Nemzeti Ujság, 1936. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1936-02-02 / 27. szám

NEMZETI ÚJSÁG V­ÍrNap, 1996 február 2. KÖZGAZDASÁGTAN NÉPMŰVELŐK SZÁMÁRA „Aki a közgazdasági műveltséget mé­lyíti, nemcsak kultúrát terjeszt, hanem a jobb jövő kialakulását is szolgálja“. Ez­zel a mondattal zárul a Magyar Népmű­velés Könyvei legújabb kötete, amelyet A közgazdasági ismeretek könyvei cím­mel Horn József, a felsőkereskedelmi is­kolai tanárképzőintézet gyakorló felső­kereskedelmi iskolájának igazgatója irt. Kijelentését teljes mértékben osztjuk, mert valóban, csak alapos közgazdasági műveltséggel bíró nemzet találhatja meg a boldogulás útját ezekben a nehéz idők­ben, amikor már maga a nép, a legki­sebb polgár is ösztönösen érzi, hogy sorsa szorosan összefügg a gazdasági élet egészének alakulásával. A közgazdasági műveltség mélyítésé­nek didaktikai feladatát vállalta Horn József, amikor könyvét az iskolán kívüli népművelés munkásai, de ezek mellett a tágabb­ értelemben vett népművelők szá­mára is megírta. A könyv ennek a cél­nak maradék nélkül megfelelt A valóság szemléletes leírásában épp úgy, mint az elméletek feltárásában és bírálatában a legegyszerűbb és a legvilágosabb formá­kat választja. A legbonyolultabb elvont kérdések is, mint az érték problémája, a pénzelmélet, a hitel­kérdés, st­b. közért­hető kifejezésre találnak. Ez a­ leegysze­rűsítés azonban sehol sem történik a tu­dományosság rovására annál kevésbbé, mert a könyv nem egy fejezete, így az érték és az ár összefüggéséről szóló, ön­álló és a szaktudományt is előbbrevivő ítéleteket tartalmaz. Hangsúlyozottan ki kell tehát emelnünk, hogy bár a szerző népszerűsítésre törekedett, amit meggyő­ződésünk szerint el is ért, munkája köz­­gazdasági irodalmunknak általában is komoly gazdagodását jelenti. A tulajdonképpeni közgazdasági isme­reteken kívül a könyv nagy teret szentel a szociálpolitika kérdéseinek és a társa­dalmi rend problémáinak, majd a­ gazda­sági és társadalmi eszmék fejlődésére is kiterjeszkedik. A különböző rendszerek sorában nemcsak a magyar szempontból legfontosabb szocializmust veszi kritika alá, hanem igen élvezetesen ismerteti a nemzeti szocializmust, a fascizmust és a keresztény szociáletikára támaszkodó hi­vatásrendi elgondolást is. A gazdasági és társadalmi eszmék fejlődését egészen napjainkig figyelemmel kíséri. Külön ki­emeljük Spann iskolájának alapos ismer­tetését, amely különben a szerzőre is nyilván hatással volt. Horn József könyve szerkezetileg is a legjobbak közé tartozik, amelyeket népművelési irodalmunkban ismerünk. St­lusa ízesen magyar és tömörségében is színes. Az egész könyvet tudományos kiegyensúlyozottság és a keresztény etika itatja át, úgy hogy ebből a szempontból is kívánnunk kell a népművelő tevékeny­ségbe való minél intenzívebb beállítá­sát. Elismerés illeti Nevetős Gyula mi­niszteri tanácsost, amiért ezt a kötetet beiktatta a kultuszminiszter megbízásá­ból szerkesztett Magyar Népművelés Könyvei sorába s elismerés illeti Győr, Moson és Pozsony egyesített vármegyék közönségét, amely a­ kiadás költségeit vállalta. Mihelics Vid. • Dr. Horn József: A közgazdasági ismere­tek könyve. 314­­. Ára 3.— P. Anyagi büntetőjog az árpádházi királyok korában Hegedűs Géza könyve A tudományos irányú és célú iroda­lom különböző szakágazati közül. Ma­­gyaroszágon feltűnő kevesen foglalkoz­nak jogtörténetírással. Épp ezért őszinte és örömteljes meglepetésként hat Hege­dűs Gézának, a legfiatalabb jogtörténet­író nemzedék kétségkívül legtehetsége­sebb é­s legkomolyabb tagjának, most megjelent könyve, amely az árpádházi királyok korának bűnszemléletét, to­­vábbmenőleg az akkori büntetőjog helyzetét ismerteti. Jogtörténeti irodalmunk — Hajnik Imrének ,­Magyar alkotmány és jog az Árpádok alatt“ című­ könyvétől, vala­mint néhány egészen kiváló történeti munkától eltekintve — alig foglalkozott eddig az Árpádok korának jogviszonyai­val Ennek egyik oka valószínűleg a ko­moly és mind jogszemléleti, mind törté­nelmi szempontból valódi értékek meg­írásához szükséges anyagnak vagy tel­jes hiánya, vagy nehéz hozzáférhetősége. A rendelkezésre álló adattár óriási aka­dályokat gördít a kiválasztott témakör tételes és rendszeres megismerése elé s a minden lépten-nyomon előbukkanó ne­hézségek sokhelyütt, csupán feltevésekre kényszerítik az írót, a legjobb esetben arra, hogy valóan őségekkel hidaja át új, bizonyosságok között tapasztalt űrt Hegedűs Géza elismerést érdemlően lelkiismeretes és komoly búvárkodással győzte le ezeket a — minden bizonnyal előre látott — akadályokat. Munkájának két alapforrása: a jog és a történelem eddigi ismeretei, munkamódszere az is­mert jogszabályok rendszerbe szedése, amelynek révén visszakövetkeztet az ősi jogintézmények eredetére és fejlődésére. Hegedűs Géza jogtörténeti fejtegetései abból az alaptételből indulnak ki, hogy az Árpád-kor legátfogóbb jelenségei: a katolikus vallás és a patriimoniális ál­lam. Ennek a kornak társadalma theo­­centrikus, tehát a társadalmi értékelés fokmérője — az erkölcs — lényegében valláserklöcs volt. Az államhatalom pe­dig, mint az erkölcsi parancs végrehaj­tója, csupán földi szankcióikkal látta el az isteni parancsokat. Ebből következik, hogy a középkori jogszabályok rendel­kező része az Egyház által megformulá­­zott etika, a­z államtól c­supán az a földi büntetés származik, amely az erkölcs el­len vétőknek kijár. Modern fogalmazás­ban és egyszerűbben ez a tétel úgy hangzik, hogy: ,. . . Isten a törvényhozó, az állam a végrehajtó hatalom . . .“ Az Árpád-kor képzeletbeli bűnt értő tör­vénykönyvét, helyesebben ennek azt a részét, amely az akkori idők bűncselek­ményeit osztályozza, három csoportban ismerteti a szerző: közbűncselekmények, vallás elleni bűncselekmények és vagyon elleni bűncselekmények. Mely felosztás­nak megfelel az állami, egyházi és a magán „büntetőigény,, hármassága. Alapos tárgyi tudással és a valóság erejével ható valószínűsítéssel dolgozza fel, hogy mely delik­tum­ok tartoznak e különböző kate­góriákba s igen érdekes megállapítások keretében mutatja kii egyrészt a kör­nyező karbéri államok jogrendszerének hatását az árpádkori jogalkotásra, más­részt magának az Árpád-kornak lassú, de határozott fejlődését a rendi állam s ennek természetes velejárója, a feudá­lis jogszerem felé. Hegedűs Géza könyvének legnagyobb értéke, hogy nem csupán a fennmaradt jogszabályok szövegének dogmatikus vizsgálatát teszi tanulmánya tárgyául, hanem kiváló érzékkel csoportosítja mindazon tényezőket, amelyeknek eredő­jeként évszázadok során át kialakult a mai modern magyar jogszellem, illetve büntetőjog. p. m. • (Az ízléses kiállítású könyv Eckhardt Ferenc jogtörténeti szemináriumának kiadásában je­lent meg.) Hans Driesch harca a materializmus ellen Írta: Dr. Cavallier József „De nem ám, Lloyd George úr! Lehet­séges ugyan, hogy túl sok esik a csúf felelősségből más nyomorúságunkért önre, a versaillesi békeszerződés­­társ­szerzőjére, de azáltal bajosan mentesít­heti magát alóla, ha a háború ezidő­­szerint való veszedelmét ama ténynek tulajdonítja, miként a minap tette, hogy a világ a materializmus mocsarába (vagy talán pocsolyájába) zuhant. Hoover ugyanezzel a mentséggel próbálkozott néhány hónappal bukása előtt.“­ Ezekkel az epés mondatokkal indít útnak egy csipkelődő és gúnyos értekezést a mate­rializmus védelmére az angol racionalis­ták most megjelent évkönyvében J. B­ S. Haldane, a tudományos­­világ nemzet­közileg elismert tekintélye. Két Haldane van: apa és fiú. Mindkettő az élettudomány több ágában működik.­­Az apa alapvető vizsgálatokat végzett a lélegzés kémiájának és mechanizmusának megállapítására, a fiú pedig különösen az élet-vegytan és az öröklődéstan kérdé­seiben mutathat fel számottevő eredmé­nyeket. Amint azonban az életjelenségek végső értelmezésére kerül sor, mélységes szakadék tátong a két tudós közt: az apa spiritualista, tudományos alapon hirdeti, hogy van személyes Isten és van lélek, a fiú pedig éppen ellenkezőjét tanítja, ő szenvedelm­es és lázas propagandát űző materialista. Az ő felfogásában csak anyag szerepel, semmi más, az anyag fizikai és kémiai törvényeivel kívánja a lét minden problémáját megmagyarázni. Nem merném állítani, hogy a termé­szettudósok körében a többség az öreg Haldane véleményén van. A materializ­mus különböző árnyalatainak bizony még mély gyökereik vannak a tudományban és az efajta nézetekből népszerűsítés és propaganda útján sok szivárog át a nagyközönség rétegeibe. A különbség a múlthoz viszonyítva alapjában véve csak az, hogy a durva és merőben tudomány­talan materializmus formája erősen meg­finomodott és tudományosabb köntösbe öl­tözködött, a lénye­g azonban megmaradt. Ugyanakkor azonban az exakt tudományok művelői közt jócskán akad filozófiailag képzett vagy legalább is bölcselkedésre hajló elme s ma már nem vét a tudomá­nyos illem szabályai ellen az a termé­szettudós, aki meg meri vallani, hogy az exakt módszer segítségével nem lehet a tudomány első s végső kérdéseit megol­dani. A közfelfogásba átszivárgott mate­rializmus mellett újabban, főleg német hatásra, biológizmus néven frissveretű alakja bukkant fel az anyagelvű gondol­kodásnak. És ez végeredményben semmi­ben sem különbözik elődeitől, csak tet­szetősebb és a biológiai kutatás fellendü­lése révén népszerűbb őseinél. A bioló­gizmus általában véve az életet vallja minden jelenség magyarázatának alap­elvéül, elismeri ugyan az élő anyag sajá­tos és önálló törvényszerűségeit, de a szellem megnyilatkozásai és megértése iránt éppen olyan érzéketlen, mint a holt anyag materializmusa. Ilyenféle tenden­ciák nálunk is mutatkoznak. A materializmus ellen hosszú évek óta nagy sikerrel hadakozik Hans Driesch biológus és filozófus, az élettu­domány úgynevezett neo-vitalista irá­nyának világszerte ismert kezdeménye­zője. Valamikor tíz évig dolgozott a nápolyi biológiai állomáson és korszak­­alkotó kísérleteivel új utakat vágott az éle­t­megny­i­lv­ánuláso­k tanulm­án­y­ozá­sára. Majd két évig az aberdeeni egye­temen előadást tartott az élőanyag böl­cseletéről és később Heidelbergben, Köln­ben és Lipcsében egyetemi tanár volt. Jó néhány könyvet és egész sereg ér­­­­­tekezést írt természetbölcseleti tanítá­sainak hirdetésére s tanitványai külsőn iskolaként szerepelnek a tudományos világban. Néhány évvel ezelőtt Driesch Budapesten is járt, akkor, amidőn az athéni parapszichológiai kongresszusra utazott és elő is adott nálunk e kelet­kezőfél­ben levő tudományágról. A minap Driesch a zürichi Rascher­­cég kiadásában Die Überwindung des Materialismus címmel igen lendületes és szigorúan tudományos, de amellett mégis közérthető munkát jelentetett meg, amely megérdemli, hogy felhívjuk reá a figyelmet. Hangsúlyozza, hogy nem a gazdasági vagy erkölcsi mate­rializmus mibenlétét vizsgálgatja, ha­nem az elméleti vagyis bölcseleti mate­rializmus tanítását boncolgatja. Ennek az a veleje, hogy csak anyag van, amit szellemnek szokás nevezni, az csak az anyag bizonyos sajátságos megnyilvá­nulása. Tehát gyakorlati következmé­nyeiben olyasmi, mint lélek, szabad akarat nem játszik szerepet, nem is szólván természetfeletti tényekről, mint például Istenről. Manapság, fejtegeti Driesch, nem akad már materialista, aki azt akarná bizonyítani, hogy az élet világában minden jelenséget mechani­kai törvényekkel lehet megmagyarázni. Nagyon sok materialista azonban amel­lett kardoskodik, hogy végül is mindent mechanikailag kell megmagyarázni, így a materializmus dogmává válik. Driesch sorra veszi a materializmus állításait és a biológiai eredményei alap­ján felsorakoztatja az ellenérveket. Mind­azok az argumentumok, amelyeket kü­lönböző nyelvekre is lefordított nagy munkáiban elénk tárt, most könnyebb formában vonulnak fel. Az alapkérdés az, vajjon az élő szervezetnek van-e ön­álló, a holt anyag világának tör­vényeitől különböző törvényszerűsége? Meg lehet-e magyarázni az életet és megnyilatkozá­sait a fizika és kémia törvényeivel ma­­radékta­lanul. Ez a vitatizmus problé­mája. Már a szervezet úgynevezett vege­tatív funkciói, mint például az emésztés, lélegzés stb. megoldhatatlan feladat elé állítják a materializmust. Az anyagcseré­ben jelentkező célszerűség és harmónia titokzatosságát vagy az immunitás cso­dálatos jelenségét egyáltalán nem tudják megmagyarázni s értelmezni, csak le­írják folyamatait. Még nagyobbak a bonyodalmak a szervezet formáinak ki­alakulása kérdésében. Mindenki tudja, hogy a magasabbrendű élőlények egy­sejtű megtermékenyített petéből kelet­keznek. A formakialakulás oka a peté­ben van, a tengeri sün petéjéből tengeri sí­n, a tintahaléból pedig tintahal lesz. A kérdés már most az, vájjon a formát a petében levő tisztára anyagi természetű struktúra szabja-e meg? Driesch igen élvezetes embriológiai és öröklődéstani fejtegetésekkel kimutatja, hogy a mecha­­nisták struktura-elmélete elképzelhetetlen, mert a formakialakulás végső alapja nem lehet anyagi természetű s ezt persze hosz­­szasan meg is okolja. S itt van még a regeneráció problémája. Ha példának­­okáért levágjuk egy kukac testének ele­jét agyvelejével együtt, akkor ez a rész agy­velővel együtt újra kinő! Ezt a kí­sérletet akárhányszor meg lehet ismé­telni, megfordítva is és a laboratóriu­mokban valósággal a gyerekjátékok közé tartozik. Mi a magyarázata? A tudomány nem tud erre megfelelni. Egy másik mindennapi kísérlet. A barázdá­lódó petét a m­echartista felfogás a sejtgépnek fogta fel és egy-egy sejtet a szervezet­gép egy-egy alkotó részének tekintette. Viszont a kísérlet azt bizo­nyítja, hogy ha a barázdálódás bizonyos pontjáig az oszlásban levő sejteket kü­lönválasztottuk, akkor kettő, négy, hat, stb. különálló szervezet fejlődik ki. Vagyis egy tengeri sün petéjéből bizo­nyos körülmények között több tengeri sünt lehet „előállítani". Ezt a kísérletet először Driesch csinálta meg. A materia­lizmus képtelen reá magyarázatot adni. A tények hosszú sora igazolja, hogy a biológia nem alkalmazott fizika és ke­­nnki. Még siralmasabb a materializmus szempontjából a lelki jelenségek elem­zése. Igen tanulságos e tekintetben Driesch argumentálása a pszicho-fizikai parallelizmus ellen, amely azt tanítja, hogy összes lelki jelenségeink a holt anyag egynémely részeiből összetevődő élő anyag megnyilatkozásai. A biológiai­ jelenségek végső magyarázatául Driesch az Aris­to­teles­re emlékeztető entelecheia fogalmát újította fel, amelyen anyagtan­­an, de céltudatos rendező erőt ért, hogy egyszerűen fejezzük ki magunkat. Az emberről beszélve ebben a munkájában már kifejezetten szubsztanciális lélek lé­tezésének lehetőségét latolgatja, ami tu­lajdonképpen bizonyos fejlődést jelent felfogásában a keresztény meggyőződés felé.­ Már régebbi műveiben is voltak utalások ilyen irányban, de nem akkora határozottsággal. Istenről ezekben a könyvekben sokszor szó esett és am­eny­­nyire ki lehet hámozni nehéz tudomá­nyos terminológiájából, bizonyos, hogy Driesch elfogadja Isten létét. Szól végül e munkájában az akarat szabadságáról és a lélek halhatatlansá­gáról is. Régebben e kérdéseket fel sem lehetett a tudományban vetni. Ma ezek a kérdések megint problémák lettek, ami a vitalizmus és a parallel­izmus vi­talista kritikájának érdeme. Ez a vita- lizmus világnézeti jelentősége. Megnyi­tott egy kaput, amely hosszú ideig zárva vált." Driesch úgy látja, hogy ezek a kérdések még nincsenek megoldva. De azt hiszi, hogy a parapszichológia egyen­geti a tudományos megoldás útját, ő ugyanis meggyőződéses híve a tudomá­nyos okkultizmusnak. Néhány évvel ez­előtt elgondolásra késztető cikket írt je­lenlegi állásáról és módszeréről a kato­likus Hochland­ba. Keresztény szempontból Driesch sem­mi különöset nem mond számunkra. De mi szimpátiával és őszinte nagyrabecsü­léssel fogadjuk világnézeti küzdelmét az anyagelvűség ellen és az a benyomá­sunk, hogy azon a bizonyos kapun fe­lénk­­tart ő m­­aga is. Erre vall az a vívó­dás és vergődés, amelyet egy életen át az igazság megismeréséért önmagával is folytat és egyre világosabban fel is is­mer. És ez az igazság a mi igazságunk, ehhez a világhírű tudós egyre inkább közeledik az értelem fényességében. 21 — Az angol népesség szaporodása. Anglia és Wales lakossága most megjelent kimutatás szerint a XIX. század elejétől 1914-ig évente 7,2 százalékkal szaporodott. Az 1914—1924. esz­tendőkben ez a szaporodás 017 százalékra esökkent, az 1924—1934. években pedig 014 szá­zalékra esett. A lakosság száma Angliában és Walesben 1934-ben becslés szerint 40.167.000 volt és a nőik másfél millióval múlták felül a férfiak számát.

Next