Nemzeti Ujság, 1938. október (20. évfolyam, 221-246. szám)
1938-10-01 / 221. szám
Szombat este fél 8: Imr&d^Uralónyilatkozat Időjárás: — — i~ —^„ibh—n m —i ■« -mm—■■ 1««—■ Kiadták Vdi*ható idejű- a német hadi fás a követ- _ - . _________ ____ ___ ___ Jg£ — - f/parancsot a be- 11“ NEM7ET1 ÚJSÁG Ä nappali ftö* * dier.— Konoy e mérséklet alig az új japán változik XX. évfolyam, 221. szám ♦ SZOMBAT ♦ Budapest 1938 október 1 külügyminiszter 1 .V • . Keresztes-Fischer vezérkari főnök betegsége miatt felmentését kérte, utóda Werth Henrik gyalogsági tábornok Báró Wlassics Gyula államtitkár lett a Nemzeti Úszósport Alapítvány elnöke Báró Splény Istvánt kinevezték a Külkereskedelmi Hivatal elnökének .jt. í, rv sw 7®* V '-í* ‘' -r ' v BÉKE ÉS IGAZSÁG Csók csattant csütörtökön a müncheni Vier Jahreszeiten előtt. Aki adta, német anya volt s aki kapta: a francia miniszterelnök. Az idők változása talán legjobban, legmegragadóbban ebben a csókban jelentkezik és világít meg szinte valószínűtlen távlatokat. A német anya husz évvel ezelőtt éhezett s a pokolba kívánta azokat a franciákat, akik jóvátétel címén elvitték a betevő falatját és elfintoritoták a szájukat, ha a boschok nyomorúságáról mégis beszélni voltak kénytelenek." A német anya, aki akkor valóban hősi hivatást teljesített azzal, hogy gyermekeket hozott a világra, húszévvel ezelőtt isszájmozdulattal gondolt a franciákra, csakhogy ez aszájmozdulat,lefelé,görbült és elárulta mögötte a fogaik csikorgatását. Csütörtökön ugyanez a német anya mondott ■ köszönetet a francia miniszterelnöknek a legszebb, legtisztább módon: az anyai csókkal. A német asszony nem változott meg, éppen olyan jó német, mint amilyen jó francia az államférfi, aki örömében zavartan fogadta ezt a közpályán nem nagyon használatos megtiszteltetést. Nincsen egyikben sem hamis pacifizmus, a német anya könnnyen szemmel, de büszkén küldte volna fiát a haza szolgálatára és a francia miniszterelnök nem azért repült Münchenbe, mintha beijedt volna a háborútól. Nem szentimentális tüntetés ez a szokatlan és derűs kép a müncheni régi és finom hotel előtt, hanem spontán, minden rendezés nélkül való ünneplése a győzelemnek, amelyet az elmúlt húsz év képzelgései és hazugságai fölött aratott az ember. Húsz évvel ezelőtt azt hitték, hogy nem élhetnek meg egymás mellett, hogy az egyik akkor boldogul, minél szerencsétlenebb, összetörtebb a másik- Ez volt az első számú, legnagyobb hazugság. Ebből a hazugságból vagyonok, intézmények, karrierek keletkeztek, csak éppen milliók és milliók mentek tönkre, nyögték annak a tehernek a súlyát, amit háborús megtorlásnak, jóvátételnek, elzárkózásnak, fegyverkezésnek, általában nemzetközi politikának szoktak mondani. Másik hazugság volt a Népszövetség. Ezt az intézményt azért hívták életre, hogy a népek megértését szolgálja és lehetetlenné tegye a háborút. Rendeltetésének úgy tett eleget, hogy állandósította az ellentéteket és tehetetlen volt az egyre jobban készülő s az egész európai civilizációt elsöpréssel fenyegető világháborúval szemben. Mindig igazat adott a hatalmasnak és sohasem hallgatta meg a gyöngét. Melegágya volt a politikai mesterkedésnek, szemforgatásnak és hazudozásnak és következetesen bedugta a fülét az igazság elől. Megérdemelten és természetesen jutott zsákutcába és lett üres keretté, amelynek hókuszpókuszaira ma már a legkisebb pincsikutya sem figyelt. A hazugságoknak össze kellett omlaniok és diadalmaskodnia kellett annak a gondolatnak, amelyet kétségtelenül Mussolini vetett el először a világ köztudatában. Az olasz nép lánglelkű vezéréé a történelmi érdem, hogy kezdettől fogva szorgalmazta az európai hatalmak együttműködését és kemény szavakkal minduntalan rámutatott arra, hogy a Népszövetség szerencsétlen statútumaival eredményes munkát soha az évetben végezni nepi lehet. Mussolini tervének sikere az a négyhatalmi konferencia, amely első meg A KAPUPÉNZ Tíz óra volt. A házmester bezárta a kaput. A köves, szűk udvaron nem égett világosság, csak a kapualjból vetődött ki kevés, sárgás fény. Az öt emelet körbefutó rácsai mögött itt-ott égett halványpiros négyszöggel egy-egy világos ablak, mint bélyeg valami fekete bélyegalbumban. A házmester előrejött a kapubolt alól s egy pillantást vetett a magasba. Bement a lakásába, zörrent, a konyhaajtó, ahogy betette maga után. Kisvártatva mintha sercent volna a csend: elaludt a kapualjban a villany. Valamelyik emeleten az egyik lakásban tett-vett valaki, zörögtek a bádogedények. Macska futott keresztül az udvaron, zölden villant a szeme a sötétben s eltűnt máris a mosókonyha bejáratánál. Ebben a pillanatban kint az utcán nagy lihegéssel egy fiatalember termett a kapunál. Látszott rajta, hogy a legutolsó lépésig bízott, hogy még nyitva találja a kaput. Benne volt a lendületében, ahogy be akart surranni a legutolsó pillanatban. Sután megállt s bosszúsan csettintett az ujjával. Végigmérte a nagy keményfa-kaput, fordult egyet a sarkán, mintha szemrehányást akarna tenni annak a villanyórának, amelyik a fordulónál állt s amelyiken még öt perc volt hátra a tízig. Az is lehet, hogy a házmester órája járt rosszul s még nem volt tíz óra. Egy pillantással még egyszer felmérte a kapu négyszögét s elgondolkodva kaparászni kezdett a zsebeiben, eredmény nélkül. Hajadonfőit volt, idegesen beletúrt a hajába. Hattal a kapunak kiállt a járda szélére s tanácstalanul nézett bele a levegőbe. Kopottan öltözött, nyurga, szőke fiatalember volt. Tíz lépésnyire tőle a sarkon gázlámpa sárga rózsája lógott bele a tintakék, hűvös őszi estébe. Aki felülről figyelte a jelenetet, e magyarázó szöveg nélkül is, pusztán a mozdulatokból kitalálhatta, hogy mi a fiatalember baja. Eltelhetett öt perc is így. Ekkor ráesett valami a fiatalember fejére. Puhán koppant a haján s pengve lepattant eléje a földre. Egy tízfilléres pénzdarab volt. Valóban, valaki tanúja lehetett töprengésének s bizonyára kitalálta az okot is, amiért percekig állt s nem mert csengetni a házmesternek. A gondolatolvasó kint könyökölhetett az ablakban, de hogy melyikben a sok és egyformán elsötétült közül, amelyek a ház oldalán nyíltak, ki tudta volna megállapítani. A fiatalember felemelte a pénzt, néhány lépést előre lépett, majd átment a szűk utca másik felére s kutatón nézett fel a legfelső emeletig meg vissza, de a magas ház sötéten, némán hallgatott s egyetlen áruló jellel nem adta ki adakozó lakóját. A fiatalember, tenyerén a pénzdarabbal, állt a villany alatt, szemben a házzal s felemelt fejjel percekig figyelte, hátha megjelenik jótevője, akinek megköszönhesse és visszaadhassa a segítséget. Igaz, nagy szüksége volt a tíz fillérre ebben a pillanatban. Bent a harmadik emeleten, az egyik lakásban volt egy kis sötét hónapos szobája, egy öregasszonynál lakott, akinek a nevét sem tudta még pontosan. Negyedik napja lakott még ott Volt egy nagynénje valahol Kőbányán, akinél kint volt látogatóban. Pénze — szégyen, nem szégyen — nem maradt kapupénzre. Tíz fillérje sem. Arra számított, megússza anélkül is. Ki tudta, hogy olyan messze van Kőbánya. Marasztalták, maradjon még. A tiz fillér nélkül zavarba jött volna nagyon. A házmesternél nem akart adósságot csinálni mindjárt az első napokban s talán nem is kapott volna hitelt. De nem, nem fogadhatta el, akárki adta is, könyöradomány volt a tíz fillér, úgy érezte, valaki belelátott a lelkébe, de méginkább a pénztárcájába. Nem, inkább kigyalogol vissza nyilatkozásával mindennél fényesebben állta meg a próbát és a háború rémét, amely már egyik lábával belül volt az ajtónkon, úgy kiküllebbízette, hogy nyoma sem maradt. Négy európai hatalom képviselője ült össze Münchenbe, egymás szemébe néztek, beszéltek és egyszeriben megértették egymást. Kiderült az igazság, hogy ezeket a férfiakat nem gyűlölet, vagy őrültség fűti, hogy nem rohannak fejjel a falnak, nem akarják romlásba vinni országaikat és nincsenek kötetük olyan ellentétek, amelyeket jó szóvalés jó szándékkal át ne lehetne hidtani. A hazugságok köde egyszeriben szertefoszlott és valósággá vált, ami húsz éven keresztül, mint elérhetetlen álom lebegett az emberiség előtt: a megértés és a béke. Kiderült, hogy a német vezér és kancellár igenis a békét akarja, amikor népe jogos és méltányos kívánságait hangoztatja és azok teljesítését minden eszközzel keresztül akarja vinni. Az emberi nagyság történelmi példáját adta az angol birodalom ősz miniszterelnöke, akinek volt ereje és bátorsága, hogy félredobja a formákat és az elmérgesedett diplomáciai vitában kimondja az első emberi szót. Francia miniszterelnököt először éljeneztek meg a német birodalomban és hangtalanul, de annál melegebben mindenütt a világon azért a férfias elhatározásáért, hogy elhessegette az ősi ellenségeskedés fikcióját és a legnagyobb készséggel vállalkozott az igazi béke megteremtésére. Mussolini nagy terve így vált valósággá és így került Európa sorsa olyan tárgyalóasztalra, amely körül nem int tikosok, kerékkötők és okvetetlenkedők ülnek, hanem gondolkodó, tisztességes nagy férfiak, akiknek módjuk is van rá, hogy elhatározásaikat, ha kell, azonnal végrehajtsák. Európa és a világ igazi szép Kőbányára a nagynénjéhez, de ezen az áron, így közadakozásból nem váltja meg az éjszakai nyugalmát Elindult A sarkon megállt. Ha nem lenne annyira fáradt, kimenne. Előbb becsengetne, odaadná a házmesternek a tíz fillért, hogy keresse meg a gazdáját, aki leejtette valamelyik ablakból az utcára. Ezt kellene tennie, ha ma már nem tette volna meg az utat gyalog odavissza, így már ereje sincs, hogy viszszautasítsa a felajánlott segítséget. Hálás pillantást vetett mégegyszer fel az emeletekre s becsöngetett a házmesterért. Bent lépések hallatszottak, zörrent a zárban a kulcs, a házmester kinyitotta a kaput. Az ajándék tíz fillérest betette a nagy, dombos tenyérbe, halkan jó éjszakát köszönt s felszaladt a lépcsőkön. Felkanyargott a harmadik emeletre, lábujjhegyen ment, tapintatosan, mint akivel jót tett a nagy, feketefoltos sötét ház, láthatatlan, fehér keze ejtette le eléje az obulust. Csendben levetkőzött, villanyt sem gyújtott, hogy észre ne vegyék, hogy a jött haza a ház pénzén. Reggel, ahogy a ruhája zsebeiben kutatott, a bélésbe csúszva egy tízfillérest talált. Nem tudott róla eddig, nagyon megörült neki. Tegnap este kellett volna, de amikor legnagyobb volt rá a szükség, akkor nem volt sehol. Kiállott a folyosóra s a korlátra dőlve nézett sokáig szembe a másik, utcai oldal ablakaival. Nem hagyta nyugton a tegnap esti kapupénz. Vissza kell adni valakinek, de kinek, maga se tudta. Fonnyadozó ecetfa állott éppen alatta, rálátott foszladozó lombjára. Sárga levelek szálltak alá az ágakról. Ószeresek jöttek, fűszeressegéd inatt keresztül az udvaron, kint zúgott a délelőtti utca, a lakásokból hangos beszéd, nevetés hallatszott, sütött a nap, meleg ételillatok szálltak a levegőben. Ne higyje senki, hogy neki szüksége van a más tízfillérjére. Ő aludt volna a ligetben is, egy pácient, inkább, minthogy úgy dobjénak pénzt oda, mint a csavargónak. Neki volt már a pénze, meg IRTA: SZEGVÁRY MIHÁLY Lapunk mai száma 16 fillér