Nemzeti Ujság, 1936. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
v V / Jf \ jLs* ' J Olaszország megerősítette földközi-tengeri haderejét tdeMnás — — —■ - — — !■' — i — ■ — » im, Nanking i 2111. TM ^ i/aA 2 VJlVa támadó séklet alig Váltó- ____. , ahem**in rtsmnnrn zik XVIII. évfolyam 1. szám + SZERDA + Budapest 1936 január 1 i6&csapa Lindbergh ezredes családjával együtt Angliába menekült a gangszterek elől Vikecz Ödön lesz a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője Kleiber Erich az Operaház vendégkarmestere Kerezsy György, a Testnevelési Főiskola tanársegéde, vezeti az olimpiászra készülő atléták tréningjét uj évben —• táj utat! Amíg az emberi szív dobog, addig nem lehet kiirtani belőle azt a vágyat és hitet, hogy valami új, valami jobb következik az elmúlt és elviselt balsors után. Különösen fellángol ez a vágy akkor, amikor a naptár új évfordulóját jelzi. Hátha vég© van annak a rossznak, ami volt és hátha eljön a megújhodás, amely könnyebbséget, boldogságot hoz és valóm váltja a jobb és szebb életről álmodott messzi és fátyolos álmokat? Hiszünk és remélünk és végtelenül szomorú volna a sorsunk, ha ennek a hitnek a szikráját is kiölnék a lelkünkből. Már alig pislog. Három éven keresztül csak szították, fújtatták, de elfelejtették táplálni, valóságos, éghető anyagot, pattogó fát, drága szenet nem vetettek rá jóformán semmit. Eredménynek könyvelték el, ha csillogó ígéretre láng fakadt a szikrából, d© azzal már nem törődtek, hogy az a láng állandó legyen és melegéből egyformán jusson mindenkinek, aki méltó arra, hogy otthont, hajlékot találjon ezen a földön. Új esztendő napján új remények fakadásakor meg kell mondanunk őszintén, hogy ez így nem megy tovább. Annak a társadalomnak a nevében besaé- V*‘-v ' «■ • nts&ks v tv /ix turszágnak, varuean múltja és erkölcsi értéke jogán első és legna- gyobb erőtényezője is. A katolikus társadalom követel más levegőt, más eszközöket és módszereket a magyar politikában, követel olyan természetes berendezkedést, amely az ő jogos kívánságainak, évezredes tradícióinak és örök célkitűzéseinek a teljes honorálásával történik. Követeljük ezt elsősorban annak a jóakaratnak és türelemnek a jogán, amellyel a kormányzat működését az elmúlt három évben néztük. A katolikus társadalom őszintén bízott az ígéretekben és az elhangzott szavak komolyságában. Írta, hogy a világpolitika mostani állásában valóban egységes nemzetre van szükség és jóindulattal várt minden olyan cselekedetet, amely hivatott lett volna ennek a nagy lelki egységnek a szolgálatára. Kritikáját nem dobta sutba, de gáncsvetéssel, akadékoskodással, nyílt handabandázással, vagy alattomos hurokvetéssel a legérzékenyebb ellenfél sem vádolhatja. Vártunk és figyeltünk, hogy valóra váljék mindaz, amiről igen sok szép szót hallottunk, de a megvalósulás érdekében édeskevés történt. Mi nem voltunk ellenségei semmiféle józan, korszerű és szükséges reformnak, hiszen éppen az az igazi konzervativizmus, amelyet szolgálunk, a legnagyobb sürgetője, előmozdítója és megmórítója a reformoknak, mert csak úgy tud fennmaradni, hogy a forradalmakat reformálta. Minket tehát nem kellett meggyőzni, a reformok szükségességéről, még kevéssébé lehetett volna odaállítani, mint a reformok hátul mozgó ellenségét. Jó és tisztességes partnerek voltunk három éven keresztül, hagytuk cselekedni azokat, akik a vezetésre hivatottságot, néha kizárólagosságot éreztek. Sokszor áldozatok, lemondások árán is szolgáltuk az igazi nemzeti egység — nem pártját, de eszméjét és valóságát. Három nehéz év múlt el a kormány, és a nemzet fölött. Ha most újévkor azzal a tárgyilagosságunkkal, amelynek az elismerését elvárjuk és megköveteljük mindenkitől, mérleget csinálunk a kormány eredményeiről, csalódottan , kell megállapítanunk, hogy az eredménynyek eltértek a kitűzött céloktól s a hangoztatott jelszavak és a tények köz között egyre mélyebb szakadék tátong . Mi lett a nemzeti egység jelszavából? Pártszervezkedés, amely ráfekszik az országra, utat tör magának a közigazgatásba, a magánéletbe, már a gyermek lelkivilágába, műkedvelő színtársulatokba, dalos szövetségekbe, sportegyletekbe is. Kíméletlen s erőszakos propaganda, amely a hatalom eszközével akarja elérni mindazt, amit a lelki és népi erőkkel elérni nem tudott. Nemzeti egység helyett még pártegységről sem lehet beszélni, mert a befolyásolásnak, megkörnyékezésnek, megfélemletésnek olyan kiáltó jelei mutatkoznak, amelyek mellett nem lehet hinni a párt egységének az őszinteségében. Szakadékokat hasítottak a magyar társadalomba, ellentéteket csináltak ott, ahol nem voltak és ellenséggé tették az ellenfeleket. S’gdolózás, Aralbadia heti nos a magyar levegőben, amely az ilyen politikai eszközöket sohasem tűrte és mindig undorral vetette ki magából. A pártjelvény belépőjegy lett a könnyebb érvényesülés ajtaján és nem egyszer SZILVESZTERI MERENGÉS endrődi béla Nemrég vidéki ismerőstől levelet kaptam, arra kért, foglaljak neki asztalt Szilveszter éjszakára valamelyik mulatóhelyen. „Annyi csöndes vidéki nap után egyszer egy esztendőben hadd lássunk egy kis fővárosi rumlit“ — írja vidéki ismerős s bár ezt a „rumlit“ nem irigylem tőle, de méltányolom, hogy kiváncsi rá. Épp ezért el is mentem az egyik mulatóhelyre, hogy a kívánt asztalt biztosítsam. — Jaj, miért nem tetszett korábban szólni, — mondta kétségbeesve a főpincér és elővette a frakkjából a helyiség térképét . Most már egy talpalatnyi helyünk sincs. Nem erőltettem a dolgot, hiszen éppen elég szórakozó- és mulatóhely van Pesten s majd csak akad valahol hely vidéki ismerős számára. Végigjártam kettőt hármat, ötöt, tizet s a vége felé már egyre idegesebben kértem a mindenütt előkerülő térképeket s egyre nagyobb csodálkozással hallgattam a megismétlődő válaszokat: — Sajnos, hamarabb kellett volna szólni, most már nem tudunk segíteni. A tizenegyedik helyen a térképen szereplő két páholy közé belerajzoltak egy kék karikát s azt mondták: — Remek helyet csinálunk, ide betolunk egy pótasztalt, két személy kitűnően elfér majd mellette. A térképre rajzolt kék karika helyét azonnal megkerestem a valóságban, tényleg kitűnő, tágas és kényelmes területre bukkantam , legalább is akkora volt, mint egy ötpengős. — Ha rumli kell, hát legyen rumli, — mondtam , távozóban és nyugodt lelkiismerettel mentem haza, mint, aki a rábízott feladatot jól elvégezte. Hogy vidéki ismerős ugyanezt nyilatkozza-e majd rólam, azzal nem törődöm. Tgy kell neki, mért nem marad otthon. Egyáltalában mért nem maradunk soha otthon? Addig, amíg hotellakó voltam, ezt a kérdést soha nem tettem fel, de most lakástulajdonos vagyok, bőrfotelben üldögélek a saját asztalomnál, rengeteget vagyok otthon és hallgatom a rádiót a szomszédból. Erről az élvezetről szívesen lemondanék ugyan, de hát immár bele kell nyugodnunk végképp abba, hogy ha már mi nem megyünk el a jazzhez, a jazz jön el hozzánk. Üldöz és utolér, bárhova bújunk előle, a papírvékony falakon keresztül beharsog hozzánk és hiába nem akarjuk hallgatni, hallgatnunk kell, mert a szomszéd hallgatja. És még csak nem is szólhatok neki, hiszen épp az előbb méltatlankodtam, hogy mért nem maradunk soha otthon. Igaz, hogy én ezt főképp Szilveszterre értettem. Mire e sorok napvilágot látnak, már nagyban zajlik a Szilveszter-éjszaka s igy senki nem vádolhat Szilveszter-ellenes propagandával. Viszont az olvasó macskajajjal, fájós fejjel ébred az ágyában s nem árt gyógykezelni, borogatást rakni rá avval, hogy az ember a fülébe duruzsol egy halk téli mesét a régi Szilveszterekről. A régi Szilveszterekről, mikor is a kis család csöndes izgalommal ülte körül a vacsoraasztalt néhány meghitt baráttal és tíz óra felé már mindenféle játék, babonás kis szamárság, ólomöntés, tréfás tombola húzta, pusztította az időt, órákat igazítottak össze, néha kinyitották az ablakot és a toronyórák kongását figyelték az éjszakában, nehogy az éjfél érkezésében, tévedés legyen. Milyen meghitt, kedélyes és meghatott volt az otthon a búcsúzó év haldokló hangulatában, az ember valósággal érezte a múló idő szárnycsapásait suhogni a feszült várakozásban. És pillanatok alatt felmerültek az emlékezetben azok a dolgok, amelyektől nehéz elbúcsúzni az elmúló évből s ugyanakkor azok is, amelyektől megválni öröm és megkönnyebbülés. Az idősebbek inkább az óévhez ragaszkodtak, — ők már szívesebben néztek hátrafelé — a fiatalok az újnak örvendeztek, mert ismeretlen izgalmakat jelentett nekik. De mindenkit áthatott a pillanat szokatlanságának varázsa s a régi nagymamák, mikor a gőzölgő puncs elkészült s pont éjfélkor összecsendültek a poharak, mindig megszólaltak S mindig ugyanazt mondták: — Ugyan megérem-e még a jövő Szilvesztert? A mai nagymamákat ezzel szemben a különböző szórakozóhelyek táncparkettjein találja az újév érkezése, tényleg egy óriási farsangi „rumli“ az egész újévet váró éjszaka, mámoros tér az elmúlt esztendő ravatalánál, egy pillanatnyi magunkbaszállás, egy leheletnyi meghatottság nélkül. Ez olyan háborúból itt maradt divat, mikor tényleg örülni kellett, ha egy-egy szörnyű év tovatűnt. De most már mégis talán ideje lenne elindulni hazafelé és körülülni a családi asztalt, nem kifelé mutogatva szakadatlanul magunkat, hanem befelé élve keresni és megtalálni a boldogságot. Ezt az utóbbi örömöt, a boldogságot megtalálni, szívemből kívánom minden olvasónak az újév alkalmából. Még vidéki ismerősnek is. De csak akkor, ha majd feláll a szilveszteri pótasztaltól. Lapunk mai száma 16 fillér