Nemzeti Ujság, 1942. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-30 / 24. szám

Az A. C. budapesti csoportbizottságának munkaprogramj­a An Actio Catholica budapesti, csoport­bizottsága érdekes és értékes gyűlést tartott január 27-én, kedden a Szent István Társu­lat dísztermében. A csoportbizotság apostol­­gárdája, minisztériumok, gyárak, hivatalok, testületek helyi relátorai jöttek össze az ítéletidő ellenére is szép számmal. A gyű­lésen vitéz József Ferenc főherceg helyett, aki­ a hóviharban nem tudott lejutni a gyű­lésre, dr. Hamvas Endre budapesti érseki általános helytartó elnökölt, akinek meg­nyitó és üdv­özlő szavai után Strecke Ernő hittanár, a csoportbizottság ügyveze­tője terjesztette elő az idei programot. Mondanivalóit a most vasárnap ünnepélye­sen megnyitott Boldog Margit-év hátterébe állí­totta­­ be. Amint azt a bíboros hercegprí­más jubileumi megnyitó beszédében is oly gyönyörűen megvilágította, ennek a gyenge szűznek ünneplése, szenttéavatása idősze­rűbb, mint valaha. Akkor is, most is keleti veszedelem fenyegeti pusztulással Magyar­­országot és rajta keresztül egész Európát. És egy gyenge királyleány vállalt életáldo­­zata, önmegtagadása, engesztelése, vezetése mentette meg az országot a másodszori pusz­tulástól. Az áldozat, engesztelés, vezeklés szelleme kell ma is. Főként a tömegek fele­lős vezetőiben, a kiválasztott relátor-aposto­­lokban kell ennek a szellemnek uralkodnia. A csoportbizottság a Quadragesimo Anno szellemében apostolkodik, amikor a Krisztus­­tól feltávolodott tömegeket a saját körükből, foglalkozási águk keretéből kiválasztott apostolokkal vezetteti vissza Krisztushoz.­­ A csoportbizotság idei munkatervéről első­sorban az Actio Catholica ezévi munkapro­gramjába kapcsolódik bele teljes inten­it­s­­sal, a vasárnapok, ünnepek megszentelése és­­a káromkodás elleni mozgalom támogatá­sát veszi fel működési körébe. Az Actio Ca­­thólica sokat vár a csoportoktól, a helyi re­ktoroktól, akik a saját hivatásközösségük­­ben apostolkodn­ának ez irányban. A csoport­­biz­ottság felhívja a figyelmet és be is mu­tatja az Actio Catholica által kiadott röp­­iratokat, plakátokat, amelyek az egyes hi­vatali testületekben kifüggeszthetők és osz­­togathatók volnának.­­ Az egyes hivatás­­csoportok számára idén is háromnapos szent­gyakorlatokat, továbbá rendszeresen kiépí­­tett világnézeti előadásokat kíván tartani a csoportbizottság. Ezek szónokai számára feb­ruár 6-tól kezdődőiig rendkívül érdekes tárgyú szónok-konferencia-sorozatot indít el.­ Maguknak a rel­átoroknak apostollá kép­zésére, amely lelkületi, kulturális és gyakor­lati irányú, egyenlőre több rocclesziós fél­napot állít be. Úgyszintén a relátorok külön világnézeti előadásokban is fognak része­sülni. Fontos ezen a vonalon az EMSzO-val és a Hivat­ásszervezettel való együttműkö­dési Több hozzászólás étén Strecke Ernő hittanár néhány szót­ szólt még a „Prohász­­káért“ társadalmi mozgalomról és a Bangha Béla munkák íziliségről. Dr. Hamvas Endre budapesti érseki ált. helytartó zenő­szavaiban rámutatott arra, milyen fontos a vasálos alapon való szervezkedés, különö­sen a most kavargó eszmei zűrzavarban. A vallás erősség, vigasztalás, amely ez egész szenvedő emberiségnek a boldogságot nyújtja­ . Világi apostolképző iskola Gregorovíts Lipót protonotárius kanon, az­ AC Es­ztergom-főegyházmegyei igazgatója a Magyar Sion egyik legutóbbi számában figyelmet, keltő cikket írt. Elsősorban arról a nagyjelentőségű tényről emlékezik meg, hogyy a magyar Katolikus Akció céljaira fel­ajánlott nemes adományokból Szobon meg­nyílt­­ a vlági apostolokat képző iskola. A lazarista atyák apostoli buzgósággal készítik elő, háromnapos zárt lelkigyakorlatokon a főegyházmegye esperes kerületeinek világi apostol-jelöltjeit. Tíz lelkigyakorlaton eddig több mint 200 egyházközségi szakosztály­­vezető részesült alapos kiképzésben, akik mint hűséges és áldozatkész munkatársak és ízig-vérig cselekvő világi apostolok tértek ■vissza otthonukba. A világi apostolképzés mellett azonban fokozottabb figyelmet kell fordítanunk a papi utánpótlásra is, amely a mai időkben sajnálatosképen megfogyatko­zott. A visszatért Komáromban a Marianum szolgálja a papi hivatásra való nevelést. A Collegium igazgatóságának valóban új esz­mét megtestesítő és a Katolikus Akcióhoz méltó elhatározása volt, hogy tíz szegény magyar család tehetséges gyermekének, akie papi hivatást éreznek, ingyen taníttatást és neme­st biztosít az intézetben. Erre az évre már mind­ a tíz helyet betöltötték kispárjelöl­­tekkel, akik boldogan készülnek elő hivatá­sukra A bíboros hercegprímás v­olt az első, aki elvállalta több szegény és tehetséges gyermek interne­te­si neveltetését és az esz­tergomi székasfőkártettan is már a folyó iskolaévre 2000 pengős támogatást adott. A BÍBOROS HERCEGPRÍMÁS a vo­­natkorlátozásokra való tekintettel a feb­ruár 4-ére összehívott esztergom-f­őegy­házmegyei A. C. tanácsülését későbbi időre halasztotta. A Hitterjesztés Egyesület krisztinavárosi szervezete gyűlésén Ekamp Nándor elnök Árpádházi Boldog Margit erényeiről, Fehér Mátyás lelkész pedig Kis Terézről, a missziók védőszentjéről tartott előadást, dr. Ritsmann Pál helyi igazgató zárószót mondott. Bodrogi Vilmos zongorán kísérte az egyházi énekeket. Bírnám Marianum Szövetség tagjai az el­múlt napokban a Fővárosi Könyvtárat tekin­tették meg, amelynek keretében dr. Vavri­­ncz Dezső fővárosi főkönyvtáros „Az olva­sás művészete“ címen nagysikerű előadást tartott. SZIHHÁZ-MŰVÉSZET Önálló Cs-­­ Unkánk a Láthatáron! Hivatalos helyen felmerült az a gondo­lat, hogy a filmgyártás hitelellátására külön bankot létesítsenek. Ezzel a kér­déssel foglalkozott az Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület tagértekezlete, amelyen Törey Zoltán alelnök, majd Er­délyi István titkár ismertette a kérdést. Bejelentette, hogy az Országos Nemzeti Filmbizottság az értelmiségi kormánybiz­tosság kezdeményezésére egy nagyobb méretű , a magyar filmgyártás financí­­rozására alakuló pénzintézet felállítását határozta el. A szervezési munkák során szükség van a filmgyártó vállalatok meg­felelő adatszolgáltatására. A tagértekez­let részletes megvitatása után elhatá­rozta, hogy minden gyártót felhív az e célra készített kérdőívek hiteles és ellen­őrizhető adatok kitöltésére. A kitöltött kérdőíveket január 31-én felterjesztik közvetlenül a Filmbizottsághoz. A szakma­­ nagy örömmel vette tudomásul a régen­­ sürgetett filmbank megvalósulásának hí­­rét. Tárgyalta meg az értekezlet a film­­kölcsöndíjak emelésének ügyét. A köz­ellátási miniszter a filmszakma két érde­keltségéből alakított paritásos árszabá­lyozó bizottságra bízta a filmszakma kü­lönböző árkérdéseinek szabályozását és a maga részéről csak akkor kíván beavat­kozni, ha az érdekeltségek e bizottság útján nem tudnak megegyezésre jutni. Kimondották, hogy a filmkölcsönzők a jövőben csak olyan mozinak adnak fil­met, amely számozott helyekkel rendel­kezik és előadásonként külön-külön elő­állított jegygarnitúrát bocsát ki, amelye­ket lajstromozott és kimutatásra kötele­zett nyomdavállalatok készítenek. Ki­mondta az értekezlet, hogy a mai rend­­kívüli időket semmi körülmények között sem szabad jogtalan vagyonszerzésre fel­használni és a filmek forgalmazása terén kölcsönös méltányossággal kell az üzlet­feleknek eljárni. ­Budapest II. február 1-étől ú­jra ad műsort A Magyar Rádió hallgatói bizonyára örömmel veszik tudomásul, hogy Buda­pest II adóállomása, amely a rendkívüli viszonyok miatt 1941 június 22-ével be­szüntette üzemét, a jövő vasárnaptól, feb­ruár 1-étől ismét rendszeresen sugároz műsort. Budapest II-re igen nagy felada­­tok várnak, mivel ez az adóállomás és az általa sugárzott műsor előfutára annak a második magyar műsornak, amely a keres­kedelmi miniszter által bejelentett új ma­gyar nagyteljesítményű rádió adóállomá­son hangzik majd el. Budapest I és Buda­pest II. pusztán elnevezés, de az előadó mű­vészek és az előadott műsorszámok szem­pontjából semmiesetre sem osztályozás. J Harrigál- hárul toronyzenével Arannyal átszőtt kék brokát térítővel letakart hosszú asztalt ünnepi társaság ül körül. Ruházatuk különleges, bő bordó slafrok. Nyakuk körül hatalmas fehér szárnyasgallér. Kezükben kóla. Énekel­nek. Mesterül magas, kerek széken ül — ugyancsak bő bordó slafrokban, nagygal­­lérosan — és vezeti a madrigáltársaság műértő nemes urainak és úrnőinek finom concertóját. Ezt a reneszánsz­ festő ecsetjére kíván­kozó képet látta a Zeneakadémia közön­sége a Forray-kamarakórus hangverse­nyén. A bordó slafrokba öltözött maestro, Forray Miklós, valóban pompás stílus­­érzékkel bujtatta énekeseit a reneszánsz­kor énekeseinek ruhájába és így mind­járt lenyűgöző hangulatot teremtett az előadandó műveknek. A németalföldi és az olasz reneszánsz kedvelt műfaját, a madrigált szólaltatta meg ez a nemesen kiművelt,­ együttérző és együtt lélekző kamaratársaság. Lassus, Willaert, Monte­verdi, J. de Wert, Morley és a klaszikus polifónia más hírneves mestereinek mű­vei mellett a barokk­ muzsika is hangot kapott a rokonszenves kórus előadásá­ban. A kitűnő karmester igazi madrigál­gyöngyszemeket pergetett a közönség elé. Fokozta a hatást a XVIII. században kedvelt toronyzene több jellegzetes alko­tásának bemutatása. A toronyzenét a Székesfővárosi Zenekarnak ugyancsak 1 korhűen felöltöztetett fúvósai az orgona- 8 karzatról adták elő. Emlékezetes, szép si-­­­ker volt! (Sz. I.) J­ehár Cs­erene a frank­furtban A frankfurti állami operaház február közepe után mutatja be Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatójának rendezé­sében Lehár világsikert aratott művét, a „Víg özvegy“ című operettet. A „Víg özvegy“ teljesen újszerű felfogásban ke­rül színre ezúttal operaszínpadon! Ez az első operaházi előadása a klasszikus Lehár-remekműnek, amelyet Németh Antal vígoperaszerű beállításban visz színpadra. Hans Meissner főintendáns és Németh Antal felkérésére Lehár Ferenc most személyesen utazik Frankfurtba, hogy az utolsó zenei simításokat végezze a „Víg özvegy“ vígoperaszerű­ beállítá­sán. Lehár természetesen jelen lesz a be­mutatón is. Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója szintén csak a pre­mier után jön haza. A Székesfővárosi Zenekart vezényli Ma Prevital­ —Károlyi közr. Mflv. Háza fél 8. Mesterbérlet IV. (Világhírű művészek „A“ II. est.) Harmónia. I­ cAz el­iá­ntagyar szines.­­film Az első magyar színes film a ,JBeszélő kön­tös“ készítésének és felvételének kulisszatit­kai kerülnek a közönség elé azon a mati­nén, amelyet vasárnap, február 1-én a Ro­yal Apollóban tartanak meg számos művész közreműködésével. Dr. Baktay Ervin, aki mint tanácsadó szerepelt a Mikszáth-regény filmváltozatának forgatásánál, tart vetített­­képes előadást arról az érdekes munkáról, amely a színes film készítésénél folyik. A kü­lönleges színpadi és filmműsorral egybekö­tött előadáson személyesen fellépnek Jávor Pál, Coll Bea, Szilassy László, Anny Kelly, Greguss Zoltán, Gaby Sorelly és a Pécsi öregdiákok együttese. (114 filmért A CITYBEN ÉS AZ OMNIÁBAN: A múmia bosszúja. Az első világháború után nagy feltűnést keltett lord Carna­­von tragédiája, akit „tudvalévően“ a múmia bosszúja ért utol, mert megboly­gatta Tutarikamen fáraó lezárt sírkamrá­­ját. Ez a hálás téma különböző változat­ban hosszú idő óta izgatja a filmgyártók képzeletét. Az új grand-guignol archeoló­gus hőse egy ősi feljegyzés nyomán meg­találja Ananka egyiptomi hercegnő sír­ját, de a síri nyugalmában megzavart asszonyért bosszút áll annak régi szerel­mese, akit a kamnaki templom papjai „fel­támasztanak“. A bizzar téma a film vala­mennyi csodálatos lehetőségeinek felhasz­nálásával izgalmasan bonyolódik és mind­végig leköti azok érdeklődését, kik az ilyen filmet kedvelik. AZ ÁTRIUMBAN: Pillangókisasszony. Az új olasz film Carmine Gallone rende­zésében egyik legszebb operettjét dol­gozta fel, amelyet Puccini örökszép meló­diái tettek halhatatlanná. A Pillangó­­kisaszony modern filmváltozata egy híres énekesnő szerelmét és tündöklő életét tárja a közönség elé, a főszerepben Maria Cebotarival és Fosco Giachettivel. Az új Galione-film szép kiállításéval, változatos meséjével és gyönyörű zenei betéteivel igazi művész-élményt nyújt a zene és a film minden barátjának. Quartett Az Új Magyar Színház a hét végén kezdi el próbáit Asztalos Miklós új víg­játékénak. A kitűnő író új színdarabja, amelynek címe: „Quartett“ érdekes alap­ötleten épül fel. Négy szélhámos, két férfi és két nő története a vígjáték, mind­egyik szélhámos a másikról hiszi azt, hogy az tisztességes. Ebből a „félreértés­ből“ sok furcsa és mulatságos bonyoda­lom támad. Vitéz Bánky Róbert igazgató most osztotta ki az Asztalos-darab szere­peit. Lázár Mária, Simor Erzsi, Földényi László és Perényi László a darab fősze­replői. A próbákat Tihanyi Vilmos ren­dezi.. NEMZETI ÚJSÁG , 1942 január 30. Péntek P -8PQRT­, A Schaf­er-jégcsoport műsora Eredetileg január 31. és február 1., szombat —vasárnapra tervezett Schäfer jégrevü bemu­tatása a hideg időjárás miatt egy héttel ké­sőbbre, február 7—8-ra halasztódott. Műsorai­nak első részében Fritzi Gillard tangóját, Her­­tha Wächtler Rossini fantáziáját és Hartmann, Traviatáját mutatja be. Preindl humoros je­lenetei, majd nyolc szép bécsi leány kerin­­gője következik, akik vérbeli bécsi muzsika ütemeire pompás táncot lejtenek. Elfi Hassak és Lisolette Pausel szimetrikus táncával lép a nagy közönség elé, Wächtler—Hass­ak— Schweickhardt együttes mutatványa pedig előkészíti az est fénypontját, Schäfer Károly világbajnok jégrögtönzését, amelyben Schä­fer újból igazolja, hogy jégművészete jelen­leg utolérhetetlen. A műsor második része a következő szá­mokból áll: Ferdinand Preindl égő karikák tüzén ugrik keresztül bekötött szemmel, Elfi Hussak szerenádja, Wittmann—Hartmann páros apacstánca, Trude Schweickhardt álom­képe, Fritzi Gillard kedélyes jelenete, Hertha Wächtler káprázatos magyar tánca, Elfi Hus­sak mosóleány alakítása, amint a bécsi házi­ezred katonáit hódítja meg (a katonák­ gör-­­ lök). A második rész legkiemelkedőbb ese­ménye­ Schäfer és Hertha Wächtler páros elő­­adása „Ritmus kettesben“ címmel. A két jég­­művész tökéletes együttdolgozását, teljes összhangját és csodálatos technikájét mutatta be ebh°n a számban. A tüneményes jég­­ünnepélyt Fritzi Gillard fáklyatánca fe­jezi be. A VASÁRNAP KEZDŐDIK AZ ÖKÖL­VIVŐ CSAPATBAJNOKSÁG, öt héten ke­resztül, minden alkalommal este 6 órai kez­dettel, a Nemzeti Sportcsarnokban rendezi a Ökölvívó Szövetség a csapatbajnoki viada­lát. A sorsolás a következő: A­ csoport: FTC, BSzKRt, WMTK; B) csoport: BV8C, BTK, MPSE. Párosítások: Február 1: BTK—Magy. Posztó, WMTK—BSzKRt; február 8: BV8C— MPSE, BSzKRt—FTC; február 15: BTK— BVSC, WMTK—FTC; február 22 (elődöntők): B/2—A/1; A/2—B 1; március 1 (döntők): A­ 2—B/2; A 1—B/1. A Tátos és Elemért, a két kiváló gyors­úszó dr. Wannle András szövetségi kapitány kíséretében csütörtökön elutazott Berlinbe, ahol vasárnap a nemzetközi úszóversenyen vesz részt. A Pécs városában új sporttelep létesül tavaszra. A MEFSOK január havi előadói értekezletén sajnálattal tudomásul vette, hogy dr. Milleker Rezső egyetemi ny.­r. tanár, a MEFSOK miniszteri biztosa a fő­iskolai sportegyletek éléről megvált. A fő­iskolai sport fejlődését érintő ügyek tárgya­lásánál tagjaik sorába iktatta a most alakult Kolozsvári Gazdasági Akadémia Sport Egy­letet. A MEFSOK minden rendelkezésére álló erejével támogatja Pécs egyetemi sport­ját, amely már a közeljövőben nagy lendü­lettel indul el a fejlődés útján, mert a PEAC mozgékony és tevékeny vezetősége a város megértő és áldozatkész támogatásával új, a mai kor igényét kielégítő sportpályát létesít tavasszal a tornacsarnok közelében. A A Hegyi Szent Bernát álversenyt három kategóriában, 12 kilométeres távon rendezte a BBTE. Eredmények: I. csoport: 1. Várad­ (MAC) 51 p 14 mp, 2. Kiss (MAFC), 3. Cseh (MAC). II. csoport: 1. Monori-Kovács (MAFC) 57 p 14 mp, 2. Balogh (PSE), 3. Darázs (GSE). III. csoport: 1. Agárdi (GSE) 55 p 32 mp, 2. Béták (BETE), 3. Pécsi (Mezőgazd. Iskola). Hat kilométeres távon. I. csoport: 1. Márkus (LASE) 30 p 21 mp, 2. Scassa (BASE), 3. Fogl (TFSC). II. csoport: 1. Eper (Árpád gimn.) 29 p 40 mp, 2. Mester (Mezőgazd. Iskola), 3. Gál (Mezőgazd. Iskola). III. csoport: 1. Irizly (MKE) 33 p 11 mp, 2. Losner (MKE), 3. Tuskó (MKE). A VASÁRNAP: I. OSZTÁLYÚ KARD­BAJNOKSÁG. A Magyar Vívó Szövetség vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel rendezi II. osztályú kardcsapatbajnoki viadalát. A bajnokságra igen szép számmal érkeztek ne­vezések és így előreláthatólag szép és nívós küzdelmek lesznek a bajnoki címért. A kö­vetkező nevezések érkeztek eddig a szövet­ségbe: Ganz TE, DAC, BSzKRt, LASE,­­Elek­tromos, FTC. A csapatbajnoki viadalt a Mű­egyetem tornacsarnokában bonyolítják le. A A NÉMET VÁLOGATOTT TEKE­CSAPAT NEHÉZ KÜZDELEM UTÁN GYŐ­ZÖTT KECSKEMÉTEN. A német válogatott tekecsapat a budapesti mérkőzés után Kecs­kemétre utazott és az ottani MÁV csapatá­val barátságos mérkőzést vívott Nagyszámú közönség jelent meg a mérkőzésen, amely e következő eredménnyel végződött: Német­ország 3055, Kecskeméti MÁV 3013, tehát csupán 42 fával győzött a német együttes. A MÁV versenyzőinek pompás eredményei hatása alatt a németek meghívták a magyar egyesület csapatát egy németországi mérkő­zésre. A Az egri jogakadémia nyerte a főiskolai postacéllövő versenyt. Tizenkét főiskolai sportegyesület több mint 200 verseny­zővel vett részt a főiskolai posta­­céllövő versenyen. A beérkezett jelen­tések alapján a következő végeredmény ala­kult ki: 1. Egri érseki jogakadémia (Bor­bereki, Bajnok, Tóth, Petrovich, Juhász) 1342 pont, 2. Soproni MAFC (Partos, Koren, vitéz Huszár, Sálit, Tóth) 1326 pont, 3. Debreceni GASE (Szikszay, B. Halász, Kiss, Tóth, Bar­­czikai) 1292 pont­­ .

Next