Nemzeti Ujság, 1938. február (20. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-01 / 25. szám
2 NEMZETI ÚJSÁG február 1. Schiller, Beethoven, Bach és Mozart nemzetét. Akik között lehettek más nézetűek mint mi, de igaz tudósok és művészek voltak. Most ő az ünnepelt, ő kapja az állami kitüntetést, ő a pénzt, ő a gyémántokkal kirakott csillagot s az ő arcképe néz vissza ránk az újságokból, az ő könyveit találjuk minden kirakatban. Íme, kell-e nagyobb bizonyság, hogy Rosenberg jelenti a hivatalos álláspontot, a pozitív kereszténység ezt akarja. Egy tudománytalan szellemi arculatot, egy olyan egyéniséget, aki még nem is pogány. Mert a régi pogányok esetleg keresték az igazságot és a szellemet szolgálták a maguk módja szerint, Rosenberg pedig elferdíti az igazságot és elárulja a szellemet. Ezek azok a tények, amelyek meg kell, hogy mutassák a magyar közvélemény és minden józan ember előtt, hogy a nemzeti szocializmus szemben áll az igazi pozitív kereszténységgel, magával Krisztussal s ennek konzekvenciáit mindazoknak, akik ráeszméltek, a legsürgősebben le kell vonniok. Gosenberg újabb kitüntetése után nem lehet tagadni az azonosságot. Az ilyen ünnepségek kitűnő alkalmak arra, hogy egy rendszer kiválóságait megjutalmazzák, de elfelejtik, hogy ezáltal lehull a lepel s megtudjuk, ki szerintük a legnagyobb. A válasz ezúttal ez volt: Rosenberg s mi ezt a választ az összes konzekvenciákkal együtt tudomásul vesszük. A LEGTISZTÁBB ÖRÖMÖT olcsó pénzért juttatjuk olvasóinknak. Tiszta öröm egyrészt azért, mert a hozzátartozó anyagiak oly csekély megterhelést jelentenek, hogy az nem okoz senkinek sem különösebb gondot. Másrészt pedig olyan élvezetet szerez, melyet időben és térben máshoz hasonlítani alig lehetséges. Az utazás manapság nemcsak azt a száraz tényt jelenti, hogy egy-két várossal, esetleg egy-két országhatárral messzebb jutunk állandó lakhelyünktől, hanem — természetesen megfelelő eszközökkel és rendezéssel — művészet- és kultúrtörténeti, politikai és etnográfiai tanulmány, eredeti — tehát a leghitelesebb forrásból. Az az úti Mélyeb bt?Ön' célzattal a Christophoros utazási iroda épen a közeljövőben rendez, kielégíti mindezeket az igényeket, amelyek a fenti szempontokkal kapcsolatban felmerülhetnek. Talán szükségtelen hangsúlyoznunk azokat az unos-untalan ismételt szavakat, melyekkel az utasokat biztosítani akarják az utazás kényelmes voltáról és a rendezés tökéletességéről, elegendő, ha felsoroljuk utazásaink főbb programszámait. Február 20-tól március 6-ig társasutazás San Remoba, kirándulással Nizzába, és Montecarloba. Vagy 14 napos üdülés Taorminálba éjszakai utazás kizárásával, útközben étkezéssel az étkezőkocsiban. Részvételi díj :118 pengőtől. Március 5-én reggel indítjuk társasutazás keretében Sorrentoba utasainkat üdülésre és a 14 napos út tartama alatt megtekintik Velencét, Firenzét, Rómát, Nápolyt, kirándulást tehetnek Capriba, a Vezuvra, Amalfiba és üdülnek Sorrentoban. Ezen tökéletes, minden igényt kielégítő út részvételi díja 284 pengő. I Részletes felvilágosítással készséggel szolgál ! utazási és menetjegy irodánk „Christophoros“, Kossuth Lajos u. 5. Telefon: 187—852 és 189—583. ÜNNEP, MUNKASZÜNET, KÖZKEGYELEM a holland trónörökösnő kislányának születésnapján Amszterdam, január 31. A világ egyik legnyugodtabb népe három héten át az izgalomnak legmagasabb hőfokán élt. Hollandia a második trónörököst várta és amikor hétfőn reggel eldördült az első ágyúlövés, megszólaltak a hágai nagy templom harangjai s végigrohantak a főváros utcáin a középkori díszbe öltözött heroldok, egy ország feszültsége oldódott fel az ujjongó örömmámorban. Hága percek alatt levetette hétköznapi arcát és a lelkesedés ünnepi díszébe öltözött. A jó hollandok egymás kezét szorongatták, egyetlen családdá forrt össze Németalföld és minden lélek a soestdijki kastély bölcsője felé fordult, ahová születése után fektették Julianna trónörökösnő gyermekét, aki Oránia-Nassau és Lippe-Biesterfeld hercegnője néven vonul be a történelembe és a nép szívébe. Január utolsó napjának reggelén tíz órakor dördült el az első ágyúlövés és utána még ötven lövés tudatta az országgal és az egész világgal, hogy megszületett a holland trónörökösnő. Mert hiába vette biztosra a népképzelet, hogy végre fiú születik, az Ordina-Nassau uralkodóházban, mégis leánnyal ajándékozta meg nemzetét Julianna. Az üdvözlések után megszólalt a Wilhelmus kürtjei és felhangzott a fluiter induló, ami a trónörökös születését jelenti Hollandiában, majd történelmi díszbe öltözött hírnökök száguldottak végig a főváros és több vidéki város utcáin s hirdették a nagy eseményt, a nép megújuló lelkesedése mellett. Repülőgépek jelentek meg Hága felett és sűrti rajokban hullanak a magasból a narancssárga cédulák: Éljen a királyi család! Szinte egész Hollandia az Orániai-ház színébe öltözött, narancs színű zászlók lobognak a palotákon, a polgári házak tetőin, a villamosok is kis zászlócskákkal robognak és nincs kirakat ma Hollandiában narancs nélkül. Mintha egyetlen narancsültetvény lenne az egész ország, a trópusi gyümölcs színe mindenhová bevonult. A nyilvános helyiségeket egész éjjel nyitva tartották, nincs ember a tulipán hazájában, aki ne ünnepelne. Hollandiában nincsenek koldusok, de bőven akadnak munkanélküliek, akiket a nagy esemény hírére megajándékoztak. De a legszerencsésebbek azok az új holland állampolgárok, akik a kis hercegnővel egy napon születtek, bölcsőt és teljes babakelengyét kapnak a keresztelőre. Teljes hétig ünnepel az ország, azután következik mindennek betetőzése: az új trónörökösnő megkeresztelése. Egész Hollandia hangos, a rádión keresztül Holland-India lakossága is értesült az eseményről, Batávia, Jáva és Sumátra együtt ünnepel az anyaországgal. Egyetlen csendes és nyugodt hely van az országban: a soestdijki kastély. Minden városban, ahol katonai helyőrség van, leadták az ötvenegy ágyúlövést, csak a kastély körül mélyült el még jobban a csend. Még a repülőgépek is elkerülik ezt a vidéket. A királyi családnak azért esett erre a kastélyra a választása, mert 1822-ben itt született a nassaró-orániai ház utolsó férfi leszármazottja. Különben negyedszer történik nagy esemény a kastélyban: II. Orániai Vilmos harmadik fia, Vilmos Sándor, majd Vilmos Frigyes Henrik, később Frigyes Ernő Kazimir látták meg ezen a helyen a napvilágot. A várakozási idő alatt Julianna férje, Bernát herceg, aki már teljesen felépült autóbalesetéből, autón járt ki a kastélyba, Vilma királynő azonban, mint igazi hollandul, kerékpárján utazott ki naponta többször leányához és csak röviddel az esemény előtt költözött oda. Kosárfonata bölcsőben Csak az utolsó napokban derült ki, hogy De Groot professzor elszámította magát a születési dátummal és tulajdonképpen nem is érkezett későn a királyi csecsemő. Vasárnap már olyan jelentést adtakki az udvari orvosok, hogy 24 órán belül megtörténik az esemény, de még a fele sem múlt ennek az időnek s már hétfőn délelőtt két perccel 10 óra előtt, megszületettJulianna gyermeke. A csecsemőt az orvosi vizsgálat és fürösztés után egy ápolónő bevitte a szomszédos gyermekszobába, amelyet már hónapokkal ezelőtt gondosan berendeztek erre a célra. Az újszülött hercegnőt kosárfonatú bölcsőbe tették. A gyerekszoba berendezése majdnem ugyanaz, mint Julianna születése idejében, mindössze az jelenti a korszerűsítést, hogy néhány csőbútort szereztek be és átalakították az ablakok szellőző berendezését is. A helyiséget világosszürke és illa színű tapétákkal borították újra. A falra a világ minden tájáról szárrmazó jellegzetes képeket festettek, valóságos világföldrajz ez színes ábrákban. ÉDES ÖREGEK NAGY DÁNIEL A nyugalmazott tábornok az Íróasztalát rendezgette. Nem keresett semmit, csak rendszerető ember volt és úgy gondolta, aki átlépte a hetvenedik évét, illő rendben tartani az íróasztalát is. — ki tudja, mit hoz a holnapi Nyugodt, bölcs öregúr volt, hosszuszőru csibukból pipázott, s apró, sovány alakja alig látszott ki a széthányt paksaméták közül. Egyszer félretette a pipáját, megdörzsölte a szemeit, mintha nem jól látott volna. Egy fénykép, meg egy pár női kesztyű akadt a kezébe, egyszerű, mindennapi dolgok, de — olyan furcsák ... Arcába egy kis melegség futott, valamit motyogott, a fejét csóválta. A különös kis jószágok egy dobozból kerültek elő, mindenféle lim-lom alól,ki tudja mióta pihentek ott! A kesztyű finom glasszé, egészen kicsi, keskeny, majdnem gyerekkézre való, a fényképen egy leány, nyitott, rövid bundócskában, a fején kis prémsapka, a kezében korcsolya. Úgy néz a képről, mintha a világot inná fel a szemével, nevet, látszanak a fogai, fehérek, fiatalok. Visszatette a kesztyűt a dobozba, ráhelyezte a képet, zsebkendőjével megtörölgette a doboz fedelét s letette az asztalra. Megpróbált tovább rakosgatni, de a doboz mindig félbeszakította. Megállt és nézte, fordított rajta egyet, újra megtörölte, felnyitotta, kivette a kesztyűt, a térdére tette, kisimította. Aztán rátette a fényképre, aztán a fényképet tette a kesztyűre és tovább pakolt. De nem haladt. Egy kicsit mintha ideges is lett volna. Egy teát kért az Inastól. Nem volt a világon senkije, csak az inas. Szolgálta már vagy húsz év óta, nagy darab lomha ember, elhízott. Meg két vadászkutya, lusták, kövérek azok is. — Ilyen sötétben ül a tábornok úr? — kérdezte az inas. Fel akarta gyújtani a villanyt, a tábornok kiküldte. Egyedül maradt a homályos szobában. Ivott egy kortyot a teából, pipára gyújtott. Füstölt és nézte a sötétülő ablakot... A doboz az asztalon, a teteje lecsukva, a kép mégis kilépett belőle, csörgött a korcsolyája, odalibbent az ablaküvegre, nevetett és őt nézte, két nagy, fiatal szemével. A tábornok nyugtalan lett, ide-oda feszengett, azután összehúzódott a börfotérben, feje szomorúan a válla közé esett. Már nem pipázott és elfeledte a kihűlő teát is. — Jaj — mondta halkan —, én úgy érzem, valamit nem jól csináltam, valamit eltévesztettem. Az arcán két kis szederszemnyi pirosság égett, a szivében valami nyugtalanító emlék, alig bírt tőle levegőt venni. — Hol is tévesztettem el! Visszament negyven évre, a képek megzavarták, kezét a szivére szorította: — Szegény Erzsike — mondta lehunyt szemmel. — Hová lettél, mivé lettél! A szemét nem nyitotta fel, így maradt nagyon sokáig. Másnap elküldte az inast a bejelentőbe egy cédulával, egy névvel, hogy kutassa fel, hol lakik! S azután, mikor az inas hazajött a címmel, egészen felvidult. — Készítsd ki, fiam, a díszruhámat — mondta — és három órára, rendelj ide egy taxit. Elmegyek valahová . . . . . . Erzsike kint lakott a Hidegkunuton egy villában. Kis, barna villa, két tornyocskával, melyek zsindellyel voltak fedve s a két torony közt a homlokzaton egy felirat: „Erzsike-lak“. — Istenem — mondta a tábornok, mikor a taxi a villa elé ért — várjon megismeres Erzsike-lak . . . Ült a taxiban, félénken, mint egy gyerek s leste a házikó ajtaját. Mikor már vártak vagy félórát, azt mondta a tábornok: — Kérem, legyen szives tülköljön. — Minek? — kérdezte a soffőr. — Tudom is én. Csak tülköljön. Vagy ha úgy tetszik, menjünk vissza. Kijöhetünk holnap is. A soffőr tülkölt, de csak kettőt, mert hirtelen eszébe jutott, hogy holnap kijönni, jobb fuvar lenne. De már nyílt a verandaajtó s megjelent a küszöbön Erzsiké. Olyan volt, mint az Erzsike-lakok Erzsikéi szoktak lenni, negyven vagy ötven évre az első bál után. Olyan bájos, drága, édes kis öreg, mint a többiek, akik mikor a villára rávésetik a nevüket, boldog és kacagó álmok rángatják s azután, igy, ilyenkor, ennyi idő után . . . hát ilyenek. Hófehér a hajuk, hófehér a kezük, kis, keskeny ajkuk halk, fekete ruhát viselnek, keskeny csipkegallérral, törékenyek és méltóságteljesek. — Kit tetszenek keresni? — kérdezte Erzsike az autó felé s ekkor már nyílt a kocsiajtó s a tábornok kilépett. Odaállt elé, kicsit összeütötte a bokáját, pengett a sarkantyúja, olyan szépen. — Nem ismer meg, Erzsiké! Erzsiké zavarba jött, kis, keskeny kezét kezdte tördelni s ezt mondta: — Igen . . . úgy rémlik . . . parancsoljon besétálni. Besétáltak. S odabent a tábornok, egy pár női keztyűt húzott elő a zsebéből, átnyújtotta Erzsikének. — Ez a magáé, Erzsiké. Azért jöttem, hogy ezt visszahozzam. Emlékszik rá? Erzsiké kicsit elsápadt, hófehér arca szinte átlátszott, remegtek finom ujjai. — A keztyüim? Igen, emlékszem rájuk. A színházban véletlenül elcseréltük a keztyüinket, ön elvitte az enyém, én az önét. Megvannak azok is. Tessék... A tábornok keztyüi is egy dobozban voltak s ezután csak álltak egymás előtt némán, mindegyik a maga keztyüjével babrált. — Foglaljon helyet, — mondta később . Erzsiké. Karosszéket tett a kályha elé, egy hasábot dobott a tűzre s ő is leült. — Kissé megváltozott, — mondta halkan. — Akkor még kapitány volt. Emlékszik, mi mindent elkövettünk, hogy a kauciót előteremtsük, nem sikerült, így nem lehettem a felesége, maga pedig tábornok lett. Ha engem elvett volna, ki tudja, vitte volna-e ennyire? Elszakadtunk, de látom, a keztjüim mégis megőrizte. — Szerettem magát Erzsiké. — Én is, — mondta Erzsiké. — De ez már mind olyan messze van ... — Nincs senkim... — Nekem sincs. De már így is jól van. Jól van már mindenképp. Kicsit hallgattak, néha egymásra tekintettek, azután Erzsiké odaült a hosszú zongorához s játszani kezdett egy dalt, amit mind a ketten ismertek. Kétszer vagy háromszor is eljátszotta, akkor hátra nézett. A tábornok szép ősz feje kissé előrebillent a mellére, néha-néha felhorkolt. Aludt jóízűen. Erzsiké lecsukta a zongorát, odaült mellé, megfogta a kezét és simogatta, simogatta. Mellettük duruzsolt a kályha, odakint a soffőr feltörte a gallérját, mert hullani kezdett a hó, szép nagy pillékben. Közeledett a tél... Rossz wül, szomlüil, Igmándi viz nagyon használ, Reggel iszik tét pohárral, Délben eszik jó étvággyal. Biztosan nagyon tetszik majd Orániai Nassau, Lippe Biesterfeldi hercegnőnek, ha megszokja kicsit a világ dolgait Egyelőre annak örül Hollandia, hogy az udvari orvosok szerint az anya jól érzi magát, és a kis hercegnő már nevet... Az esemény után a kormány kiáltványt bocsátott ki, amelyet narancsszínű papirosra nyomtak kék betűkkel: „Polgártársak! Örömteli szívvel adjuk tudtára mindenkinek, hogy 1938 január 11-én reggel Isten kegyelméből Oránia- Nassaui Lippe-Blesterfeldi hercegnő született. Ezzel teljesedésbe ment az egész hollandi nép vágya. Legyen hosszú életű a királyi család!“ A kiáltványt az utcasarkokon hangosan olvasták fel a díszes hírnökök, majd kiragasztották a házak falára. Iskolásgyermekek csoportjai vonultak fel a királyi palota elé és dalokat énekeltek. Fiatal lányok és fiuk örömtáncot jártak az exteán az öregekkel, a kikötőkben a hadihajók is ágyulövéseket adtak le és az árbocokra felhúzták a holland lobogót. A születés percében megszólalt a hágai nagytemplom harangja és a főváros valamennyi templomának ércnyelve negyedórán át zengett. Hága polgármestere kihirdette, hogy ünnepnappá nyilvánítják január 31-ét, a közhivatalokban munkaszünetet rendelt el. Vilma királynő az örvendetes esemény alkalmából a hadseregben és a haditengerészetnél hozott fegyelmi ítéleteket közkegyelmi úton eltörölte. Londonból, az angol királyi pártól érkezett az első gratuláló távirat Julianna trónörökösnőhöz és Bernát herceghez. Még a délelőtt folyamán megjött a herceg mostohafivére, aki személyesen fejezte ki szerencsekívánatait a boldog szülőknek. A Népszövetség egyik bizottsága is gratulált: hétfőn délben kezdődtek meg az úgynevezett 28-as bizottság tanácskozásai Genfben. Alig nyitották meg az ülést, megérkezett a kis hercegnő születésének híre. A bizottság elnöke az eseményt nyomban bejelentette és az ülés nevében szerencsekívánatait fejezte ki. A holland alkotmány értelmében Julianna trónralépése után a most született kis hercegnő lesz a trónörökös, ha azonban a trónörökös párnak később fia születnék, a fiúgyermekre száll a trónöröklés joga. * • f. Julianna trónörökösnő és az újszülött s gyermek kitűnő egészségnek örvend. A soestdijki kastélyt elárasztották virágokkal és üdvözlő táviratokkal. Bernát herceg személyesen jelenti be gyermeke születését a város anyakönyvi hivatalában. Az újszülött gyermek nevéről csak majd a bejelentés után döntenek. Doom hói fi. Vilmos volt német császár üdvözlő táviratot intézett Vilma királynőhöz és a trónörökös párhoz. Hágai jelentés szerint a képviselőházat szerdára rendkívüli ülésre hívják össze a hercegnő születése alkalmából.