Nemzeti Ujság, 1938. július (20. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-03 / 147. szám

„Sporttá avattuk a sokat lenézett fizikai munkát“ — vallják büszkén a tihanyi egyetemi munkatábor lakói Tihany, július 2. ,, Fullasztó a hőség! "A nap tüzes sugarai szünet nélkül nyilazzák a pih­egő-lihegő emberiséget, nincs árnyék és nincsen fedél, ahol utol ne érne bennünket a bódító hőzuhatag. Pedig nem is Budapest házkatlana és kő­­rengetege zár körül: itt állok Tihany ősi fokán, a zöldköpenyes erdők üdítő ma­gasságában, ahol friss szellőcske legyint­­geti a verítékező arcot. És lent, a hegyek és partok ölelő karjai közt biztatóan csillog az ezüstös tó, itt-ott világoszöld, vagy halványkék csikókkal tarkázva apró hullámait. Fehér vitorlák szárnya siklik a vizen, parányinak látszó hajók igyekeznek a partok felé, fedélzetükön könnyű holmikba öltözött nyaralókkal. Nyár mosolyog a tiszta ég alatt... Mikor a kolostor hűvös, vastag falainak a Rendességéből elindulok a tihanyi rév irányában, megrohannak a félsziget kis üzletemberei. Kecskekörmöt, árvalányha­­jat, levelezőlapot, kagylót, egyszerű em­léktárgyakat árulnak, szívós ragaszkodás­sal követve az idegent, belekántálva fü­lébe a visszhangról szóló verset: A ré­gi szép idők­ben Egy szép ki­rályle­ány A­ranysző­rű kecské­ket őr­zött Ti­hany fo­kán . . . Garay János híres költeményét erre­felé­ m­indenki kívülről tudja és szívesen elszavalja a borravaló reményében. Szinte lehetetlenség kikerülni a gyerme­keket, akik ügyesen szedik ki a látoga­tóktól a m­aguk obulusait .*• Tessétek kecskekörmöt vezetni! — hangzik kórusban. Js ártérem őket, hát csak megyek to­vább. ’ ' • — Elmondjam a verset! — kísérletez­nék mással. Ezzel sincs sikerük. " Az árvalányhaj szép a kalap mel­­l&sír v­é zeng a csábítás és miután ez sem Vez'ét^éésiraf'él­jöníték’aá'utolsó­ érvvel: „ $$r-‡ volha!. A ' 'r ‡•••■‡, |n­em lehet ellentállni nekik. •Lassan fogy az út a tikkasztó meleg­ben a lábam alatt. Az országutat sze­gélyező szederfák tövében, amiken a sze­gény vándor étele terem, a fűben arcra borulva aratók fekszenek. Csak egy röpke félórára tették le a kaszát, a sar­lót, hogy a kánikula délidejében meg­pihenjen napszítta, bágyadt testük. A csend jön velem az utón, még a madarak is némán bújnak meg a lankadtan csün­gő lombok között és várják a hőség csök­kenését. A munkatábor Hosszú gyaloglás után bukkanik elő a merészen lejtő szőlők és kukoricatáblák tövében, a Balaton mellett a pirosfedelű épületcsoport. Itt él június 18-óta az első magyar önkéntes munkatábor. 19—26 éves egyetemi és főiskolai hallgatók, akik hat hétre az Isten szabad ege alá vonultak ki az egyetem padjaiból, akik­­a könyvet és a tollat önszántukból felcserélték az ásó­val, kapával és csákánnyal, hogy meg­ismerjék, miként él a Testvér, aki két ke­zével keresi meg a kenyerét. Fizikai munkával és nem szellemi pályán. A tá­bor közepén egy hosszú rúdon az ásó vasa: ez most az ő zászlajuk augusztus elsejéig! Éppen a legjobbkor,­­ ebédidőben érek ki hozzájuk. A menü: finom köménymag­leves csipetkével, kapros újburgonya vagdalthússal, nagy karaj kenyér és tiszta víz. Alkoholt nem iszik, de nem is kér senki! A magamfajta vékonypénzű íróember, aki csak a pennát forgatja, bi­zony, csak az adag felével tud megbir­kózni, de ők, a munkás fiatalok, jóízűen megesznek mindent. Megdolgoztak érte. Persze, akad hatalmas étvágyú is köz­tük, aki még ezt a góliátadagot is repe­­tálja. Kap szívesen. Elnézem őket, aztán kibuggyan belőlem a kérdés: —­ Miért? Minek? Hogyan? Kiért vál­lalták az önkéntes munkát? — Sok szociális kérdés merül fel nap­jainkban,­­ hangzik az okos szó a jövő generációjának ajkán — eszmeáramlatok bűvkörében élü­­k. Vajúdik­­a­­világ. Fan-­ nak, akik a zöl és fehér asztalok mellett vitáznak , vég nélkül és legtöbbször ered­ménytelenül, mi nem beszélünk. Kezünk­be vettük a kapát és annak a csattogását hallgatjuk. Héj, de sok érdekeset mond, amit nem­ lehet könyvből megtanulni. A kérges tenyér becsülete Csillog a szemük, diadalmasan feszül­­nek meg keményedő izmaik és büszkeség ragyog barnára sült arcukon, amikor a Munka szót kiejtik. Ők már kezdik meg­tanulni, hogy mi a dolog. •­­ Megismerni a munkás munkáját, ez az egyik célunk. Saját akaratunkból ta­pasztalni, hogy milyen a kérges tenyér, amely a földet műveli és talicskát tol, vagy kenyeret termel. A százszor meg­hajló, kényelmes derék szokjék rá a munka igazi gyönyörére! . Olyan is a kezük szorítása, mint az acélkapocs s a városi levegőhöz szokott arcoknak egészséges színe van. . . Egész évben padok és falak közt élünk, — mondja a harmadik — , most meg kint vagyunk egész nap a friss le­vegőn. Milyen más a föld felé hajladozni, mint az Íróasztal mellett görnyedni! importtá avattuk a sokat lenézett fizikai munkát, vidéki életet élünk, de nem is leszünk gyenge fickók, hanem erőtől duz­zadó férfiak. A szép mondatok mögött ezúttal igaz­ság húzódik meg. Az Egyetemi és Fő­iskolai Hallgatók Önkéntes Nemzeti Munkatábora nemcsak nyaralásnak te­kinti a hathetes Robinson-életet, hanem igyekszik annak minden percét a saját és sí­emzete javára felhasználni. — Útiköltségünket, ruházatunkat, ét­keztetésünket az államtól kapjuk, — szól csendesen dr. Torma László, a tábor 28 éves parancsnoka. Szikár, csontos testén megfeszül a bőr, szeméből erős akarat sugárzik a jóság baráti pillantása mel­lett, ezért szereti és tiszteli benne vezető­jét az egész tábor. — Amit megeszünk, azt meg is akarjuk keresni az államnak. Ne legyen hiábavaló összeg, amit erre a nemes és mély szándékú akcióra költe­nek. — Mi hát a szívesen vállalt feladat? Erre Kara Károly, a huszonhatéves, lelkes parancsnok-helyettes válaszol, kint, a hegynél, amelyen már pompásan lát­szik az „értelmiségi kubikusok“ elvégzett munkája. —­ A tihanyi révtől nem messze, kb. 16 szát­ holdnyi területet akar az állam hat­éves munkaterv alapján feltöltetni, — magyarázza. — Mocsaras, lápos hely ez, aminek most semmi hasznát nem lehet venni, mert csak szúnyog tanyázik ben­ne. Diákszülőház és egészségügyi intéz­ményeket terveznek ide, ha majd biztos talaj áll már a jelenlegi ingovány he­lyén. A múlt héten indult el az első csille! Ez nagy ünnep volt a félszáz fiúból álló táborban. Pontos mérnöki tervek alapján ugyanis először­­a hegyről egy kisvasúti pályát kellett építeniök, ame­lyen a homokot és a földet csilléken szál­lítják le a mocsárba. Becsülettel, reme­kül elvégezték. Ma már a vígan gördülő kocsikon megindult a hegy oldala, gurul lefelé a szikkadt földtömeg, hogy bete­messe a terméketlen lápot. Füttyszóval, énekelve halad a munka a 410 méteres kisvasút töltése mellett,­ pedig egy kraj­cárt sem kapnak érte az önkéntes mun­kások: passzióból, nemes elhatározással, boldogan dolgoznak. Nem kényszermunka ez, még a fizetett szolgáltatás fáradt eről­ködését sem lehet érezni rajta, valami egészen más, érdekes dolog történik itt, — a magyar ifjúság öntudatra ébredése! És mindez szigorúan meghatározott program szerint. — Reggel 6 órakor kelés, még­hozzá másodpercek alatt — mondja az egyik izmos munkaszolgálatos bölcsész, akinek a mellén ott diszlik a jelvény: a hármas halom felett átrepülő turulmadár, amely most nem kardot, hanem ásót tart a kar­maiban! — Tízperces csuklógyakorlat után mosdás, reggeli és ima. Az elfog­laltság 7-től fél 2 óráig tart, utána ismét mosdunk, majd ebédelünk. Ebéd után köteelző az egy órai alvás, illetve pihe­nés és ezután szabad a vásár! Ki-ki fü­­rödhet, úszhat, napozhat vagy csónakáz­hat a tábor 10 hatalmas csónakon. Fél 6-tól fél 7-ig újból testgyakorlat van, a vacsora után pedig hetenkint háromszor szociális, gazdasági és aktuális problé­mákról vitatkozik az egész tábor. Ilyen­kor egymást tanítják, művelik, a többi napokon pedig a társaikat szórakoztat­ják a tábortűz mellett a fiúk. Az országban 7 férfi és 2 női munka­­tábor működik jelenleg, amelyek 6—6 tagból álló „pajtásságokra“ vannak fel­osztva. Ezeken belül éli a maga szűk, kis családi életét a tábor, amelyben minisz­teri tanácsos fiától kezdve napszámos gyermekiéig, minden társadalmi osztály képviselve van. Az egyforma zsávoly­­ruha azonban eltakarja a származási kü­lönbséget, hiszen itt mindenki munkás és egyetemi hallgató, a szív azonban egy­szerre dobog a zubbony alatt és veri az egészséges munka örök ritmusát. ,Vitéz szinai Szinay Béla ny. altábor­nagy, a munkatáborok főparancsnoka, aki gyorsan megkapta a kedves ,,munka­szolgálatosok atyja“ elnevezést és akit tisztelő szeretettel emleget minden „fia“, helyesen szabta meg a célt: — Puska helyett ásóval szolgálni a ha­zát! A munka önkéntes katonái ezzel a jel­mondattal indultak el a dolgozni akarás tűzvonalába és egyetlen egy sem esik el közülük. Baj, betegség nem látogatja őket, legfeljebb tüskébe lép a gondtalan ifjú, pár csepp jód azonban máris elin­tézi a problémát. Két cselédkönyves or­vos végzi a tábor egészségügyi szolgála­tát, szükség esetén azonban rendelkezésre ál­l balatonfüredi OTI- és tisztifőorvos is. Szerencsére, idáig még egyiket sem fá­rasztották át. A tihanyi munkatábor lakóinak egyéb­ként is kivételesen jó dolguk van: az itt épült modern és r­agyogóan szép KISOK- ü­dülőtelepen laknak. Ennek egyrészt örülnek, másrészt kicsit bántja is őket, mert a többi táborok saját maguk építette barakkokban élnek. Meg aztán ők itt vannak, pár méterre a hegyektől, Balaton­tól és ennél pompásabb nyaralást ki kí­vánhatna, magának?! Az ,,Előd“ vezérről elnevezett egyetemi tábo­r augusztus elsejéig marad itt, akkor NEMZETI ÚJSÁG H julius 3. KÉK . nwuflk a legkellemesebb borotválkozást­­ bizt:QSi­fdk újabb csoport váltja fel őket. Addig is vágják, borotválják a hegyoldalt és min­dennap „arcuk verejtékével keresik meg a kenyerüket“. Boldogok, vidámak, csak a jelennek élnek, a ködös jövő, az igazi Munka, az Élet most még nem érdekli őket. Hiszen dolgozhatnak, üdülhetnek! De az izmaik rostjaiban, a szívük mélyén is felépítenek valamit a lélek finom ásói jóval: a jövendő, egészségesebb gondol­kodású és testű Magyarországot! Az új nemzedéket, amely a földtől indult, el, hogy az egyetem padjain, a könyvtárak termein és a rajztáblák sima deszkáin át, ismét visszatérjen a földhöz. Jó munkát továbbra is, derék, fiúk! Kinizsi Andor. A londoni rituális vágás még kegyetlenebb, mint a pesti volt Rosta tanácsnok nyilatkozik az angol élelmiszerpiacról A földmivelésügyi miniszter néhány hónappal ezelőtt rendelettel megtiltotta a nagy állatok rituális módon valló le­vágását A kérdés ezzel a vágóhidakon elintéződött, maga a probléma azonban nem került le a napirendről,­ mert az ortodox hitközségek és az érdekelt vágók­rrakterek­ több ízben is- küldöttségileg -fordultak at polgármesterhez sz rituális vágásra vonatkozó miniszteri rendelet végrehajtásának enyhítése érdekében. A legutóbbi közélelmezési szakbizottság ülésén Reisz Móric, a szociáldemokrata párt közélelmezési szakértője indítvá­nyozta, hogy a polgármester írjon fel a földmivelésügyi miniszterhez a rituális vágásra vonatkozó rendelet — legalább is ideiglenes — felfüggesztése érdekében. Az érdekeltek felvetették azt a gondo­latot is, hogy az angol vágási szisztémát vezessék be. Szerintük az angol vágó­­hidakon olyan rituális vágási eljárást ismernek, amely elektromos kábítás nél­kül is biztosítja azt, hogy a nagy állatok rituális módon vághatók le. Kérték a polgármestert, hogy szakértői bizottságot küldjön ki Londonba az ottani vágás tanulmányozására. Angliában ugyanis a b­urális vágást már régen úgy szabá­lyozták, hogy csak a zsidó lakosság szám­arányának megfelelő állatot szabad az orthodox előírások szerint levágni, míg az állatok másik hányadát csak kábítás után szabad elvéreztetni. Szendy Károly polgármester helyt­­adott az orthodox hitközségek kérelmé­nek és Londonba küldte dr. Rosta János közélelmezési tanácsnokot, dr. Fü­löp Imre főál­latorvost és Semsey Gézát. A bizottság most érkezett vissza londoni tanulmányútáról. Rosta tanácsnok Lon­donban természetesen nemcsak a rituális vágást, hanem a közélelmezési viszonyo­kat és vágóhidakat is tanulmányozta, különös tekintettel arra, hogy a főváros vágóhídi szabályrendeletét most dolgoz­zák át s ősszel új szabályrendeletet ter­jeszt a polgármester a közgyűlés elé. Rosta János tanácsnok utazásáról és tapasztalatairól a kö­vetkezőket mondotta el a Nemzeti Újság munkatársának: — Sokan nagy reményeket fűztek lon­doni utunkhoz — mondotta a tanácsnok —, ezek a remények azonban nem váltak be s előre kell bocsátanom, hogy utunk, sajnos, teljesen eredménytelen volt: a rituális vágás kérdését a londoni tapasz­talatok sem oldották meg. Azért tartom sajnálatosnak a jelenlegi helyzetet, mert hiszen gazdasági szempontból nem lehet közömbös a marhahús fogyasztás tapasz­talt visszaesése. — Kíváncsian vártuk, hogy milyen tapasztalatokat szerzünk a londoni vágó­­hidakon, milyen az ott bevezetett rituá­lis vágási eljárás? Már az első pillanat­ban megállapítottuk, hogy ez a módszer­ nem alkalmazható nálunk, mert­ hiszen az ottani eljárás talán még embertele­nebb, mint a nálunk használatban volt régi vágási rendszer. — A londoni vágóhidakon — folytatta a tanácsnok —­ a rituális vágást a­ követ­kezőképpen végzik el: Az állatot egy for­­­gatható hengerbe vezetik, s ugy­ helyezik el benne, hogy a feje a henger másik végén a szabadban van■ Miután ez meg-, történik, az állatot deszkalapokkal meg-* rögzítik s így nem tud megmozdulni a hengerben. A rögzítés után a forgatható hengert hirtelen megfordítják, úgyhogy az állat fejjel lefelé, a hátára kerül s, ilyen helyzetben végez vele a sakter. Nagy csalódással állapítottuk meg, hogy az állatot hiába fordítják a hátára, ettől még nem kábul el, teljesen eszméleténél van s szemmel láthatóan nagyon szen­ved. Tapasztalataink alapján olyan jelen­tést készítettünk a polgármester úr ré­szére, amely ellenzi a londoni rituális vágási eljárás bevezetését.­­ —Londoni tartózkodásunk alatt termé­szetesen tanulmányoztuk­­ az ottani köz­­élelmezési intézményeket, a vágóhidakat, az élelmiszerpiacokat és többi között a vásárcsarnokokat is. Büszkén állapítot­tuk meg, hogy nincs semmi okunk szé­gyenkezni: a budapesti vágóhíd, a vá­sárcsarnokok és élelmiszerpiacok úgy tisztaság, mint modern berendezésüknél fogva magasan felette állanak a londoni vágóhidaknak és piacoknak. London pol­gárságának mindössze 10—13 százaléka fogyaszt friss húst, a közönség többi része import, fagyasztott húst vásárol. A fagyasztott húst Újzélandból és Argen­tínából szállítják Angliába. A frissen le­vágott és a tengerentúlról érkezett hús az 1930-ban épült smithfieldi húsvásár­­csarnokba kerül, mégpedig vonaton és hajón. Ez a vásárcsarnok hatalmas mé­retű, óriási épületekből áll s alatta, körü­lötte helyezték el a hűtőházakat. A­mi a húsfélék minőségét illeti, meg­állapítottuk, hogy a londoni élelmiszer­­piacon nem mérnek ki rossz minőségű húst. Olyan marha- és birkahús kerül a fogyasztó asztalára, amilyenről mi buda­pestiek még csak nem is álmodhatunk. A fagyasztott húsfélék, kettévágott marhák és egész különlegesen hizlalt birkák hó­fehér organtin zsákokban kerülnek a piacokra. Érdekes, hogy amikor ezeket az organtin zsákokat kibontják, a belő­lük előkerülő hasított disznók, marhák és birkák húsa olyan, mintha az állatot néhány órával előbb vágták volna le, holott szállításuk gyakran hat hétig tart. — Megtekintettük a híres londoni hal­vásárcsarnokot is, amely a Themse partj­­án épült, érdekes, hogy a csarnokot kör­ nem lesz nyerőn melege, heFnootm­s.HS p 75. m ms ■ I igvivil könnyű. Mérték után ■ ■ Váci­ utca 31-33 (Piarista épület)

Next