Nemzeti Ujság, 1939. december (21. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-24 / 292. szám
megfellebbezhetetlen ítélőképességének volt köszönhető. S az idők sodrában azután most ismét hű katonái között tölti napjait a férfiú, aki bár ősrégi nemes ősöktől származik és csecsemő korától ezüstkanállal evett, most mégis ott kanalazza a levest a bádogedényből valahol a nyugati hadszíntéren ... Amikor nemrégiben amerikai és más külföldi újságírók látogattak el a szövetséges seregek főhadiszállására, mindnyájunkra mély hatást keltett az angol parancsnok keresetlen egyszerűsége és a lét Ennek a három ténynek következményei robbantak ki ezután 1939. őszén. Az emlékezetes 1935 januárjában két újjáteremtője! A birodalom soha nem felejti el kiváló katonafiának, hogy az általános hadkötelezettség bevezetése Lord Gort ritka körültekintésének és angol vendég töltötte szabadságát a svájci hegyekben. Mindketten sportemberek lévén, gyakran indultak síkirándulásra s egy alkalommal — hogy, hogy nem — véletlenül összeütköztek az egyik völgykatlanban, amelybe ellentétes irányból száguldoztak lefelé mind a ketten. A két férfi találkozása nem volt éppen barátságosnak mondható, de miután előzőleg nem éppen épületes díszjelzőkkel illették egymást, végül mégis csak győzött a közmondásos hidegvér és a hagyományos udvariasság. Bemutatkoztak egymásnak. Egyikük Leslie Hore-Belisha, a másik Lord Gort volt. A véletlen játéka folytán a különös svájci találkozás később teljesen új irányt szabott Lord Gort pályafutásának. 1937 novemberében Hora Belisha lett a brit birodalom hadügyminisztere. Reá hárult a feladat, hogy teljesen átszervezze az angol hadsereget. Az új miniszternek első dolga volt, hogy megfelelő munkatársat keressen. Áttanulmányozva a jelöltek hosszú listáját, a miniszter tekintete megakadt egy névén: „Gort“! Ugyan ki is volt ez? Igen, igen, az a véletlen összeütközés ott St. Moritzban... Ki tudja, nem-e a sors játéka volt-e?... A hadügyminiszter azonnal intézkedett! Úgy döntött, hogy Lord Gort legyen az első hadsegéd. A kinevezés azonban nem ment simán, mert Gort akkoriban még csak alezredes volt, de Hore-Belisha leküzdött minden akadályt célja megvalósítása érdekében. Keresztülvitte, hogy Gortot ezredessé nevezzék ki és haladéktalanul reá bízta katonai irodájának vezetését. Ettől kezdve azután tüneményes gyorsasággal emelkedett Lord Gort a katonai ranglistán. Alig néhány hónappal később, mint tábornok, az angol nagyvezérkar főnöke lett. Ilyen váratlan emelkedés természetesen nem történhet zúgolódás, vagy bírálat nélkül! Nem kevesebb, mint harminckét tábornok tartozott Lord Gort közvetlen alantasai közé és közülük bizony nem egy akadt, aki nem titkolta véleményét afölött, hogy az alig ötven esztendős újdonsült tábornokot állították a vezérkar élére. Hore-Belisha azonban nem tágított. A zúgolódókat rövid uton nyugalomba küldte, azok pedig, akik továbbra is megtartották beosztásukat, hamarosan maguk is belátták, hogy az új vezérkari főnök kivételesen képzett katona és olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják elhivatottságát. Új beosztásában Lord Gort teljes erővel látott a munkához. Átszervezte az angol hadügyminisztériumot. A legfőbb haditanács helyett a parancsnokok tanácsát alakította meg. Pontosan kidolgozott, nagyszabású tervet állított össze a birodalmi hadsereg egységes szervezésére vonatkozóan. Valóban nem volt csodálatos, hogy ötvennégy esztendős korában Lord Gort töltötte be a brit hadsereg legmagasabb rangját. A hadsereg körében páratlan lelkesedéssel fogadták Gort kinevezésének hírét. A világháborús veteránok közül sokan hangoztatták, hogy ha valaha ismét fel kell ölteniök az egyenruhát, úgy azt Gort parancsnoksága alatt tennék a legszívesebben. Emberei nagyrabecsülték, mert általános volt köztük a vélemény, hogy Gort nem tartozott az olyan parancsnokok közé, akiknek hősiessége súlyos emberáldozatokat követel, sőt inkább olyan férfiú volt, aki soha nem követelte azt az embereitől, amit ő maga is meg nem cselekedett volna. Lord Gort ritka személyes bátorsága közmondásos az angol hadseregben, de éppen ezért tudják róla a legjobban azt is, hogy ez a bátorság nem kockáztatja fölöslegesen a mások életét. 1939 július 14-én, Franciaország nemzeti ünnepén, verőfényes napra virradt Páris. Vidám embercsoportok tolongtak az utcán és sorakoztak a boulevardokon, hogy szemtanúi legyenek a ritka látványosságnak, amikor az angol hadsereg küldöttsége a világháború óta először vonul fel a francia főváros utcáin. Sőt mi több, először történt a történelem során is, hogy angol katonaság ünnepelte a párisiakkal együtt a köztársaság nagy népünnepélyét. A diadalív alatt, ahol Gamelin tábornok, a francia vezérkar főnöke szemlélte az előtte elvonuló hadoszlopokat, a tömegből szinte toronymagasan emelkedett ki Lord Gort szálas alakja. Ott állott ő is teljes tábornoki díszben, a mellét elborító kitüntetésekkel. Komoly arckifejezésével, szőke, nyírott bajuszával, a katonai osztagokra tekintő nyugodt pillantásával mintha jelképe lett volna a higgadt angol katonának. És a tömeg őt is határtalan lelkesedéssel ünnepelte, bár csupán annyit tudtak róla, hogy az angol hadsereg vezérkari főnöke volt és az év tavaszán megszemlélte a Maginot-vonal erődítményét. Bizonyára nem akadt senki aki csak sejtette volna a hamarosan bekövetkező történelmi eseményeket, amelyek mintha árnyékukat vetették volna előre Lord Gort megjelenésével a franciák nemzeti ünnepén. Lord Gort valóban az angol hadsereg Mannerheim marsall, a felszabadító hadvezér Fent Északon, ahol jég és hótakaró borította be „Ezertó országa“ csillogó szemeit, egy hárommilliós nemzet vívja heroikus küzdelmét a roppant túlerővel szemben. Dávid és Góliát harca ez, amelyben parittya került szembe az ágyúval. Elszánt „maroknyi“ sereg harca a függetlenségért és Suomi területi integritásáért, élén ott áll a 72 éves ősz marsall, Mannerheim. December 1-én, amikor az első szovjet csapatok megindultak Finnország ellen, Mannerheim az egykori cári gárda délceg katonája újból aktív katonai szolgálatra jelentkezett és szívében fiatalon, a hazaszeretet soha ki nem apadó izzásával lelkében azóta is vezeti a finn csapatok világdicsőségre szóló sikeres hadműveleteit. Az egész finn nemzet egyemberként áll a háta mögött, ma ő Finnország első katonája s a vörös csapatok „elsőszámú közellensége.“ Május 16-án múlt huszonegy éve, hogy Karl Gusztáv Emil Mannerheim cári altábornagy, a 17. lovas brigád parancsnoka, ledobva a cári uniformist, egy önkéntes hadsereg élén győzelmesen bevonult Helsinkibe s ezzel a fényes haditettel felszabadította hazáját, Finnországot, az évszázados orosz uralom alól. Befejeződött a finn nemzet szabadságküzdelme s az örömmámorban úszó testvéri nép hálából kormányzójává kiáltotta ki Mannerheim marsallt, 1918 decemberében. Megbízatását azonban csak addig viselte, amíg három hónap múlva, 1919 márciusában, az új alkotmány értelmében köztársasági elnököt választott Finnország. Mannerheim, az előrelátó bölcs hadvezér már akkor felismerte a korszerű hadseregben rejlő erőt s ettől kezdve minden idejét a kicsi, de erős finn hadsereg kiépítésére fordította. Négy év alatt egy teljesen felszerelt kitűnő hadsereget adott Finnországnak s a hadsereg szervezése körül kifejtett fel nem mérhető érdemeiért a köztársasági elnök 1933-ban marsallá nevezte ki. Finnország felszabadítója hat évig viselte ezt a legmagasabb katonai tisztséget. Az idén nyáron lemondott a fővezérségről és nyugalomba vonult, mert a finn parlament nem akarta megszavazni az általla előterjesztett védelmi költségeket. Megérdemelt pihenésében sem fordult el azonban tekintetével a hadseregtől , amikor az európai diplomácia színpadán megjelent a szovjet, már tudta, hogy uji bál ott van a helye, a hadsereg élén. Két évtized alatt az egész világ előtt bebizonyította Finnország, hogy a finn nép egységbeforrt államalkotó elem s hogy ősi kultúrájával és népének határtalan szorgalmával olyan mintaállamot rendezett be az „Ezer-tó országában“, amely minden ifjú állam előtt csak mintaképként lebeghet. És ez elsősorban Mannerheim érdeme. Ma már az egész világ dobogó szívvel figyeli a finnországi eseményeket, Mannerheim marsall és a finn hadsereg újabb és újabb sikereit. Mannerheim hadvezéri profilja s a testvér finn nemzetnek függetlenségét vivő heroikus küzdelme tökéletesen csak akkor rajzolódik azonban ki, ha néhány mondatban felelevenítjük Finnország történelmi múltját, a finn nép évszázados szabadságharcát. A finn népet a történelemben elsőnek Tacitus említi évkönyveiben. Később Tolemeus is úgy emlékszik meg róluk, mint akik keletről vándoroltak mai lakóhelyükre. A kereszténységet 1154-ben vették fel Szent Eric keresztes hadjárata során. A finnek 1293-tól kezdve a svéd kultúra és politikai befolyás alá kerültek. Suomi első területi körvonalait az 1323-iki neteborgi szerződés határozza meg. Svéd befolyásra a finnek 1523-ban a lutheránus vallásra tértek át. 1556-ban hercegséggé, 1581-ben pedig nagyhercegséggé alakult át Finnország. A hárommilliós nemzet fénykora a XVIII. századra esik, Gusztáv Adolf svéd király uralkodása idején. A finnek svéd támogatással megszerezték az oroszoktól nyugati Karéliát és Ingermanlandot. Nagy Péter cár az északi háborúban egész Finnországot meghódította és feldúlta. Az 1721-iki nystadti békében Finnország a hozzátartozó tartományokkal és bizalom, amely egész lényében a szövetséges hadsereg iránt megnyilvánul. — Ne feledjük, hogy annak idején karddal szereztük meg a birodalmat — mondotta Lord Gort — s hogy azt karddal is kell megvédenünk. A háború kitörésekor Lord Gortot nevezték ki a brit expedíciós seregek főparancsnokává. A vezérkari főnök tisztségét ettől kezdve Sir Edmund Ironside töltötte be. Lord Gort elérte, amit óhajtott! Az ember és hadvezér most ismét hazája seregeinek élén új diadalra vezeti övéit. Embereit, akiket legelsősorban embereknek tart és katonáit, akik a világbirodalom őrei, Listowel Judit szigetekkel végképpen orosz uralom alá jutott. A hosszú elnyomás évtizedei után I. Sándor cár az 1809-iki horgai országgyűlésen a finnek vallási és politikai kiváltságait megerősítette s az akkor lefektetett alapokmány határozta meg később is az ország közjogi állását az orosz birodalomhoz. Az orosz cárok ezen alkotmány alapján elismerték a finneknek azt a jogát, hogy finn származású kormányzót választhatnak, székhelyüket azonban nem Finnországban, hanem az egykori Szentpéterváron tartották. Finnország 1878-ig önálló vámterület volt, sőt a finn hivatalos nyelv használati jogát is elismerték. Az orosz nacionalista ellenhatás és a programszerű oroszosítás folyamata nagy erővel indult meg az elmúlt század végén és tetőpontjára hágott az elnyomás Bobrikov tábornok diktatórikus kormányzósága idején, amikor is törekvéseit az orosz kormány messzemenően támogatta. Az elnyomatásnak ezekben az éveiben a finnek többször fellázadtak s egy ilyen mozgalom eredményekép 1904- ben a gyűlölt Bobrikov tábornokát meggyilkolták. Az oroszosítás eredményeként Finnországot minden vonalon egyesítették Oroszországgal, megfosztották régi előjogaitól, sőt finn területen az ortodox egyház erőszakos bevezetésére is kísérletet tettek a viipuri görögkeleti püspökség megszervezésével. A finn törvényhozást megfosztották önállóságától s azt minden tekintetben az orosz birodalmi tanács alá rendelték. 1900-ban eltörölték a finn-svéd hivatalos nyelvet és helyébe az oroszt vezették be. A világháborúnak kellett közbejönni és Mannerheim marsallnak kellett a finn nemzet élére állni ahhoz, hogy Finnország végre kivívja teljes nemzeti függetlenségét. Huszonkét évvel ezelőtt, 1917 december 6-án, a finn parlament ülésén Svinhufvud elnök kinyilvánította Finnország elszakadását Oroszországtól. A bejelentést az egész parlament óriási lelkesedéssel vette tudomásul. A felbomlóban levő orosz hadseregből tömegesen tértek vissaz szülőföldjükre a finn nemzetiségű katonák, köztük legelsőnek Karl Gustav Emil Mannerheim cári altábornagy. Mannerheim marsall svéd eredetű nemesi családból származik. 1867 június 4-én született Finnországban. A családi hagyomány szerint a fiatal Mannerheim katonai pályára lépett s előbb egy svéd katonai intézetben, majd egy orosz katonai lovasakadémiában kezdte katonai tanulmányait. Tanulmányaiban, cselekedeteiben, már egészen fiatal korában megnyilatkoztak a leendő nagy hadvezér oroszlánkörmei. Tanulmányait kiváló eredménnyel végezte el 1889-ben s azonnal csapatszolgálatra osztották be. Az 1904—1905-ös orosz—japán háborúban már mint alezredes egy lovasosztag parancsnoka, majd a háború befejezése után ezredessé léptették elő. Később egy orosz politikai küldöttség tagjaként nagy utazásokat tett Középázsiában és Kínában s ekkor felettesei kitűnő diplomáciai érzékéről is meggyőződhettek. 1911-ben mint az ulánus testőrség parancsnokát Szentpétervárra rendelték, egy esztendő múlva pedig lovasbrigádparancsnokká nevezi ki a cár. Ilyen beosztásban találja őt a világháború, amelynek során először a varsói lovasdandárt vezeti, majd a Kárpátokban működő orosz lovasság irányításával bízták meg. 1917-ben érte el a cári hadseregben a legmagasabb katonai rangot: altábornagy lett. Mannerheim marsall azalatt az idő alatt is, amíg a cári uniformist viselte, csak becsületet, elismerést és tiszteletet szerzett tiszti kardbojtjának, de lelkében mindenkor megmaradt finnnek. Amikor az 1917-iki októberi forradalom kitört és a cári hadsereg összeomlott, Mannerheim Finnországba sietett, ahol ekkor már ugyancsak forradalmi állapotok uralkodtak. Petrogradról mintegy nyolcvanezer főnyi kommunista hadsereg nyomult be Finnországba s igyekezett ott a bolsevista elveknek megfelelő rendszert bevezetni, de a finn hadsereg Mannerheim vezénylete alatt véres fejjel küldte vissza az oroszokat.Mannerheim nem riadt vissza a későbbi nehézségektől sem. Finnország nyugati kikötőiben összegyűjtötte a finn patriótákat és néhány tiszt segítségével kiképezte őket. Fegyver, élelem és szállítóeszközök alig álltak rendelkezésére, sőt az ideiglenes, forradalmi finn kormány, amely orosz jóváhagyással működött, ahol csak lehetett, akadályozta tevékenységét. Ilyen nehézségek között végre is döntő lépésre határozta el magát. 1918 januárjának 27-éről 28-ára virradó hajnalán, amikor a finn ideiglenes kormány lemondott, Mannerheim szabadcsapatával megrohamozta az egyik legnagyobb orosz helyőrséget, ott igen jelentékeny muníciót és gazdag hadizsákmányt szerzett, így vált lehetővé számára, hogy szabadcsapatait felfegyverezze. 1918 január végén Mannerheim hadserege a Finnországban rekedt kevésszámú német csapatokkal egyesülve, megkezdte felszabadító hadjáratát. Hosszú és véres küzdelmek után 1918 május 16-án vonult be Mannerheim kicsiny hadserege Helsingforsba. Ekkor azonban új nehézségek tornyosultak Mannerheim elé. A győztes hatalmak ugyanis csak abban az esetben voltak hajlandók a finnek további szabadságharcát támogatni a bolsevizmus ellen, ha Mannerheim elbocsájtja a finn hadsereggel együttműködő német csapatokat. A finn nemzeti gárda ekkor azonban már ura volt a helyzetnek s igy a német csapatok önként visszatérhettek hazájukba. Új korszak következett Mannerheim életében: egymásután aratta a diplomáciai sikereket. A szabadságharc befejezése után hazája ugyanis Angliába és Franciaországba küldte, hogy felvegye és kiépítse Finnország kapcsolatait a nyugati hatalmakkal. Mannerheim útját fényes siker kísérte. A nyugati nagyhatalmak elismerték a független Finnországot, pénzzel és fegyverrel segélyezték és intervenciójukra Amerikából hatalmas mennyiségű élelmiszer érkezett a háborútól feldúlt, éhínség előtt álló Finnországba. Ennek a fényes diplomáciai sikernek köszönheti most Suomi, hogy Anglia fegyverrel és pénzzel segíti újból a finnek küzdelmét. A finn hadsereg és az egész finn nép vakon bízik Mannerheimben, aki két évtizeddel ezelőtt egyszer már megmutatta, hogy nem ismer lehetetlent, amikor kivívta a szabadságot ■ a sokszoros túlerő ellen. Így látjuk mi Mannerheim marsall alakját, így ismeri őt a finn nép is, s ezt az arcot őrzi meg majd a történelem is. A finnek jelenlegi küzdelmében nemzetüknek minden tagja, de az egész világ közvéleménye is Mannerheim tábornokot tekinti a finn nép elhivatott vezérének. Koncz Károly NEMZETI ÚJSÁG útt 1939 december 24. Vasárnap Vorosilov, a született forradalmár Az 1896-ik évben két lovaskozák hajtott maga előtt egy tizenhatéves legényt valahol Jekaterinoslav körül. A magas hóban nehezen bukdácsolt a legény s a kozákok emiatt nogajkával biztatták gyorsabb mozgásra. Gregorovics Kliment volt a neve. Később Vorosilov néven ismerte meg a világ. Apja nihilista volt és részes egy bombamerényletben, amelyet Moszkva környékén, a cári birodalom egyik államférfiának kastélya ellen követtek el. Tizenkét éves koráig írás-olvasástudatlan, alkalmi munkás volt, akit a kozákok most hajtottak a cernovaik elé, hogy kihallgassák valamiért. Ő maga beszélte eztel az Izvesztia munkatársának, amikor a kommunista hivatalos lap Vorosilovban a bolsevista haderők marsallját ünnepelte. Vorosilovnak akkor még sejtelme sem volt arról, hogy foltozott tarisznyájában hordozza a „marsallbotot.“ Legyünk tárgyilagosak: nem hordott sem a tarisznyájában marsallbotot, sem pedig tudatában magasra törő terveket. Nagy haditettek és nagy győzelmek diadalai nélkül