Nemzeti Ujság, 1935. március (17. évfolyam, 50-74. szám)
1935-03-12 / 59. szám
Dr. Karai-Krakker Kálmán Pest vármegye, Fékésházi Tabódy Tibor Zala vármegye új főispánja Demestichas tengernagy, a fellázadt görög flotta parancsnoka, Egyiptomba szökött Andrásfay Antal állampénztári igazgató, az Adóhivatali Tisztviselők Egyesületének elnöke, Signum Laudist kapott T Érdekes jelentések a választási frontról J 5 Időjárás —1 ■ — ———— ■ ■ M görög Délkeleti lég . w) kormány leverte áramlás, délnyit- a forradalmat, gáton felhős é- I Wi'lm H ^ mm a forradalom védés. A köméi*- fPpk 1 Jjl§LdjS IUIMm ffl H Hl jf|. fSr JtyJ , é-z.és*kai*a Bulgáséklel lassan | w| »1^1 IW® SW BH Kg Hl HE nfába menekült I1IICItIIL1_L1 1 UJOnl ban a derültebb TM ^d&íjfmeg a ntieterősefagylé9 XVII. évfolyam 59. szám + KEDD + Budapest 1935 március 12 9^Mkezé^VeP l ,' n«, cnigg'v . 1935 MRa 1 a 4 rettenetes árnyék Amíg nálunk a választási kampány csatazaja dúl és a hivatottak a nemhivatottakkal egyetemben tologatják hadállásaik kulisszáit és egy rövid időre a dilettánsok is abban a reményben ringathatják magukat, hogy komoly politikai tényezőkké léptetik elő őket az események, legtöbben észre sem veszik, hogy a Balkánon komoly fegyverropogás tölti be a levegőt. Görögország felett bombavető repülőgépek szállanak, komoly hadműveleteket folytatnak le és mindennap befutnak a jelentések: ennyi halott és ennyi sebesült. Csak a napokban írta le a Daily Herald, hogy Európa Magyarország határainál megszűnik és azután következik a kiszámíthatatlanság, az örökké ugrásra, harcra és zsákmányolásra leső balkáni éhség. A kis balkánnemezeteknek nem veszedelem a háború nyugateurópai értelemben. A háborúnak itt jó emlékei vannak, mert előbb szinte egy évszázadon keresztül mindig a hatalmas és elernyedt török államtestből adott alkalmat a falatozásra és zsákmányolásra, a most húsz esztendeje megindult háborús kampányban pedig észak felé az osztrák-magyar monarchia kultúrterületei felé is megnyíltak a terjeszkedési lehetőségek s hatalmas kultúrvidékek szinte ingyen hullottak a balkáni államok zsákmányául. A Balkán nem veszíthet, mert városai, nemzedékek keserves munkájával felépített kultúrintézményei alig vannak. Még a repülőgépharcnak is alig van mit elpusztítania, mert a félvad lakosság egyszerűen a hegyekbe hajtja fel kecskenyájait, az olajfák törzse szívós és gyökeréből is kihajt és ha elvonult a harc, a lakosság majdnem ugyanott folytathatja életét, ahol elhagyta: egy szinte prehisztorikusan primitív civilizáció keretei között. A háborún, a romboláson csak az igazi értelemben vett Európa veszíthet. Lent a kopár hegyek és kecskelegelők között a háború csak izgága kaland, felelőtlen, éles töltésekkel vivott fegyvergyakorlat, avagy a nemzeti virtus szabadjára eresztett népünnepélye. A görög forradalmi akciónak a rugóit, indítékait, valódi kényszerűségét nem ismerjük teljesen. Nem tudjuk, mit akar a kormány, mit akar a forradalmi párt, miért ontanak vért, miért robbantanak hidakat, mért bombáznak városokat és miért rabolják el a tengeren futó hajókat. Azaz még talán ezt érthetjük meg leginkább, mert elvenni valamit majdnem annyit jelent az alkotásra nem képes embereknél, mint a kultúra élén haladó népeknél az, ha valami nagy nemzeti művet, csatornát, alagutat, vasutat alkotnak. Mindez nem érdemelne sok szót, ha a Balkán házi ügyénél nem jelentene többet. Utóvégre minden nemzet maga választja meg azt a területet, aminek keretei közt erőit kiélheti. Európának azonban szomorú tapasztalatai vannak már a balkáni bombavetősdi és merényletesdi következményeiről. Az egyik ilyen húsz esztendő előtti merénylet következményeit mai napig sem tudta kiheverni a kontinens. Egész generációk sínylik a gyászos utókövetkezményeket, a forradalmak végtelen sora vallja szülőapjának a világégést és azok a nemzetek, amelyek erejük minden megfeszítésével törekszenek megóvni a békét és akarják rombadöntött országaikat újra a fejlődés, az emberi boldogulás és a kulturális virágzás melegágyaivá tenni, nem nézhetik közönyösen ezeket a balkáni mozgolódásokat, amelyek abban erősen hasonlítanak a kőlavinához, hogy a legkisebb elindított szikladarab óriási romlást s beláthatatlan következményeket von-lhat maga után. Ma még csak a Balkán legdélibb részén dúl a harc, de Törökország máris, feljogosítva érzi magát, hogy a Dardanellák partvidékeit hadterületté építse ki és háborús ragály könnyen átragadhat a többi temperamentumos balkáni nemzetecskére is. Hogy mi legyen a háború oka, az nem fontos, aminthogy most sem tudjuk, hogy mi a görög forradalom lényege, generációs oka és főképpen, hogy mi a célja. Bizonyosnak ebben az egész konflagrációban csak egyetlen egy bizonyos. S ez a bizonyos fix pont, amiből kiindulhatunk, Görögország területén kívül fekszik s ma már egyre bizonyosabbak lehetünk, hogy akár Délamerikában csetepatéznak a történelemnélküli köztársaságok a Gran Chaco és a vízválasztók birtoklási jogai fölött, akár a távol Keleten, akár a Balkánon tör ki forrongás, a szálak többnyire egyetlen gyújtópontba vezetnek. S ez a gyújtópont egy szikár, szinte nem is emberi, hanem sátáni fogalommá ködösödött lény, akiben egy bűnös, nemzetközi üzleti társaság machinációi testesednek meg: Sir Basil Saccaroff. A mosolygó, édeskés, pálmás és virágos Riviéria sétányain kapják le néha NINCSENEK FELNŐTTEK! Ahogy a múlt vasárnap felmentem Pók Danihoz, aki igen kedves és régi barátom, nagy zűrzavart találtam náluk. A család legifjabb sarja, Pistike, a sarokban térdelt és az orrát törülgette, az asszony a dívány sarkában sóhajtozott, Dani pedig olyan emberevő ábrázatot vágott, mintha pont, há a bérnegyed lett volna. — Na, mi baj van? — mondtam könynyedén, hogy közbelépéseimmel enyhítsek a szemmel látható feszültségen. Pistike szipogott tovább, de az aszszony megszólalt, ám nem volt benne semmi köszönet, mert csupán ennyit rebegett: — Áh, szóra sem érdemes ... Dani azonban már az asztalt verte és mindent kipakkolt: — Persze, semmi! Szóra sem érdemes, amit ez a komisz kölyök művelt?! Alig hat éves még és máris rettegésben tartja az egész házat! Nem elég, hogy naphosszat avval az átkozott trombitájával bosszantja az embert, amit az anyja vett neki karácsonyra, ma a szomszédasszony is panaszkodott, rá, hogy papírgombócoikkal hajigálja a folyosón! — Nono — szóltam közbe békítőleg —, hiszen gyerek és mi is voltunk fiatalok — De ennyire nem rakoncátlankodtam soha! — rikkantotta Dani. — Mit csinált a vacsoránál is?! Addig kellett neki vacakolnia, amíg egy hajszál hajján el nem törte a kávéscsészéjét. Hát ez így nem mehet tovább! Ha aztán az ember kissé meglepkézteti a fickót, akkor kegyetlennek, emberevőnek titulálják. Pedig meg kell nevelni a gyereket, hiszen maholnap felnő és mi lesz vele, ha komisz marad?! Egyszer már meg kell komolyodnia! Csönd lett. Ezt a pillanatnyi viharszünetet használta fel Pistike , azt remélve, hogy megjelenésem amnesztiát fog eredményezni számára, félbeszakította a vizsgálati fogságát és hozzám rohant evvel a csatakiáltással: — Bácsi, játsszunk vonatosdit! Én leszek a mozdony. Ám az atyai szigor azonnal megakadályozta a ,,filléres gyors“ megalakulását: — Leszel ám... majd megmondtam micsoda!! Hagyd a bácsit békén. Majd pont veled fog szamárkodni. Jobban tennéd, ha nagy fiú létedre már leszoknál arról a sok vacak játékról! Azzal ágyba dugták az ipsét, hogy komolyodjon. Mi ellenben leültünk egy kis bridzsre, mert elvégre is az ember meglett korban már nem játszhatik vonatosdit, hát bridzzsel szórakozik. Bár utólag kissé megbántam, hogy nem maradtam a vonatosdi mellett, mert azon aligha vesztettem volna el hat pengőt, míg ezzel a komoly, elmefoglalkoztató művelettel igen. Daniék bridzsben verhetetlenek. Természetesen 11 után felkerekedtünk és egy kis üdülésre letelepedtünk az egyik kávéházban. — Az ember annyit dülöng, lót-fut, robotol egész nap — mondta Dani — hát igazán ráfér egy kis szellemi pihenés. Már kitűnő hangulat csapongott a teremben. Alighogy beléptünk, tizen is színes papírgolyókkal kezdték bombázni a fiatal, szép Daninét és negyedórán belül valakinek sikerült is úgy szemen bagygyintania őnagyságát, hogy egész este könnyezett belé. — Uggyan, fiam, hát mit csináljunk — mosolygott Dani, amikor a panaszkodó neje dühöngött — elvégre ez csak játék, hecc s az ember igazán nem tehet ilyen véletlen incidensről. Majd én is úgy igyekszem, hogy valakit jól fejbe trafáljak, így aztán mi is hárman gőzerővel kezdtünk dobálózni. A szomszéd asztalnál az ősz tanácsos irgalmatlan hamisan és hangosan sípolt állandóan egy papírfurulyával és közben vígan lengette a tarkóján levő vörös fezt. Sajnos, nekünk már indián tolldisz jutott, mert a vendégek addigra mind megvették az érdekesebb csákókat. — Szivem, szemet szemért — előzékenykedett Dani és vett a feleségének egy néger álarcot, amit az asszonyka rögtön fel is erősített és attól kezdve nem könnyezett többé a szeme. Csudára festett a két dagadt fekete szemmel, annyi biztos. És kapott melléje még egy tülköt is, amelyiknek ha billeg,tetted a lyukjait, ezt sivitotta: ámuiuiuiéééin. Persze fülrepesztően! — összetörted a szívemet, Maca! — bömbölte a legújabb foxtrott szövegét egyik asztalinál egy virágos kedvű társaság és stílszerűen minden sor végénél poharat vágtak földhöz. — Ez aztán mulatós, a teremfáját! — irigykedett Dani szenvedélyesen — nőtlen koromban magam is sokat kultiváltam. Valóban igen nettül viselkedett a társaság, mert erősen birta pénzzel. Össze is törtek ott nagyhirtelenében vagy tíztizenöt pezsgőspoharat. De az már nem volt szép, hogy később, amikor a papírgolyóik elfogytak, pogácsával kezdtek el dobálózni, ami ugyan eredeti ötlet volt tőlük, de szerencsétlenségre összetörték az egyik vendég szemüvegét. Igaz, hogy bocsánatot kértek utólag, de mégis . . . — Hej, amikor mi pezsgősüveget vágtunk bele a tükörbe és szétszedtük jókedvünkön a zongorát, de szép is volt! — lelkesült Dani néhai urfikorának duhaj emlékein. — Hiába, ma már ritka az ilyesmi. Nincsen se hangulata az embereknek' — No még csak.^ftt^. Tljcc, hogy újra hozzákezdj a .i rípsh&z és lumpoláshoz! —. . ^ Daniné ajkáról — manfcaiemi ,gknyal hozzátette. — A hetyMK^tlSgt a msfiaálnak nem akarod megbocsmatol, de Viagaa kedvet kapnál hozfSJ .. • — Jwlek.^ kérlek, én csak a múltat emle?I|Am és ezért még nem kell mindjárt leinteni az embert. Én tudom, hogy mivel és tartozom a karomnak, de az a gyerek is tanulja meg, az élet nem ék- IRTA: KINIZSI ANDOR Lapunk mai száma 16 fillér