Nemzeti Ujság, 1937. december (19. évfolyam, 273-297. szám)

1937-12-01 / 273. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG december 1. elintézést nem lehet elérni pusztán két vagy három ország között folyó meg­beszélések útján. Ezért arra kell töre­kedni, hogy más országok is be­kapcsolódjanak a megbeszé­lésekbe. Világosan hangsú­lyoznom kell, nem hisze­m, hogy már annyira jutottunk volna, hog­y tanácsos lenne a megbeszélések azonnali kiterjesztése, noha talán erre későbbi stádiumban sor kerül­het. Chautemps francia miniszterelnök és Delbos külügyminiszter délután fél hat órakor (budapesti idő) elutaztak Lon­donból. A londoni tárgyalások tisztultabb képet adtak a helyzetről London, november 30. Amint előrelátható volt, lord Halifax berlini tárgyalásainak s a francia és an­gol államférfiak megbeszéléseinek részle­tei titokban maradnak, de főbb vonások­ban mégis ismeretesekké válnak azoknak a jelentéseknek révén, amelyek, különö­sen kedden, a hivatalos közlés után jelen­tek meg a sajtóban. Ezekből meg lehet állapítani, hogy Hitler megingathatatlan, de nem megközelíthetetlen, szilárdan áll külpolitikájának alapelvei mellett, anélkül, hogy a tárgyalások ered­ményét merevségével veszélyeztetné. Semmi körülmények közt sem hajlandó belemenni az egyetemes biztonság acél­övébe s beszoríttatni magát azzal az ürüggyel, hogy a hatalmak nem bízhat­nak. Németországban. Minden ilyen kí­sérlet eleve balsikerre volna ítélve és robbanást idézne elő. Hitler reálpolitikai szemmel nézi a dolgokat és elismeri, hogy a francia— angol tengely valóság. Ez az álláspontja nem zárja ki a roma—berlini tengellyel való megegyezést. Nem gondol az ellen­tétek kiélezésére és háborúra, mert amint kijelentette lord Halifaxnak, nem kedveli a katonai kalandokat és jól tudja, hogy az ilyen kalandokért nagy árat kell fizetni. A német gyarmatok visszaállít­ására vo­natkozóan Hilter kijelentette Halifax lordnak, hogy nem gondol hódítási cé­lokra, de a gyarmati igényt nem szabad más problémákkal összekapcsolni, mert minden kérdésnek meg van a maga sajá­tos jellege. Németország jól tudja, hogy valamennyi gyarmati hatalom nagy ne­hézségekkel küzd s ezért a német gyar­mati kérdés megoldása tekintetében még további tárgyalásokra van szükség, de a megoldás a többi gyarmati hatalomnak, is érdekében áll. Londonban úgy tudják, hogy az angol-francia tárgyalásokban kialakult véle­mény szerint gyarmati kérdésről csak a Németország által nyújtandó békebizto­­sítások esetén lehet szó. Viszont ezzel szemben áll Hitlernek az az elhatározása, semmi békebiztosítékot a Népszövet­ségbe való belépés által nem ad s ez­­időszerint számolni kell azzal, hogy Németország egyáltalán nem hajlandó népszövetségi munkára. Ellenben ragaszkodik ahhoz a felfogásá­hoz, hogy a biztonság s a gazdasági együttműködés, az egyes államokkal való kétoldali megállapodások alapján rende­zendő. A News Chronicle értesülése szerint lord Halifax közölte Hitlerrel, hogy Anglia nem lehet teljesen érdektelen abban, ami Csehországgal történik. Hit­ler azt felelte, hogy nem szándékozik a csehországi nehézségeket erőszakos uton megoldani, ellenben vannak követelései, amelyek a feszültség enyhítése érdekében rendezésre várnak. Ilyen követelés a né­met nemzeti szocialista szervezkedés megengedése Csehországban, a németor­szági menekültek tevékenységének féke­zése, a német sajtó beengedése Csehor­szágba, beleértve Hitler önéletrajzát is. Állítólag a prágai kormány bizonyos en­gedményekre hajlandó és Delbos külügyminiszter feladata lesz, hogy ezekre vonatkozóan a prágai kormányt meggyőzze. Londonban úgy látják, hogy Delbos kö­zépeurópai útja rendkívüli jelentőségű lesz abból a szempontból, hogy a francia kormánynak most már tel­jesen tiszta képet sikerült kapnia a német és az angol álláspontról. Abban a tényben, hogy Delbos jóformán An­glia jóváhagyásával és tudtával tár­gyal a Balkán államokban és Varsó­ban, arra következtetnek, hogy a középeuró­ CIKLÁMEN Csikorogva fékez le a szemből rohanó autó. Háta mögött vésztjóslóan csenget a villamos. És csak áll tovább s egy tovasuhanó kép után mered tekintetével. — Ciklámen volt! — sóhajt mélyen, amikor elrántják a villamos elől. A forgalom megáll, embertömeg veszi körül, szitkok vágódnak az arcába, lök­­dösik, rendőr jön. De mindebből nem lát és nem hall semmit. — Ciklámen volt — suttogja még ak­kor is, amikor már a sarkon áll s a rendőr noteszt vesz elő. A távolba néz, mindenen keresztül s gépiesen diktálja be adatait: — Kemény Tibor ... gazdatiszt ... Tó­falu ... . Magára marad s elindul a körúton. Mindegy, hogy merre megy. Minden uj, majdnem ismeretlen. Tiz éve nem volt már Pesten. Szédül, kering- mint otthon a pajtában a denevér nappal. Idegenül érzi magát az em­beráradatban, amely százakat tipor le naponta s rohan to­vább a maga utján. Hová! ... Merre?... Meddig! Hol van a megállás! ... Pihe­nés ... — Persze — idézi fel a múltat. —­ A nagyváros nem pihen egy percre sem. Pesten a záróra egybe esik a nyitással. A halál az élettel. S minden perce meg­lepetést tartogat. Karcsú autók, karcsú nők suhannak el mellette. Tíz év után az első meglepetés: Ciklámen! Hogyan került Pestre!... Mi történt vele azóta, hogy... elváltak?... Amikor azt hitte, hogy számára az egész világ Ciklámen és csak az ő felesége lehet. Megtorpan. Azon kapja magát mind­untalan, hogy megfordul a nők után. Mennyire gyáva, félszeg most is, mint tiz évvel ezelőtt. Amikor még Tószegen volt uradalmi gyakornok. S ahogy hatalmas léptekkel méri az utcákat céltalanul, régi történet jut eszé­be. Alig került ki az akadémiáról s már is állást kapott. Tószegen a tiszttartó mellett. Pajtáskodott gazdája egyetlen gyermekével, Loncival, aki alig múlt akkor tizenhatéves. Még kankalint, meg bábaguzsalyt szedett a réteken, de a fu­tásában, a mozdulatában már méreg­be­­ l IRTA: KONCZ KÁROLY ringett. Fojtó, tiszteletreparancsolás áradt a nézéséből, pajtáskodásából, de a hangja pók ügyességével font körül mindent s játékos kedvével akkorát tu­dott sújtani a szívekre, mint a tavasz első csókja, amelytől megrészegül a ha­tár. Ő csak Ciklámennek nevezte. És Ciklámen mindekivel játszott, aki a közelébe kerülhetett. De a játéka nem volt több pillangókergetésnél, amelyben mindig az veszített, aki a leghamarabb akarta utolérni. Vele is ez történt. Egy­szer aztán ... megkérték a kezét. Egy legény. A leggazdagabb paraszt fia. Virágvasárnap délelőtt volt. Kint ült az egész család a tornácon, amikor nyíló cseresznyeággal kezében beállított Pan­­dura Jóska. Vagy ahogyan a környéken tisztelték: Katica Jóska. Komoly legény volt s ha csak tehette, befúrta orrát a politikába. Csizmája úgy ragyogott, hogy a napsugár is visszaverődött róla a tor­nác falára. Ciklámen éppen egy halódó muskátli tövet fiatalított meg, amikor elébe állt hófehér gyolcsingben a legény. — Ezt a kisasszonynak hoztam. Aztán volna egy pár jó szavam a tüntetes úr­ral. Hogy ne menjek hijján, illendő volna egyszer már megmondani, hogy hiába van két keze az embernek, ha nem fogad szót a parancsnak. Meg nem is vagyok már söndörödő gyerek. Kára se lenne . . . Nem jót várt a folytatástól Ciklámen apja, aki már régen észrevette,­­ hogy nincs valami rendjén a legénynél. Min­dig lehetetlent kíván, amikor így kezdi. — Hát aztán, mit forgatsz megint a kobakodban, Jóska! — faggatta a le­gényt. —• Talán kevesled a béred, amit apád ad? — A béremből csak ráérnék meghalni téntetes ur. De nagyobb itt a baj. Csak arra szeretném megkérni, ne ellenkezzék abban a jó szándékomban, mert hogy nincs elég iskolám . . . — No, csak ki vele! — Adja nekem téntetes úr a lányát, olyan asszonyt faragok belőle . . . — No fene ... Az ördögbe is! Csak nem beszélsz komolyan, Jóska? — Isten hallja, tentetes ur. . . . Olyan jámboran beszélt Jóska a tiszt­tartóval, mintha csak raffiát kérne tőle a szőlőkötözéshez. Csak a szemei égtek tűzben s úgy feszült a mellén a patyo­lat, hogy majd kipattant. A tiszttartó csavarintott bajuszán, aztán hamiskásan hunyargatva, megveregette a legény vállát. —■ Hát Jóska, ha így állunk az Úr színe előtt, kettőtökre bízom. Ha a lá­nyom is akarja . . . Ciklámen nem sokat hallott eddig a beszélgetésből. Csak az utolsó szavakra lett figyelmes. Incselkedni kezdett hát a legénnyel. — Mit kívánsz, Jóskám? — A kisasszonyt feleségül, ha illendő­nek tartaná maga is . . . — Ne bolondozz, Jóskám... — Már pedig így van ez, kisasszony. Tudja-e azt a nótát, hogy „A virágnak megtiltani nem lehet?“ Ki tilthatja meg hát nekem? Veszek én ám olyan furfan­gos rokolyát, mint az alispánnénak van. Semmire se lesz ám gondja. A tenyere­men fogom vinni egész nap. Aztán, h­a érik a cseresznye, fölkapom a karjaimba, fölemelem az ágakig s a tulajdon szájá­val szedheti le­ a cseresznyét. Az aszta­lára minden nap friss virágot hozok a rétről. Ne tessék megijedni tőlem, tudom én a tisztességet. Nem voltam én tola­kodó, akaratos életemben ... Lemegyünk esténkint sétálni a­­ füzesbe, leterítem a kabátomat a harmatos fűre, arra ül a kisasszony, hogy meg ne fázzék. Aztán figyeljük a szitakötők játékát. De ha nem akar mellém ülni a kisasszony, messzebbre is mehetek. Aztán, ha csókot akarok kérni, odahajítom a sapkámat... Ciklámen fölkacagott. Csak úgy csen­gett tőle a tornác ... — Eddig rendjén volna, Jóskám, de... — Sose restelkedjen a kisasszony. Ha aztán csakugyan meg akar csókolni, hát... visszahajítja a sapkámat... — Így történt! — ismétli magában Ti­bor a történetet. — Minden szavukra, mozdulatukra emlékszem. Még arra is, hogy Jóskával csak hetek múlva tudták megértetni, hogy lehetetlent kíván. Jóska pedig bánatában még jobban kezdett po­litizálni. Gyűlésekre járt, korteskedett , a politikusok társaságát kereste. Volt rá pénze bőven. Tibor bent járt már a város szívében, amikor szálloda elé került. Még mindig Ciklámen jár az eszében. Biztosan ő volt, ő ült abban a meggypiros autóban. Fel­rohan a lépcsőn, szobát nyittat. Odaren­­deli a bőröndjeit. Átöltözik. — Szórakozni fogok! — vigasztalódik. — Ciklámen már a múlté. Úgysem látom többé... Becsengeti a londinert. Tanácsot kér, mit csinálhat Pesten, hová mehet szóra­kozni, mi a szokás ma a fővárosban. A londiner olyan arcot vág a csodálkozás­tól, hogy majd kiesik nyitva felejtett száján. De azért a maga nyelvén csak megfelel a kérdésre. — Hogy mi a szokás?... Hát... bankot nyitni, aztán meglógni a részvényesek pénzével. Vagy esetleg pengőt kiaján­lani. Az se utolsó mesterség. Olyanok is vannak, akik kisibolják vagyonukat Vadúzba, aztán elkártyázzák Monte- Carlóban, a végén főbe lövik magukat. Ez itt ma a szokás. De ha sok pénze van... Tibor először nevet, azután elgondolko­zik az egyszerű ember szavain. Valóban ilyen ma Pest? Semmi sem maradt meg abból, amit tíz évvel ezelőtt itthagyott?... Hiszen eleget olvasott és hallott róla. Da most talán a legilletékesebbtől tudott meg mindent. Már az utcán is van. Autó üti el majd­­nem megint. Villamos áll meg előtte. Majd hogy fel nem kiált. Az ablak mö­gött ... Ciklámen... Ő... ő az... meg­ismeri ... Mosolyog... Biccent a fejével. Tibor felugrik a villamosra. Köszön. Szédül. Kezet csókol. És támad, ügyetle­nül, félszegen. — Hogy kerül maga ide... Ciklámen?... — Pesten lakunk, — hangzik a színte­len válasz. — Szüleivel? — Nem. A férjemmel! Pandura Jóskáné vagyok... No... miért néz olyan fur­csán... Nem emlékszik a Katica Jós­kára?... Most képviselő... Tibor megtántorodik. Hirtelen kinéz az ablakon. S hogy a zavarából kivágja magát, megfordul. — Oh, most látom, hogy rossz villa­mosra szálltam. Kezét csókolom... Leugrik a robogó villamosról. Egyene­sen a rendőr karjai közé. S másodszor mondja be ugyanazzal a gépiességgel: — Kemény Tibor... gazdatiszt... Tó­falu ... BIOLAX - a­s hashajtó pai helyzet megoldása érdekében a fran­cia külügyminiszter kénytelen lesz egyes kormányokat merev álláspontjuk meg­változtatására figyelmeztetni. Különösen vonatkozik ez Bukarestre és Prágára. A lengyelek elutasítják maguktól azt a külföldön felbukkant hírt, hogy Delbos látogatása Lengyelország és Csehország kapcsolatainak rendezésére irányul és utalnak a lengyel külpolitika megingathatat­lan tételére, amely szerint a lengyel­­eseh viszonyt Prága és Varsó közvet­len tárgyalásaival lehet csak rendezni. Delbos feladata lesz tehát Prágát meg­győzni arról, hogy szomszédaival szem­ben engedményeket kell tennie. Minden­esetre jellemző, hogy Delbos előbb utazik Varsóba, Bukarestbe és Belgrádba, hogy végül kikössön Prágában, nyilván azért, hogy a középeurópai helyzet teljes tiszta képével érkezzék meg a franciák cseh szövetségesének fővárosába. Párisi jelentés szerint a francia-angol tárgyalásokat mindvégig nagy titoktar­tás övezte. Párisban ma este úgy vélik, hogy az eddig rendelkezésre álló értesü­lések alapján még korai volna a megbe­szélésekből részletekbe menő következte­téseket levonni. A mérsékelt sajtó a lon­doni megbeszélésekben az általános meg­­enyhülés kiinduló pontját véli felfedezni. A lapok megállapítják, hogy Delbos kül­ügyminiszter most már minden nyugta­lanság nélkül indulhat el középeurópai, útjára. Sangszdi: A japánok bekerítették Nankingot. A japánok hadijelentése szerint csapa­taik megszállották K­­­a­n­g j­i­n-erődöt és egyenesen Nanking felé tarta­nak. Csangcsout, hír szerint, a ke­resztény hittérítők mind elhagyták, mi­előtt a japánok oda bevonultak. Meg­szállták a japánok a T­a­i-tótól nyugatra, a V­u­h­u felé vezető országút mentén fekvő Kvangtehtil. A japán csapa­tok előrenyomulása Nanking felé azon a négy főútvonalon bonyolódik le, amely egyene­sen a fővárosba vezet. A legköze­lebbi kínai védelmi vonal most a Jangce­­folyó mentén Csinkiangtól délre terül el. Nankingban a japán előrenyomulás hí­rére azok is, akik eddig még kitartottak a fővárosban, elhagyták otthonu­kat. Csangcsou, Zsing és Kuans­­z­e­n bevételével a japánok tulajdonkép­pen már bekerítették Nankingot. Kiangjin erődeinek bevétele lehetővé teszi a japán hadihajóknak, hogy Suji­­kiangig felhajózzanak a Jangcén és onnét nyomuljanak előre Nanking felé. Salamancat A spanyol falanx-alkotmány. Mint ismeretes, Franco tábornok a spanyol falanxot tette meg a nemzeti állam alkotmányának alapjává. Franco tábornok rendeletet írt alá a nemzeti Spanyolország totális pártjának a falanx­nak megszervéséről. A falanx irányítása országos főtanács kezében lesz, azonkívül pedig politikai tanácsot küldenek ki, amelynek az lesz a feladata, hogy állandó összeköttetést tartson fenn a kormány és a párt között. A politikai tanács —junta — tizenkét tagból áll, akik közül hatot a főtanács nevez ki, hatot pedig az állam­fő, vagyis Franco tábornok. A politikai tanács az új Spanyolország életében igen fontos szerepet játszik majd, mert ez lesz az ország legfőbb rendi szerve. A falanx főtanácsa már csütörtökön összeül. Tokió: Olaszország Mandzsukuot, Japán Franco-kormányát elismerte. A sajtó örömmel veszi tudomásul, hogy Olaszország elismerte Mandzsukuot. A lapok megállapítják, hogy a kommu­nistaellenes egyezmény rendszere ezáltal még jobban megerősödött. A Domei-iroda értesülése szerint Hir óta kü­lügyminisz­­ter közölte Francesco Jose del Castillo volt köbei spanyol konzullal a japán kormánynak azt az elhatározását, hogy december elsejei hatállyal elismeri Franco tábornok kormányát. Róma: A csehek területi revíziót követelnek Romániával szemben. A Tevere foglalkozik az Ungváron megjelenő Podkarpatské Hlasy című cseh újságnak azzal a hírével, amely sze­rint Már­amar­osszigetet és Máramaros­­megyének Romániához csatolt részét Csehországhoz csatolják. A cseh kormánypárti lapnak ez a híre — írja a Tevere — arra vall, hogy Cseh­­országnak területi követelései vannak Romániával szemben. Úgy látszik, a cse­hek Máramarosszi­get átengedését azért tartják oly fontosnak, mert itt vezet átt egy vasútvonal, amely a legrövidebb úton összekötné őket Szovjetoroszország­­gal.

Next