Nemzeti Ujság, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
Teljes heti rádióműsor-melléktel időjárás —mír—— - — ■—i — — — f —171 francia a Meteorológiai Ír hadsereg készen Intézet Jelentése ólt a Saorm vidék szerint: Nyugati mű megszállására légáramlás. Vál- | MjH Mr KJ fl H Af 8 Aj A V ~ Hz angol közmrmir 111 jénet fagySebb XVI. évfolyam 247. szám ♦ SZOMBAT + Budapest, 1934 november ^nyelet /v?" ^ r ' Fv ___ __ ___ ______ __ _____ /“-w \ Nehéz kérdés—nehéz válasz-- Saarbrücken, november 2. Franciaország keleti határán, csak egy ugrásnyira a Saarvidék határától készen áll a tankok, az ágyuk és gépfegyverek acélharcvonala, hogy bevonuljon a vitás területre, amelynek sorsa fölött 1935. tavaszána népszavazásnak döntenie kell, így előadva, a puszta tény megdöbbentően hat. Népszavazás és egyoldalú katonai megszállás, olyan ellentétes fogal, mák, hogy valóban érthető, ha a hit Németországban izgalmat, szerte a világon megdöbbenést kelt. Hiszen a jóhiszemű világ csak úgy képzelhet el népszavazást, hogy minden idegen és meg nem engedhető hatalmi nyomástól mentesen nyilatkozzék meg a nép akarata, mit kiván, visszacsatlakozást-e Németországhoz, amelytől a békeszerződés ideiglenesen elszakította és népszavazástól tette függővé a döntést, vagy beleolvadhat abba a francia világhatalomba, amely a saarvidéki bányáknak, kohóknak és nehéz ipari vállalatoknak ezt a kormos-füstös világát, a maga gazdasági életének javára kiválasztotta. Ha csak erről lenne szó, a döntés nem volna szinte megoldhatatlannak látszó probléma. Mert ez a dolgoknak csak egyik, bár eléggé fontos fele. A másik felét azonban rendkívül bonyolult hatalmi, gazdasági, jogi és szociális kérdések szövedéke fonja át és gubancolja össze. Ezt a látszólag egyszerű problémát, másfél évtized alatt, sikerült mindkét félnek olyan bonyolult kérdéssé tenni, ahogy azt az elkövetett hibák és tévedések eszközeivel összekuszálni csak lehet. A Saar-vidék a Népszövetség védelme és vezetése alatt áll. Jogilag ez azt jeleníti, hogy független a vidék a két vitatkozó féltől: Franciaországtól és Németországtól. Ténylegesen azt jelenti, hogy olyan morális hatalom kezében van a Saar-vidék, amelynek ezt a hatalmat nem áll módjában a maga erejéből gyakorolnia. Nem is kell indokolni, hogy milyen erők érvényesülhetnek a Népszövetségen át, amikor közismert dolog a francia fölényes helyzet Genfben, a német befolyás pedig minimumra süllyedt, mert nem tagja a Népszövetségnek. Még ha csupa megtestesült elfogulatlanság képviselné is Genfet a saarvidéki kormányzóság hivatalaiban, akkor is gondolkodóba kellene esni, vájjon nem követett-e el Németország önmaga ellen megbocsáthatatlan ballépést, amikor a Népszövetséget otthagyta és igazolta azt a közmondást, hogy a távollevőnek soha sincs igaza. A hatalmi túlsúly Franciaország javára kétségtelen. De itt nem is csak puszta hatalmi vonatkozásokról van szó. A Népszövetség biztosának joga, sőt kötelessége igénybe venni „idegen csoportok“ haderejét, ha a belső rendet s a népszavazás előkészítését és lefolyását zavargás, felkelés, idegen nyomás, vagy meg nem engedhető propaganda fenyegeti. Ámde hol vannak azok az ,.idegen csoportok”? Anglia messze van s nem is mutat hajlandóságot katonai beavatkozásira. Olaszország? Alig hihető, hogy Mussolini ebben a kérdésben magát akár Németország, akár Franciaország ellen exponálja. Nem marad más, mint a francia haderő, mintht egy Genfnek az van leginkább kezeügyében, saját hadserege pedig nincsen. Itt, van tehát egy olyan bonyolult látszata az elfogulatlanságnak és a „jogilag“ indokolt haderő igénybevételének, hogy ember legyen, aki ebben eligazodhatnk és — mindig a békeszerződések „igazságát“ tartva szem előtt — igazságot tehet. Franciaország egyébként tizenöt év alatt soha nem csinált titkot abból, hogy, a Saar-kérdést a maga szempontjából akarja megoldani. A megoldások egész skáláját, fejtették ki már anélkül, hogy a népszavazást, mint megoldást fenntartás nélkül elfogadták volna A francia álláspont ez: Németország kárpótlással tartozik Franciaországnak egyebek közt a Saarvidék átengedésével is. A Saar-vidék —a francia felfogás szerint — nem német, hanem vegyes terület. Ezen az alapon a német revindikációs jog kétséges, tekintettel pedig arra, hogy a német propaganda megtorlással fenyegetheti azokat, akik ellene voltak és vannak, a népszavazás eredménye nem fogadható el megnyugtatónak. Volt egy terv, hogy csak azok a vidékek csatolandók vissza, amelyeknek viszonylagos többsége nyilatkozik meg Németország mellett. Ez a terület felosztását jelentette volna. Volt egy másik terv, amely a népszavazás elhalasztását kívonta és egy harmadik olyan terv, amely azon a „jogi“ feltevésen alapult, hogy a népszavazás nem jelent végleges döntést, csak óhajt s így a jelenlegi helyzet tovább is fenntartandó volna. Meddig? Erre nincs kielégítő válasz. A francia felfogás végelemzésben azt a célt szolgálja, hogy Németország akár aranyértékben váltsa meg a bányákat, s? Báró Perényi Zsigmond mondott beszédet a Tisza István emlékünnepen ! Szerémy Zoltánt, a Vígszínház elhunyt kiváló művészét, szombaton temetik Dr. Zoltay Ferencet királyi főügyésszé nevezték ki a győri táblához Dr. Fodor Oszkár, a Zsófia gyermekszanatórium egyesület igazgató-főorvosa meghalt Viim CSALÓDÁS TARTALLY ILONA Nemcsak Annuska csalódott akkor, de én is... Különben kezdjem csak elölről. Az eresz alatt sok-sok fecske tanyázott s a fiókák éhesen várták a fecskeszülőket. Kitátották kis csőrüket s csipogtak követelőn. Azután villanó karcsú testecskék jelentek meg s odacsókolták a várakozó csőröcskékbe az ennivalót. Aztán huss ... elszálltak megint. Gyermek voltam még s hosszan elnéztem ezt a játékot. Játéknak láttam, szépnek s azt hittem, hogy a madárkák a felhőkből hozzák az ennivalót, az angyalok tenyeréből. Mert azt senki sem tudta volna velem elhitetni, hogy az angyalok nem a nagy habos fellegek tetején laknak s ott úsztatják magukat a kék levegő-tenger tetején, a végtelenben. És ott etetik boldogan az ég madarait. Anyám is megerősített ebben a hitemben. S én olyan szépen tudtam hinni mindenben, hogy bámulatos volt. Tisztának és erősnek láttam a fák életét, boldognak és vidámnak a madarak énekét s az embereket jóknak, jóknak, jóknak... Négy éves voltam. És akkor jött hozzánk Annuska. Fiatalabb volt, mint anyánk, de nálam bizony sokkal nagyobb, mégis azt szerettem, hogy játszótársam tudott lenni. Szép volt Annuska, szőke és hullámoshaju. S mindig vidám. A rigófüttyöt nagyszerűen utánozta s ha a rigó válaszolt neki, kacagott édesdeden velem együtt Máskülönben segített anyámnak főzni s nekünk, gyerekeknek ruhát varrtak délutánonként. Este mesélt Annuska s úgy tudott mesélni, hogy minden földöntúlian szépet, elhittem neki. Nemcsak elhittem, hanem elképzeltem, hogy ő járt a hetedhét országban, a törpéknél, az óriásoknál s mindenütt ott tud lenni, ahol akar. Előtte semmi sem lehetetlen, ő személyesen ismeri az angyalokat és a madarakkal beszélni is tud. Hihettem azt az is, hogy Annuska maga is egy mesebeli lény, hiszen csak annyit tudtam róla, hogy nálunk termett egy napon s egyszer el fog menni. De honnan jött? Hová megy? Mit tudtam én! Általában anyámmal szokott lenni Annuska, hiszen a barátnője volt, de néha elment sétálni s többnyire egyedül szeretett menni. Amikor sétáiból haza jött, mindig nagyon szép volt. Ragyogott a szeme, nevetett folyton s mint anyám mondta, nyúlat lehetett volna fogatni vele. Egyszer a sétából szokatlanul későn jött haza. Anyám már aggódott miatta, ki-ki nézett a kapuba s úgy várta. Végre előjött. Még nevetősebb volt s az arca csodálatosan ragyogó. Nagy csokor mezei virágot hozott s körültáncolta az udvart. Anyánk végre is magához hívta s leültette maga mellé. Most is emlékszem anyám akkori arcára és ruhájára, de a mozdulataira s a szavaira is. Fehér ingblúz volt rajta, kemény gallérral, mert akkor ez volt a divat. Az arca fehér volt és kedves, mert többnyire mosolygott. Kis kezei voltak, vékony ujjal, melyekkel átfogta Annuska szép kezét. — Hol jártál? — kérdezte tőle lágy, anyai hangon. Annuska kicsit lehajtotta a fejét. Piros lett az arca s a csokrát simogatta. A kék búzavirágok mereven állták a simogatást, makrancosan, de a pipacok selyem ruhái meghervadtak s le is hullott belőlük néhány szirom a földre. Annuska lába elé. — Andrással találkoztam — mondta végre. — Megint találkoztunk. — Horváthtal? — Igen. Vele — felelte Annuska s most már nagyon komoly volt. Anyánk hallgatott s csak nézett Annuskára, míg az arca mind szomorúbb lett.— Ne járj vele, Annuska. — Miért? • — Ha nem tudod... ha magadtól nem tudod... — Azért, hogy gazdag ember? Hogy, földesúr?.... — Azért. — Te tévedsz, Mariska... Azt hiiszem, tévedsz. András nem olyan... — András is férfi. Olyan, mint a többi. — Persze, hogy férfi — vágta ki Annuska diadalmasan. — Éppen azért állja a szavát, mert férfi! — S mit mondott neked? — Azt... azt mondta... hogy szeret... — felelte Annuska egészen csendesen s megint lehajtotta a fejét, de most már sokkal mélyebben. A virágokról megfeledkezett azok ott hevertek az ölében, még mindig s kezei rajtuk pihentek, szinte élettelenül. Nem tudtam miért, de nagyon sajnáltam Annuskát. Odamentem hozzá, megsimogattam a kezét, azután elvettem tőle a virágokat és a szolgálónak adtam oda, hogy tegye vízbe. Megéreztem, hogy Annuska nem tud most törődni velük. Nem csodálkoztam Annuska hanyagságán. Pedig máskor sietett vízbe tenni a virágokat s nekem buzgón magyarázta, hogy a letört virágok csak úgy élhetnek tovább, ha kis zöld lábaikat vízbe márthatják. Dehát Annuska... ó, Annuska sok meglepetésben részesített engem akkor nap. A fecskékre rájuk sem nézett, a rigókkal nem ellenkezett s nem mondott mesét, hiába kértem. Sok mindent szerettem volna kérdezni tőle, de nem mertem. Hiszen anyánk is magára hagyta őt. Bement vacsorát készíteni s nem hívta magával Annuskát. Csak időnként jött ki, kipirultan a konyha melegétől s aggodalmasan kereste tekintetével Annuskát És amikor apánk hazajött valahonnan, hallottam, amint anyám azt mondta neki: — Ez kellett nekem. Ilyen felelősség. Ez a holond gyerek beleszeretett Horváth Andrásba. S az is... mit akar... mit?... Tudhatná, hogy Annuska néni hozzá való! Szegény leány . . . Semmit sem értettem az egészből. Szereti . . . Nem hozzá való . . . Szegény leány ... gazdag ember... Furcsa, érthetetlen dolgok. Különben is mindig fájt gyermekszívem, ha gazdagokról és szó- Lapunk mai száma 16 fillér