Nemzeti Ujság, 1940. június (22. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-29 / 146. szám

8 NEMZETI ÚJSÁG 1914 junius 29. Szombat Hetedfélmillió pengőbe került a pénteken megnyílt új OTI-kórház Az Országos Társadalombiztosító Intézet pénteken délelőtt mutatta be a sajtó képvise­lőinek a Fiumei-utón épült új, háromszázágyas baleseti kórházát és a kórház közvetlen szom­szédságában emelt új rendelőintézetét. Ez a két gyógyintézet fontos állomása annak a ha­talmas egészségügyi és szociális programnak, amelyet az OTI maga elé tűzött és amelynek célja a biztosított népesség minél tökéletesebb betegségi ellátása. Mind a baleseti kórház, mind az új rendelőintézet méltón sorakozik a mellé a tizenegy új és teljesen korszerű ren­delő­intézet mellé, amelyet az OTI az utolsó három évben Budapesten és kilenc vidéki vá­rosban adott át rendeltetésüknek. Érdeklődésre tarthat számot a program jö­vőt illető része is. Az OTI a Mecseken ötszáz­ágyas tüdőbetegszanatórium, Budán kétszáz­ötvenágyas rheumakórház, továbbá a főváros­ban három, vidéki városokban pedig hét új rendelőintézet építését vette tervbe. A 70 ezer beépített köbméter terjedelmű Fiu­­xnei­uti kórház két és fél év alatt épült fel, építési költsége kereken 5.500.000 pengő volt, felszerelése pedig 1.000.000 pengőbe került. A kórház megfelel a modern orvostudomány FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ 111 l'J* I ,érfi‘ és "S! !­uha* és Kabát- ÍJ r * I valódi angol kelméim érkeztek Hamonyi »•'•«• «r.. ^VyyyyyvyVyyyyvVVyVVyVVVVVVywVWVVVyWVVVWVWVVVVyAVW^ minden követelményének és értékesíti a gyó­gyítási technika valamennyi új vívm­ányát. A műtő, az ambulancia, a röntgen-osztály, a sterilizáló és fertőtlenítő, valamint a külön­leges munkagépekkel felszerelt üzemű beren­dezések mind a biztosítottak egészségügyét szolgálják. Az új kétemeletes rendelőintézet ugyancsak két és fél év alatt épült. Építése 1.700.000 pengőbe került, a berendezés értéke körülbelül 800.000 pengő. A rendelőintézet hydrotherapiai, diatrópiai, mechanotropiai, röntgendiagnosztikai és therápiai osztályai közül külön ki kell emelnünk a legkorszerűbb, gépekkel felszerelt röntgen-osztályt és víz­­gyógyászatot. Érdekes közölhetségi újítások az autósok érd­ekébe­n A nagy háború zajában is gondoltak Ame­rikában, sőt az európai hadviselő államokban is arra, hogy az autósok egyre növekvő tábo­rának kedvezzenek. Amerikában, mint azt az ide mellékelt kép mutatja, az utcakeresztező­déseknél kő­gulákat építenek a járdaszeg­letbe, a gúlák egy-egy oldalába belevésik az utca nevét, jelzését. Az autósnak könnyen a szemébe ötlik ez az utca­ jelzés, nem kell a falon keresnie az utca-táblát s nem kell a rendőrnél érdeklődnie a külterületen, vagy a parkok mellett húzódó utaknál. Nagy az elő­nye, az amerikai beszámoló szerint, az újítás­nak már csak azért is, mert a soffőrnek min­dig ugyanazon a megszokott helyen kell ke­resnie az utcanevet, éjjel pedig a felírás min­dig jól látható, mert az utcakereszteződéseket különösen jól világítják meg. Újítást vezettek be különben Amerikában a falra illesztett tábláknál is és az autósoknak szóló felszólításokat tartalmazó feliratokat is ilyen módon készítik. Ezeket a táblákat egy különleges papírral ragasztják át és erre az erősen tükröző papírra festik azután fel az egyes szavakat. A fényszóró hatására maga a tábla erősen tükröz, a ráfestett betű­k viszont sötétek maradnak. Az újítás előnye az, hogy igen nagy távolságról is könnyen olvashatók ezek az újszerű tábla-feliratok A gépkocsik parkírozásáról érdekes módon gondoskodnak Buenos Airesben. A délameri­kai városba érkező autós a kocsiját ingyen he­lyezheti el a nagyméretű földalatti garázsok­ban. Egy-egy ilyen gépkocsiszín hatszáz autó befogadására készült. A hadviselő államokban előírt elsötétítés miatt sok városban megszaporodott a közleke­dési balesetek száma. Ezen akar segíteni az az angol szabadalom, amely szerint a gép­kocsi sárhányói és alváza alá néhány jól vi­lágító lámpát szerelnek. Ezek a lámpák meg­világítják az úttestet a gépkocsik alatt, a gyalogjárók tehát jól látják, a magasból vi­szont ezt nem lehet észrevenni, mert a gép­kocsi alatt megvilágított úttestet maga az autó takarja el. Németországban most rendeletileg szabá­lyozták a nagy autóutak szélességét. Mikor ezek a nagy autóstradák készültek, szélességü­ket 24 méterben jelölték meg, akkor még a szakemberek közül is többen sokalták ezt a méretet. Most 28,5 méterben határozzák meg az autóstradák szélességét. Erre azért volt szükség, hogy az út szélén a gépkocsi meg­állhasson anélkül, hogy ezáltal a forgalmat akadályozza. Amerikában a gépkocsik tisztogatására vo­natkozó érdekes új eljárást szabadalmaztattak. A Kaysud-féle autómosó eljárás lényege a festékszóró pisztolyhoz hasonló, de szappan­oldatot permetező szerkezet, amelyből sűrített levegő fecskendezi a tisztító oldatot. Az oldat­­ból a kocsin bab képződik és a fehér babbal borított kocsit pillanatok alatt le lehet mosni vízsugárral. A gépkocsigyártás szakértői szerint a hábo­ rúk befejezése után rendkívül nagy fellendü­lés mutatkozik majd az automobil iparban. A nagy üzemek, amelyeket harckocsi gyártásra állítottak át, illetve, amelyek munkatempóját felfokozták, mind kénytelenek lesznek majd áttérni megint civil járművek készítésére és ez azután nagy olcsóbbodást fog jelenteni. Hogy a jóslat beválik-e, a jövő dönti el! Ítélt a Kúria gróf Széchenyi Bálintné és társai valuta bűnügyében A Kúria büntetőtanácsa dr. Szolnok Jenő tanácselnök vezetésével pénteken folytatta­ a gróf Széchenyi Bálintné és társainak bűnpöré­­ben a tárgyalást. Pénteken délelőtt a védő­ügyvédek mondottak védőbeszédeket. Azután a Kúria ítélőtanácsa tanácskozásra vonult vissza. Több mint harmadfélórai tanácskozás után hirdette ki dr. Szolnok Jenő tanácselnök a legfelsőbb bíróság ítéletét. A Kúria a vé­­delem részéről bejelentett semmiségi pana­szok túlnyomó nagy részét vissza-, illetve el­utasította. A vádlottak cselekményét fizetési­ eszközökkel elkövetett visszaélés bűntettének kísérletében állapította meg és ezen új minő­sítés folyományaképpen egyik-másik vádlott büntetését enyhítette. Az uzsorabiróság gróf Széchenyi Bálintné szül. Bachruch Margitot, mint ismeretes, kétévi fegyházra ítélte, ezzel szemben a Kúria az új minősítés folytán ennek a vádlottnak a büntetését másfélévi börtönre csökkentette, de helybenhagyta a 20.000 pengős pénzbüntetést és a Kúria is kö­telezte a grófnőt 03.118 pengő vagyoni elég­tétel megfizetésére. Dr. Forgács Béla három­éves fegyházbüntetését a Kúria kétévi és hat­hónapi fegyházra mérsékelte, de meghagyta az 500 pengő pénzbüntetést és a 2000 pengő va­gyon elégtételben való marasztalást. Padovicat Udo Vilmosné másfélévi börtönbüntetése he­lyett a Kúria egyévi és háromhónapi börtön­­tönt szabott ki és helybenhagyta az 500 pengő pénzbüntetést és a 40000 pengő vagyon elég­tételre való kötelezést. Preisz Gyula, gróf Gatterburg Frigyes és Vass Gáspár büntetését a Kúria változatlanul helybenhagyta, így Preisz Gyula és gróf Gatterburg Frigyes egy­évi börtönbüntetése, továbbá Vass Gáspár egyévi és három­­ónapi börtönbüntetése jog­erőssé vált. g vsmm . BAROSS SZÖVETSÉG tagjainál! S A" "“SSL SlMAY ’‘''••v.v.­t..­­Budán Versén­yil somorjainál HnenJStL, sELYEM’SZÖVET MO5SHER divatárukÜlönlegességekben met! II., Margit-körut 7. i HiMS-iSi? swa 1 |v váci-utca 1. Csalogány-utca 52. (Széim-térsarok) ^ ^ I &undxít Vászon/JSS» SZEMÜVEG nETIKUSlEzÜStrókák O BOrmet, nyáron OlCSOll legelőnyösebben*11 \lAtcSe IfF A CSERY GYULA Triznya Sándor T. ., TMTÓ JCJ 4f —SISAiSSS mm ¥ wbM cégnél CaSderom és Társa Mirnyik 6S fllljtlSZínű szücsmesternél, I., Vár, Bástyasétány 2. szám IV.» Petőfi Sándor­ utca 7. tsörösmarty-tár 1. szám I IV., Kossuth Lajos­ u. 1., udvarban |­ö § CV 2S á w mm Harisnya Nő‘ ‘^MéretTI^uhók Külföldi Lenvásznak és Asztalneműé« gl| g jg A N V 3 T a I Ó b a Inufö SCHICK ^7dcTurMCD CIPŐI porcellán,üveg Ba­zsó Kl­RSCH­N­ER Balázstól ILOVSZKY tól ££ BUDAPEST, IV., VÁCI­ UTCA 30/B. SZ. Muzeum-körut 11. sz. JÓZSEF-KÖRUT 59. Cáth -ÄÖK — ING Harisnya ■■ ■» » ■ ^ namiEayaamAi Uri divstcikkek Keztyu FÁM TA-TOL fcare— Nagy Ferencnél .. FERENCIEK-TERE 2 i AA 1^8 I M vásároljunk * CZV. GiOSS ViktOTIIB -------------------------------------- — BAROSS­U 5. 136—187 I VII.’ Erzsébet-kttrat 87. e‘ IV., Muzeum-körút 1. Jégszekrények, arany kovald * .® v„ szitnám sodro­wsTM«^ zománcedények EZ^r___ wanderer ’S&-2SS51* ^^^Mdrotkeri«$.ágybetétei; tűzhet,tk. faál,bak „tetű .lltt.mű.fa.t *** ® ff* ® P­UliSHiit|/»k­Tá.tttl­ipwonszky Jenő "iíiíAm­.^v 1­ mm nitHercsiarsa szociB^THY »-V ,L KOVALP -az.....fan.,, fa, ,,v^ w wm JMHW «AI» IRMA mm. ££rH£HTMSi3

Next