Nemzeti Ujság, 1942. május (24. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-29 / 120. szám

'££ ;*• *4: íír*; ]p,&$iakcá VAsta A BELÜGYMINISZTER legutóbb törvény­javaslatot nyújtott­ be a városi, községi­­és körorvosokról, valamint egyes köz­­igazgatási­ rendelkezések módosításáról és ■kiegészítéséről. A javaslat állami tiszt­viselőkké minősíti a városi, községi és körorvosokat, akiket a belügyminiszter nevez ki két évnél nem hosszabb-kórházi­­ gyakorlat-alapján. Megszűnik a helyhez­­kötöttség is, amennyiben a belügymi­niszter az orvosokat áthelyezheti. A vá­rosi, községi és közorvosok illetményeit az­ állam viseli, a városok és községek azonban az illetményeket az államnak megtérítik. A városi, községi és közorvosi pályák népszerűsítését szolgálja az az in­tézkedés, amely az orvosok számára meg­nyitja a VII. fizetési osztályt. A javaslat 2. fejezete kimondja, hogy a belügymi­niszter a főfelügyelete alatt álló közkór­háziakra vonatkozóan az orvosok alkal­mazásának előfeltételeit rendelettel szabá­lyozhatja. A kórházak fertőző, vagy tüdő­beteg osztályán alkalmazott orvosokat és egyéb alkalmazottakat veszélyességi pót­­­lék illeti meg. A javaslat szabályozza, hogy a betegápolási átalány terhére kiket kell a kórházakba felvenni és kimondja, hogy a gazdasági cseléd ápolási költségeit 30 napon át a gazda viseli. A fertőző be­tegségek elleni védekezések során a tör­vényhatóságok hatáskörébe utalt kérdé­sekben a belügyminiszter közvetlenül is­­intézkedhetik és szükség esetén az ország egész területére, vagy annak egy részére nézve elrendelheti az egész lakosságnak vagy a lakosság egy részének kötelező or­vosi vizsgálatát, valamint a fertőzés ter­jesztése szempontjából gyanús személyek­nek meghatározott foglalkozásoktól való eltiltását. A javaslat az egészségügyi segédszolgálat ellátására minden törvény­hatóság területén maximálisan 50.000 lé­­lekre egy-egy egészségőrt állít­ 4 NEMZETI ÚJSÁG 1942 május 29. Péntek 1 FERENC JÓZSEF krkuvni vényt nyújtott be, hogy a pénteki ülésen a napirend tárgyalásának megkezdése előtt vi­tassák meg Reményi-Schneller Lajos pénz­ügyminiszter legutóbb Baján elmondott be­szédét. A Ház Szőllősy indítványát nem sza­vazta meg, az elnök napirendi indítványát fogadta el. Ezzel az ülés 2 óra után be is fe­jeződött. ****•*•*+*••I­«21 Gróf Zichy Gyula emlékének áldozott Pest vármegye közgyűlése Pest vármegye törvényhatósági bizott­sága kedden délelőtt a Vármegyeházán tartotta májusi kisgyűlését. Dr. Viczián István főispán elnöki meg­nyitó beszédében mélyen megilletődött szavakkal emlékezett meg a törvényható­ság egyik legkiválóbb tagjának, gróf Zichy Gyula kalocsai érseknek elhunyté­ról és méltatta a megye érdekében kifej­tett áldásos és önzetlen munkásságát. Hangsúlyozta, hogy az elhunyt főpap mindenkor a legnagyobb érdeklődéssel­­kisérte figyelemmel a vármegye ügyeit, v ■ ■ s. a törvényhatóságnak oszlopos tagja volt. Közölte a főispán, hogy a temetésen a vármegye képviseletében vitéz Endre László alispánnal együtt megjelent és az­­ elhunyt ravatalára a megye közönsége nevében koszorút helyezett el. A főispán javaslatára az elhunyt emlékét a kisgyü­­lés jegyzőkönyvében megörökítették. A kisgyülés tagjai helyükről felállva, mélyen megilletődve hallgatták a főispán *­ ■ megemlékezését. Napirend előtt Inárcsi Papp Ferenc emelkedett szólásra és a megjelentek lel­­­­kes helyesléssel kisérve, méltatta a ma­gyar honvédség teljesítményét s hadsere­günk tökéletes felszerelését. Ezzel kapcso­­lótlatban kijelentette, hogy hadseregünk, te- Z-,* hát a jövő érdekében mindent meg kell - v.. tennünk és a legnagyobb áldozattól sem “'»--•’szabad visszariadnunk. Viczián István főispán és vitéz Endre László alispán válaszukban elismerték a 7­­ gazdaközönség kívánságának helyességét, mert nemcsak a fronton, hanem itthon is­­ mindenkinek el kell végeznie munkáját. 1 -ígéretet tettek, hogy illetékes helyen a tv ■ mezőgazdasági termelés biztosítása érde­mi kében lépéseket tesz. A kisgyűlés ezután a napirendre tűzött ,11- mintegy másfélszáz előterjesztést tár­­■-a­gyalta le és fogadta el. M­egverik Franciaországban Nem az alkalmi­­ kirándulókról esik majd szó, akik természetes kíváncsiság­gal keresik fel a távolabbi tájakat, hogy itthon nem tapasztalható érdekességet, vagy számukra különcséget, élményeket gyűjtsenek. Ezen az állandó utazási vá­gyon kívül van egy lassúbb, de komo­lyabb, nehézkesebb, de mélyebb értelmű folyamat is ahogyan egy műveltségi kör terjeszti mind messzebbre határait s küldi időszakonként szükséges és fontos utánpótlását. A kultúra vándorlása te­remti meg a jó és biztos összehasonlí­tási lehetőséget és segítheti az idegene­ket is helyesebb önismerethez. A na­­gyobb körű műveltségek akkor teljesíthe­tik minden hivatásukat, ha legalább ugyanannyit kérnek az idegenektől, mint amennyit küldeni képesek számukra. Valamifajta hasonló kapcsolatnak kell léteznie a magyar és a francia kultúra között is. Hogy mit vettünk tőlük és hogy e „kölcsönkenyeret milyen gusztussal rágtuk meg, nehéz és messze vezető pro­bléma. Irodalom, művészettörténetünk, zeneesztétikánk, tudományágaink, a he­lyes önítélet kedvéért állandó éber figye­lemre kényszerülnek és méltán, büszkén könyvelhetik el a sok ötletet, amely a francia és magyar művelődés házasságá­ból született. De megfordítva az érmet, jogos kíváncsisággal kérdezheti bárki: mit nyújtottunk mi magyarok a sok aján­dékért? A művelődés nehéz szövetéből csupán egy szálat választva ki és tapo­gatva végig, kiket küldöttünk, vagy kik jutottak el képviseletünkre Franciaor­szágba? Rövid történeti áttekintést végezve, valahol a múlt század közepén, a klasz­­szicizmus és a romantika találkozásánál kell kezdeni a vázlatos szemlét. A 48-as emigránsok a 60—70-es években térnek haza és a Páriában szövődött kapcsolatok később sem szakadnak meg. A tán szel­lemi vezérszerepet betöltő Pulszky Fe­renc francia kapcsolatait a nagyobb tá­volság sem képes megszakítani. A De Gerando-család a Telekiekkel való ro­konság révén kerül Magyarországra és érdemes munkát végez. Erdély történe­tét irja meg egyikük francia nyelven. Gróf Teleki Sándor együtt tölti száműze­tésének éveit Hugóval Guernesayban. Itt­ nyeri meg a nagy romantikus költő min­den rokonszenvét hazája számára. De jól ismeri a magyar problémákat Michelet is. Majd később a Millennium éve, a világ­kiállítás lesz jó alkalom arra, hogy mé­lyítse és folytassa e messze időkben kez­dődött rokonszenvet. Ebben az időben je­lenteti meg Polignac a kor magyar köl­tőinek anthologiáját francia nyelven, Petőfitől, Aranytól, Reviczkytől, Bajzá­tól, majd mindenkitől kerül egy-két vers a kötetbe. De már előbb járt nálunk Mme Adam, a kiegyezés után a pusztító szegedi árvíz alkalmával. Mélyen érző szive hozta, majd jó kis kötetnyi jegy­zetet vitt magával Párisba — ebből ke­rekedett a „La Patrie Hongroise“. A könyvben magyarországi élményeiről számol be, de még többre is hajlandónak bizonyul, operaelőadást szervezett Páris­­ban az árvízsújtotta város megsegítésére. A felsorolt pár adat gyér bizonyság­nak tűnik. Példaszerűen ragad ki egy­­kettőt. Felkészültségük mellett messze marad a szélesebb körű közvélemény, ala­posabb ismereteiket egyszerűbb, de a ro­mantika korában minden tekintetben érthető fogalmakkal helyettesíti, olyan szimbólumokkal, csikóssal, vagy pusztá­val, amelyek ellen ma is újabb és újabb harcot indítunk. Amennyire érthető je­lenség a különöset, egzotikusat kereső romantika idején, annyira érthetetlen a reálisabb mai viszonyok között. A napló- és regényíró Justh Zsigmondban is kissé a keleti nábobot fogadták, aki távoli kas­télyában Moliéret és francia klasszikuso­kat játszat. Valahogyan eképpen alakul­hatott az egyik legnagyobb magyar iroda­lomközvetítő alakja a gáláns francia tár­saságok előtt. De erősíthették e romanti­kus meggyőződést Jókai lefordított mű­vei is. Kevesebben érezhették meg a nagy regényíróban a nagy mesélőkedélyű őszinteségét, a csillogó és tetszetős kül­sejű romantikus for­mát. A század végétől 1905—1906-ig mintegy 25—30 műve je­lent meg franciául. De a romantikus szemléletmód nem egyirányú, természe­tességét igazolja az is, hogy hasonló ter­mészetű vágyakkal kívánkoznak a ma­gyarok Franciaországba és fogják azonos elvek szerint törvényekbe a távoli rokon­szenves nemzet életét, műveltségét, hat, feltétlenül megragadja a franciákat! az, ami különösképen magyar, Babits, Móricz, Illyés, Bibó, Zilahy, Ady, Koszto­lányi és különösképen Mécs, ezenfelül­ mindaz, amit a magyar színház érdeke-" sőt és a francia színházhoz kevéssé ha­­sonlíthatót termel. Ilyen vonatkozásban­ nem szabad megfeledkezni a polgárság művészéről, Márairól sem-A rövid és lehetőleg tömörségre tö­­­rekvő felsorolás feladata rámutatni a saj­nálatos tévedésekre is; pár évvel ezelőtt történt, hogy Móra Ferenc „Ének- a huzá­­tól való eltérések miatt nem jelenhetett meg franciául. Utolsó fejezetként szinte kötelesség váz­latosan felsorolni mindazokat, akik figye­lemmel és látható írói munkásságukkal együtt kísérik a magyar műveltség alaku­lását,­ így Lacretellet, Jalouxet a magyar munkákról irt bírálataikkal, Tharaudet„ az Eötvös-Kollégium volt lakóját Észak- Magyarországról irt munkájával, a tria­noni Magyarországot legjobban ismerő és erről jelentős könyvet iró Paul Hasardot, akinek a magyar költészet alapos ismere­téhez Mécs is kötetét ajánlotta. Valeryt, a humanista kongresszus idején nálunk járt­ bölcselet, aki most dolgozza fel magyar­­országi emlékeit és aki ezekről a világki­állítás alkalmával tartott mély értelmű előadást. De megfordultak nálunk, mások is: Drieux és La Rochelle, a Nouvelle Re­­vue Francaise szerkesztője, aki különös­­képen politikai viszonyainkat ismeri jól, de Mousie, Glodelhez hasonló­­ érdeklődés­sel és sokan mások, akik mind igaz érdek­lődéssel figyelik a mai Magyarország, po­litikai és társadalmi változásait. • A szűk keretben felsorolt adatok csu­pán rövid­ tájékoztatást óhajtanak nyúj­tani a szélesebb körben olvasónak, rövid utalást tartalmaznak mindarra vonatko­zólag, ami közeledést jelentett a két nem­zet között. Ezeknek az értékeknek a meg­becsülése teremtett valóban igaz barát­ságot, a barátságon túl is igaz megbecsü­lést és mindkét műveltségi kör számára való és helyes önismeretet. RADOCSAY DÉNES A jelen korképe A távolabbi múlt ismerete után adat­szerű emlékezés alig lehetséges a világ­háború utáni évekre. Téves fogalmak ke­ringenek rólunk francia földön — ennek közismert okát és okozóit ismét nap­fényre vetni fölösleges —, fontosabb­ az, amit mi magunk tettünk, ahogyan gróf Klebelsberg Kunó szervezte az első ösz­töndíjakat és külföldi intézeteket, ahogy rendszeresebben és módszeresebben lát­tunk hozzá, hogy helyesen ismerjük meg a külföldet és helyesen ismerhessen meg bennünket is a külföld. Ezekben az idők­ben döbbentünk rá, hogy a magyar mű­veltséget nem szabad 12 millió ember körébe bezárni. Csak jóval a háború­­után indul meg újra a magyarok első jelent­kezése. Először Zilahynak 1925/26 körül volt nagyobb sikere egy-két regényével és színdarabjával is. Sorra jelennek meg a magyar költői és prózai anthologiák, a magyar regények, Móricz Zsigmondtól, Karinthy Frigyestől, Kosztolányi Dezső­től, Kuncz Aladártól és közük sűrűbben, az előkelő francia irodalmi folyóiratok Ady, Babits, Mécs verseit. Különös sze­rephez jut Kuncz Fekete kolostora, me­lyet Latter­eile minden izében világiro­dalmi műnek jellemez, de hasonlókép­pen a legnagyobb alkotások között jelöli meg helyét a Nouvelle Révue Francaise, a Mer­cur de France, vagy a Nouvelles Bittereres. Kuncz könyve a legjobb és legalaposabb ismertető. Hiven számol be mindarról a kétkedésről, kétségről, csaló­dásról, mely a távoli ország franciás mű­veltségű és a francia műveltséget kutató íróját az ellenséggé lett környezetben ér­heti. A regény kettős célt szolgál, épp úgy ismertette meg a magyarokat a háborús Franciaországgal, mint ahogy a franciákat egy más szemüveg segítségével önma­gukkal. A távolabbi múlt ismertetésénél izga­­­tóbb kérdés, hogy milyen a kapcsolat a jelenben. Mécs László az első magyar költő, aki még életében eljut ahhoz a megtiszteltetéshez, hogy idegen nyelven , franciául jelenhetett meg versgyűj­teménye. A kiadói sikerhez nem utolsó sorban járult hozzá szuggesztiv egyéni­sége; franciául bevezetve és magyarul el­szavalva egyszerre érthetővé vált az ide­gen számára is a költemény minden egyéni varázsa. Egy hónap alatt fogyott el az anthológia első kiadása s további egy év alatt a második. Olyan hírek is szárnyra keltek, hogy a Párisból mene­külő hölgyek egy-két kedveltebb szerző­jük mellett Mécset is hónuk alatt szoron­gatták. Mécset kivéve a magyar írók si­kere nem, annyira az elkelt példányszá­mokon, mint inkább az előkelő bírálatok hangján mérhető le. Maga a francia iro­dalom rendkívül gazdag és a háború utáni érdeklődése természetszerűleg elsősorban az angol és az amerikai műveltség felé fordult. Kis nemzet előkelő kultúrája — mint a miénk — csak a mindent számon tartók, az értékbéli hangsúlyra figyelők körében kelthet sikert. Ezt a tényt bizo­nyíthatják a legkülönbözőbb jelenségek. Kosztolányit a legnagyobb francia lap, a Temps közölte tárcarovatában. Minden egyes esetben a párisi magyar ösztöndíja­sok siettek segítségére a fordítónak. Ezzel kapcsolatban adódik a különös kérdés: mi a kapcsolat és mi a rokonság a nyugati és a dunavölgyi katolicizmus között? Nagy sikert arattak a halhatat­lan nevű magyar püspök, Prohászka Ot­tokár „Elmélkedései az evangéliumról“u­tán kissé meglepte a katolikus művelt­ségű franciákat, akik elvonatkoztatottab­­ban gondolkodnak, kevésbbé állnak közel a néphez, mint mi. Ez a jelenség magya­rázhatja a költő Mécs és a bölcselő Pro­hászka sikerét, alapjaiban rokon, de ki­fejező készségében idegen gondolatvilág­nak a térhódítását a más szempontok sze­rint itélők között. Minden­ekelőtt a felsorolt pár név mű­ködött a leghívebben közre, hogy a fran­ciáknak a magyar művelődésről alkotott képe igazabb és teljesebb legyen. Nem ta­gadható, hogy az igazság és a teljesség érdekében komoly lépéseket tettünk. De természetes az eredmény is: akik megis­mertek bennünket, műveltségünk csúcsai­ból szerkesztettek általános képet és­ vá­zoltak a romantikus képletnél is megbíz­hatóbb arcmást önmaguk számára a ma­gyarságról. A magyar műveltség ismere­tében segítségükre lehetett az 1923-ban indult Revue des Etude Hongroise, vagy a Nouvelle Revue Hongroise, melyet a századeleji főkonzul, Fontenay gróf ala­pított. Cikkeik és tanulmányaik komoly­ságukkal és tudományos szempontjaikkal kétségkívüli értéket jelentenek azok kö­rében, akik szélesebb körben figyelnek az európai műveltség alakulására. A francia ember mindig sokat olvasott, de különö­sebb érdeklődéssel fordult a kisebb nem­zetek kultúrája felé az összeomlás után. Több joga és módja adódik arra, hogy becsületesebben és alaposabban ismerje meg Európa összes szellemi jelenségeit. Külsőleges, de örvendetes jelenség, hogy a mai időkben már a kiadóvállala­tok jelentkeznek érdeklődve a magyar szerzők újabb munkái iránt. Biztató je­lenség, hogy a mai időkben egy-egy ma­gyar író már közönségsikerre is számít­ Kilenc nagyobb épület és hét családi ház Szendy Károly polgármester az elmúlt hétért a következő nagyobb építkezésekre adott ki építési engedélyt: MÁV- igazgatóság IX., Gyáli-ut 38.241. hrsz. négy darab kétemeletes bérház 48 lakás, ifj. Mohácsi László XI., Fehérvári-út 148—150. kétemeletes bérház, 13 lakás; if­j. Mohácsi László" Csurgói-út 8822/20. hrsz. kétemeletes bérház, 14 lakás; OTI VII., Rumbach Sebestyén-utca 12.. kétemeletes, bér­­ház, 40 lakás; OTI XIV., Hungária-körút 32.428/1—8. hrsz. háromemeletes bérház, 58 lakás; Barna Ignácné XIV., Hungária­ körút 103/b. kétemeletes bérház,­ 9 lakás; Földi Marcellné­ XI., Nagykikinda­ utca 3780/12. hrsz. egyemeletes bérház, 5 lakás; Padra Sán­dor XI., Somlói­ út 30. egyemeletes bérvilla, 10 lakás; Béres István XIV., Nagy Lajos, király­­út 31.485/58. hrsz. 1 emeletes bérház, 6 lakás. Földszintes családi házak építésére:­­Tardi József X.,­ Kerepesi-út 66. két lakás, Páli ív, János XIV., Szentmihályi-utca 87.­ egy lakás, Ném­edi Gyula és Lajos XIV., Kassai-utca 55. egy lakás, Török Károly XIV.,­Ráskay ,Lea-u. 74. egy lakás, Czvetko Ferenc III., Csatárka­­utca 44. két lakás, Kalló Béla XI., Baraszt-u. 42. két lakás, Strakle Károslyné III., Erdő­­alja­ utca 182. két lakás, kaptak engedélyt. mWWWmMWWtHWWMWHHmWHWHMIHWMIII Hatalmas zsákmányhoz jutottak a városházi falbontó betörők Nagyszabású betörés történt csütörtökre­ virradó hajnalban a Károly­ körút 28. számú házban. Ez az épület a városház-tömbhöz tartozik és az emeleten hivatali szobák sora­koznak. A­­ földszinti helyiségekben üzletek­ vannak. Ismeretlen betörőbanda először Ber­ger Sándor kávé-, és­ teaüzletébe hatolt be. Az üzlet ajtajáról letörték a lakatot, a belső ajtót felfeszítették s amig a két­ betörő az üzlethelyiségben kutatott, harmadik­ társuk, az utcán őrködött és új lakatot­­tett az üzlet ajtajára, nehogy a rendőrnek feltűnjön a rendellenesség. ... _ " : 1... . A betörők egész éjszaka dolgoztak, 30001 pengő értékű kávét és teát csomagoltak­ ösz­­sze. Dolguk végeztével kibontották a szom­szédos Orenbach-féle kis üzlet falát és 55.0001 pengő értékű árut szedtek össze. Zsákmá­nyukkal még nem teltek be, mert további falbontás útján behatoltak a szomszédos Hacsek és Farkas-féle optikai üzletbe,­­ahol megfúrták a páncélszekrényt,, de miután ke­vés pénzt találtak, közel 10.000 pengő érték­ben fényképeket csomagoltak össze. Hatal­mas zsákmányukkal az üzlet Gerlóczy­ utcai kijáróján távoztak el. A rendőrség a vak­merő betörők felkutatására széleskörű nyo­mozást indított Megvette már a KÉPES KRÓNIKA legújabb számát?

Next