsches Volkstum főszerkesztője, S. E. Francesco Orestano, az olasz tudományos akadémia vezértitkára, volt pénzügyminiszter, Henry Jourdan, a berlini francia követség attaséja, Conte Régis de Vibraye, a Deutsch-französisches Studienkomité vezértitkára, Prof. Thomas, az Ecole Normale Supérieure tanára, Joseph Targowsky lengyel szenátor, Gimenez Caballero spanyol szélsőjobboldali politikus, Janko Janeff bolgár minisztériumi igazgató. MUSSOLINI el akarja hárítani a békeszerződések megváltoztatásának akadályait Róma, január 4. Mussolini és Simon találkozásával kapcsolatban a Reuter-iroda római tudósítója jelenti, hogy Sir John Simon szerdán egész nap Londonból érkezett táviratok tanulmányozásával és a francia emlékirat vizsgálatának folytatásával foglalkozott. Hír szerint, az esti összejövetel alkalmával beható vizsgálat alá vették a leszerelés kérdését, határozatot azonban nem hoztak, mert a megbeszélések csak a két ország felfogásának tisztázását szolgálják és nem kívánnak határozott és megváltoztathatatlan döntésre jutni. Elhatározták továbbá, hogy a Népszövetség újjászervezésének kérdését csütörtökön este beszélik meg. A Reuter-iroda jelentése szerint Rómában az a benyomás, hogy a fegyverkezések csökkentésének kérdésében az angol és az olasz álláspont nagyon közel áll egymáshoz. Az a felfogás, hogy nem arról van szó, vajjon legyen-e Németországnak 300.000 katonája, vagy sem,, hanem arról, hogy a békeszerződések által teremtett mesterséges egyenlőtlenségeket kiküszöböljék. Csak a becsületes megegyezés alapján álló leszerelés érdemli meg a fáradságot. A tárgyalások eddigi menetéről olasz részről a következő kommünikét adták ki: „A kormányfő szerdán délután a Palazzo Veneziában kétórás megbeszélést folytatott Sir John Simon angol külügyminiszterrel. A megbeszélés igen szívélyes hangnemben folyt s a két állam. 3