Nemzeti Ujság, 1938. április (20. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-30 / 96. szám

8 NEMZETI ÚJSÁG ! április 39. A Nemzetközi Orvosi Akadémia tagjainak ki­rándulása Balatonfü­redre A Szent Benedekrend és a Balatoni Intéző Bizottság meghívására a Nem­zetközi Orvosi Akadémiának mintegy 35 résztvevője április 28-án kirándult Ba­la­ton­füredre. Az állomáson a Benedek­rend kiküldöttjének a vezetésével ra­gyogó napsütésben magyarruhás lányok és cserkészek fogadták az érkezőket. A fogadtatásnál a helyi hatóságok képvi­selői, élükön dr. Hunyady János fő­szolgabíróval, Borbély Kamill és dr. Schmidt Ferenc egyetemi tanár voltak­­jelen. Az első pillanatnyi kedvező be­nyomás tartós lett, mert a tavaszi nap­sütésben és a szívélyes fogadtatásban az angolok, franciák, svédek, németek, görög és lett szírek feloldódtak, különö­sen, amikor meglátták az európai szín­vonalon álló gyönyörű gyógyhelyet és a kor igényeinek megfelelően berende­zett szanatóriumot. A kiránduló társa­ság nem győzött betelni Tihanynak a szépségével, melyben Balatonfüred part­járól gyönyörködtek. Igen kedvező idő­ben lezajlott hajókirándulás kapcsán a társaság meglátogatta a Biológiai Inté­zetet is, a külföldiek csodálattal adóztak az intézet páratlan szép fekvésének és annak a tudományos munkának, amely ott állandóan folyik. A kiránduló tár­saságot ezután a Szent Benedek rend­­fényes lakomán látta vendégül. Dr. Strommer Viktor tihanyi apát egy ma­­gasszárnyalású szép német beszédben üd­vözölte a külföldi vendégeket, Borbély Kamill rendtag pedig ékesszóló latin nyelven köszöntötte a társaságot. A le­kötelezően kedves fogadtatás és a még kitűnőbb somlói boroknak a hatása alatt a társaság felejthetetlen kedves emlé­kekkel távozott el a Balatonról, meg­ígérve, hogy oda vissza fognak térni. — (Ulysse Fabre francia szenátor vacsorája a Dunapalotában.) A Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatott francia kiállítás elnöke, Ulyssis Fabre Szenátor pénteken este vacsorát adott a Nemzetközi Vásár vezetősége és a magyar közgazdasági élet vezetőinek tiszte­letére a Dunapalotában. A vacsorán megjelen­tek Maugras francia követ vezetésével a buda­pesti francia követség tisztviselői, ott volt I'borin Ferenc titkos tanácsos, a Nemzetközi Vásár társelnöke, Praznovszky Iván rendkí­vüli követ és meghatalmazott miniszter, Tor­­may Géza államtitkár, Lengyel Géza, a GYOSz elnöke, vitéz dr. Gyulay Tibor, a Ke­reskedelmi és Iparkamara főtitkára, ifj. dr. Gévay Wolff Nándor ke­r­e­sk­ed­elem­ü­g­y­minisz­tériumi titkár, Aller Pál, a francia követség jogtanácsosa, a Nemzetközi Vásár francia ki­állításának rendezősége és sokan a magyar közgazdasági élet vezető egyéniségei közül. A vacsora mindvégig a francia-magyar ba­rátság és közgazdasági kapcsolatok jegyében zajlott le s az elhangzott pohárköszöntőkben a francia-magyar kapcsolatok minél nagyobb elmélyítéséről­­és a közgazdasági kapcsolatok kiszélesítésének szükségességéről emlékeztek meg.­­ (Végrehajtási eljárás Stockinger volt osztrák miniszter ellen.) A német hivatalos lap pénteki száma közli, hogy az osztrák államkincstár 43 ezer schil­linges adótartozás miatt végrehajtási el­járást indított Stockinger Frigyes volt kereskedelmi miniszter ellen, akinek a Mariahilferstrassén fűszerüzlete van. Mi­után Stockinger Frigyes a nemzeti szo­cialista győzelem után külföldre szökött és jelenlegi tartózkodási helye ismeret­len, a végrehajtási eljárás tartamára csődtömeggondnokot küldtek ki. — (Az Országos M. Kir. Díszt Ferenc Zene­művészeti Főiskolán) az 1937/38. tanév végén tartandó magánvizsgálatokon résztvenni óhaj­tók tartoznak erre vonatkozó írásbeli kérel­müket a Főiskola igazgatóságánál május 22-ig beadni. A kérvényhez melléklendő, újonnan jelentkezőknél születési anyakönyvi kivonat, a már vizsgázottaknál az eddigi magánvizsga bizonyítványok. Nyomatékosan felhívják a magánvizsgára jelentkezőket, hogy kérvényü­kön a lakáscímüket, a tanszakot és az osztályt pontosan tüntessék ki. A magánvizsgálatok időpontja június 9., 10. és 11. napja, később megállapítandó részletes beosztás szerint. i 1. Sz­ép idegzet! A mai élet törvényei megkívánják, hogy kitűnő idegekkel, edzett ■ sl/Macska­l, tökéletes egészséggel vegyünk részt a létért való küzdelemben. A szellemi munkához elsősorban az idegsejtek meg­felelő táplálására van szükség. A fárasztó agymunkát végző modern ember reggelire, uzsonnára egy-két csesző Ovomastine-val erő­­siti idegzetét. » Idősebb embereknél, kiknek székletére rendellenes és fájdalmas, sokszor már napi táz evőkanál természetes „Ferenc József“ ke­­xeraviz is meghozza a megfelelő bélkiürülést «» a kielégítő anyagcserét s így jelentős meg­­könyebbület idét elő. Kérdem BM KYOSál. ­VASÁRNAP LÉP ÉLETBE AZ UTCAI BÍRSÁGOLÁS Mire ügyeljen a gyalogos és a gépjárművezető? Május 1-én, vasárnap lép életbe Budapesten a helyszíni büntető bíráskodás. A főváros kü­lönböző pontjain felállított rendőrök vasár­naptól kezdve a helyszínen megbírságolják azokat a gyalogosokat és gépjárművezetőket, akik szabály­talanul közlekednek és a közleke­dés rendjét zavarják. Éliássy Sándor főkapi­tány már kijelölte azokat a rendőröket, akik az ilyen utcai bírságolásra feljogosítást kap­tak. A feljogosítás névre szóló visszavonásig érvényes és azt a főkapitány, vagy helyet­tese írja alá. A rendőr a kihágás tettenért el­követőjének a jogosítványt kívánságra köte­les felmutatni. A ,,blokk-törvény'“ pontosan megjelöli azo­kat a közlekedési kihágásokat, amelyeket a jövőben a legszigorúbban büntet a rendőrség. Különösen ügyelniök kell a gyalogosoknak és a gépjármű­vezetőknek az alábbi rendelkezé­sekre. A rendelkezés mindenekelőtt megtiltja a járműveknek a hídfőknél, alagutaknál, útka­­nyaroknál és útkeresztezéseknél az előzést. A gépjárművezetők irányváltoztatás esetén ha jobbra nem a külső nagy ívben és balra nem a belső, kis ívben kanyarodnak, bírságot kap­nak. A lassítás, irányváltoztatás és megállás kár, vagy készülékkel történő jelzéseit feltét­lenül be kell tartani. Közforgalom céljára szolgáló területen szigorúan tilos őrizet­lenül hagyni állati erővel vont járművet, vagy haj­tott és vezetett állatot. A jövőben szigorúb­ban ellenőrzik a járművek világítását.­­ (A Magyar Társadalomtudományi Társa­ság) előadássorozatában pénteken tartotta dr. K­obula Ida „Nők a hivatalban“ c. előadá­­•­át. Elmondotta, hogy már 1791-ben voltak a n­ők hivatalviselési jogának férfi hirdetői Ma­gyarországon. Ténylegesen csak a kiegyezés korában került nagyobb szám­i nő a hiva­talokba. A nők túlnyomó része egészen ala-Intézkedik a rendelet a gyalogosok gondo­sabb közlekedéséről és felhívja a gyalogosok figyelmét az érvényben lévő rendeletekre. A gyalogosok ha az úttesten nem haladnak át a legrövidebb átkelést biztosító derékszögben, a rendőr felírhatja őket. Nem szabad a gyalo­gosoknak a kocsiúton várakozni és mozgás­ban lévő villamosra, autóra fel- és leugrani. A füstölő gépjárművet ugyancsak felírja a rendőr, illetve a gépjárművezetőt a helyszí­nen megbírságolja. A kerékpárosoknak tilos a villamoskocsikba kapaszkodni vagy zárt sorokban menetelő alakulatokba behajtani. Nem szabad két kerékpárosnak egymás mel­lett haladni, de szigorúan tilos bármiféle „ke­rékpáros mutatvány“, a kormány elengedése stb. Nem szabad kerékpárt a gyalogjárón tolni. Érdekes a „blokk-törvénynek“ az a rendel­kezése, amelyben a köztisztasági szempon­tokra hívja fel a közönség figyelmét. Megbün­tetik és ugyancsak a helyszínen megbírsá­golja a rendőr azokat, akik hulladékot, pa­pírt, gyümölcshéjat elszórnak. Szennyes, vagy az egészségre ártalmas folyadék kiöntése ti­los. Ugyancsak tilos a lakások ablakaiból ci­­garettavéget és egyéb hulladékot az utcára szórni. Utcára, térre néző ablakban, erkélyen, kerítésen porolni, vagy törlőruhát kirázni büntetés terhe mellett tilos. A pénzbírság összege kihágásonként 2 pengő. Fiatalkorúakat a helyszínen sem szabad meg­bírságolni, ezek ellen az eljáró rendőrnek fel­jelentést kell tenni. Aaony fizetést kap — Budapesten alig van száz köz- és magántisztviselőnő, akinek fize­­­téséből férfiak élni és családot tartani tudná­nak. Ezzel szemben a jobban kereső nők leg­nagyobb­ része családtagokat tart el. A nőket a hivatalban sokféle sérelem és megaláztatás éri, de a világáram­latok irányából ítélve, ez nálunk sem fog örökké tartani. F­ILLÉRES HIRDETÉSEK Minden szó hétköznapokon 1! fillér, — Vasár­nap II fillér. Első és vastagabban szedett szavak duplán számítanak. Legkisebb hirdetés II szó.­­ Állást keresők 59%-os engedményben részesülnek. Keretes hirdetések mm.­sora SS 1 apróhirdetéseket felvesz s központi kiadóhivatalon kívül a KSV fiókkiadóhivatalok­ V., Báthory-u. I­­II. em., „Christophoros" Utazási és menetjegy- Iroda IV., Kossuth Lajos-utca 5. Budai cókkiadó­­hivatal: I., Horthy Miklós-ut­ca VIII­, Rákó Kat­­til­­., Dohánytőzsde Reisz Blanka. V., Berlini-téri Belvárosi Könyvszalon. IV.. Veres Pálné-ti.­­ Szent Imre Külenönkanyvtár Szent Imre herceg.ot)»­t szám. — Ternhert dohánytőzsde. Vémház-körut | Házasság f . . Pénz FÉRJHEZ adnám 44 éves nőtest- SlnfRlIHI jfllfííl TIZENÖTEZER pengőt felapró­véremet ingatlannal, berendezett gHU|§é||l|| E||f \v| jók tisztviselőknek, ingatlant a­lakással hozzáillő, lehetőleg H BLl| UN­ V I JULllul­­ajdonosoknak, más hitelképesek­nyugdijas úrhoz. Értesítést „Ma- KB»» •«* J » nek. Ferenc-kdrnt 24.. II. 2. gánhirdetés'“ jeligére főkiadóba. ^ kii-aiv -------- ■ ... .................. •mmmmmmmmammmmmmmtmmmmtmm­­ „tea 50 ClSvG# PolOSkaivtUS Betöltendő állás ______________ |Férfiau részire, USj fekete és barna a Oft „STANDARD" Cl A NOZÓ olcsó. . ... .... . . BUI box, krupon talp U.WV pontos, megbízható. Kossuth La-PMttFKT német, lehetőleg fran­­jos-utca 12. Telefon: 189—580. ciául is tudó, 30 modorú, katoli­ disti IQ pn .­kus nevelőt keresek gimnazista Ildi­kék,luxuskivitel !«.»OU fiam mellé, pusztára, a nyári hó- , Caftbermentiezések napokra. Cim a kiadóhivatalban. CA|»I| fekete es barna IO OÍJ I rCl II box, krupon talp U.OU BIITOK VETEL Csere, el-Állást kereső f­én fiák II BABY cipők ■ kedvezmény Lukács^Dobán^y* '3 aa 30 14—­19—04 mVO _______________ kozik, keresztény, becsületes szü­ . . . , A fia ~ lök gyermeke. Cirae: Schandl minden színben 28/26 BIEDERMEIER HALASSZEK. Lajos. Pacsirtamező-u. 36., fsz. 4. BÉNY, NEOBAROKKGARNITU­------—........................—---- «A. vitrin, sublód, könyvszek-3 MEGBÍZHATÓ fiatalember szoba- Oktatás­r­é­n­y.15?Sz..'Ártrek am­i­é, dióháló inasnak, esetleg uradalomba szol- —»»■ ......­­ —————— OLCÍ­ÓNI. SIEGLER, ANDRÁSSY-írónak ajánlkozik. Csak ellátási LIPÓTVÁROSI GYORS!RftIS­*.Jó bánásmódot kér. Cime: V., KOLA Magyar, német angol. ----------------------------------­\aci-ut 98.. Stetar Janós. gyorsirán, gépírás, helyesírás. Pilláin fa X _ ——i an .......'I' szépírás. Vilmos császár-ut 64. BÚTOR ÉS TEXTIL@ J(f/sc#iSsnscX rtah Telefon: 114—103. Igazgató Rö * *** Hi­asm­eneso non f­ény Lajos országgyűlési gyors- KERESKEDELMI RÉSZVÉNY. — i­ó. TÁRSASAD. LISZT FERENC­SZERÉNY igényű, háztartásban _______________________ TÉR 5. Egy helyen — egy szám­jártas, fiatal leány május 1-re tán, legméltányosabb előlegnél­elhelyezkedést keres. Szives meg- “És AZ iskolában gyors­, gépírás lefilt részletfizetésre: ebédlők, ki­keresést délelőtt lal 12-ig Fu­h­ip D-~ pengő. Erzsébet-korut 4­.. lók, kombináltak, kárpitozott bu- Margit, Alkotmány­ utca 2. szám ummmmm—mmm—ammmmmmmmmra tulajdonságok. rekamierek. serlo alá kér. e­­ . nők. matracok. Szőnyegek, ke­— azona — Altatás lengyevásznak folytatólagos fa­— ■ n­ ........ Lvószámlára VIDÉKRE KÖLT­Inőgépek SZÉP UTCAI ERKÉLYES SZOBA LEGMENTES 5IINTAARJEGY­Horthy Miklós-ut 15/b., V. e. 26. OEK. PORTABLE uj. egy szászharminc- Lift (Gellért-térnél) azonnal ki­öt. használt írógépek olcsón. Kele adu. 17««. zc »és Aném János. Podhuaniczky-utca tizen- nezotb­on ---------------------------------Vendéglői kávéházi- GYERMEKKOCSI, gyermekágy. ÍRÓGÉPEK 40 pengőtől. Javítás, berendezések cJ®bui?r:. tol’’*».• ránb-nor. Jókarban tartá*, kellékek legol-­­ csóbban Edén Décsynél. Arcácia ALPAKKA evőeszközök, tálak, J®v*festett. nikkelezést »ál* utca II. Telefon: 1­ 442-24, tálcák, székek, használtak is ol- '«I .Pr,“hA“K“/s,.¥, Jh ______________ csen: Vendéglő- és Kávéházberen- fJ?n5‘u,c* 46- Fl6k! 1X~ ..... „.«....A­l*ezési Vállalat, Sip-utca 14. Te- DI,ei Dt 7-IS HÉT KAPHATÓ lefo,,. 135-142- ---------------------------------­Harsány! L.Jo, -----C„M5, ------ «ASS1 II szent asszony . .'»»sjaftusoá ttJKUfWJK&a1» A­ntatismn nik­iknktur szerű dusU aranyízon. pömpí bal'“ "Tanitónő“ címre «kiadóba. Hl. jav. kisdás.­­ Élvezetes inídou­san Illusztrált vászonkötésben. tanít melt a motor és » veretés tiL P 24— helyett . Csak a ke- Maaánnyomozó é­vés készlet erejéig tudunk szál- maga nyomoz szöveget könnyen érthetővé. A litani. Kapható a főkiadóhivatal- ““““““““———““ A teljes vizsgaanyag. Aran­ban V., Honvéd­ utca 10., földszint Dr. Békési Tibor nyugalmazott Rendelje meg kiadónkban utcai külön bejárat, portaköltség rendőrkapitány, magánnyomozó még ma 1­50 fillér. Erzsébet­ körút 17. Tel.: 143-433. g 1^- BEVÁSÁRLÁSNÁL HIVATKOZZÉK HIRDETÉSEINKRE*^ Elhízott egyéneknél reggelenként éhgyo­morra egy-két pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz a bélműködést hatatosan előmozdítja, az anyagcserét tetemesen fokozza, a zsírmennyiséget megfelelően leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg orvosát. A rendőrség bravúros nyomozása során megkerült Eugenia Uminszka mester­­hegedűje Csütörtökön éjjel, mint arról beszámoltunk, egy Irányi­ utcai előkelő vendéglő előtt álló autóból Eugenia Uminszka lengyel hegedű­­művésznő mesterhegedűjét ellopták. A hege­­dűlopás ügyében szenzációs fordulat állott be: a rendőrség 24 óra alatt előállított két gya­núsítottat, a hegedűt, pedig visszaszolgáltatta tulajdonosának, Eugenia Uminszka művész­nőnek. A rendőrség pénteken késő éjjel bizalmas úton arról értesült, hogy egy Haller­ utcában lakó torosz származású szabómester lakásán rejtegetik az ellopott mesterhegedűt. Azonnal detektívek mentek ki a szabómester lakására, ahol megtalálták a drága hangszert. Behozták a főkapitányságra, de magukkal hozták a szabómestert is és előállították azt a két em­bert, akik megőrzés végett a szabóműhelybe vitték a hegedűt. Ez a két ember egy autó­­fuvarozó és egy alkalmi kereskedő. A hege­dűre vonatkozólag azt adták elő, hogy azt pénteken reggel a Lónyay­ utcai központi zá­logház épülete előtt vásárolták egy előttük ismeretlen embertől 40 pengőért. Vallomásuk szerint nem tudtak arról, hogy ez az értékes hangszer nem törvényes úton került a Lónyay­­utcában ácsorgó ember kezébe. Délben, ami­kor az Új Nemzedékben olvastak a hegedűlo­­pásról, elhatározták, hogy az esti órákban be­viszik a rendőrségre. Még mielőtt azonban vallomásukban előadott tervüket megvalósít­hatták volna, értük jöttek a detektívek. A főkapitányságról azonnal értesítették a Gellért-szállóban lakó hegedű­művésznőt, aki a főkapitányságon boldogan ismert rá ked­venc hegedűjére. Örömének akként adott ki­fejezést, hogy rögtönzött hegedűversenyt ren­dezett és egy Mendelssohn-szonátát játszott el a rendőrtiszt­viselők előtt. A lengyel hegedű­­­művésznő még mielőtt a rendőrségről eltávo­zott volna, felajánlotta, hogy hálából hang­versenyt fog rendezni a rendőrség javára. A rendőrség most tovább nyomozza a hegedű­­lopás tetteseit. Az előállított hegedűvásárló­­kat egyelőre a főkapitányságon tartották. TÁRSASÁG ­A felvidékiek nagyszabású majálisa május 14-én, szombaton lesz a Magyar Athletikai Club (MAC) margitszigeti helyiségeiben dél­után 6 órai kezdettel. A majálison, melyre mindenkit szívesen látnak, szépségverseny ke­retében fogják megállapítani, hogy kik a „Felvidék szépei“. Meghívóigénylés a Felvi­déki Figyelü­letek Szövetségénél, Rákóczi­ út 36., I. em. 4. (Telefon: 13—41—77.). — (Eltűnés.) A főkapitányság nyomozást indított Poles Jánosné felkutatására. Polesné­­nak a Margit-körut 89. számú házban dro­gériája van, az üzletet azonban pénteken le­zárva találták és az asszony hollétéről sem­ tudtak a házbeliek felvilágosítást adni. A dro­gériát egy volt gyógyszerész vezette, aki ugyancsak eltűnt a fővárosból. Érdekes, hogy az üzlet teljes árukészlete is hiányzik.­­ (Nagyszabású tervek az osztrák tar­tomány úthálózatának kiépítésére.) Az osztrák tartomány úthálózatának kiépí­téséről érdekes beszédet mondott dr. Todt, a német birodalmi útépítés fel­ügyelője Salzburgban. Kijelentette, hogy Ausztria Európa legszebb utazási or­szága lesz. Olyan utakat kell kiépíteni, amelyek nemcsak a nyári, hanem a téli időszakban is biztos közlekedési lehető­ségeket nyújtanak. A Salzburgból Linzen és Bécsen keresztül vezető útvonalat egé­szen a magyar határig kiépítik. Ez az útvonal 400 kilométer hosszú lesz. Ezzel az új útvonallal Burgenlandot szorosab­ban kapcsolják össze Stájerországgal és Alsóausztriával. Egyesületi és lánatalmi híreit. A M. Kir. Csendőrség Nyugdíjasainak Országos Egyesülete alakuló közgyűlését május 8-án dél­előtt fél 11 órakor tartja Budapesten, VIII., Szent­­királyi­ utca 26. szám alatt, a Nemzeti Torna Egy­let vívócsarnokában. Ezúttal is felkéri az Egyesü­let bajtársait, hogy a közgyűlésen minél számosab­ban jelenjenek meg. Az érdeklődők részére köze­lebbi felvilágosítást a szervező bizottság ad. Bu­dapest, József­ körút 69., II. emelet 33. Telefonszám 130—529. A Felvidéki Egyesületek Szövetsége hölgybi­­zottságának rendezésében a Felvidéket ismertető ifjúsági- és gyermekelőadások megkezdődtek. Az első ilyen hangulatos, vetítettképes előadást „II. Rákóczi Ferenc" címmel dr. Bajuszné Kossányi Edit leánylíceumi igazgatónő tartja május 4-én, szerdán délután 5 órakor a Vas­ utcai felsőkeres­kedelmi iskola tornatermében. Az előadásra min­denkit, felnőtteket is szívesen látnak. Belépődíj nincs. A Szépirodalmat Pártolók Egyesülete május 11-én, szerdán délután 6 órakor a Fészek Klubban tartja közgyűlését. A közgyűlésen a különböző je­lentések után módosítják az alapszabályokat és elnököt választanak. A Magyar Jogászegylet összehasonlító jogi szakosztálya május 5-én, csütörtökön délután 6 órakor az Ügyvédi Kamara előadótermében ülést tart. Az ülésen vitéz dr. Ruttkay László, a kül­ügyminisztériumba beosztott kir. törvényszéki bíró tart előadást ..A csehszlovák államvédelmi törvé­nyek“ címmel. Az Országos Gyermekvédő Liga vasárnap 12 órakor a Dunapalota dísztermében tartandó köz­gyűlése iránt, amely ezúttal a Liga május 5-én és 6-án tartandó gyermeknapjain résztvevő urnahöl­gyek nagygyűlése is, igen nagy érdeklődés nyil­vánul meg. A Liga vezetősége felkéri tagjait és a magyar gyermekvédelem, valamint az Egyesület barátait, hogy a közgyűlésen minél nagyobb szám­ban jelenjenek meg.

Next