Nemzeti Ujság, 1943. július (25. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-11 / 154. szám

4 NEMZETI ÚJSÁG I 1943 július 11. Vasárnap H Militrolettákat rablakrámákat, fekete vászonból vagy tartós fekete papírból, megrendelésre készítek LECSKFI FEREN­C kárpitos- és díszítőm­ester Budapest VI., Lovag­ utca 15 szám. TELEFON: 116—833. függőségünk után a független Ma­gyarország megteremtésének hitével és fanatizmusával egyelőre az önálló Csonka-Magyarországot szervezte meg, stabilizálja az állami életet, megindítja a termelő munkát, lerázza Trianon bil­­lincseit, honvéd hadsereget teremt, mely­­lyel bevonul a visszatért felvidéki, er­délyi és délvidéki részekre. Hosszasan méltatta ezután az elnök Kormányzó Urunk érdemeit, majd igy szólt: — Isten tartsa, Isten óvja, Isten sokáig éltesse nemzetünk Atyját, országgyara­­pító Kormányzónkat ! Vér Tibor ezután leleplezte vitéz nagy­bányai Horthy Miklósnak, Magyarország Kormányzójának életnagyságú arcképét. A választmányi ülésen megjelentek hosz­­szasan éltették, ünnepelték a kormányzót. f Proninszka Ottokár: „Fogjon velünk kezet, ki szívből magyar s ki nemcsak a bibliát citálja, hanem a keresztény erkölcs alapján állva, az or­szág fejlődését ez irányben előmozdítani kívánja. Fogjon kezet velünk, fogja meg a mi, kezünket! Vallja velünk, hogy a gazdasági életben is kell érvényesülnie a keresztényszociális gondolatnak, amely gyakorlati kereszténységről mi sohasem mondunk le. Egy gyakorlati keresztény­szocializmusnak a pénzügyi politikában az a vezető gondolata, hogy a terheket arányosítsuk, hogy azokat arányosan el­osszuk s a pénz, s a bankok hatalmát nemcsak ne növeljük, hanem azokat kör­zetükké visszaszorítva, a tőkének a mun­kával való párosítását s egyesítését elő­mozdítsuk. A keresztény nemzeti újjászü­letés korszakában nem is lehet más, mint szociális a pénzügyi politikánk.“ Nemzeti Újság 1920 december 25. Razzia után 74 étterem, vendéglő és kávéház ellen indítottak eljárást Az utóbbi napokban számos panasz merült fel, hogy a kistisztviselők és munkások, főleg a külvárosi részeken, nem jutnak kellő időben megfelelő mennyiségű élelmiszerhez és felütötte fejét­­ a­­ feketepiac, úgy a rendőr­ség, mint a csendőrség „repülőgárdát“ szervezett, amely­­villámrazziákat tartott úgy a fővárosban, mint a kültelkeken és a környéken is. Végigjárták a kültelki vendéglőket, korcsmákat, ahol sehol sem találtak kifüggesztett árlapot, a hivatalos árnál lényegesen magasabb árakon szol­gálták fel az ételt és italt. Megállapították, hogy sok helyen tejm nélkül szolgálták ki a kenyeret, de csak akkor, ha a vendég 1.50—2 pengős kis­­fröccsöt fogyaszt. 36 kereskedő és ven­déglős ellen indítottak eljárást a kültel­ken, majd­­rajtaütésszerű szemlét tartot­tak a város belső részein lévő vendég­lőkben. ..Megállapították, hogy igen sok helyen itt sem, volt kifüggesztve az ár­tábla, ellenben úgynevezett „zsebétlap­pal“ dolgoztak a pincérek. Ezeken a zsebétlapokon olyan ételek szerepeltek, amelyeket tilos kiszolgáltatni. Míg a hi­vatalos étlapon csak az engedélyezett ételneműek szerepeltek a megállapított árakon, addig a zsebétlapon már 12—15 pengős kacsa- és libasült, bécsiszelet és egyéb ilyen „csemege“ állt, amelyeket jegy nélkül kaphatott meg a rendelő, ha kétpengős többletet fizetett le a pincé­reknek. Hetvennégy ilyen étterem, vendéglő ellen­ ifjőült eljárás. Repülőgárda ellen­őrizte a kávéházakat, kávéméréseket és a tejterszítékkereskedőket is. Kiderült, hogy, igen sok tej feketén kerül forga­lomba magas áron és még magasabban a fogyasztó elé. Igen sok kávéházban, bridzsszalonban, cukrászdában érték tet­ten a kiszolgálókat, amint tejszínhabos ételeket adtak a vendégek elé. A közellá­tási rendeletek megszegői és kihágói el­len természetesen a legszigorúbb eljárást indították meg. C­ztós a s­íker, fee a­­ nemzeti hasábjain hirdet PÁRISI PAN 1943 NYARÁN­ ­ , Párig, julius hó. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Les Nouveaux Temps legutóbbi számában „Au peys de Saint Étienne“ címen érdekes cikk jelent meg José Germain tollából. Magyarországról van benne szó. És a trianoni békeszerződésről. Magyarország mellett és a trianoni békeszerződés ellen. J­osé Germain bevezetőben szemre­hányást tesz honfitársainak, hogy sokan közülük az értelem magasabb fokát lát­ják a hitetlenségben. Semmit sem hisz­nek és nem is akarnak hinni. Nem akar­ták meglátni a múlt háború után elköve­tett diplomáciai hibákat, amelyek között a legsúlyosabb kétségtelenül az volt, amelyet a katolikus és hagyományhű Magyarország ellen elkövettek. A dema­gógia ezt az országot reakcionáriussá ki­áltotta ki és így az ezeréves nemzetet, amelynek fiai körében annyi barátja és csodálója volt az igazi francia gloire-nak, megfosztották területének és lakosságá­nak kétharmad részétől. Ez a múltjára büszke nemzet, amely annyiszor volt bás­tyája a Nyugatnak az ázsiai barbár táma­dásokkal szemben, 20 évig méltósággal viselte a gyászt, amelynek egyik okozója Franciaország volt. — Ezek után is szerettek bennünket, kérték hogy gondolkozzunk, ők tiszta szívükből beszéltek, de a Quai d'Orsai elhallgattatta a szívét. Mikor visszatér­tem Magyarországból és felszólítást tet­tem közzé, amelyet Pierre Benoit, Claude Farrére, J. J. Thauraud, Henri Bordeau, George Lecomte és annyian mások írtak alá, a Quai d'Orsai volt, aki ellenállt. A büszke magyarok ellenben felfigyeltek a szolidaritásnak erre a gesztusára és a Revíziós Liga illusztris elnöke 1932-ben többek között a következőkben válaszolt: „Magyarország hőn óhajtja megőrizni Franciaországgal való hagyományos kap­csolatait, amelyet nem szűnt meg soha megőrizni akarni még annak a fájdalmas kiábrándulásnak ellenére sem, amelyet a francia delegátusoknak a béketárgyaláson és később tanúsított magatartása okozott. Mi Franciaországot még a háború folya­mán sem tekintettük ellenségnek. Csak ellenfélnek, amelyet a szövetségi kötele­zettségek a másik táborba helyeztek .. A cikkíró ezután idézi a Területvédő Liga levelének úgyszólván teljes szövegét, amely azzal végződik, hogy a francia kor­mány egy napon fel fogja ismerni a Tria­nonban elkövetett szörnyű igazságtalan­ságot és kötelességének fogja érezni, hogy a békés revízió útjára lépjen. Magyar­­ország nem akar mást­, csak élni és bék­é­ben dolgozni. Nem kíván mást, csak hogy tartsák tiszteletbe a jogait, mint ahogy maga is tiszteletben tartja a másokét. José Germain keserűen állapítja meg, hogy a francia külügyminisztérium nem értette meg az ő és barátai felszólítását és a politika teljes dekompozíciójával az idegen nemzeteket jobb- és baloldali nem­zetekké akarta osztályozni. A siralmas államférfiak úgy tekintették a külügy­minisztériumot, mint egy politikai kávé­házat. Hol egy veszély nélküli vendéglő? José Germain ezután meleg szavakkal utal Baranyai Zoltán nemrégiben Vichy­­ben tartott előadására, amelyben hallga­tóit végigvezette azokon a diplomáciai kapcsolatokon, amelyek a történelem fo­lyamán Franciaország és Magyarország között kialakultak. A Nouveaux Temps cikkírója ezután arra hivatkozik, hogy a szentistvéni gondolatot akkor értenék meg igazán a franciák, ha Magyarorszá­gon szerezhetnének közvetlen benyomáso­kat.­ Gróf Apponyi Albert, a kultúrának ez a nagymestere, aki jobban ismerte és beszélte a francia nyelvet, mint nagyon sok francia, ezt mondta neki, mikor Pes­ten járt: „Mondja meg Parisban, hogy alighanem, mi magyarok vagyunk az a nép, amely legjobban­­ élvezi a francia szellem ízét“. — Most, hogy Európa itt holnap elé néz, ideje, hogy jobban megismerjük Magyarországot — fejezi be cikkét José Germain.«­­ Ha két ember találkozik, azt kérdezi egymástól: — Nem tud egy vendéglőt, ahol ve­szély nélkül lehet étkezni? Mindenki a nagy fordulatról beszél: a kormány nyílt támadásra indult a zugkereskedelemi és a feketepiac ellen. Az első attaque a vendéglőket éri. A most megjelent rendelet szerint minden vendéglőt, ahol meg nem engedett éte­leket szolgálnak fel, ahol a megenge­dettnél magasabb árakat számítanak, ahol bármit tilalom ellenére vagy jegy nélkül szolgáltatnak ki, azonnal bezár­ják. A bezárás ideje három hónapnál kevesebb nem lehet. Visszaesés esetén a bezárás legalább egy évre történik és a vendéglőst eltiltják foglalkozásának gyakorlásától. Súlyosabb esetekben a bezárás két évre szól és a tulajdonost valamennyi árujának elkobzása mellett örökre eltiltják foglalkozásának gyakor­lásától. A rendelet azonban nemcsak a ven­déglőst, hanem most már a vendéget is sújtja. A legkisebb büntetés az, hogy a tilalom ellenére fogyasztott étel árának ötszörösét kell azonnal fizetnie bírság fejében, ezenkívül pedig bűnvádi eljárás indul a törvényt megszegő vendég ellen, akinek nevét a* lakcímét a napilapok­ban is közzéteszik. Tegnap az első napon 200 vendéglő' ■'ártat­ be a meglepő észek­i razziákat tartó detektívek. Ezek között 3 ven­déglő bezárása 13 kánonra, a többié rö­­videbb időtartamra szól. A „La petite chaise“ című közel 400 éve fennálló híres párisi vendéglőt végleg bezárták és tulajdonosát egy évre internáló táborba helyezték. Ez a nagymultú vendéglő arról volt neveze­tes, hogy délben és este is minden nap remek húsokat, tejszínhabos tortákat szolgált fel. De legfeljebb 20 vendéget fogadott ebédre vagy vacsorára. Csak olyanokat, akiket a tulajdonos személye­sen ismert és megbízhatónak tartott. A Petite Chaise az utcáról nem volt meg­közelíthető, ajtaja állandóan zárva volt, aki nem ismerte a viszonyokat, azt hihette, hogy a vendéglő nincs üzemben. Az udvaron keresztül előbb fel kellett irtenni a­ padlásra és onnan zeg-zugos csigalépcsőn, koromsötétben a pincébe, mert ott volt a vendéglő. Az udvarban egy öreg­ éjjeliőr fogadta a vendégeket s ő vezette őket az említett regényes után a tiltott paradicsomba. A Petite Chaise konyhája már békeidőben is hí­res volt, a mai viszonyok között a „gourmék“ a réginél is nagyobb becsben tartották. Egy ebéd vagy vacsora viszont személyenként 1000 frankba került, ter­mészetesen csak akkor, ha a vendégnek nem voltak különleges kívánságai, be­érte három tál étellel és egy üveg bor­ral. A Petite Chaise a nagy forgalomtól távol eső Jeu de Cronelle-ban van, da így is olyan jól ment, hogy még a ház barátai is csak akkor kaptak helyet, ha legalább két nappal előbb előjegyezték az asztalt. A 13 hónapra bezárt „Chez Nique" egészen új vendéglő, de nem kevésbé hí­res. Az Avenue Wagram 69. számú ház­ban, Parizban szokatlan modernséggel rendezték be. A bennfentesek szerint ott még jobban lehetett étkezni, mint a Petite Chaise-ben. Olyan ételeket szol­gáltak fel, mint békében. Előétellel kez­dődött a menü, azután hal, tournedot vagy Chateaubriand következett és re­mek sajtokkal, süteményekkel, gyü­mölccsel fejeződött be a menü. Szemé­­byenként 2000 frankért. Az ismert ven­déglők közül a Trois Mou­squefaires, az El Parador, a Les vipnes du Seigneur, a­ Annette és Av­herge Saint Hubert rollait húzták le az első razziás napon. A vendégek közül eddig senkit sem büntettek meg. Ami a zugkereskedelem elleni harcot illeti, a detektívek más té­ren is jól dolgoztak. Egy Suresnes-i ke­reskedőnél 14 és fél tonna fekete piacra szánt cukrot foglaltak le. Neully-ben 20.000 méter gyapjúszövetet koboztak el amelyet több mint 17 millió frank ha­szonnal készült eladni a kalmár. A rue Lafitte-ban 7600 üveg cognac lefoglalá­sával 3 millió frankos haszontól ütöttek el egy zugkereskedőt. 83 pék is áldoza­tává vált a razziának, illetve zugkeres­­kedelemnek. Így kezdődött, az első nap, milyen lesz a többi? Tornavara Lappföldön és Montlouis-ban Most, fejezték be a Tornavara című film külső felvételeit. A dolog érdekes­sége az, hogy ezt a Lappföldön lejátszódó­ mesét Franciaország egyik legdélibb pont­ján, Montlouis-ban vették föl Az északi, havas Lappföldhöz a spanyol határ köz­vetlen közelében találtak külső jellegze­tességeihez hasonló területet. Hegyek kö­zött, 2209 méteres magasságban játszik a film, Mila Parley, Pierre Renier, Jean Chevrier és társaik hiteles lappszérmék­­ben alakítják szerepeket. A statisztákat helybeli katalánokból rekrutálták, mert amint a rendezők megállapították, sokan vannak közöttük, akik bámulatosan "Ha­­sonlítanak a lappföldi típusokra, így ta­lálkozik észak a déllel. * A Párisi Operaház balletkara külföldi körútra indul, amelynek első állomása Svájc lesz. A Serge Lifar vezetése alatt útnak induló együttes az elmúlt két év legnagyobb sikerű balettjait fogja bemu­tatni.. M­­ai gazdasági rend Az európai országok mindegyike ke­mény harcot vív lakosságának ellátása ér­dekében. A háború erőfeszítései még azokban az országokban is éreztetik ha­tásukat, amelyek megőrizték semlegessé­güket a mai roppant arányú küzdelem­­ben. A semleges államok ellátása is igen nehéz feladatot jelent az illető államok vezetőinek még keményebb szervező munkára, de egyúttal a társadalom meg­értő közreműködésére van szük­ség azok­­ban az államokban, amelyek hadban ál­lanak. A belső és a külső front között vitathatatlan összefüggés van, mert hi­szen a belső front helytállása nélkül a leg­hősibb lelkű hadsereg sem állhatja meg a helyét a csatatéren. Ezt fejtette ki a pénzügyminiszter is legutóbbi szegedi be­szédében, amikor komoly szóval fordult a társadalomhoz s attól áldozatos helyt­állást követelt. A munkafegyelem bizto­sítása éppen olyan elsőrendű érdek, mint amilyen létfontosságú az, hogy a hadse­reg fegyelmezett legyen. Jól szervezett, fegyelmezetten elvégzett munka nélkül a társadalom képtelen komoly erőfeszí­tésre s alkalmatlanná válik arra, hogy hordozza azokat a feladatokat, amelyeket a világhelyzet alakulása folytán vállalnia kell. A kormányzat áthatva ettől a szellem­től, az egész ország számára olyan gazda­sági rendet kívánt megteremteni, amely egyrészt lehetővé teszi a fokozottabb ter­melőmunkát minden foglalkozási ág szá­mára, de módot nyújt arra is, hogy a le­hető igazságosság keretén belül minden magyar ember megtalálja megélhetését és boldogulását. Amint azt a pénzügyminisz­ter mondotta, az egész országban megin­dult a békés küzdelem a nagyobb darab kenyérért és a biztosabb gazdasági jö­vőért. A pénzügyminiszter éppúgy meg van győződve, mint a közellátási minisz­ter, hogy az új termelési, beszolgáltatási és fogyasztási rend alkalmas lesz arra­, hogy a fogyasztók minimális igényeit rendszeresen és biztonságosan ki lehessen elégíteni, de arra is, hogy a termelő a vele szemben felmerülő kívánságokkal előre számolva, nyugodtan folytathassa mun­káját. , , . Különösen fontos szempontot kívánt honorálni a gazdasági kormányzat, ami­kor az új beszolgáltatási rend keretében számol a hadbavonultak érdekeivel. A hadbavonultak hozzátartozóinál a ka­tonai szolgálatban állók számával arány­ban csökkentik a beszolgáltatás kötele­zettségének mérvét. A közelmúltban megjelent termésrendelet úgy intézke­dett, hogy az aratóriszt is be lehet szol­gáltatni a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésébe annak, ak­i 10 holdnál kisebb szántóterületen gazdálkodik és az ara­tási munkálatokat maga, vagy család­tagjai háborús szolgálat­a miatt nem vé­gezhette el. Megfelelő támogatást bizto­sítanak azok számára, akik az ország háborús erőfeszítéseiből elsősorban vet­ték ki részüket s akik életüket, vagy testi épségüket veszítették el a harctéren. Az aratórész a hadirokkantaknál és a hadiárváknál a 20 holdnál kisebb szántó­földön is beszámítható. Jól tájékozott helyről nyert értesülé­sünk szerint a hatóságok igyekeznek minden esetben figyelembe venni azokat a jogos szempontokat, amelyek a terme­lők részéről — különösen a hadiszolgálat miatt — felmerülhetnek. A közellátási miniszter arra törekszik, hogy a földet és megművelőit egyaránt a fokozott ter­melés szolgálatába állítsa. A föld helyes és célszerű megművelése olyan érték ,az ország erőinek fokozása szempontjából, amit minden körülmények között méltá­nyolni kell. A termelés rendjéért felelő­sek azok, akiké a föld s az új termés­­beszolgáltatási rendelet éppen ezt a fo­kozott felelősségvállalást követeli meg minden gazdától, de a lehetőségekhez képest jutalmazni is akarja azokat, akik eleget tettek a földdel és az országgal szemben vállalt kötelezettségüknek. Mert­ ezt a kettőt nem lehet elválasztani. A kormányzat azonban, amint azt be­avatott helyen hangoztatták, nemcsak a földbirtokosok szempontjait vette figye­­lembe az új gazdasági rend megállapí­tásakor, hanem a földmunkásokét is. A napszámos kenyérmagvakat kaphat mun­kájáért s minden földmunkás megkeres­heti az életet adó kenyeret. Nem pénz­ben kapja meg járandóságát a földmun­kás, hanem gabonában, olyan fizető­eszközben tehát, amelynek értéke ma sokkalta nagyobb, mint bármikor.

Next