Nemzeti Ujság, 1939. október (21. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-31 / 248. szám

S 1-­Q­U­T -*-.'.• -• ... *,- , • ,­­ .. i · •*' Változatlanul napirenden van az 1940. évi olympia ügye Brüsszel, október 30. Itteni sportkörökben számolnak azzal, hogy Finnország rajta kívül álló okok­ból nem rendezheti meg az 1940. évi olympiai játékokat.• Finnországban azon­ban erősen remélik, hogy a­ jövő esssten­­dőben meg tudják tartani az olym­piai játékokat. A játékokkal kapcsolatos vég­leges határozatot 1940 május elsején hoz­zák meg. Amennyiben a háború miatt az olympiai játékok elhalasztódnának, úgy azokat Finnország 1944-ben óhajtja meg­rendezni. Gróf Baillet-Latour, a nemzetközi olym­piai bizottság elnöke is korainak m­ondja azokat az értesüléseket, hogy Helsinki nem vállalhatja a játékok megrendezé­sét, sőt tudomása szerint a finn szervező­­bizottság folytatja ezirányú tevékeny­/­­égét és ragaszkodik az 1940. évi olympiai játékoknak Helsinkiben való megrende­zéséhez. Az olympiai játékok­­ céljára szolgáló építkezéseket , már majdnem'.-'be­fejezték, az atlétikai és az usa-stadion kivételével. - . Graf Baillet-Latour mindamellett kér­dést intézett a nemzetközi olympiai bi­zottság többi tagjához, váljon célszerű­nek, tartják-e az Olympia megrendezését az­­európai háború idején, valamint meg­kérdezte őket, hogy abban az esetben, ha Finnország ragaszkodnék a játékok meg­rendezéséhez, elküldik-e olympiai ver­senyzőiket Helsinkibe? Eddig még nem érkezett válasz, de közben már Amerikából érdeklődtek, hogy nem volna-e lehetséges a jövő évi olympiai játékokat az Egyesült Államok­ban megrendezni, esetleg Detroitban az amerikai, japán, skandináv és a többi semleges államok sportolóinak részvéte­lével. A téli olympiai játékok sorsáról, ame­lyek időpontját Garmisch-Partenkirchen­­ben február 2-ika és 11-ike között tűzték ki, még nem történt döntés. A téli ver­senyek számára azonban a pályákat vál­tozatlan ütemben készítik elő a németek. Botrány az Újpest kassai vendégszereplésén A vasárnap lefolyt, nagyjában szi­sike Nem­zeti Bajnoki fordulót a szomorú bale­­set teszi emlékezetessé. Az Újpest kassai m­­érkőzése, amely a forduló legártatlanabb mérkőzésének indult, csúfos botrányba fulladt, és rá második félidő elején — a tized­ik percben — félbe­szakadt, mert­ sem a játékvezető, sem az ügye­letes rendőrtanácsos neim láttak lehetőséget a mérkőzés sportszerű folytatására. 1 . A botránytól­ eltekintve is emlékezetes ma­rad ,az Újpest és a magyar futballvilág szá­mára ez a vendégszereplés, mert az egyik leg­jobb magyar futballistát és a legsénább mo­dorú játékost. • Zsengellér Gyulát,­trúlyos bal­eset érte: egy összecsapás alkalmával a hibát törte! A szerencsétlen játékost kórházba szállították. A második félidő elején Vinczét és Sziklait megrugdossák. A játékvezető két kassai játé­kost kiállít, 11-est ítél az Újpest javára, amit K­állay értékesít. Ezek nem akarták elhagyni a pályák A pályán és a nézőtéren botrányos hangulat uralkodott, mire a játékvezető le­fújta a mérkőzést. Dr. Gidófalvy, az MLSz min. biztosa a kassai botrány nyomán a Kassai AB pályaválasztási Jogát és Takács (KAO) játékjogát a hozandó döntésig felfüggesztette. Baleset érte Kolláthot is a Törekvés—Szol­noki MÁV mérkőzésen, amelyben a Törekvés győzött 4:1 (0:1) arányban. Kolláth az első fél­időben­­Megsérült és kiállt. A Ferencváros és a Hungária biztosan nyerte meg mérkőzését, igen izgalmas küz­delem után győzött azonban a Szeged ,FC a Nemzeti ellen. Az eredmények: Ferencváros—Haladás 1:1 (1:1). — Hungária Elektromos 5:0 (1:0). — Szeged FC—Nemzeti 5:4 (2:0). — Törekvés—Szolnoki MÁV 1:1 (0:1). — Kispest—Szürketaxi 6:0 (2:0). — Bocskai— Gamma 3:2 (3:2). — Újpest—Kassai AC 1:0 (0:0) félbeszakítva. Az NB állása: 1. Ferencváros 10 p, 2. Szeged 9 p, 3. Kis­­pest 8 p, 4. Hungária 7 p, 5. Törekvés 7 p, 6. Haladás 6, 7. Újpest 6 p, 8. Elektromos 6 p, 9. Taxi 5 p, 10. Nemzeti 4 p, 11. Szolnok 4 p, 12. Gamma 4 p, 13. Bocskai 4 p, 14. Kassa 2 p. (Az újpest—kassai mérkőzés nincs bele­számítva.) Az NBB eredményei: FTC—Szem­­tl­őri­nci AC 5:0, WMFC—Postás 4:1, Lamport—KSE 2:1, Beszkürt—SBTC 3:2, ZSE—TSC 2:2, ETO­­PTBSC 2:0,­ Vasas—Cs. Move 2:1, UAC— NyTVE 2:0, LSE-Kassai SC 10:2, AllAK— PVSK 4:1, Mávag—Füleki TC 1:0, Perecesi TK—Beregszász 8:0,­ Ózd—L­AFC 4:2, Plusj— DVSC 2:1, BVSG—Munkácsi SC 3:0, TITE— Budakalász 3:0, Dorogi AC—MTK 2:1, Szegedi AK-UTE 2:1, REAC—Mávag 1:1, SFAV— SVSE 4:2, Komáromi FC—Tokodi VSC 1:1. • Szerdán a következő mérkőzések jutnak dön­tésre: Ferencváros—Kassai AC, Üllői-út, 2 órakor. ■­- Újpest-Gamma, újpesti stadion, 2 órakor. — Nemzeti—Bocskai, Hungária-ut, 2 órakor. — Törekvés—Szürketaxi, Bihari-út, két órakor. — Szolnoki MÁV—Hungária, Szolnok, 2 órakor. — Szeged—Elektromos, Szeged, 2 órakor. — Haladás—Kispest, Szombathely, 2 órakor. Vasárnap: Taxi—Ú­jpest, Hungária—Hala­dás (Hungária-út), Gamma—Szolnok (Fehér­­vári-út), Kispest—Szeged (Kispest), Elektro­­mos—Nemzeti (Latoresi-utca), Bocskai—Ferenc­város (Debrecen), Kassa—Törekvés (Kassa). A SPORTHÁZASSÁGOK. Berszely Tibor főhadnagy, Magyarország kard vivőbajnoka vasárnap tartotta esküvőjét Szenyéry Edittel.­­ Vargha Ilus olympiai vivőbajnoknő és Sza­bados Béla november 5-én dé­lután három­negyed 6 órakor a ferencesek TV Margit-körúti templomában tartják esküvőjüket. A kitű­nő bajnoknő esküvőjén megjelenik a teljes vivő­­gárda és a szövetség vezetősége is. A A BEAC SZEZONZÁRÓ ATLÉTIKAI VERSENYÉN SK­ II. 11.4 m­p-cel nyerte a 100 méteres futást, Jagicza 52.2 mp-es idővel győ­­zött 400 méteren, Várszeghy pedig 59.50 métert dobott gerellyel.­­ A MAC VIZIPÓLÓ CSAPATA 5:2 (2:0) arányban verte a MUE együttesét a Kom­jádi Kupáért folyó küzdelemben. 1A: Az Elektromos TE kézilabda csapata 5:1 (4:0) arányban verte a BSE VII. együttesét és ezzel megnyerte Budapest serlegét.­­A Tornászgyülekezet a teljesítmények egységes elbírálása érdekében. A Magyar Országos Torna Szövetség kétnapos or­­szágos tornászgyülekezetet tartott a Testnevelési Főiskolán. A tornászgyüle­kezet célja az volt, hogy a versenyek elő­írt anyagát ismertették és­ azt úgy mű­vezetői, mint tornász és versenybírói szempontból egységesen magyarázták. A Szövetség ezzel a munkájával feltétlenül előre viszi a magyar tornasport ügyét és hozzájárul ahhoz, hogy a tornaversenyek bíráskodásánál kirívó véleménykülönbsé­gek megszűnjenek. Káposztásmesteri lóversenyek A vasárnapi megyeri lóversenyek eredmény© a következő: 1. Kvassay Károly -emlék­verseny: 1. Gábor tűz. Crataegus (1­/1) Bogyay, 2. Limanova (3)­­ifj. Piros Herberstein. 3. Szives (4) dr. Mészáros Gy. Fm., Wall-a­bit, Baka, Dános, Lécfalva. 1. h., 3 h. Tót., 3­1,19. Crataegus és Limanova. 10, 10, 11. Befutó: 1­2:24, 1—3:44. . . , T . II. Lipta.­ Béla-emlékverseny: 1. Jeney I. Fan­­dóra (6) Mészáros F., 2. Lándzsa (6) Hujber, 3. Hajrá (fi) Blazsek J. Fm.: Faun, Canio, Csirke­fogó, Sydney. Ezüstsirály. 3 b., 1 h. Tot.: 10:14, 21, 23, 19. Befutó: 1—2:549, 1—3:366. III. Megyeri nagy akadályverseny. 1. Jeney L Monopol (20) dr. Mészáros Gy., 2. Resista (p) ifj­­gróf Herbersteim 3. Csendőr (3) Blazsek. Fm.: Iván, Mérges, Nincs több. Honvéd. IV# b­, 3V* n. Tót.: 10:247, 18, 13, 14. Befutó: 1—2:498, 1—3:721. IV. Lesvári-díj: 1. Belvárosi 1st. G. F. B. Klimscha, A., 2. Művész, Keszthelyi, 3. Főbíró, Ka­jári I. Fm.: Blaqneur, Obul­ka, Casino, Ereszd­el, Lator, Senoritas, Fertő, Bellicoso. 1*/4 h., 3V. h. Tot.: 10:50, 20. 44, 28. Befutó: 1—2. G. F. B. és Mű­vész: 316. G. F. B. és Főbíró: 89. V. Horthy Szabolcs-emlékverseny: 1. Kinizsi tűz. Adisababa (6) Esch T., 2. Ravasz (6) v. Czánth, 3. Pénz (12) Wölbert. Fás.: Nicolette, Kígyó, Padi­sah, Szi­mankó, Dolova, Ezerjó, Lehet, Czivus, Désakna, Óhaj. ötnegyedh., 2 h. Tot.: 10:111, 39, 38, 66. Befutó: 1­2:1766. 1—3.1503. VI. Sorsolási Handicap: 1. Pauly H. Gyergyó NI. (4) Dósai J., 2. Mester (20) ifj. Bocskai, 3. Tekergő (6) Pfeudler S. Fm.: Fergeteg, Idler. Mi­nek! Fanny Elssler, Alhusz, Blaas, Libia, Goal. 1 h., nyakb. Tot.: 10,72, 27, 86, 23. Befutó: 1—2:1789, 1—3,290. VII. Kétévesek handicapja: 1. Szondy­tűz- Lán­cos (4) Dósai, 2. Magdaléna (6) Csula F., 3 Babika (20) Zsirós Gy. Fin.: Fruska, Lehel, Ko­mika, Pór, Ceremoni. Faluszépe, Elba, Trouba­dour, Hortobágy, Meddig, Sára. Hamupipőke, Csömpi, Décse, Tarzan. Felvidék. 1 h­, s­ t­b- Tot.: 10,59, 24, 24, 65. Befutó: 1—2:179, 1—3,1758. VIII. Jubileumi bucsu-handicap. 1. Bartos A­­rnő. Babvirág (3) Török J., 2. Desperado 02) Bogyay P., 3. Askari , (6) Klimscha A. Fm.: Hó, Hárfa, Mutasd meg Aprilia, Farandolo, Vitus N­., Ave Caesar, Dongó, Riadó, Vásárfia. Pitypalaty, Arisztid. Nyakh., fe.id. Tot.: 10:50, 18: 41, 22. Be­futó: 1—2:418, 1—3:147. Kedden Budapesten ügető­versenyek lesznek Jelöltjeink a következők: I. Z. Iszká—Ljubica II. Baronesz—Em­őd III. Kossuth-fogat, ■ Cirill F.—Betet IV. Mimóza—Orao—Danilo V. Dávid—Feiser hajtás—Levente VI. Czinka Panna—Jónás idom.—Elsőm VII. Will Mária.—Zivatar D.—Loge VIII. Tarantella—Urilány—Búzakalász IX. Nicoletta—Filkó—Pamuki Hárpia Mindenszentek délután­án megyeri lóversenyek lesznek A Pestvidéki Versenyegylet november 1-én kezdi meg évzáró meetingjét, amelynek első napjára a következő lovakat jelöljük: I. League of Nations—Crataegus II. Csendőr—gróf Pejacsevich idomitás III. Lándzsa—Canto—Regulus IV. Llnanova—Kígyó—Nicolette V. Gábor—Hortobágy—Furmint VI. Futó bolond—Tekergő—Cinus VII. Riadó—Hárfa—Hó Október 51. Kedd H­apirend: Kedd. , Róm. kát.: Farkas Pk. — Gör. kát.: Epimachus — Prot.: Reform, eml. — Középeurópai idő­­számit­ás szerint Budapesten a nap kel 16 óra 26 perckor, nyugszik 16 óra 30 perckor, a hold kel 18 óra 53 perckor, nyugszik 9 óra 26 perckor. Szerda: Rom. kát.: Mindenszentek. — Gör. kát.: Kozma. — Prot.: Marianna. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel 6 óra 27 perckor, nyugszik 16 óra 28 perckor, a hold kel­ 19 óra 50 perckor, nyugszik 10 óra 21 perckor. Csütörtök: Róm. kát.: Halottak napja. — Gör. kát.: Rein­­dm..— Prot.: Achill. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel 6 óra 28 perckor, nyugszik 16 óra 26 perckor, a hold kel 20 óra 53 perckor, nyugszik 11 óra 11 perckor. időjárás: ■ Vakarnap esős ,és hűvös, hétfőn máj­ deln­gebb, de viharos és biasgebb­­ volt hazánkban az idő. Az északról beáramló hideg és a­ délnyugati enyhe levegő találkozásakor vasárnap na­gy men­n­y­i­sé­g­ű csapadék hullott, helyenként 3*1~56 szm-t­úl­mér­el, és a hegyeken számottevő hóréteg képződött. Betfou már c­sak kevés eső vagy hó hullott, de országszerte orkánszerű szélvihar dühöngött. A szel seb emléke időnként a 100 km-t is meghaladta. A Kékestetőn 10 cm. hótakaró fekszik. A nap­­pali felmelegedés általában 7—10 fokot, Losoncon és­­Egerben 12 fokot ért el. Budapesten este 9 órakor 5 fokot mértek. „ Ked­len a szó*­­ * * * már csendesebb lesz, változóan felhős, hű­vös időt várhatunk. Eső vagy havazás még keleten lehet. A derülés erős éjszakai lehű­lést hoz. B. N. V­ízállás: A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osz­tálya jelenti: A Duna Esztergomig apad, lejebb árad.. Pozsonyig alacsony, lejebb , közepes vízál­­lású. Mai dunai vízállások: Schaerding 17*, Pas­­sau 610, Aschach 220, Struden 386, Stein 96*, Bécs 98, Pozsony 266, Komárom 405, Budapest 390, Paks 288, Baja 374, Mohács 387, Gombos 420, Újvidérc 312, Zimony 300. A Rába Szentgotthárdnál 16. A Dráva Barcsnál 24, Drávaszabolcsnál 125, Eszéknél 182. A Száva Bródnál 608. A Tisza Tiszaujlaknál apad, máshol árad. Alacsony vizállásu. Mai tiszai vízállások: Faluszlat­ma , 137,- Tekeháza 60,’ Tisza- U­jlak, 12,­ Vásáros­na­mén­y 142, Tokaj 132, Tisza­füred, 86,- Szolnok ■ 94,­ Geo ugród 7, Szeged 81. A Szamos ,Csengernét 140. A Kőrös Kőrössz­akálnál 120, Békésnél 317, Gyoménál 230. A Maros, Makó­nál 34. A Balaton Siófoknál 56. A Velencei tó Agáréinál. 75. (MTI.) . Színházak műsora: OPERAHÁZ. K.: Farsangi lakodalom (A—5.).— Sze.: Parsifal (E—5. fél 7). — Cs.: Requiem. — P.: Walstarf (C—4.). — Sze.: Hegyek alján (D—5.). — V. d. u.: • Seherezade. Pesti karnevál. Játékosdoboz. — Este: Farsangi lakodalom (3. fél 8). NEMZETI SZÍNHÁZ. K.: Donna Diána. — Sze.: Donna Diána. — Cs.: Nincs előadás. — P.: Donna Diána (II. 2.). — Szó.: Papucshős (premier — 1.). —■ V. d. u.: A nők az alkotmány­ban. — Este: Donna Diána (fél 4. fél 8). NEMZETI KAMARA SZÍNHÁZ. K.: Szülők lá­zadása. — Sze.: Rembrandt. — Cs : Nincs elő­adás. — P.: Szülők lázadása (4, 8). — Szó.: Rem­brandt. — V. d. u.: Alterego. — Este: Szülők lá­zadása * VÍGSZÍNHÁZ. K.: Pygmalion (HL.). — Sze.: A márkiné. — Cs.: Pygmalion (E­.). — P.: Pygmalion (G.). — Szó­: d­. u. és este: Pygmalion (R.). — V. d u.:• A márkiné. — Este: Pygm­alion (T.) (fél 4.­­). BELVÁROSI SZÍNHÁZ. Minden nap kedd ki­vételével: Végrendelet. — K. és v. d. u.: Föld­­indulás (4, 8) PESTI SZÍNHÁZ.— V. d. u. és este: Gyümölcs a­­fán (4. 8). ~ Jövő héten nincs előadás. ANDRÁSSY SZÍNHÁZ. Minden este­ és v. d. u. is:­­ Klotild néni. (fél 4, 8). VÁROST SZÍNHÁZ. K.: Piros bugyellárig. — Sze.:"Az ember tragédiája. — Cs : Nincs előadás. — P., szó d. u.: Az ember tragédiája. — Este: Piros bugyelláris. — V. d. u.: Az ember tragé­diája.— Este: Piros bugyelláris. (4, 8 — h., sze., p. 7, szó. d. u fél 4). ROYAL SZÍNHÁZ Minden este és v. d. u.: Ki gyereke vagyok én? (4. fél 9). FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ. Minden este és v. d. u.: Pusztai szerenád (fél 4, 8). ERZSÉBETVÁROSI SZÍNHÁZ. Csütörtökig min­dennap: Lámnaláz. (H. fél 6. fél 9, péntek: 8, vas. fél 4, 6 fél 9). JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZ. Csütörtökig minden­­nap: Zombori-zom­bori szép asszony. (J. fél 6, ‘’él 9, péntek: 8. vas. fél 4, 6 fél 9). KISFALU­DY SZÍNHÁZ Csütörtökig minden nap: Én és a kódosém­ (­ fél 6. fél 9. péntek: 6. vas. fél 4. fi. fél 9) KOMÉDIA ORFET­M. F­lló Sanghai. (fel 9, d­as . S70­. v. és iin d. u. fél 5). PÓDIU­M KABARÉ. Minden este és v. d u.: Megnyitó műsor (fél 5, 9). R­ádióműsor: Kedd, október 31. _­S: Szózat, hangl­emezek. — 8.15: Hírek. — 9-1­0.55* Református istentisztelet a ' Kályiprtéri teraplom« ból. Prédikál _dr. Viktor János lelkész. — 10—10.55* Evangélikus isten­tisztelet a Bécsi ka­pu-téri tem­plomból. Prédikál dr. Kapi Béla püspök. — 11— 11.55:­­Unitárius, istentisztelet a Koháry-utcai tem­plomból. Prédikál Szentilvány Sándor lelkész. — 12: Harangszó, Himnusz, időjárás. — 12.10: lemezek. — Közben 12.40: Hírek. — 13 20: Időjárás, időjárás, vízállás. — 13.30: A Rádió Szalopzene­kara. — 14.30: Hírek. — 14 45: Műsorismertetés. — 15: Árfolyámhirék. — 16.15: Dr. Kalmár Gusztáv előadása. —­ 16.45: Időjelzés, időjárás, hírek. — 17: Hirék. — 17.15: Veress Károly cigányzenekara. — 17 45: Ravasz László­ püspök előadása. — 18:­ A Reformáció. Emlékünnepe. (Közvetítés a Vigadó nagyterméből.). — 19.15: Hírek. — 19.25: Dr. Sz­i­­lády Zoltán előadása. — 19.40: Budapesti Hangver­­senyzenekar. — 2110: ,,Magyar halál“. A verseket elmond­ja Abonyi Géza, a Nem­z. Szinh­ tagja. — Kb . 21.40: Hírek, időjárás, hirek szlovák és ma­gyarorosz nyelven. — '22: Bartók Béla és D. Pász­­tory Ditta kétzongorás műsora. —* 22 45: Murai Elek cigányzenekara. — Közben 23: Idegennyelvü hírek. 00.05: Hírek. Szerda, november L . Szódat, hanglemezek. — 8.45: Hírek. — 10-­­Egyházi ének és szentbeszéd a belvárosi Fő­­plebaniatemplomból. A szentbeszédet mise közben uzdóczy Zadravecz István püspök mondja. — 12: Harangszó, Himnusz, időjárás. - 12.10: A Melles Béla-zenekar. — Közben 12.40: Hírek. — 13 20: Tdó- ra.­ időjárás, vízállás. — 13.40: „Halhatatlan halottak ", Megemlékezés. _ -**■. 14: Í­alhatatlan mű­­vészek hanglemezei. '-r- ß: Tarka gyermekdélután,­­r­v. 15.40: A Rádió­ Szalonzenekara. — 17: Hírek ma­­gyar é® magyarorosz nyelven. — 17.15: Kamara­zene hanglemezről. — 17 50: Dr. Marék Antal elő­­adója. — 18.15: A Vakok Homérosz Énekkara. — ”Borov Eötvös József nyugateurópai barátai“. (Felolvasás.) — 19.15: Hírek. — 19 25: Sugár Vlk­­^ °r^0n3­1 a Koronázó Főtemplomban. — 50: 'Étx^w’.aS,, a vértanú“. Legenda tiz . részben. — Kb. 21'40: Hírek, időjárás, hírek szlovák és ma­gyarorosz nyelven. — Utána 23 óráig számit. — 23—23 20: Idegenyelvü hírek. — 00 05: Hírek. Csütörtök, november 2­ 9.30: Hírek. — 10—11.15: Egyházi ének és szent­­beszéd a Szent István Bazilikából. A szentbeszé­­lise után Puszta Sándor lelkész mondja. — a J.­arangszó, Hiumusz, időjárás. — 12.10—13 20: A ?*2 Sió Szalonzenekara. — Közben 12.40: Hirek. — 13 20: Időjelzés, időjárás, vízállás. — 14.30: Hi­­rek. 14 45: Műsorismertetés. — 15: Árfolyamhírek. — Időjelzés, időjárás, hírek — 17: Hin­k szlovák és magyarorosz nyelven. — 17.15: Beszkárt­­zenekar. — 18 20: ..Feltámadás“. Irta és elmondta vitéz Kom­ogyváry Gyula. — 18.35: Csuka Béla viola da gambán játszik. — 19: A földmi­vei­és UA-v­­ min. rádióelőadássorozata. — 19 15: Hirek. — 19 .1!1: Az Operaház­­ előadásának ismertetése. — 19­50­ Verdi: Requiem. (Közvetítés az Operaházból ) — Az I. rész után kb.»20­20* S külügyi negyedóra. — Utána kb. 2120: Hirek, időjárás, hírek szlovák­­ és magyarorosz nyelven. — 2145: Hanglemezek. .­. 23: Idegennyelvű­ hirek. — Utána kb. — 23­25: Harmusz — Hah­ttak napjára való tekintettel szünet., -1- 00 05: Hirek. W­on­L műsora: ADMIRAL. (T.: 535-707.) Riadó a Földközi-ten­­tieren. ‘Isi. l/s6, Vl, VilO, v. és v. Vsä-kor ifi. — V. d. e. '/ill-kor Matiné: ALKOT­ÁS. (T.: 355-374 ) Suez.­­ Hulló fa­­level. Vs4, V26, l/s8, VsjlO, v. és v. ‘/22-kor is. — V. d. e. U-kor: Acélkoporsó. — Nov. 1-én d. e. U-kor: Lissieu.v! kis szt. Teréz élete. ASTRA. (T.: 154—422.) Hukk­­erry Finn kaland­jai. — Tündérszép Budapest. V14, V46, V18, V1io, v. és v. Vi2-kor is. Nov. 1., szerdán d. e. 11-kor is. V. d. e. U-kor: Matiné. ÁTRIUM. (T.: 154-024 153—034.) Várlak */*6, l/s8. ^(-10. sz., v. és ü ‘/24-kor is. BELVÁROSI. (T . 384—563.) Feleségem karrierje - Siegfried vonal: 4, 6, 8, 10, v. és v. jobbt.: 2, 4, 6, 8, 10. balt­: 3, 5, 7, 9. — V. d­­e Vill és 12-kor: őfelsége szerelmes. BROADWAY (T.: 144—212.) Szinészbejáró: V.4. l/s6, V28, Val., sz., v. és v. Vs2-kor is Mindennap az első előadás mérs. helyár. — Minden v d. e. 11-kor Matiné: Drága jó rokonaink. BUDAI APOLLO. (T.: 352—500.) Pénz áll a ház­hoz. — Minden vihar elül. lI.5. */Vz. 9. v. és a VH. Vrfi. */.1 8, V2IO. — V. d. e. V-ll-kor: Kis lord. CASINO (T.: 383—102 ) Két lány az utcán. l/-6, V-s. V2IO, sz.. v és v.­­M-kor is. CITY. (T.: 111-140.) Hotel Sacher.­­ Ejtőernyős vadászok. 3/16. V18. 8/­10. sz., v. és ü. 8M-kor is CORSO. (T.: 182—818.) Isten vele tanár úr! Sz., v. és ü. V.3. 5. V­ 8. 10, hétköznapokon 5. V28. 10. — V. d. e. 11-kor: Karinthy-matiné. CORVIN (T.: 138—988.) „5 óra 40“ */s4. VaS, V18. V2IO. v. és ü.­­A.2-kor is. Első előadáson mindennap 1000 hely 40—90 fillérig. — V d. e. Vill-kor Matiné: Nyomorultak. DÉCSI. (T.: 125-952, 121-343.) Mámor 6. 8. 10. sz­. v. és v. 4-kor is. ELIT. (T.: 114-502.) „5 óra 40“. 4, 6, 8, 10, v és szerdán 2-kor is. FORUM. (T.: 189—543, 189—707.) A veszedelmes lány. V46, V28, ’VilO. sz., v. és v. 124-kor is. GLORIA. (T.: 142-800.) Hétpecsétes titok. Vsö, 3/17, 9. sz. V24, VsG, V28, ValO, v.. és v. 1/22-kor is. Első előadás mérsékelt helyárakkal. HOLLYW­OOD. (T.: 142—455.) A megbélyegzett asszony. — Az örök háromszög. V24, V26, V28 Velo, v Vsa-kor is. Első előad, mindennap mérs. helyár. — V. d.. e. Vidi-kor Matiné: A primadonna férje. HOMEROS. (T : 291-178.) A Sejk fia. — Győze­delmes Japán. 8/15, 7, VdO. v. és v. Vs2-tő­l folytat IPOLY. (T.: 292—626.) Hétpecsétes titok. — Lát­hatatlan madár. Vs4, V26, Vr8, V2IO, v. és v. Vs2-kor is. Első előadás mére. hely ár. — V d. e. 11-kor Matiné. JÓZSEFVÁROSI. (T . 134-644.1 Siegfried vonal — feleségem karrierje, '/ti. */»6, ■/,», i/,io v. és fi .i2-k°r is. Első előadás mérs. helyár. — Csütörtök­tél: „5 óra 40“. — Minden vihar elül... — V. d­e. /210 és VIl2-kor: Asszony a válaszúton. . .T : 144 -027 » Karosszek Mindennap­­­o­s három előadás méri belyái — Szerdától: Szerelem tolvaja. LLOYD. (T: 111 -934 ) Cafe de Paris. Másodi! hétre prolungalva! 4. 6. 8 10. v es u 2 kor is. OLYMPIA. (T : 342—947 ) Riadó a Földközi ten­geren. — Lamberth Walk. Mindennap 11­2, 4 .­záró előadás: Julia, (fél 4, 6. 8). ./,00­(HV'V'' ifj-' 146—447.) A Broadway Angyala .• V»6, '/18 V.10, v. és u. V.2-kor is. Első előadó meg?...hc'lyar- — Csütörtöktől: Pénz áll a házhoz — Teli sport. — V. d. c. 10. «M2-kor: Zöld fény ... PALACE (T.: 136-523.) Tökéletes férfi. 11. , 4, 6, 8 és 10. Az első három mérsékelt. — Szerda tél: Három testőr. PATRIA. A megbélyegzett asszony. 4. 6, 6. 1( V' DDAoiv ~ d. e. ■/,!! kor Matiné: Chikago PHÖNIX (T.: 144—454.) A Baskervillei kutya — Isz­am — Botrány a cirkuszban. Folyt, előadá­sok: 11-1,3. 5. V.8, VrlO Az első három mérsékelt — Csütörtöktől: A boldogság utcája. — A­dám hőse. RADIUS FT . 122—098, 120—564­­ Várlak '/s6. */.1 010 sz .. v és v '’ti '06 '/,8­­/.io 5,°Y VL (T.: 141-902, 342-945 ) Menekülő élet — Megsértett kísértetek. Vi6. Vi8, V.10, sz. v és ü 4, 6, 8 és 10. :/ A megbélyegzett asszony v. ‘22 kor is. - V. d. e. '/.Il-ko Matiné: Chikago. i/oStr.SnA’ (T': 114“111 1 Rettegés. — Sidney. V~f V.10. sz... V és 11­3-feor is. — V. d. e. 11-ko Matiné: Tipp-Topp Follies. SIMPLON. (T 268-999 ) ..5 óra 4«“.­­/.4.­­« 'OS. A10 v. és u. */22-kor is. URANIA fT.: 146—045.) Hotel Saeher. — Ejtő ernyő-vadaszok. 5, 1/18. VrlO. sz., v. és v. */13, 5 VIDÉKI MOZI URANIA MOZGOKEPSZINHÁZ MISKOLC Két lány az utcán. (A Hungária Filmgyár na*i magyar filmje. ) Kyomatot» a PALLAS ELŐD. és NYOMDAI K.-T. terfenófafala. Budapeek V» BoarM­atea ». an OWeltfat 87617 Aladár Iruiatil 1959 október 31. KEDD XXI. ÉVF. 248. SZÁM. NEMZETI UJLAti Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd-utca 10. Telefon: 119-660,119-668,és 119-569 Belvárosi kiadóhivatal: IV, Kossuth Lajos­ utca 5. Telefon: 189-533 és Cristophoros utazás- és menetjegyiroda. Telefon: 187-502 Fiókkiadóhivatalok: V. Béthory­ utca 8, II. emelet. Telefon: 119-660, a Szent Imre könyvkereskedésben, Szent Imre herceg útja 2 és a Pázmány könyvkereskedésben, Baross­ utca 82. Telefon: 135-479. Előfizetési ára egy hóra 4 P, negyedévre 1080 P, félévre 21 60 P, egész évre 43­20 P KIADÓTULAJDONOS: KÖZPONTI SAJTÓ­VÁLLALAT RT, FŐMUNKATÁRS: TÚRI BÉLA f isse — lese A KIADÁSÉRT FELELŐS: BARANYAY LAJOS A KÖZPONTI SAJTÓVÁLLALAT VE­Z­É­RIGAZG­A­TÓJA A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: D. TÓTH LÁSZLÓ FŐSZERKESZTŐ

Next