Nemzeti Ujság, 1938. július (20. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-03 / 147. szám
„Sporttá avattuk a sokat lenézett fizikai munkát“ — vallják büszkén a tihanyi egyetemi munkatábor lakói Tihany, július 2. ,, Fullasztó a hőség! "A nap tüzes sugarai szünet nélkül nyilazzák a pihegő-lihegő emberiséget, nincs árnyék és nincsen fedél, ahol utol ne érne bennünket a bódító hőzuhatag. Pedig nem is Budapest házkatlana és kőrengetege zár körül: itt állok Tihany ősi fokán, a zöldköpenyes erdők üdítő magasságában, ahol friss szellőcske legyintgeti a verítékező arcot. És lent, a hegyek és partok ölelő karjai közt biztatóan csillog az ezüstös tó, itt-ott világoszöld, vagy halványkék csikókkal tarkázva apró hullámait. Fehér vitorlák szárnya siklik a vizen, parányinak látszó hajók igyekeznek a partok felé, fedélzetükön könnyű holmikba öltözött nyaralókkal. Nyár mosolyog a tiszta ég alatt... Mikor a kolostor hűvös, vastag falainak a Rendességéből elindulok a tihanyi rév irányában, megrohannak a félsziget kis üzletemberei. Kecskekörmöt, árvalányhajat, levelezőlapot, kagylót, egyszerű emléktárgyakat árulnak, szívós ragaszkodással követve az idegent, belekántálva fülébe a visszhangról szóló verset: A régi szép időkben Egy szép királyleány Aranyszőrű kecskéket őrzött Tihany fokán . . . Garay János híres költeményét errefelé mindenki kívülről tudja és szívesen elszavalja a borravaló reményében. Szinte lehetetlenség kikerülni a gyermekeket, akik ügyesen szedik ki a látogatóktól a maguk obulusait .*• Tessétek kecskekörmöt vezetni! — hangzik kórusban. Js ártérem őket, hát csak megyek tovább. ’ ' • — Elmondjam a verset! — kísérleteznék mással. Ezzel sincs sikerük. " Az árvalányhaj szép a kalap mell&sír vé zeng a csábítás és miután ez sem Vez'ét^éésiraf'éljöníték’aá'utolsó érvvel: „ $$r-‡ volha!. A ' 'r ‡•••■‡, |nem lehet ellentállni nekik. •Lassan fogy az út a tikkasztó melegben a lábam alatt. Az országutat szegélyező szederfák tövében, amiken a szegény vándor étele terem, a fűben arcra borulva aratók fekszenek. Csak egy röpke félórára tették le a kaszát, a sarlót, hogy a kánikula délidejében megpihenjen napszítta, bágyadt testük. A csend jön velem az utón, még a madarak is némán bújnak meg a lankadtan csüngő lombok között és várják a hőség csökkenését. A munkatábor Hosszú gyaloglás után bukkanik elő a merészen lejtő szőlők és kukoricatáblák tövében, a Balaton mellett a pirosfedelű épületcsoport. Itt él június 18-óta az első magyar önkéntes munkatábor. 19—26 éves egyetemi és főiskolai hallgatók, akik hat hétre az Isten szabad ege alá vonultak ki az egyetem padjaiból, akika könyvet és a tollat önszántukból felcserélték az ásóval, kapával és csákánnyal, hogy megismerjék, miként él a Testvér, aki két kezével keresi meg a kenyerét. Fizikai munkával és nem szellemi pályán. A tábor közepén egy hosszú rúdon az ásó vasa: ez most az ő zászlajuk augusztus elsejéig! Éppen a legjobbkor, ebédidőben érek ki hozzájuk. A menü: finom köménymagleves csipetkével, kapros újburgonya vagdalthússal, nagy karaj kenyér és tiszta víz. Alkoholt nem iszik, de nem is kér senki! A magamfajta vékonypénzű íróember, aki csak a pennát forgatja, bizony, csak az adag felével tud megbirkózni, de ők, a munkás fiatalok, jóízűen megesznek mindent. Megdolgoztak érte. Persze, akad hatalmas étvágyú is köztük, aki még ezt a góliátadagot is repetálja. Kap szívesen. Elnézem őket, aztán kibuggyan belőlem a kérdés: — Miért? Minek? Hogyan? Kiért vállalták az önkéntes munkát? — Sok szociális kérdés merül fel napjainkban, hangzik az okos szó a jövő generációjának ajkán — eszmeáramlatok bűvkörében élük. Vajúdikavilág. Fan- nak, akik a zöl és fehér asztalok mellett vitáznak , vég nélkül és legtöbbször eredménytelenül, mi nem beszélünk. Kezünkbe vettük a kapát és annak a csattogását hallgatjuk. Héj, de sok érdekeset mond, amit nem lehet könyvből megtanulni. A kérges tenyér becsülete Csillog a szemük, diadalmasan feszülnek meg keményedő izmaik és büszkeség ragyog barnára sült arcukon, amikor a Munka szót kiejtik. Ők már kezdik megtanulni, hogy mi a dolog. • Megismerni a munkás munkáját, ez az egyik célunk. Saját akaratunkból tapasztalni, hogy milyen a kérges tenyér, amely a földet műveli és talicskát tol, vagy kenyeret termel. A százszor meghajló, kényelmes derék szokjék rá a munka igazi gyönyörére! . Olyan is a kezük szorítása, mint az acélkapocs s a városi levegőhöz szokott arcoknak egészséges színe van. . . Egész évben padok és falak közt élünk, — mondja a harmadik — , most meg kint vagyunk egész nap a friss levegőn. Milyen más a föld felé hajladozni, mint az Íróasztal mellett görnyedni! importtá avattuk a sokat lenézett fizikai munkát, vidéki életet élünk, de nem is leszünk gyenge fickók, hanem erőtől duzzadó férfiak. A szép mondatok mögött ezúttal igazság húzódik meg. Az Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Önkéntes Nemzeti Munkatábora nemcsak nyaralásnak tekinti a hathetes Robinson-életet, hanem igyekszik annak minden percét a saját és síemzete javára felhasználni. — Útiköltségünket, ruházatunkat, étkeztetésünket az államtól kapjuk, — szól csendesen dr. Torma László, a tábor 28 éves parancsnoka. Szikár, csontos testén megfeszül a bőr, szeméből erős akarat sugárzik a jóság baráti pillantása mellett, ezért szereti és tiszteli benne vezetőjét az egész tábor. — Amit megeszünk, azt meg is akarjuk keresni az államnak. Ne legyen hiábavaló összeg, amit erre a nemes és mély szándékú akcióra költenek. — Mi hát a szívesen vállalt feladat? Erre Kara Károly, a huszonhatéves, lelkes parancsnok-helyettes válaszol, kint, a hegynél, amelyen már pompásan látszik az „értelmiségi kubikusok“ elvégzett munkája. — A tihanyi révtől nem messze, kb. 16 szát holdnyi területet akar az állam hatéves munkaterv alapján feltöltetni, — magyarázza. — Mocsaras, lápos hely ez, aminek most semmi hasznát nem lehet venni, mert csak szúnyog tanyázik benne. Diákszülőház és egészségügyi intézményeket terveznek ide, ha majd biztos talaj áll már a jelenlegi ingovány helyén. A múlt héten indult el az első csille! Ez nagy ünnep volt a félszáz fiúból álló táborban. Pontos mérnöki tervek alapján ugyanis előszöra hegyről egy kisvasúti pályát kellett építeniök, amelyen a homokot és a földet csilléken szállítják le a mocsárba. Becsülettel, remekül elvégezték. Ma már a vígan gördülő kocsikon megindult a hegy oldala, gurul lefelé a szikkadt földtömeg, hogy betemesse a terméketlen lápot. Füttyszóval, énekelve halad a munka a 410 méteres kisvasút töltése mellett, pedig egy krajcárt sem kapnak érte az önkéntes munkások: passzióból, nemes elhatározással, boldogan dolgoznak. Nem kényszermunka ez, még a fizetett szolgáltatás fáradt erőlködését sem lehet érezni rajta, valami egészen más, érdekes dolog történik itt, — a magyar ifjúság öntudatra ébredése! És mindez szigorúan meghatározott program szerint. — Reggel 6 órakor kelés, méghozzá másodpercek alatt — mondja az egyik izmos munkaszolgálatos bölcsész, akinek a mellén ott diszlik a jelvény: a hármas halom felett átrepülő turulmadár, amely most nem kardot, hanem ásót tart a karmaiban! — Tízperces csuklógyakorlat után mosdás, reggeli és ima. Az elfoglaltság 7-től fél 2 óráig tart, utána ismét mosdunk, majd ebédelünk. Ebéd után köteelző az egy órai alvás, illetve pihenés és ezután szabad a vásár! Ki-ki fürödhet, úszhat, napozhat vagy csónakázhat a tábor 10 hatalmas csónakon. Fél 6-tól fél 7-ig újból testgyakorlat van, a vacsora után pedig hetenkint háromszor szociális, gazdasági és aktuális problémákról vitatkozik az egész tábor. Ilyenkor egymást tanítják, művelik, a többi napokon pedig a társaikat szórakoztatják a tábortűz mellett a fiúk. Az országban 7 férfi és 2 női munkatábor működik jelenleg, amelyek 6—6 tagból álló „pajtásságokra“ vannak felosztva. Ezeken belül éli a maga szűk, kis családi életét a tábor, amelyben miniszteri tanácsos fiától kezdve napszámos gyermekiéig, minden társadalmi osztály képviselve van. Az egyforma zsávolyruha azonban eltakarja a származási különbséget, hiszen itt mindenki munkás és egyetemi hallgató, a szív azonban egyszerre dobog a zubbony alatt és veri az egészséges munka örök ritmusát. ,Vitéz szinai Szinay Béla ny. altábornagy, a munkatáborok főparancsnoka, aki gyorsan megkapta a kedves ,,munkaszolgálatosok atyja“ elnevezést és akit tisztelő szeretettel emleget minden „fia“, helyesen szabta meg a célt: — Puska helyett ásóval szolgálni a hazát! A munka önkéntes katonái ezzel a jelmondattal indultak el a dolgozni akarás tűzvonalába és egyetlen egy sem esik el közülük. Baj, betegség nem látogatja őket, legfeljebb tüskébe lép a gondtalan ifjú, pár csepp jód azonban máris elintézi a problémát. Két cselédkönyves orvos végzi a tábor egészségügyi szolgálatát, szükség esetén azonban rendelkezésre áll balatonfüredi OTI- és tisztifőorvos is. Szerencsére, idáig még egyiket sem fárasztották át. A tihanyi munkatábor lakóinak egyébként is kivételesen jó dolguk van: az itt épült modern és ragyogóan szép KISOK- üdülőtelepen laknak. Ennek egyrészt örülnek, másrészt kicsit bántja is őket, mert a többi táborok saját maguk építette barakkokban élnek. Meg aztán ők itt vannak, pár méterre a hegyektől, Balatontól és ennél pompásabb nyaralást ki kívánhatna, magának?! Az ,,Előd“ vezérről elnevezett egyetemi tábor augusztus elsejéig marad itt, akkor NEMZETI ÚJSÁG H julius 3. KÉK . nwuflk a legkellemesebb borotválkozást bizt:QSifdk újabb csoport váltja fel őket. Addig is vágják, borotválják a hegyoldalt és mindennap „arcuk verejtékével keresik meg a kenyerüket“. Boldogok, vidámak, csak a jelennek élnek, a ködös jövő, az igazi Munka, az Élet most még nem érdekli őket. Hiszen dolgozhatnak, üdülhetnek! De az izmaik rostjaiban, a szívük mélyén is felépítenek valamit a lélek finom ásói jóval: a jövendő, egészségesebb gondolkodású és testű Magyarországot! Az új nemzedéket, amely a földtől indult, el, hogy az egyetem padjain, a könyvtárak termein és a rajztáblák sima deszkáin át, ismét visszatérjen a földhöz. Jó munkát továbbra is, derék, fiúk! Kinizsi Andor. A londoni rituális vágás még kegyetlenebb, mint a pesti volt Rosta tanácsnok nyilatkozik az angol élelmiszerpiacról A földmivelésügyi miniszter néhány hónappal ezelőtt rendelettel megtiltotta a nagy állatok rituális módon valló levágását A kérdés ezzel a vágóhidakon elintéződött, maga a probléma azonban nem került le a napirendről, mert az ortodox hitközségek és az érdekelt vágókrrakterek több ízben is- küldöttségileg -fordultak at polgármesterhez sz rituális vágásra vonatkozó miniszteri rendelet végrehajtásának enyhítése érdekében. A legutóbbi közélelmezési szakbizottság ülésén Reisz Móric, a szociáldemokrata párt közélelmezési szakértője indítványozta, hogy a polgármester írjon fel a földmivelésügyi miniszterhez a rituális vágásra vonatkozó rendelet — legalább is ideiglenes — felfüggesztése érdekében. Az érdekeltek felvetették azt a gondolatot is, hogy az angol vágási szisztémát vezessék be. Szerintük az angol vágóhidakon olyan rituális vágási eljárást ismernek, amely elektromos kábítás nélkül is biztosítja azt, hogy a nagy állatok rituális módon vághatók le. Kérték a polgármestert, hogy szakértői bizottságot küldjön ki Londonba az ottani vágás tanulmányozására. Angliában ugyanis a burális vágást már régen úgy szabályozták, hogy csak a zsidó lakosság számarányának megfelelő állatot szabad az orthodox előírások szerint levágni, míg az állatok másik hányadát csak kábítás után szabad elvéreztetni. Szendy Károly polgármester helytadott az orthodox hitközségek kérelmének és Londonba küldte dr. Rosta János közélelmezési tanácsnokot, dr. Fülöp Imre főállatorvost és Semsey Gézát. A bizottság most érkezett vissza londoni tanulmányútáról. Rosta tanácsnok Londonban természetesen nemcsak a rituális vágást, hanem a közélelmezési viszonyokat és vágóhidakat is tanulmányozta, különös tekintettel arra, hogy a főváros vágóhídi szabályrendeletét most dolgozzák át s ősszel új szabályrendeletet terjeszt a polgármester a közgyűlés elé. Rosta János tanácsnok utazásáról és tapasztalatairól a következőket mondotta el a Nemzeti Újság munkatársának: — Sokan nagy reményeket fűztek londoni utunkhoz — mondotta a tanácsnok —, ezek a remények azonban nem váltak be s előre kell bocsátanom, hogy utunk, sajnos, teljesen eredménytelen volt: a rituális vágás kérdését a londoni tapasztalatok sem oldották meg. Azért tartom sajnálatosnak a jelenlegi helyzetet, mert hiszen gazdasági szempontból nem lehet közömbös a marhahús fogyasztás tapasztalt visszaesése. — Kíváncsian vártuk, hogy milyen tapasztalatokat szerzünk a londoni vágóhidakon, milyen az ott bevezetett rituális vágási eljárás? Már az első pillanatban megállapítottuk, hogy ez a módszer nem alkalmazható nálunk, mert hiszen az ottani eljárás talán még embertelenebb, mint a nálunk használatban volt régi vágási rendszer. — A londoni vágóhidakon — folytatta a tanácsnok — a rituális vágást a következőképpen végzik el: Az állatot egy forgatható hengerbe vezetik, s ugy helyezik el benne, hogy a feje a henger másik végén a szabadban van■ Miután ez meg-, történik, az állatot deszkalapokkal meg-* rögzítik s így nem tud megmozdulni a hengerben. A rögzítés után a forgatható hengert hirtelen megfordítják, úgyhogy az állat fejjel lefelé, a hátára kerül s, ilyen helyzetben végez vele a sakter. Nagy csalódással állapítottuk meg, hogy az állatot hiába fordítják a hátára, ettől még nem kábul el, teljesen eszméleténél van s szemmel láthatóan nagyon szenved. Tapasztalataink alapján olyan jelentést készítettünk a polgármester úr részére, amely ellenzi a londoni rituális vágási eljárás bevezetését. —Londoni tartózkodásunk alatt természetesen tanulmányoztuk az ottani közélelmezési intézményeket, a vágóhidakat, az élelmiszerpiacokat és többi között a vásárcsarnokokat is. Büszkén állapítottuk meg, hogy nincs semmi okunk szégyenkezni: a budapesti vágóhíd, a vásárcsarnokok és élelmiszerpiacok úgy tisztaság, mint modern berendezésüknél fogva magasan felette állanak a londoni vágóhidaknak és piacoknak. London polgárságának mindössze 10—13 százaléka fogyaszt friss húst, a közönség többi része import, fagyasztott húst vásárol. A fagyasztott húst Újzélandból és Argentínából szállítják Angliába. A frissen levágott és a tengerentúlról érkezett hús az 1930-ban épült smithfieldi húsvásárcsarnokba kerül, mégpedig vonaton és hajón. Ez a vásárcsarnok hatalmas méretű, óriási épületekből áll s alatta, körülötte helyezték el a hűtőházakat. Ami a húsfélék minőségét illeti, megállapítottuk, hogy a londoni élelmiszerpiacon nem mérnek ki rossz minőségű húst. Olyan marha- és birkahús kerül a fogyasztó asztalára, amilyenről mi budapestiek még csak nem is álmodhatunk. A fagyasztott húsfélék, kettévágott marhák és egész különlegesen hizlalt birkák hófehér organtin zsákokban kerülnek a piacokra. Érdekes, hogy amikor ezeket az organtin zsákokat kibontják, a belőlük előkerülő hasított disznók, marhák és birkák húsa olyan, mintha az állatot néhány órával előbb vágták volna le, holott szállításuk gyakran hat hétig tart. — Megtekintettük a híres londoni halvásárcsarnokot is, amely a Themse partján épült, érdekes, hogy a csarnokot kör nem lesz nyerőn melege, heFnootms.HS p 75. m ms ■ I igvivil könnyű. Mérték után ■ ■ Váci utca 31-33 (Piarista épület)