Nemzeti Ujság, 1934. szeptember (16. évfolyam, 197-221. szám)
1934-09-01 / 197. szám
A kisgazdapárt választójogi tervezetének hiletes szövege ( Időidrás ■— - ■ — . — — i — - -V Tar colon / n Meteorológiai \f . borzalmas felhőIntézet jelentése —^ h» 'yi -domaáL szabados és jégwm NEMZETI ÚJSÁG «PP ‘V 1 ^1 mw~m^A A sk'SSSSK XIföldönje csek- XVI. évfolyam 197. szám + SZOMBAT + Budapest, 1934 szeptember l' fhexpresszt*'11* K Sir Edgeworth David, Shakleton délsarki expedíciójának egyik vezetője, a híres utazó meghalt Dr. Bozóky Géza professzor, a pécsi Erzsébet-tudományegyetem jogi és államtudományi fakultásának jövő évi dékánja Papenek Ernő, a fővárosi számszék igazgatója, az önbiztosítás bevezetését ajánlja Dinnyés Lajost nem tekinti többé tagjának a kisgazdapárt Lassú vajúdás irta: Túri Béla A külföldi lapok a németországi szavazásból szerették volna megállapítani, hogy „Hitler csillaga tűnőben van“ és hogy itt a vég kezdete. A németországi állapotok éppen az ellenkezőjét mutatják. Azt, hogy Hitler június 30-ika óta a forradalmi állapotból ki akarja emelni a nemzeti szocializmus uralmát, a Harmadik Birodalmat. Első pillanattól, amikor a második forradalom kitörését Hitler meghiúsította, világos volt, hogy Hitler a hadseregre akar támaszkodni. A barna csapatokat kellő megtisztítás után fenntartja továbbra is, mint politikai hatalmat, de a birodalom hadseregében látja az állam biztonságát. Hitlernek nagy támasza volt a céljában Hindenburg bizalma és tekintélye. Hindenburg érintetlen tekintélye mindenesetre hiányozni fog, de Hindenburg végrendeletében is Hitler segítségére akart lenni. A Hitler mellett leadott szavazatok némi csökkenéséből mindössze az látszik, hogy a június 30-ika sok lélekben nyomot hagyott, aminthogy ez alig képzelhető másképpp, mert az erőszak mindig következményekkel jár, még akkor is, ha elkerülhetetlen. Hitler anélkül, hogy államtudományi teóriákkal vesződnék, úgy látszik, mégis magáévá tette Nietzsche és Soros tanát, hogy „van erőszak, amely felszabadít és van erőszak, mely gúzsbaköt.“ Van erkölcsös erőszak és van buta és erkölcstelen. Az államférfiúnak — mondja Nietzsche — mindig a pillanat igényének megfelelő erőszakot kell alkalmaznia. Amint általában sok van a mai német szellemben Nietzsche gondolkozásából és erőszak-etikájából, Hitler ezt, az államférfiakra szabott tételt tartotta szem előtt. A pillanat igényéhez mért erőszak után hozzáfogott az átalakító munkához. És ez folyik most Németországban. A népszavazás után nagyobb erkölcsi jogosultsággal, mint ameddig a német nép nem nyilatkozott meg újból Hitler mellett. A német tenger kezd elsimulni, a tisztító vihar igen rövid ideig tartott. Hitler hamar vissza tudta parancsolni a hullámokat medrükbe. A szavazatok némi csökkenése mellett is a 90 százalékos többség erre vall. De ha a német tenger felszíne nyugodt is, ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek benne veszélyes szirtek s hogy nem úszkálnak benne jéghegyek. A szavazás ezt is megmutatta — főleg, ha vizsgáltuk, hogy milyen vidéken fogytak meg Hitler szavazatai. Az előrelátó és éber kormányosok azonban ma már finom mérő műszerekkel tudnak védekezni a víz színe alatt úszkáló jéghegyek ellen. Hitler pedig ugyancsak ébernek bizonyult június 30-ikán. Hitler az intézkedéseivel és az eddig eszközölt változtatásokkal, úgy látszik, egyenesen azt célozza, hogy a második forradalom szellemét ne hagyja újra feltámadni. Az emigrált szocialisták külföldön megjelenő lapjaikban és a hozzájuk közelebb álló sajtóban nem is szűnnek meg támadni Hitler „konzervatív“ pálfordulását és főleg azt hánytorgatják, hogy Hitler elárulta a munkásságot és a kapitalizmus szolgálatába szegődött. Ezen támadások és vádak is mindenesetre a munkások körében rontották a szavazatok arányát. Hát ha nincs is konzer-vatív pálfordulás és politikai „kurzusváltozás“ Hitler politikájában, melyet június 30-ika óta folytat, az kétségtelen, hogy a mérsékelt felfogás erősöndését célozzák intézkedései. Erre a számlára tartozik, hogy a német gaz *dasági élet biztosát késéiért, von Goltz* azzal cserélte ki és hogy a közgazdasági élet minisztere, Schmitt, ki konzerváttív ember és Schacht-tal, a német bankfilm elnökével a klasszikus gazdasági elvénkét vallja, szinte teljhatalmat kapott gazdasági téren. Különben sem szabad elfeledni, hogy Hitler maga politikai elveit és államtanát nem keverte öszsze gazdasági tanokkal. Hitler a maga elgondolásában az eszme erejére mindig több súlyt helyezett, mint a materiális szempontokra. Egész népi államfogalma a történelmi materializmus tagadása kívánt lenni. Ezért szinte romantikusan, a kitűzött célok elérésében többet vár az akarattól, mint a gazdasági megalapozástól. Az áldozathozatalt a közért ezért helyezi előtérbe, mint materiális erőt. A munkásfronton is történtek változások. Ley, kinek most a megszökéseiről hoztak hírt, elvesztette hatalmát Ezért maradt meg Krupp a nagyipar birodalmi szövetségének az élén is, amely pozícióját júniusban már készült elhagyni. Kétségtelen, hogy az ipari munka területén már a lestringáló intézkedések kezdetüket vették — így a textiliparban hetekkel ezelőtt . A SZAHARA RABSZOLGÁI A francia Szudán katonai térképein különös kis helység van feltüntetve, mintegy 500 mérföldnyi távolságra Reggantól, az El Djouf sivatag északkeleti határvonalán. Ezt a helyiséget, amelyet az „Agorgot-i sómezők“ elnevezéssel jeleznek, a szudáni bennszülöttek a Sós pokolnak nevezték el. A festői csengésű név valóban tökéletesen fedi a sóbányák sivár és vigasztalan vidékének fogalmát és Dante képzelete az Agorgot kísérteties barlangjaiban porladó csontvázak és tespedő nyomorultak között bizonyára az alvilág egy rémületes darabját fedezte volna fel. A Szahara csaknem megközelíthetetlen vidékén terülnek el Agorgot sóbányák Ősrégi arab alapításai, amelyről a bennszülöttek még ma is úgy tartják, hogy Agorgot sómezőinek rendkívüli a gyógyhatásra. Minden esztendőiben hatalmas karavánok indulnak Timbuktuból, hogy teveháton a kibányászott sókristály tömegét szállítsák Afrika szívébe, mert ez a ritka ásvány valóságos csodaszernek számít az arabok szemében. Agorgot sóbányái — mint ahogyan az egész terület maga is — örökös tulajdona Taudeni főnökének s a kaid, aki kis csoport hulladékból égetett nyomorúságos kunyhóban élő bennszülött törzs vezére, mindaddig jóformán tudomást sem vett a birtokában lévő sómezőkről, amíg egy szép napon reá nem ébredt arra, hogy a sivatagi só nemcsak gyógyító erejű, de halált hozó is lehet-A taudeui kard rabszolgái, akiket a Szahara beláthatatlan homoktengerének legkülönbözőbb pontjain fogdosnak öszsze és irányítanak munkára a Sós Pokol felé, naphosszat, évszámra dolgoznak az agorgoti sóbányákban. Ezek a boldogtalanok valóságos élőhalottak, akiket benszülött törzsek egymás közötti küzdelmei során ejtettek foglyul s akiket azután kézen és lábon bilincsbe verve a szó szoros értelmében rabszijon hurcolnak keresztül a sivatagon, — vagy jobb IRTA: O. E. MILLARD esetben hármasával, sőt gyakran négyesével összekötözve és zsákba varrva dobnak tevehátra. A szörnyű munka, a minden fogalmat meghaladó nélkülözés, amely azután az agorgoti pokolban vár a szerencsétlenekre, tömegesen pusztítja el az életnek ezeket az elesettjeit. Ezért történik, hogy Agorgotban csaknem mindig általános a munkaerőhiány s ilyen esetben a sivatagi barlangokban, meghúzódó szerecseneket fogják össze, hogy újabb emberanyagot szállítsanak a tárnákba. A tárnákat senki nem őrzi s a rabszolgákra sem ügyel fel teremtett lélek, hiszen innen menekülni lehetetlen! Minden fegyház, vagy börtön falainál sziklaszilárdabb a rettenetes távolságnak az a borzalmas bástyája, amely száz és száz mérföldnyi kiterjedésben fogja körül az agorgoti sóbányákat. A földi pokol és a civilizáció között maga a sivatag áll őrt s Agorgot neve ezért olyan rettenetes csengésű egész Afrikában. Lassú és borzalmas halált jelent ez a szörnyű név — olyan halált, amely elől nincs menekvés. Taudeni kardja természetesen mit sem törődik rabszolgáival. Élelmezésükről nem ő gondoskodik s a huszadik századnak ezek a boldogtalan belátái „munkabér“ címén csupán azt a sómennyiséget tarthatják meg, amelyet minden negyedik napon sikerül kibányászniuk. Év vége felé azután, amikor a karaván ismét útra kel Taudeni felé, a hajcsárok kicserélik az egyes rabszolgák sókristályait, élelmiszerekre. A sóbányászás rendkívül nehéz mesterség. Nincs földi halandó, legyen bár izomóriás, aki huszonnégy óra alatt két és fél bál sónál nagyobb mennyiséget kibányászni képes. Az esztendő végén így tehát egyetlen rabszolga birtokában, sincs több, mint 200 bál só, amely évi ellátására mint csereeszköz jöhet számításba. Timbuktu vásárosai azután szégyenletes módon kiuzsorázzák a szerencsétleneket. Egy bál só csereértéke mindössze két font köles. Egy font tea ára viszont — 25 bál só. Tea és köleskása, ez az agorgoti rabszolgák mindennapos eledele. Életük egyébként vigasztalanul egyhangú. A gödrökben tespednek, amelyek a sókitermelés által alakulnak ki. Sókristály az ágyuk és asztaluk, amelyre halálos kimerültséggel roskadnak le vagy ahol megfőzik a köleskását. A gödrök és üregek egyúttal egyetlen menedékhelyük is az elviselhetetlenül égő nap, vagy a Szahara fagyos hidege ellen. A sós víz azonnal megtámadja szervezetüket, megőrli a belső részeiket, a só maró hatása kirágja testüket és csak rosszabbítja az örökös tea és köleskása következtében kiütköző skorbutot, amely hamarosan végez velük. Alig néhány hét alatt csontig lesoványodva, nyíri sebekkel borított testtel, elevenen halálraitélve tengetik napjaikat a boldogtalan rabszolgák, akik nemcsak testi, de lelki halált is halnak a földi pokolban. Sokan nem bírják elviselni az irtózatos szenvedést és öngyilkosságot követnek el. Ám akiadnak közöttük olyanok is, akik, kétségbeesetten ragaszkodnak az élethez?*Ezek útrakelnek, hogy végigjárják a végtelen utat, amely a szabadulás felé vezet, őket rendszerint feleúton éri utól a halál a sivatag viharában. Azok, akik ideig-óráig életben maradnak, csupán egyetlen olthatatlan vágyat éreznek: enni akarnak mindenáron. Az éhség szinte az őrjöngésbe kergeti őket s állandóan él bennük a rettegés, mi lesz, ha erejük elfogy s már képtelenek további sómennyiség kibányászására. Akkor nem marad más számukra, mint várni a halait. A halált, amely szerencsére könyörületes és nem sokáig várat magára. A francia expedíció tagjai elképpedve beszélték, hogy nap mint nap láttak rab- Lapunk mai száma 16 fillér