Nemzeti Ujság, 1939. július (21. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-01 / 147. szám

A képviselőház ülése A felvidéki és kárpátaljai főépviseleti hűségfogadalma a szentistváni birodalom mellett Lelkes ünneplés közben vonultak be a Házba a vissza­csatolt területek törvényhozói Történelmi jelentőségű ünnepi ülést tartott pénteken a képviselőház. Tomboló lelkesedés és lélekemelő ünneplés között vonultak be a törvényhozás házába a felvidéki és kárpát­aljai képviselők. Az ünnepélyes aktus rend­kívüli jelentősége az ülés külsőségeiben is kifejezésre jutott. Jóval tizenegy óra előtt fekete ünnepi díszben gyülekeztek a képvise­lők a folyosókon. Jaross miniszter parla­menti dolgozószobájánál a delegációs terem előtti keresztfolyosón csoportosultak a felvi­déki és kárpátaljai képviselők. Legtöbbjük csak csütörtökön érkezett Budapestre és csü­törtökön este hét órakor tartották első meg­beszélésüket Jaross Andornál a felvidéki mi­nisztériumban. Most örömtől sugárzó arccal gyülekeznek a hatalmas gótikus boltívek alatt és türelmesen állják a fényképészek lencsé­jének pergőtüzét. Tizenegy óra előtt néhány perccel érkezett meg a képviselőházba gróf Teleki Pál miniszterelnök fekete magyar dísz­­ben. A visszacsatolt területek képviselői ket­tős sorokban átvonultak a képviselőház tár­salgó termébe. A menetet a folyosókon végig lelkesen megtapsolták és ünnepelték a kor­mánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt. A társalgóban bemutatták a miniszterelnök­nek azokat a felvidéki és kárpátaljai képvise­lőket, akiknek még nem volt alkalmuk meg­ismerkedni a kormány elnökével. Jaross An­dor mutatta be a felvidéki, Bródy András pedig a kárpátaljai képviselőket. Tizenegy óra után néhány perccel szólaltak meg az ülés megnyitását jelző csengők. A te­rembe lépő képviselőket színpompás kép fo­gadta. Az ülésterem valamennyi csillárát m­eggyújtották, az első emeleti karzat mentén teljes fényében ragyogott az a hármas lám­pasor, amelyet csak a képviselőház legünne­pélyesebb ülésein gyújtanak meg. A karzato­dat megtöltötte az érdeklődő közönség s nem­sokára az ülésterem padsorai is megteltek az Ünneplőbe öltözött törvényhozókkal. A képvi­selőhöz majdnem valamennyi tagja itt van, alig látni üres helyet, csak a felvidéki és kárpátaljai képviselők mezőnye tátong még üresen néhány percig. Darányi Kálmán elnök negyedtizenkettő tájban foglalta el helyét az emelvényen és nyitotta meg a képviselőhöz ülését. Bemutatta a felsőház elnökének átiratát, amellyel tu­datja, hogy a felsőház a felvidéki és kárpát­aljai területek képviselőinek behívásáról szóló miniszterelnöki indítványt elfogadta és a kép­viselőháznak erre hozott határozatát ezzel or­szágos határozattá emelte. Bemutatta ezután Szemere Béla, Rajcsányi László és Váczi Jó­zsef megbízólevelét, akik a lemondás folytán lajstromos kerületekben kaptak mandátumot. — Bemutatom a t. Háznak Demkó Mihály, Egry Ferenc, Fenczik István ... Amikor Darányi Kálmán elnök felolvasta a felvidéki és kárpátaljai képviselők névsorát, a visszacsatolt területek képviselői Putnoky Móric háznaggyal az élükön az elnöki emel­vénnyel szemben lévő bejárón keresztül léptek az ülésterembe• Tomboló lelkesedés és taps fogadta a terembe lépő képviselőket, ez az ünneplés mindaddig tartott amíg mindnyájan nem foglalták el helyüket. Bródy András, a Kárpátaljaiak vezére, a behívott képviselők mezőnyének első sorában ült le Antal István államtitkár és Csilléry András közé. A mö­götte lévő padsorokban foglalt helyet Demkó Mihály, Egry Ferenc, Fenczik István, Földesi Gyula, Füssy Kálmán, Fürtler Dénes, Giller János, Haulik György, Holota János, Kadlec Antal, Király József, Korláth Endre, Ortutzzy Jenő, Pajor Miklós, Papp Mihály, Pintér Béla, Porubszky Géza, Prokopecz József, Salkovszky Jenő, Szent-Ivány József, Szilassy Béla, Tost László, Turchányi Imre, Virágh Béla, R. Vo­­záry Aladár, Bencze György, Boksay János, Csuha Sándor, Hajovics Péter, Hupka Péter, Irokky Károly, Romicskó Vladimir, Spák Iván és Zsegora Ödön, csak a csallóközi és a határszéli magyarság tömegeit, hanem ruszin testvéreinket is vissza tudta hozni az ősi hazába. (Élén éljenzés.) Mi ebbe a Házba a novemberi lelkesedéssel jöttünk be, amikor népünk minden világát értünk jövő testvéreink elé szórta s úgy érezzük, hogy most buzakalászt kell hinte­nünk minden magyar testvérünk asztalára, hogy ne legyen nélkülöző és éhező testvér ebben a hazában. (Éljenzés és taps.) Amikor itt örömmel körültekintünk, látjuk, hogy a Ház nagy többsége, néhány tagjától elte­kintve, erősen jobboldali keresztény nemzeti irányzatú. (Viharos taps.) Mi magunk is akar­juk ezt a jobboldaliságot és nemzeti érzést a magunk szeretetével fokozni. (Újabb nagy taps.) Örömmel látjuk, hogy van komoly ha­ladó kormányunk, komoly munkaprogram­mal. A részletekben lehetnek talán kisebb el­lentétek, de a haza megmentésében a magya­roknak egy­iknek kell lenniök. Felajánlom a mi munkakészségünket a nemzeti jövőért fá­radozó alkotó munkára, amely csak a nem­zetért és nem személyi érdekekért fog folyni. (Taps.) — A távolból úgy láttuk, hogy a nemzet az ellenforradalom ideje óta várja a társadalmi átalakulást, amely erősebb tempójú fejlődést és összefogást igényel. Ez az átalakulás a mai történelmi időpontra tolódott ki és a megkez­dett után elszántan kell továbbhaladnunk és össze kell fognunk valamennyiünknek, mert az ellenzékben is él a magyar kötelességtudás nagy eszményekért. Hálásak vagyunk a leg­első magyar embernek az országgyűlést meg­nyitó beszédéért, amelyben kiadta azt a jel­szót, amelyért mi is harcoltunk húsz esztendő óta, hogy: egység, haladás, erősség legyen a Magyarok, ruszinok, szlovákok együtt osztoztak balsorsban és szerencsében Darányi Kálmán elnök ezután a következő Szavakkal üdvözölte a visszacsatolt területek képviselőit: — Alig fél esztendeje annak, hogy Magyar­ország törvényhozása és az országgyűlés tag­jaivá fogadta az anyaországhoz visszacsatolt felvidéki részek magyar képviselőit és a húsz évi idegen uralom alól felszabadult felvidéki testvéreink képviselőit itt üdvözölhettük. (Nagy taps és éljenzés.) Most már megnöve­kedett létszámmal jelentek meg közöttünk a visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai terület­ről a magyarok, magyar-oroszok, valamint a szlovákok képviselői, hogy az országos kérdé­sek megoldásában, de különösen a maguk or­szágrészeinek problémái tekintetében tanác­­csal és javaslatokkal támogassanak bennün­ket, és velünk vegyék ki részüket a törvény­hozás alkotó munkájából. (Helyeslés.) — Azt hiszem, valamennyiünk szivéből szó­lok, amikor meleg testvéri szeretettel köszön­töm őket törvényhozói munkásságunkba tör­tént bekapcsolódásuk alkalmából. (Éljenzés és taps.) — Az ezeréves történetünk folyamán sokat szenvedett, küzdött és harcolt országrészek népe a magyarok, ruszinok, szlovákok mindig­­együtt osztoztak velünk balsorsban és jósze­rencsében egyaránt. A másfél évszázados hódoltság korában a most visszakerült váro­sok voltak a létért küzdő magyarság végvá­rai kelet hatalmasságaival szemben. (Úgy van! Úgy van!) Együtt harcoltunk szabadsá­gunkért Rákóczi fejedelem seregében. Hűsé­gesen együtt küzdöttünk 1818-ban s a világ­háborúban egyaránt. E testvéri nép, a „Gens fidelissima“ a tűzpróbát számtalanszor kiál­lotta velünk. (Taps.) — Amikor húsz esztendei keserves elnyoma­tásból felszabadulva, ennek a hűséges népnek választottjai most e Házban elsőizben meg­jelentek, mindannyiunk nevében hálás szív­vel mondok köszönetet képviselőtársaimnak és rajtuk keresztül Kárpátalja egész népének (Éljenzés és taps), hogy a húsz esztendei meg­próbáltatás idején is mindig megőrizték a magyar haza iránt való szeretetüket és hoz­zánk való hűséges ragaszkodásukat. Amikor kezet szorítunk s egymással szembe nézünk, ünnepszentelésünk áldást hozó lesz. Fenyő­illat, szabadság levegője, régi harcok emléke a Sursum corda magasztos érzése hatja át lelkünket. Ebben az ünnepélyes pillanatban arra kérem képviselőtársaimat, hogy a húsz esztendei szenvedés alatt megedzett és kipró­bált hazaszeretetükkel dolgozzanak velünk vállvetve egy szebb és boldogabb magyar jövő érdekében, ahogy együtt harcoltak velünk Rákóczi seregében és együtt védtük a múlt­ban a Kárpátok bércein a közös magyar haza határait. (Éljenzés és taps.) Bejelentette ezután az elnök, hogy Király József, Kadlec Antal és Bródy András napi­rend előtti felszólalásra kértek és kaptak en­gedélyt. Bennünket maga a nemzet hivott Király József viharos taps közepette szó­lalt fel. — Köszönetet mondunk imádságos lélekkel a magyarok Istenének, akiben bíztunk, remény­kedtünk akkor is, amikor testvéreink már­­már csüggedtek és reményeink már-már füstbe mentek. Köszönetet mondunk a legelső magyar férfiúnak, vitéz nagybányai Horthy­­y Miklós kormányzó urnak, (A Ház tagjai he­lyüről felugorva hosszasan éljeneznek és tap­solnak), akit titokban a hosszú esztendők so­rán szivünkben-lelkü­nkben hordoztunk és akire Isten áldását kértük és kérjük ma is. Köszönet a Ház minden tagjának a törvény­­javaslat megszavazásáért, a megértésért, amelyben az egységes összetartás csillant meg. (Nagy taps.) A javaslat tárgyalásánál hangzott el az a biztató és felemelő megálla­­pítás, hogy bennünket, a felszabadult terüle­tek képviselőit, nem párt, vagy a kormány, hanem maga a nemzet hivott (Úgy van!) azért, hogy a sok könnyet hullajtott és vért áldozott magyar testvéreink lelkesedését, sze­­retetét hozzuk s hogy összefogásban tudjunk a szebb magyar jövendőért dolgozni. Húsz esztendő tűzpróbáját kiálltuk és harcát meg­vívtuk odaát (Nagy éljenzés), a prágai par­lamentben, a pozsonyi országgyűlésen, kisebb gyűléseken, járások élén sokszor majdnem csendőrszáronnyal szemben hangoztattuk, hogy a magyar él és élnie kell. (Hosszantartó taps.) Nem tudtuk, hogy ezzel a küzdelemmel ebbe a díszes terembe vezető út köveit rak­tuk le. Amikor most az Isten kegyelme átse­gített bennünket, hogy idehozzuk a mi né­pünknek szeretetét és bizalmát, emlékeznem kell az álmainkban annyiszor megálmodott vitás honvédseregről (nagy taps), se adj M. Állványok Selyemem 30­4-57 Kroxhoffer Béláné NEMZETI ÚJSÁG 1939 julius 1. Szombat nyaralásra, kirándulásra strandra, kertbe, otthonra ponteia a magyar urihöl­­gyek virágmintás nyári ruhája Ara: 6 P-től 14 P-ig. Egyedüli árusitója , s mi belső munkánk, függetlenség és megerő­södés kifelé, Isten áldása legyen a mi magyar munkánkon. (Hosszantartó taps és éljenzés.) 3 A szlovákok boldogulásának alapja: a szlovák-magyar testvériség Darányi Kálmán elnök jelentette ezután, hogy napirend előtti felszólalásra még Kadlecz Antal képviselő kért és kapott engedélyt. Kadlecz Antal mély megilletődéssel állott szólásra az új felvidéki és kárpátaljai képvi­selő­csoport közepén. A hangja remegett, amikor szólni kezdett, de később ércessé vált. Az ő szavait is szinte mondatként szakította meg a viharos taps és éljenzés. — Az országgyűlés határozatából, — kezdte — a magyar törvényhozásba behívott szlovák­­ajkú képviselők nevében kötelességemnek tar­tom, hogy köszönetet mondjak az országgyű­lés két házának, bizalmáért, hogy bennünket a sok százéves múltra visszatekintő dicsőséges magyar országgyűlésbe behívott. Amikor ma először jelenünk meg ebben a fényes palotá­ban, fogadjuk, hogy abban a szellemben fog­juk képviselői kötelességeinket teljesíteni, amelyet a „hungarizmus“ szellemének szokás nevezni és amely szellem ősi idők óta össze­olvasztotta, testvérekké tette a magyar és szlovák népet. (Éljenzés.) A történelemből számtalan példát idézhetnék annak bizonysá­gául, hogy a magyar és a szlovák nép évszá­zadokon át szoros sorsközösségben élt egymás­sal a közös hazaszeretetben. (S­gy van, úgy van.) Emlékeztetett a török hódoltság alatti szlo­vák dalokra, amelyek a magyar királysághoz való hűséget és ragaszkodást fejezték ki, s arra a szlovák püspökre, aki megáldotta Rá­­kóczi zászlóját, — azokra a szlovák hősökre, akik a nagy fejedelem seregében harcoltak, — a vörössipkás szlovák honvédekre és a szlo­vák katonák százezreire, akik a világháború alatt hűségesen véreztek és kitartottak a ma­gyar haza szolgálatában (Úgy van, úgy van, nagy éljenzés és taps.) és nem követték a csehek példáját, akik magukat az ellenségnek megadták. (Úgy van, úgy van, nagy taps.)­­ A példák egybehangzóan bizonyítják, hogy az az ellenségeink által terjesztett állí­tás, hogy a szlovák nép a történelem folya­mán szemben állott a magyar nemzettel, nem felel meg a valóságnak. Bizonyára voltak szlovákok, akik a tizenkilencedik században nem a magyar haza keretében keresték né­pünk boldogulását, ezek azonban a szlovák népnek csak egy kis töredékét alkották, m­íg a szlovák nép túlnyomó része a magyar ha­zában, a szlovák-magyar testvériségben, a magyar állam gazdasági egységében kereste és találta meg népünk boldogulásának felté­­teleit. (Úgy van, úgy van, nagy taps és éljen­zés.) Ha pedig 1918-ban akadtak elvakult szlovákok, akik a csehszlovák állam létesíté­sében közreműködtek, akkor az azóta lefolyt események őket is meggyőzték arról, hogy téves úton jártak. (Általános helyeslés.) A csehszlovák állam összeomlott, mert hazug­­ságra volt építve.) (Úgy van, úgy van, éljen­zés és helyeslés az egész Házban). Ezek között a hazugságok között a legnagyobb az volt, hogy a szlovákokat a cseh nemzet egy ágá­nak, a szlovák nyelvet pedig a cseh nyelv egy nyelvjárásának mondották. Mi, ennek a Háznak új szlovák képviselői, az első pilla­nattól kezdve küzdöttünk e hazugság ellen és az első pillanattól kezdve hirdettük, hogy a szlovák nemzet boldogulásának legbiztosabb alapja a szlovák-magyar testvériség. (úgy van, úgy van, éljenzés, helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Meghurcoltak, börtönbe zártak ennek az igazságnak a hirdetéséért, de a közelmúlt nagy történelmi eseményei a mi álláspontunkat igazolták. Ez örömmel és elégtétellel tölt el bennünket. — Az 1938 november 2-án kelt bécsi döntő­­birósági ítélet egymillió magyarral együtt szlovákokat is visszavezetett az ősi hazába. Mi ezért hálát adunk a mindenható Istennek. De hálával tartozunk érte Magyarország fő­­méltóságú kormányzójának ... (Az egész Ház feláll, perceken át viharosan tapsolva és élre, nézve ünnepli a kormányzót...) Egyben­ köszönetet mondunk a magyar kormánynak is megértéséért, amelyet a visszacsatolt szlo­vákság iránt tanúsított és köszönetet mon­­dunk az országyűlésnek bizalmáért, amellyel bennünket megajándékozott. Fogadjuk, hogy nem leszünk méltatlanok erre a bizalomra. Isten minket úgy segéljen! A magyar-orosz nemzet a saját akaratából tért vissza Hosszan tartó éljenzés és taps követte szlovákajkú testvéreink képviselőinek sza­vait. Majd Darányi Kálmán elnök enunciálta, hogy harmadiknak napirend előtti felszólalásra ka­pott engedélyt Bródy András képviselő. Általános figye­lem melett állott szólásra az első padban, Antal István államtitkár mellett a kárpát­­aljai magyar-orosz nép vezére, akinek alak­ján zsakett feszült. Nagy éljenzés tört ki a Ház minden oldalán, amikor az egész termet betöltő hangon megkezdte beszédét. « Ebben az ünnepélyes nekem új az égen — órában, amikor a magyar-orosz nemzet képviselete átlépte a magyar törvényhozás megszentelt csarnokának küszöbét és elfog­lalta a magyar parlamentben helyét, méltóz­­tassék megengedni, hogy én, mint a magyar­orosz nemzet parlamenti képviseletének vezére mélységes megilletődésben és határtalan örö­münkben fohászomat küldjem a mindenható Úristenhez, azért, hogy népemet, a szentistváni birodalom leghűségesebb népét, a gens fide,­lissimát... (Óriási taps és éljenzés az egész Házban.) visszahozta ősi, ezeréves hazájába. (Éljenzés.) A magyar-orosz nemzetet húsz év­vel ezelőtt megkérdezése nélkül ér­tikárét* *L

Next