Nemzeti Ujság, 1938. május (20. évfolyam, 97-121. szám)
1938-05-01 / 97. szám
Amdtum a fajtót . Lennart svéd királyi herceg Budapestre jön Gróf Csekonics Iván, az Első Magyar általános Biztosító választmányának elnöke lett Kauzli Dezső nagyprépost, apostoli protonótárius, megkapta a II. osztályú érdemkeresztet a csillaggal Ifj. Madarász Antal gépészmérnök a munkanélküliségről tartott előadást a Katolikus Népszövetségben / ‘ ' V 1 4 45 Anglia lépéseket tesz Bertmoen, Varsóban, Budapesten Időjáráss — ■ ■ ■« ^,1 ■■ - —» » |[ mim ijgg XI. Pius Várható időid- I / / Jjf ,*e\pápa Castelgaards a követ- ^ t / - _£ —dr dói fába költözött W .VCm7IjTV TTTC\£%£&&&!& Mérsékelt szél. |m| M IVM Mm .9*B M M ■ I készül Változó felhőzet. I ^B B 1 I V H U I ^ H H Hl ■ ’röifl szország Több helyen eső, I « H Jb. fyOtadpiddan zivatar. 71 hö ^ Yjpfra gyilkolnak mérscsökkenéSe XX. évfolyam, 97. szám 4 VASÁRNAP 4 Budapest 1938 május 1 . dí ° * AZ IGAZI KERESZTÉNY NEMZETI POLITIKA ÚTJA Az az ideges feszültség, amely néhány hétig belső titkos izgalmak emelkedő hullámhegyével fenyegette a magyar társadalmat és a politikai közéletet, kétségkívül lényegesen engedett. A kormány félreérthetetlen nyilatkozatai és még kevésbé félreérthető cselekedetei, amelyekkel minden rendet és nyugalmat fenyegető törekvéssel keményen szembefordult, megtette a hatását. Nincs ma józaneszű ember az országban, aki ne tudná, hogy a magyar államhatalom sokkal szilárdabb, semhogy bárki felfordítással fenyegethetné. A felelős kormánynak minden eszköze megvan arra, hogy felelőtlen lázításokkal, titkos összeesküvésekkel úgy fordulhasson szembe, hogy senkinek se kelljen félnie azoktól a dőre fenyegetésektől és nagyhangú beígérésektől, amelyekkel hosszú időn át mindig újabb és újabb időpontokra jelentette be reménybeli győzelmét a hol titkos, hol már egészen nyílt agitáció. Be kell azonban vallani, volt közben olyan időszak, amikor azt kellett hinni, hogy a magyar közvélemény igen értékes rétegei és fontos elemei között is akadtak olyanok, akik úgy látszottak, mintha elvesztették volna a közéleti józan ítélőképességüket. A politikai harc természetes életjelensége a nemzetnek s amíg a törvényes keretek között folyik, abból alakul ki, nem a pártoknak, hanem a közjónak diadala. Dőreség volna ezt a harcot tökéletesen megszüntetni akarni s a politikai életet valami lusta békességnek, valami ernyedt csöndnek átengedni. Ez a nemzet erőinek elzsibbadását, lelkének elfásulását jelentené. De ahogy az élet szabad és enyős ütemét kell éreznie a politikának is, éppen úgy kell védeni a nemzeti fejlődést attól, hogy a politikai harcból polgárháborús és a jogos politikai agitációból lázító forradalmasítás váljék. Ennek igenis megálljt kell kiáltani, még ha a leghangzatosabb jelszavak, a legtetszetősebb ígéretek lobogója alatt folyik is. Magyarország a fejlődés országa, ahol az ősi intézmények elevensége és rugalmassága mindig megengedte a korszerű átalakulásokat. De elvetette azt a sötétbeugrást, amit az ok nélküli és célnélküli forradalmasítás jelent. A forradalom mindig rettenetes megrázkódtatásokkal, irtózatos áldozatokkal jár, még akkor is, ha jogos célokért és jogos okokból tör ki. Olyan kockázat ez, amelyet erős és nagy nemzetek is keserves árral fizetnek meg. De végső katasztrófába dönthet olyan kis országot, amely belpolitikájában is, külpolitikájában is rendkívüli feladatok és rendkívüli események elé került. A nemzeti szocialista ideológia, amely minden köntörfalazás, takargatás és mesterkedés ellenére a maga eszmekörében, bölcseletében, totális célkitűzéseiben és ködös mithoszaiban kétségkívül szemben áll a magyar alkotmányossággal s a katolikus lelkiséggel, a különböző kisebb kísérletek után a közelmúltban új csoportba látszott kijegecesedni. Egyetlen név körül folyt propagandája és egész izgatási rendszere. Egy név körül, amelyet tavaly alig ismert valaki az országban, de mostanság úgy terjesztenek kivel, mint valami politikai megváltóét, aki csodálatos nemzetmentő program-talizmán birtokában van. Az a képviselőházi csetepaté, amely e név körül legutóbb lefolyt, nem érdekel bennünket. Teljesen mellékes az, hogy magyar embert — akár politikust, akár magánembert —, hogy hívnak s hogy a nagyapja magyar, német, tót, horvát, román, ruthén, szerb, vend, görög vagy örmény származású volt-e, hogy táborszernagy volt, vagy csak őrmester s hogy milyen nemzetiségű volt a felesége, stb. Mindettől még valaki igen jó magyar ember lehet a szónak valódi, — hogy úgy mondjuk, szentistván országbeli — értelmében. Zrínyi Miklóstól, Petőfi Sándorig elég sok nagy magyarunk van, akik tollal és karddal ezért a hazáért éltek és haltak, — bár nemzetiségileg nem voltak az Árpáddal bejött hét magyar nemzetség törzsökös leszármazottai. Az ilyen kérdéseknek tehát a politikában sem lehet helye. De igenis, lehet vizsgálni, sőt aggodalommal és megdöbbenéssel kell vizsgálni, hogy az ország vezéreként meghirdetett név jelenti-e azt a nagyszabású képességet, azt a komoly államférfim tehetséget, azt az országvezetői rátermettséget, amellyel rendelkeznie kell annak, akire az ország rábízhatja a sorsát. Meg kell állapítani: ha e névvel szemben ezt a kérdést feltesszük, sehonnan sem kapunk rá feleletet ! Hallottuk, hogy az illető tisztességes magyar ember. Ezt nem is vonhatja kétségbe senki, hiszen a magyar hadsereg egyik magasrangú nyugalmazott tisztjéről van szó, aki a háborút kitüntetésekkel a fronton végigverekedte. Ámde az, hogy valaki tisztességes magyar ember, a politikában csak előfeltétel — és kell is, hogy az legyen! De ez még nem képesítés és nem hivatottság. Széchenyi István, mielőtt a nemzetét vezetni akarta volna, megírta a Hitelt, azután a Stádiumot, megalakította a Magyar Tudományos Akadémiát, megszervezte az első társadalmi kaszinót, bevezette a lóversenyt, megindította a Tiszaszabályozást, hozzányúlt a Vaskapu mgnyitásához, a gyűléseken, cikkekben, röpiratokban fejtette ki programját és országátalakító, nemzetet átformáló terveit. A közvélemény pedig nemcsak teste, hanem — hallotta is a szavát. És a szavakból és az írásokból és a cselekedetekből kialakult a magyarság előtt a rendkívüli egyéniség, megjelent az óriás, aki mellé a nemzet Annióban odaállhatott. Mert tudhatta, micsoda rendkívüli képességeket, micsoda hatalmas tudást, tehetséget, akaraterőt képvisel ez az ember, — de érezhette minden szavában azt is, mekkora felelősségérzetet hoz Széchenyi István a magyar közéletbe magával, így lett naggyá a legnagyobb magyar s ezt az utat kellett megjárni mindenkinek, aki itt valami akart lenni, aki azt akarta, hogy fölfigyeljenek rá, hogy szavának súlya legyen, hogy a közvélemény bizalmával megajándékozza. Deák Ferenc, id. Andrássy Gyula és Kossuth Lajos, Zichy Nándor és Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, Baross Gábor, Molnár János, azután ifj. Andrássy Gyula, Apponyi Albert, Tisza István, mind-mind a közélet nyílt porondján mutatták meg magukat, vívták harcaik és nőttek bele alakjukkal a magyar horizontba. Az előtt a magyar értelmiség előtt, amelynél sok minden hibája ellenére» .. •-rtségben nincsen különbség»? sem azok előtt a hatalmas magyar népi tömegek előtt amelyeknek józansága és megfontoltsága közmondásszerü, —« még soha senki sem mert ismeretlenül a titokzatos homály misztikumba borító módszerével megjelenni, helyesebben — meg nem jelenni. Szinte meg kelllett már döbbenni attól, hogy még olyan körökben is, amelyektől magasabb politikai ítéletet lehet feltételezni s olyan rétegekben, amelyek eddig mindig nehezen oldották fel bizalmatlanságukat az, ismeretlenekkel szemben, amennyire előrehaladott olyan agitáció, amelynek sem a valódi programját, sem komoly célkitűzéseit, sem országjavító terveit senki sem ismerte. Mert ami szellemi termék ebből az agitációból kikerült, az vagy naiv szóhalmaz, vagy minden tekintélyt és minden politikai és társadalmi értéket támadó izgatás volt. Mi a magyarázata annak, hogy ennek a mozgalomnak, amelyet a felelős magyar belügyminiszter államfelforgatónak, titkosan összeesküvőnek, alkotmányellenesnek mondott az országgyűlés és az egész nemzet nyilvánossága előtt — mégis komoly kezdeti sikerei voltak! Hogyan tudott magához vonzani olyan elemeket, amelyeknek voltaképpen kétségkívül az alkotó keresztény és nemzeti politika komoly erői mögött kellene felsorakozniok? Személyi varázs, szónoki erő, szellemi kisugárzás, eszmei magvetés — semmiesetre sem, hiszen ebből mit sem kapott a közvélemény, de nem kaptak azok sem, akik a titokban tartott gyűléseken megjelentek, vagy időnkint eg egy röpcédulát végigolvastak. Mi hát az ok? Mondjuk meg őszintén és leplezés nélkül. A legszélesebb értelemben értve: a magyar keresztény tömegek súlyos hiányérzete, keserű kielégítetlensége a mostani megmerevedett parlamenti pártkeretekkel, az azokon belül mutatkozó programtalansággal, tervszerűtlenséggel és huzakodásokkal szemben. Nem véletlen, hogy amikor végre húsvét előtt a nemzet a kormánytól két irányban is nagyszabású programhirdetést s mélyreható társadalmi reformtereket kapott, a feszültség hirtelen engedett, az izgatás pedig kezdte elveszíteni maga alatt a talajt. Meg kell mondanunk, hogy a látszólagos parlamenti Treuga Dei mögött s annak viharmentes, napsugaras politikai tájképe alatt a mélyben a magyar társadalom vulkanikus erői mozdultak meg. Azok a politikusok, akiknek a történelmi szeizmográf képesség megadatott, kellett, hogy érezzék a most még gyenge, de mégis folytonosan erősödő tektonikus lökéseket, melyek a magyar nemzeti és népi tömegek mélyéből mozdultak meg. A közel egyesztendős megbékélt parlamenti légkör szigorúan csak a képviselőház és a felsőház termeiben volt érezhető. Künn a magyar életben nemcsak a láthatáron villáztak a sötét felhők mögött hol itt, hol ott a villámlások, de mindenkinek éreznie kellett azt az egyre jobban ránk nehezedő Lapunk mai száma 32 fillér