Nemzeti Ujság, 1940. február (22. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-22 / 42. szám

Brabanti Elza: Rigó Magda Nem túlzás: Wagner mesteralkotásai közül talán a Lohengrin a legnépszerűbb. A hattyúlovag, aki az igaz diadalát jel­képezi az ármány fölött, mintha az er­kölcs megnyilatkozása volna nem csupán a színpadon, de a zenében is. Az Opera­ház szerda esti előadásán Rigó Magda, a nagytudású énekművésznő vitte szín­padra Brabanti Elza alakját, ifjabb ál­lomása ez a felejthetetlen emlékezetű Szabados Béla kiváló neveltjének, aki már első szereplésével is jelentős sikert aratott. Rigó Magda művészi tudása azóta elmélyült, stíluskészsége kifino­mult. Drámai szopránjának csengő fénye egyik legnagyobb érték­e az Operaház művészegyüttesének. A művésznő teljes illúziót keltő nemes, szinte méltóságteljes alakítása a sorsüldözött Brabanti Elza tragikus szerepében sokáig emlékezetes marad mindazok körében, akik szereplé­sében gyönyörködtek. Tapsban és ünnep­lésben megnyilatkozott elismerés jelével halmozták el Rigó Magdát új szerepében való bem avatkozásakor. A címszereplő Závodszky Zoltán sok­szor méltatott, de mindenkor újabb dicsé­­retreméltó alakítása ezúttal is a legje­lentősebb erőssége volt az előadásnak. A Grál-mondát a művész a szűnni nem akaró tapsra megismételte s újra bi­zonyságát adta annak, hogy ez id­őszerint valóban ő az Operaház legkiválóbb Wag­­­ner-tenoristája! Losonczy György drámai erejű hatalmas Telramundja, Kálmán Oszkár Henrik király szerepében, Tutsek Piroska a démoni Ortrud és nem utolsó sorban Hámori Imre, a zengő szavú ki­rályi hirdető osztoztak az emlékezetesen szép est sikerében. Külön dicséret illeti az énekkar értékes teljesítményét. Roubal Vilmos karigaz­gató fáradhatatlan munkával tizenhét taggal egészítette ki az operai énekkart és hosszas munka eredménye volt, hogy az új tagok oly derekasan állották meg helyüket, különösen a második felvonás „csatakórusának“ előadásánál. A közönség nagy szeretettel és elisme­résel ünnepelte az összes szereplőket és a valóban nagyvonalúan vezénylő Feren­csik János karnagyot is. (d. f.) Werner Krauss, contra Emil Janninss Emil Jannings nagy fába vágta fej­széjét, amikor arra vállalkozott, hogy megeleveníti a vásznon Koch Róbert titán­­alakját. Hónapokig készült szere­pére, klinikai előadásokra járt, laborató­riumokban dolgozott, életrajzokat, kora­beli festményeket tanulmányozott , és végül az emberábrázolás olyan csodáját produkálta a felvevőgép előtt, amely mindenképpen méltó a nagy kutató em­lékéhez. De Werner Krauss, Virchow tanár alakítója is tökéletes maszkban és szuggesztív erővel varázsolja elénk a hí­res orvosprofesszort, aki Koch Róbert legnagyobb ellenfele volt. És ahogyan Koch és Virchow az életben vetélkedett, úgy áll egymással szemben Jannings és Werner Krauss mesteri alakítása, szinte eldönthetetlen, hogy melyik jobb, melyik művészibb a kettő közül. SZÍNHÁZ - MŰVÉSZET­I Lánczy Margit olaszországi sikere Hírt adtunk már egy ízben Lánczy Margit olasz staggione társulatának nagy sikeréről s különösen arról a nagy elismerésről, amely­ben ennek a nagytehetségű magyar színész­nőnek olaszországi körútján része volt. A Lánczy—Ninchi-társulat ez időszerűit Milanó­ban játszik, ahol már bemutatta az eddig műsorára vett magyar darabokat is. A tár­sulat eddig a következő darabokat adta elő: Hunyady Sándor: „Pusztai szél“, Vaszary János: „Angyalt vettem feleségül“, Chiarelli: „Arcok és álarcok“, Dario Niccodemi: „Me­nekülés“, Sem Benelli: „Gúnyvacsora“, Kis­­temaekers: „Fiammata“, Morucchio: „Il pas­­saggio all'Ecquatore“, D'Angeli: „Centro di nei“, továbbá De Stefanitól „L'unica donna al mondo“. Most van betanulás alatt „Az ember tragédiája“ és Kolltay Miklóstól a „Bonninok kincse“. Az olasz sajtó mindenütt a legnagyobb elismeréssel ír a társulat előadásairól s kü­lönösen Lánczy Margit kiváló alakításairól. A Corriere della Sera-ban Renato Simoni, a jeles kritikus, a „Centro di noi“ c. darab előadásával kapcsolatban a következőket mondja: „Valóban finom és mélységes egy­szerűséggel, szűkszavú, de kifejező drámai­­sággal játszott Lánczy Margit. Nagy siker volt. A "Popole di Roma" hasábjain azt írta róla: „Már beszámoltunk a nagy sze­mélyi sikerről, amelyet Lánczy Margit ara­tott és megállapítottuk teljes művészi érté­két és helyét az olasz színpadon. A kiváló és érdekes magyar művésznő hozzájárult színházunk gazdagításához“. A L‘ Ambro­sione“-ban ezt írja Pio de Flovis a „Pusztai szél“ c. darabbal kapcsolatban: Lánczy Mar­git életet és szenvedélyt öntött a magyar színpadi mű szerepébe. Teljes mélységgel hozta ki a legdrámaibb mozzanatokat, fel­tárva ezzel művészetének gazdag skáláját. Hosszabb cikkben foglalkozott vele a Roma Fasista Hódolat Lánczy Margitnak címen. A cikkről a következőket idézzük: — Ha egy idegen színésznő nemcsak azt mutatja meg, hogy kitűnően tud olaszul, ha­nem olyan tökéletesen, teljesen fesztelenül játszik, hogy elfeledteti, hogy más nemzeti­ségű, az általános érzelmi rokonszenven túl előtérbe nyomul a művészete iránt megnyi­latkozó bámulat. Ez a Lánczy Margit esete, aki meg akart birkózni az olasz prózai szín­házzal, előzőleg eljött Olaszországba egy ve­gyes műfajú és műsorú magyar társulattal („Magyar Szivárvány) és most csodálatos próbáját adta nekünk nem közönséges mű­vészi dualitásainak. Ezenkívül újságok és folyóiratok egész sora foglalkozik a­­ Lánczy-társu­lattal s adó­zik a legteljesebb megbecsüléssel Lánczy Margit művészetének. NAPSUGÁR — Ezt a paklit még leosztjuk, aztán Margó, te vagy a soron, hogy elbeszéld legkedvesebb leánykori emlékedet — fordult a háziasszony Bozsokinéhoz, aki a szomszédbirtokon gazdálkodott. A másik két bridzspartner szintén a közeli környék birtokosnéja volt. Min­den héten, csütörtökön más és más bridzspartnern­él gyűltek össze, hogy he­tenként egyszer játékszenvedélyüknek hódoljanak. De megállapodást kötöttek, hogy a társalgásnak is áldoznak némi időt ebben a koratavaszi, sáros, falusi világban. Pereszteghyné, a háziasszony úgyis mint műkedvelő írónő arra biztatta őket: mindegyik mondja el legkedvesebb leány­kori emlékét. Azzal fenyegetőzött, hogy a megyei hetilapban novellát ír a leg­­­sikerültebb történetből. (— Jaj, nekünk! — jegyezte meg epésen a kártyában min­dig vesztes Molnárné.) Az utolsó osztás gyorsan lefutott, a partit Molnárné veszítette el, mint ren­desen. A háziasszony összeseperte a la­pokat,­ Molnárnénak vigasztalásul tojás­koktélt töltött, a többiek a tea mellett maradtak. Eloltotta a csillárt és meg­­gyújtotta a japán ernyős hangulatlám­pát. Azután intett a soron lévő áldozat­nak, hogy kezdheti. Bozsokinének valóban áldozat volt a vallomás. Tizenötéves özvegysége alatt férfiasan szűkszavú lett a lágy arcélű, fehér bőrű asszony, akinek álmodó sze­ménél, csak a haja volt feketébb. Ebbe a hullámos, lágy tömegbe már ezüst vo­nalakat húzott az ősz ecsetje és a gond, IRTA: LEGÉNY ELEMÉR hogy három fiát, akik éppen olyan sző­kék és daliásak voltak, mint az apjuk és cseresznye­szeműek, akár az anyjuk, fel­nevelje, utjukra bocsássa. — Én a Napsugár­eimet adnám a no­vellának, Katica — kezdte Bozsoki Margó, a háziasszonyhoz fordulva. Bizo­nyára nem emlékeztek rá, hogy ez volt a férjem, a szőke és daliás Bozsoki bece­neve. Valaki egy megyebálom­, mikor a táncteremben sugárzóan, szőkén megje­lent, elkiáltotta magát: Itt a Napsugár! Valóban napsugár-jelenség volt. Szőke, kacagó és akár a nyári napsugár, ritkán bújt a felhők mögé. Egészen addig, m­íg a satanovi híres halálrohamnál súlyos fejsebet nem kapott, amely hosszú évek kínlódása után végül elvitte. Akkor fel­hők közé rejtőzött a sebesült napsugár. No, de ez az én magántermészetű lírám. Megpróbálom elmondani, hogy miképpen történt a Napsugár leánykérése... Bozsokiné megitta a teáját és a kártya­­asztaltól átült­ egy kényelmesebb ber­­zselybe, aztán folytatta: — 1912 kora tavaszán Pesten töltöttünk néhány hetet. Napsugár mindenütt ve­lünk tartott. Éttermekben, színházakban, zenés kávéházakban. Udvarolt és ostro­molt. Nem engedtem, hogy hamarosan észrevegye: az ostromlott vár kapui már zárva vannak. Hagytam, hogy egy kicsit drukkoljon. A főváros akkori legnagyobb szenzációja a Városi Színházban fellépő orosz cári balett és annak utolérhetetlen szólótáncosa, Nizsinszky volt. Napsugár kötelességévé tettem, hogy okvetlenül szerezzen jegyet. Ez bizony már csak „A rózsa lelke“ című baletthez sikerült, én pedig „Igor herceget“ szerettem volna látni. „A rózsa lelke“, ez a koreográfiai költemény Fokin, a ma is működő orosz balettkomponista műveinek legdrágább gyöngye, Theophile Gautier költeményé­nek köszönheti születését, mégpedig a költemény egyetlen sorának, amelyet sokszor mondogatok magamban, mikor Napsugárra gondolok: „Je suis le spectre de la rose, que tu portais hier au bal“... A balett csodálatos látványa alatt, mi­kor az alvó leány előtt szerelmese képé­ben megjelenik a keblén viselt rózsa lelke, mikor a zene kimondhatatlan lágy­­ságú hullámai szinte illatfürdőbe burkol­ják a lelket, akkor suttogta el Napsugár leánykérését és egy rózsát nyújtott át, amelyet azonnal a mellemre tűztem. Ez volt az én „igenem“... Ennyi volna az egész, kedveseim — eresztette le a hang­ját Margó és fátyolos szemét körülhor­dozta a társaságon ... — De ehhez hozzáfűzök egy későbbi emléket — folytatta lassan. — Ez az em­lék is régi már. Abból az időből való, mikor a rádió a hőskorát élte. Talán én voltam az első egész Zalában, aki az an­tennát kifeszítettem a házam tetején és vadászni kezdtem a hullámhosszak vilá­gában. Kezdetleges szerszám volt akkor még a rádiókészülék, a hangszórónak se híre, se hamva. Napsugarat akkoriban veszítettem el, aludni nem tudtam, talán meg is őrültem volna rádió nélkül. Egész éjszakákat töltöttem el rádióasztalkám előtt, fülhallgatóval a fejemen ... — Egyszer, egy tavaszi éjszakán, mikor a szobám ablaka nyitva állott, fiaim a szomszéd szobában aludtak, balett-zenét sugárzott a bécsi adóállomás. Jó zenei hallásom van, mindjárt a nyitánynál rá­ismertem „A rózsa lelke“ muzsikájára. Akkor még nem jelentek meg nyomta­tott, heti rádióműsorok, az ember csak vadászott a műsorszámokra és öröm volt, ha kedvére valóra bukkant. Boldogan, tele fájdalmas gyönyörűséggel hallgat­tam az ismerős zenét és kigyult bennem annak a békebeli, régi estnek sokszor idézett, varázslatos emléke. Szemem az ablakon, a nyitott, holdfényben úszó éjjeli kapun függött. Megelevenedett a balett, lassan lehunyódott a szemem... A láthatatlan zenekar azt a jelenetet szí­nezte éppen, mikor az első báljáról haza­térő leány a holdfényes éjszakában ki­hajolva, a bálra gondol és lassan ajká­hoz emeli a kebléből kivett rózsát. A sze­relmesétől kapta táncközben. Ebben a pil­lanatban megjelent előttem karcsún, su­garasan, szőkén, Napsugár, úgy, ahogy­ akkor, a bálteremben szívembe zártam alakját... Végtelen gyengéden állott az ablakom előtt és híven, szerelmes tekin­tettel kitárta felém a karját- Lassan fel­­állottam és igézetten mentem feléje... de alig léptem kettőt, irtózatos csörömpö­lésre riadtam fel. Gyuri, a legidősebb fiam tartott a karjában... Rádiókészülé­kem pedig ott hevert darabokban a lá­bam előtt. A balettmuzsika elringatott és egyetlen pillanatra visszahozta az elve­szített napsugarat, ha álomban is. — Nem volt kár a drága rádiókészülé­kért, amelyet lerántottam a fülhallgató­val, megérte... Je suis le spectre de la rose, vive un portals au bal — ismételte a Gautier-verssort Margó asszony és tenyerével elfödte fehér homlokát. Néhány percig csend volt, csupán a koratavaszi eső dobolása hallatszott az ablakokon... indis-vzatilkalt Az Első diadal, Galamb Sándor vígjá­­tékának bemutatója kivételesen vasár­nap este lesz a Nemzeti Színházban. Te­hát arra a napra érvényesek a bemu­tató bérletek. Szombaton pedig Bibó Lajos nagy sikert aratott drámája, a „Sasfészek“ kerül szilire. Az Első diadal főpróbáját változatlanul pénteken dél­előtt rendezi a színház. * Gyönyörű kulturfilmet készített a nor­vég fjordokról a német Tobis-gyár opera­tőr­­e. A film technikai megoldása káp­rázatosan szép, de még érdekesebb, mert ez az első film, amelyhez nem írták a kísérő zenét, hanem ahhoz alkalmazták a felvételeket. Melichard, a jeles német komponista írt egy északi rapszódiát és ezt illusztrálták ezzel a filmmel. * Stockholmból jelentik, hogy­ állítólag az angol tájékoztató minisztérium pro­paganda filmet akar készíttetni a Jösings­fjordban nemrég lepergett , világszerte nagy izgalmat keltett eseményekről. A propaganda film főszereplője hír szerint Charles Laugthon lesz, az „Altmark“ ka­pitánya. A hírt a Stockholm Tidningen londoni tudósítója adta le. * Február 26-ig meghosszabbították a Zeneművészeti Főiskola szénszünetét. * Vicki Baum „1417 Broadway“ című re­gényét megfilmesítik. * A párisi Nagyopera ballettkara tavasz­­szal spanyol vendégkörútra indul. A nagyhírű ballett saját díszletét viszi a turnéra. Bilicsi Tivadar visszaszerződött az Andrássy Színházhoz. ♦ A Lehár-ciklus utolsó felújítása szom­baton este lesz a Városi Színházban, ahol Szűcs László, Barabás Sári és Takács József éneklik és játsszák el a Kék ma­­zurt. * Dohnányi Ernő gyengélkedése miatt a Filharmóniai Társaság péntek esti hang­versenyét Ferencsik János, az Operaház karnagya vezényli. * Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli a komáromi Koszorú Dalegyesület, amely március 2-án ünnepi hangversenyt rendez. * Szendy Károly polg­ármester elhatá­rozta, hogy a Fővárosi Zenekar év ele­jére tervezett vidéki hangversenykort­­ját a forgalmi nehézségek miatt csak áp­rilisban tartja meg. * Dániel Ernő, a jeles fiatal magyar zon­goraművész Belgrádban vendégszerepel,­­ahol­ az Operaházban március első nap­jaiban rendezendő magyar estén is közre­működik. * I Strauss Richard „A békenap“ című Wallenstein-korabeli történeti dalművét nagy sikerrel mutatta be a rostocki vá­rosi operaház. A parancsnok szerepét Penninger Antal, a színház magyar szár­mazású baritonistája alakította és a sjtóközlemények a legnagyobb elismerés­sel emlékeztek meg érces hangjáról és pompás emberábrázolásáról. 9 NEMZETI ÚJSÁG 1940 február 22. Csütörtök Az új Nyirő-dráma színlapja A Nemzeti Színházban nagyban folyt­­ak az előkészületek Nyirő­ József: Új haza c. darabjának bemutatására. A ki­váló író szeretett népe legszomorúbb nap­jait viszi színpadra az igazi drámaíró megragadó erejével. A színmű a Madó­­falvi veszedelem c. nagysikerű regényé­nek a folytatása. Az Árpádházi királyok óta különleges jogokat élvező székelyekre — sorozatos vérbefojtott népi szabadság­­harcok és forradalmak után — a Mária Terézia idejében felállított határőrség­nek tűzzel-vassal való keresztülvitelével a legnagyobb csapás szakad. Ezt a tra­gikus időt eleveníti fel Nyirő József Uj hazájában. A Buccow generális és a Bruckenthal kancellár véres terrorja, a Siculieidium­ megismétlődése elől Moldo­­vába menekülnek a csíki székelyek, de a román fejedelem hiába részesíti minden­féle kegyben, nem tudnak otthont épí­teni, az ősi erdélyi föld visszahívja őket, visszatérnek, hogy teljesebb legyen tra­gédiájuk. A Nyirő József darabjának több, mint 70 szereplője van. A főbb sze­repeket a­ Nemzeti Színház legjobb erői játsszák: Csortos, Dajka Margit, So­mogyi Erzsi, Jávor, Lehotay, Kovács, Makláry, Hosszú, Gobbi ,, Apáthy, Nagy, Berky Lili, stb. Az előadást dr. Németh Antal igazgató rendezi. Játék­mester: Abonyi Tivadar, díszlettervező: Horváth János. Bombaüzlet a Royal Színházban A Royal Színház lázasan készül az új ope­rett bemutatójára. Mivel a színház az elő­készületek alatt nem tart előadást, délelőtt és este is próbálnák, hogy a szombati be­mutatóra elkészüljenek. A Bombaüzlet című darab, csakugyan bombaüzlet lesz, mert a színház igazgatójának sikerült megegyezni Fellegi Terivel, a kiváló sanson énekesnő­vel, hogy a darab keretében egy bár­jelenet­ben fellépjen. A „Bombaüzletnek" különben érdekes karrierje van. Miskolcon került elő­ször előadásra és a többi vidéki, valamint a kolozsvári színházakban eddig több mint 500-szor került már színre. A darabban visz­­szatér régi sikerei színhelyére Lantos Ica, az „Egy bolond százat csinál“ felejthetetlen sír­kerti szubrett-primadonnája. Kertész Dezső,­­ Lalabdr Árpád, Bihary, Mórócz, Bérczy, Szöreghy, Sárossy erősségei a kitűnő együt­tesnek, a díszleteket Vargha Mátyás tervezte, a zenekart Endre Email vezényli. — Bognár Lajos: „Miénk ez a föld!“ című énekes színjátékába is bemutatja a pusztulásra ítélt falu feltámadását. Az öntudatra ébredt agrárifjuságot a KÁLÓT átalakító erejű új célok felé irányítja: Krisztusibb embert! Mű­veltebb falut! Életerős népet! Önérzetes ma­gyart a hazának! A mozgalom vezetői meg­győző érvekkel és tettekkel nyerik meg ellen­feleiket. A szociálisan megszervezett faluból önként eltűnik a kizsákmányoló idegen elem. A darab szereplői jellegzetes falusi típusok. Az író olcsó propagandaeszközök helyett szí­nes elevenséggel mozgatja alakjait. A tehet­séges énekes játék a KALOT-M­űsorközpont ki­adásában jelent meg.

Next