Nemzeti Ujság, 1937. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-14 / 10. szám

8 NEMZETI ÚJSÁG január 14.IA hamispénzek ellenére Ez az eset kivételképpen nem Romá­niában, hanem Dániában történt. Ro­mániában nem is nagyon történhetett volna, mert ott az emberek már sokkal jobban gyanakodnak sokszori becsapa­­tásuk után mindenkivel szemben, aki egyszerűen be akar nyúlni a pénz­tár­cáikba, vagy az üzletek házikasszáiba. Dánia azonban a szélhámosoktól érin­tetlenebb terület és így megtörténhetett az, hogy a kopenhágai Deeterbrogaden levő egyik üzletben az egyik elárusitó­­nőt alaposan megkárosította az üz­letbe bevetődő szélhámos. Mikor az egyik elárlítónő egyedül volt az üz­letben, energikus fellépésű ember nyi­­totta rá az ajtót. Egy jelvényt muta­tott fel, miközben kijelentette, hogy rendőrségi tisztviselő és az a hivatása, hogy az üzlet pénztárát ellenőrizze.­­Az utóbbi időben ugyanis — jelentette ki határozottan az ismeretlen férfi — sok hamis pénzt szolgáltattak be a rendőrségre. A rendőrfőnökség elhatá­rozta tehát, hogy minden egyes üzletet ellenőriztetni fog, hogy a hamis pénz terjesztőinek valahogyan a nyomára akadjon“. Az elárusítónőnek imponált az energikus fellépésű férfi biztonsága és eszébe sem jutott, hogy további iga­zolásra szólítsa fel. Kinyitotta tehát az üzleti kasszát amelyben aprópénz­darabok mellett nyolc 10 koronás bank­jegy volt található. A „rendőrségi tiszt­viselő“ nem sokat hederített az apró­pénzekre, a papírpénzeket azonban vizsgálhatni kezdte, végül pedig kije­lentette, hogy nem tudja pontosan megállapítani, ham­isak-e ezek a pén­zek, vagy valódiak. Éppen azért magá­val kell őket vigye a rendőrségre, hogy szakértőkkel vizsgáltassa meg valódi­ságukat Ha a pénzek jóknak bizonyul­nak, azonnal vissza fogják adni az üzlet tulajdonosának. Ezzel azután gyorsan el is tűnt a pénzvizsgáló gent­leman. Mikor az üzlet tulajdonosnője ebédszünet végeztével megtudta a pénz­zel történt dolgokat, rögtön gyanakodni kezdett és telefonált a rendőrségre. A rendőrségen természetesen semmit sem tudtak az esetről és megkérdezték, hogy milyen igazolást mutatott fel a rendőri tisztviselő. Az elárusítónő csak annyit tudott mondani, hogy a detek­tív egy olyasforma rézlapot mutatott fel, amilyeneket a kutyák nyakára szoktak függeszteni. A rendőrség azon­nal nyomozni kezdett a szélhámos után, mindezideig azonban eredmény nélkül. Az esetet a kopenhágai lapokban köz­hírré tették, hogy a szélhámos trükk­­jével újabb áldozatokat ne csaphasson be. Is szórakozol! hajótörött — Itt éhen veszünk mind aketten. — Ne félj, nálam van elég­ pénz két­ tönknek is. H­alles Kanadában az esküdtszék érdekes pert tárgyal, amely akörül az üzleti tény körül forog, hogy milyen szörpöt adtak legelőször az ötös ikreknek. Az Ontario állambeli cardinali Canada Starch Company 150.000 dollár kártérítésért perli ugyanis a porterediti St. Lawrence Starch Companyt. A per alapja a St. Lawrence Starch Company hirdetése, amely szerint a Dionne-házas­­pár ötös ikreit legelőször az ő gyártmá­nyával, a Beehive Corn Symp-al táplál­ták. A Canada Starch Company ezt hamis állításnak bélyegzi és azt állítja, hogy az ő Corn Syrupjának népszerűségét ez a hamis hirdetés igen lerontotta. Most az esküdtszék fog dönteni, hogy a másik cég is elkövette-e a tisztességtelen versenyt és napigig ezért mennyi kártérítést kell fizetnie istódakonkurrens vállalatoknak. Milyen jó, s ülők a ikrek a csúnya üzletet még fe­l_,Most,merik! De mi lesz velük, ha élel­miét ’ m­ikor az üzlet mocskos ’■ elindu, az r­ bölcsőjüket !« majdnem aján­­i fejés égette? •“**" ?. • T Newyorkban Belch­lauar, a fn­adéi fia­i egyetem neves egyiptológusa, felfedezte a világ legrégibb adóslevelét. Az adósságlevél egy évezreddel időszámításunk kezdete előtt kelt. Kiderült belőle, hogy az uzsorakamat fogalma már a legrégibb ókorban sem volt ismeretlen. Az adósságlevelet egy rabszolga állította ki, aki 23 véka búzát vett kölcsön egy gazdag as­szonytól s arra kötelezte magát, hogy egy év m­ulva 45 Véka gabonát fizet vissza. Ilyen­nek voltak már a régi jó idők is... Dél-Dakota államban, Sioux-Falls közelében, egy gangsterbanda szörnyű botozat állt a banda egyik hűtlen tagján és annak ba­rátnőjén. A férfit egy kunyhóba zárták, amelyben nagymennyiségű robbanóanya­got halmoztak fel. A nőt a kunyhó ajta­jához kötözték. Ezután a gyújtózsinórt több méter távolságban a konyhától meg­­gyújtották és autójukon elszáguldottak. Közben észrevették, hogy a nő kiszabadí­totta magát kötelékeiből, mire megállot­tak az autóval és nyolc lövést adtak le a szerencsétlen menekülőre, akit több golyó megsebzett. Néhány pillanat múlva az aláaknázott kunyhó a levegőbe repült. A robbanás döreje olyan erős volt, hogy­­­15 kilométer körzetben hallották. A kuny­hóba zárt bandita teste a szó szoros értel­mében eltűnt a föld színéről, Bécs városában felhőkarcoló könyvtár építését ter­vezik. Az új könyvtár létesítése azért vált szükségessé, mert valamennyi bécsi könyvtár most m­ár teljesen zsúfolt és képtelen befo­gadni az új könyvtermést amely megközelíti az évi 50.000 kötetet. Ezzel kapcsolatban az összes bécsi közkönyvtárak egyesítését is megvalósítják. Az új központi könyvtárban helyezik el valamennyi közkönyvtár anyagát. S­r. The­ss, ismert bécsi építész már el is ké­szítette az első tervet, amelyet általános lel­kesedéssel fogadtak, azért is, mert olyan mé­retű és kivitelű épülettel gazdagítaná az osz­trák fővárost, amely egész Európában pár­ját ritkítaná. A hatalmas épülettömb középső része, ahol a könyveket felhalmozzák, henger­­alakú lesz és 30 emelet magas. Egész Európá­nak ez lenne egyik legmagasabb épülete. Méh­léje sorakoznak az ugyancsak felhőkarcoló, méretű szárnyépületek, amelyek az igazgatás és az olvasótermek elhelyezésére szolgálnak. Az építkezés költségeit 25 millió sillingre be­­csü­lik. Valószínű, hogy az építkezést még e® év folyamán megkezdik. Órammzeum Budán A Budapesten létesítendő óramúzeum alap­jait akarja megvetni Bill­ Imre budai órás­mester, aki elhatározta, hogy több mint negy­ven éves fáradságos munkájának eredmé­nyét, ritka gyűjteményét a közületnek aján­dékozza, hogy Budapesten felállítsák az óra­­múzeumot. Meg kell azonban jegyezni, hogy ő nemcsak órákat gyűjt, hanem különböző fajta óramutatókat és óraingákat is. uraelye­ két huszonnyolc hatalmas kartonra felszerelve osztályozott. Soká tartott, míg idáig eljutott a dolog. Rill Imre saját bevallása szerint, tizenkét éves kor óta folytatja gyűjtő­tevénységét Akkor persze inkább csak játék, gyerekes szórakozás volt a számára ez a munka­ Az évek múltával azonban mindjobban ragaszkodott gyűjtemé­nyének furcsánál­ fu­rcsább darabjaihoz, míg végül vagy másfél évtizeddel ezelőtt elvető­dött a bécsi óramúzeumba. Megbámulta annak különleges értékeit s ekkor jutott eszébe az a gondolat, miért ne lehetne ilyent Buda­pesten is felállítani? Tagadhatatlan, nagyon érdekes dolog így egymás mellett végignézni azt a volf fura formájú óramutatót, melyek között száz éves, sőt öregebb is akad. Némelyik közülük a fém­­tömbfűrészetésnek és a cizellálásnak valódi remekműve. Az ember csak ámul, mennyi idő­jük lehetett valamikor az embereknek egy óra elkészítéséhez, ha csak a mutatóra eny­­nyit tudtak fordítani. Szép sorjában persze ott simulnak aztán a modern gyáriparnak vigasztalanul célszerű darabjai is. Még érde­kesebb azonban az ingagyűjtemény. Ebből v vagy háromszáz különféle darab van Bill Imre birtokában néhány, köztük igazán meg­lepő formájú. Legtöbb az úgynevezett nap­inga, mely a Biedermeier-kornak volt ked­venc diszítménye. Napsugaraktól körülvett, klasszikus Diana-fej rengeteg változatban. Egyik finomabb kidolgozása a másiknál. A rézlapból kifűrészelt és cizellált óraingákból is szép számmal vannak felszerelve a lapokra. Külön lapon vannak aztán az egészen eredeti formájúak: hoggló nimfák, trónuson ülő Zeus, római quadriga stb. Stb­ A harmadik része a gyűjteménynak: az óraveretek. Ezek között is sok nagyértékű ritkaság van. A klasszikus eszmétől hevített empire-kor rögzítette meg ezekben lelki vilá­gát és a vékony rézlapból kivert vagy pré­selt miniatűr frízeken a megszólalásig hűen jelenítették meg az antik görög világnak jól ismmert jeleneteit. Bámulatosan arányos, finom kis figurák érek­ a domborműnek. V­issza a klasszikusokho­z­iUa: Haltai­ Hüld­és A klasszikusok fiatalodtak-e hozzánk vagy mi öregedtünk hozzájuk, nem tudom, M­a annyi tény, hogy a klasszikusoknak megint nagy kötete van. Egyre-másra jelennek meg az új kiadások műveikből. Nemcsak az állami színházak, h­anem a magánszínházak is szíve­sen újítanak fel Shakespeare, Moliére és Ka­rine darabokat és ami még fontosabb, nagy átütő sikerük is van vele. A könyvkereskedők forgalmat csinálnak a klasszikusok köteteivel és a színházakban telt padsorok tapsolnak akkor is, ha nem olyan darabot adnak, amely előre megfontolt szándékkal csak a közönség szórakoztatására készült. Akik ezeket a sorokat olvassák, bizonyára csodálkozva döbbennek fel. Hiszen mindennek nyomát sem látják nálunk. Az egész csak az író jámbor óhaja és nem az újságíró tájéko­zott megállapítása. Hát bizony őszintén be kell vallanom, hogy elfelejtettem megmon­­dani, hol virradt fel újra ennyire a klassz­iku­­soknak! Sajnos, nem nálunk. Ez a jelenség a külföldön általános most­. Elsősorban Francia­­országban. Szinte hihetetlenül hangzik, Jouvet, ez a kitűnő színész és rendező felújította az Athéniében Moliére vígjátékot, a „Nők isko­­láját“. A fehijitás hat hónappal ezelőtt tűre lépt. Azóta napról-napra zsúfolt ház előtt játsszák ezt az új rendezéssel, kitűnő játék­kal megfiatalított remekművet. Vannak Paris­nak művészszínházai, amelyeknek várva-várt eseményei a klasszikus felújítások, (Charles Dullin az Atelier-be®, Jouvet az Athanée-ben, Qranton Baty pedig a Mont­para­nnsi Színházban rendez ilyen reprizeket. Sőt legutóbb Baurdal a Theatre Frapçais-ba hívta meg Baty­t, aki ott Musset Chandelier-jét újította fel óriási sikerrel. Jouvet pedig Corneille költői tündér­­játékának, a Shakespeare Viharjára emlékez­tető Ilusion-nak előadására készül. A könyvkiadók versenyeznek egymással, hogy mennél szebb és mennél olcsóbb kiadá­sokban hozzák ki a régi nagy írók munkáit, nemcsak a szó szoros értelmében vett klasszi­­kusokét, hanem a múlt század félig-meddig már klasszikusakká vált nagy íróinak mes­terműveit is. Tehát Pascal, Montaigne, Cor,­neilre, Racine mellett Alfred de Musset-et, Victor Hugót, Prosper Meriméet, Gustav Flau­­bertet és másokat. Csaknem minden jobb kiadóvállalatnak van egy klasszikus sorozata is. Most különösen népszerű a Pleyade által kezdeményezett és a Nouvelle Revue Fran­­caisette folytatott sorozat, amely­­1000­-1200 oldalas kötetekben, hajlékony bőrkötésekben, hártyavékonyságú papíron igen elegáns kiadásban hozza a legjobb francia standart­­műveket s köztük a világirodalomnak né­hány remekét is. Egy ilyen 1000 vagy több oldalas fényűző kiállítású kötet ára 60—70 franc, ami csak a mi felárunkkal mondható drágának. Hasonló, de talán még gazdagabb és előkelőbb külsejű, de még olcsóbb klasz­­sziku­s sorozatot ad az olasz Mondadon vál­lalat. Eddig Rondella novellái és Goldoni mű­veinek két kötete jelent meg a sorozatban. Előkészületen van Leopardi, Manzoni és Dante. Pompás olcsó és igen szép klasszikus kiadásai vannak a német Insel-kiadásunk nemcsak néjjjet klasszikusok műveiből. Egy Dante Opera e®niat például már 6 márkáért lehet kapni- Nem is­ szólok a b­jmulatos szép­­ségű és még a font drága átszámítású Kiel a­latt is olcsó új angol klasszikus kiadásokról. Mit tapasztalhatunk ezzel szemben Itthoni Könyvkiadásunk merőben elhanyagolja a­ klasszikusokat. Az idejét se tudjuk, mikor hallottuk hírét egy-egy klasszikus kiadásnak. Talán Madách az egyetlen magyar klasszikus, akinek Tragédiája most több kiadást ért, da inkább csak idegen nyelvekre lefordítva. Arany János művei egyáltalán nem­ kaphatók. Legfeljebb drága antikváriumokban mint könyvritkaságok. Nincs egy igazán olcsó , amellett mégis rendesebb kiadású Petőfink. Azt hiszem, sorra lehetne járni a könyvesből-a tokát, míg valahol egy teljes Vörösm­artyt, Gyulai Pált vagy Kemény Zsigmondot kap­hatnánk. Ugyan ki érdeklődik ma a modern magyar regényírás úttörőinek, Iványinak vagy Justh Zsigmondnak művei iránt. De ta­lán, ha új kiadás készülne műveikből, fel­támadna az érdeklődés is­ . Hónapok múlnak el anélkül, hogy akár­melyik színpadunkon akár magyar, akár kül­földi klasszikus felújítása szerepelne. Termé­szetesen abban a szellemben, mint a francia reprizek, amelyek művészi kapacitásukban hont­ják a vonzóerőt. Mert az olyan klasszikus reprizekkel, mint a Művész Színház Velencei kalmárja volt, aligha lehet feléleszteni a klasszikusok szeretetét. Figyelembe kell venni azt is, hogy igen sok ember számára nem a klasszikusokhoz való visszatérésről, hanem felfedezéséről van szó. A közönség igen nagy része előtt isme­reti és f új világ ez, amelynek kitáruló szépsé­geit ámulva szívja magába. Az iskola ifjú­­sága mög ne® érett a­nyűgnek érzett klasz­­szikus olvasmányok számára. A klasszikuso­kat­ akkor ismerjük meg és élvezzü­k igazán, mikor rejtett szépségüket magunk fedezzük fel önmagunknak. a Képes KrónikQ, ■ hölgyek lapja i figy hónapra csak 80 fillér méltó társai a velük egykorú miniatűr fest­­­ményeknek. A gyűjtemény büszkesége az öt, szebbnél­­szebb és több mint százéves német Bieder­­meyer-óra, ennek a stílusnak valóban egészen ritka szép és az utolsó szögig harmonikus darabjai. Az ingától a sarokveretekig minden stilszerű rajtuk s a számlapot körülvevő miniatűr festmények bámulatra késztetők. --- im—ll—— N­ LEVÉL A JÖVŐ ÉVEZREDBE... Új bombaüzlete van Amerikának: „a XXX. évszázad postahivatala“, ame­lyet Roger Doneil nevű ötletes üzlet­ember alapított. Doneil bombabiztos, földalatti helyiséget építtetett és köz­hírré tette, hogy kívánatra megőriz le­veleket, amelyeket a XX. századbeli amerikai honfitársai majdani XXX. év­­századbeli utódaikhoz intéznek. A leve­leket nem papirosra írják, hanem rugal­mas, rozsdamentes fémszalagra prése­lik, amelyet azután összecsavarnak és légmentesen lezárt acéltartályban őriz­nek­ meg. Donell „az évezredes postás“, kötelezi magát arra, hogy vállalata, amelynek jövendőjét eléggé bizakodóan ítéli meg, egy évezereden át pontosan figyelemmel kiséri a levél­feladó család­fájának alakulását s ennek alapján sö­tét korunk üzenetét kézbesíti a boldo­gabb jövőben élő utódnak. „Vessétek meg utódaitok boldogulásának az alap­ját, ezzel az üzleti jelszóval dolgozik Amerika minden nagyobb városában Dowell ügynökeinek hadserege. Az üz­leti körlevelek arról igyekeznek meg­győzni a közönséget, hogy már a fel­adott leveleknek 1000 év múlva felbe­csülhetetlen régészeti értéke lesz, még inkább a hanglemezeknek, amelyeket szintén megőriz 1000 évig. Ezzel szem­ben árai aránylag mérsékeltek: egy le­vél feladása 50 dollárba kerül, egy hanglemezé 100 dollárba. A közönség ér­deklődése napról-napra nagyobb. Máris több, mint 700 postaküldeményt adtak fel a jövő évezred egy-egy polgárának nevére. Valamennyi küldemény közül a legeredetibb az a levél, amelyet John Law halálraítélt gangszer írt két órával kivégzése előtt a Sing-Ling fegyházban. Ebben a levélben law pontosan leírja a bűn mai világát és sorait ezekkel a sza­vakkal végzi: „Titeket remélhetőleg job­ban megszerveznek a főnökök, mert ab­ban nem kételkedem nyájas és ismeret­len utódom, hogy te is gangster leszel.“ Állványok /a selyemernyők 1-344-57 (7 A­ hoffer Béláné félemeki ) /

Next