Nemzeti Ujság, 1943. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-16 / 209. szám

2 nemzeti újság 1943 szeptember 18. Csütörtök lges elhárító harcokban különösen ki­tüntette magát Kiess tizedes, egy gráná­tos ezred páncélvadász századának tagja. Szeptember 11-én a százada szakaszán áttört 27 páncélos közül rövid idő alatt tizet megsemmisített. A Salernónál és Ebolinál partraszállt brit-északamerikai kötelékek ellen inté­zett támadás kedden nagy sikerekre ve­zetett. Egy ellenséges erőcsoportot körül­zártunk, egy másikat megsemmisítet­­tünk. A zsákmány és a foglyok száma állandóan nő. A kedden Ebolinál vissza­vetett ellenség a hajók tüzérségének véd A légi erők szakadatlanul támadták az delme alatt a part közelében újabb ellen­állásba kezdett, ellenséges partraszállási Hajóhadat. Egy 4000 tonnás szállítóhajót megsemmisítő találat ért, öt másik közepes nagyságú hajót szintén eltaláltak nagyméretű bom­bák. Német gyorsnaszádok megtorpedóz­tak egy ellenséges cirkálót és elfogtak két olasz vitorláshajót. A megszállt nyugati területek partján és egyesével végrehajtott éjszakai za­varórepülések alkalmával a birodalom északi területe fölött a légvédelmi erők három, a haditengerészet egységei öt el­lenséges repülőgépet lelőttek. A szállítások lebonyolítása valamennyi hadszíntéren a legnagyobb feladatok elé állítja a szállításokkal megbízott összes katonai parancsnokságokat és köteléke­ket. Vasútépítő csapatok és az üzemi kö­telékek szétrombolt vonalak helyreállítá­sával vagy újabb vasúti vonalak üzembe­helyezésével újra és újra kitüntetik ma­gukat. (MTI) Eisenhower új­abb erősítéseket küldött a salernói csatatérre Bern, szeptember 15. "A legutóbbi jelentések szerint az 5.­­hadsereget különböző helyeken tovább vetették vissza — mondja Eisenhower főhadiszállásának egyik közleménye — azonban a partraszállási hídfők teljesen biztosítva vannak. A helyzet továbbra is valóban nehéz és az amerikai csapatok az el nem érhető magaslati állásokban lévő németek tüzérségi tüzének vannak kitéve. Eisenhower tábornok főhadiszállásán a súlyos harcok folytatódására, számítanak és nagyon jól tudják — hangoztatja a je­lentés , hogy a Nápoly körüli csata nem könnyű feladat. Ez a küzdelem rendkivüli elkeseredettséggel folyik tovább s közben éjjel-nappal Eisenhower újabb jelentős erősítései érkeznek és azokat azonnal harcba vetik. Az 5. hadsereg kereken száz órája a legkeményebb ütközetben áll, amely igen tetemes veszteségekkel járt. Ma éjszaka Salerno város körül ismét a legelkeseredettebb harcok folytak. Sornin* Az 5* amerikai hadsaga^ la^na^fob brésze megsemmisült­ ­. Berlin, szeptember 15. A Salerno körül lefolyt harcokban majd­nem teljesen megsemmisült az 5. amerikai hadsereg, — közölték kedden este mértékadó berlini helyen. Ez a hadsereg, amelynek Clark tábornok volt a parancsnoka, a 36. és 45. amerikai gyaloghadosztályból és az 1. páncélhadosztályból állott, azonkívül alája volt rendelve a 1­0. brit hadtest egy része: az 1., 46. és 56. brit gyaloghadosztály, valamint az 1. brit páncélhadosztály. További német megállapítások szerint megsemmisült ezek­ben a harcokban egy brit ejtőernyős vadász­­kötelék is, amely néhány nappal ezelőtt szállt le a nápolyi öböl partján fekvő Castellamare környékén. Egyedül a hétfői nap folyamán mintegy tízezer amerikai katona vesztette életét a salernói c­ratában , ugyanennyire tehető a német kézre került hadifoglyok száma. A német csapatok óriási mennyiségű nehéz fegyvert zsákmányoltak. A zsákmány rende­zése és összeszámlálása folyamatban van (NST) London: Salernónál súlyos helynek alakult ki Stockholm, szeptember 15. XNémet Távirati Iroda) Londoni katonai körökben nem titkolják, hogy a salernói szakaszon a szövetségesekre nézve „ko­­rfikly helyzet“ alakult ki, — jelenti a Svenska Dagbladet londoni tudósítója. El­ismerik — mondja tovább a jelentés —, hogy az utánpótlás terén nehézségek vol­tak és a légi erőviszonyok az angol­szászokra nézve kedvezőtlenül alakultak. Ez a két körülmény okozta szerintük a fő nehézségeket. A német vadászoknak módjukban állt, hogy „igen hatásosan“ avatkozzanak be a harcokba. Kitűnt, hogy „túlságos várakozásokat fűztek az olasz­országi kavarodáshoz“. Ha Montgomery­­nek délről előrenyomuló 8. hadserege nem tud egyesülni az 5. hadsereggel, akkor en­nek az lesz a következménye, hogy a sa­lernói térséget ki kell üríteni és az olasz szárazföld meghódítása erősen elhúzódik. Londonban óva intenek attól a hiede­lemtől, hogy az „olaszországi hadjárat gyorsan befejezhető“. A Stockholms Tidningen úgy véli, hogy a salernói térség kiürítése a szövetségesek tekintélyén nagy csorbát ütne, aminek be­láthatatlan következményei lennének nemcsak az Olaszország elleni hadjáratra, hanem a szövetségesek egész európai hadi­tervére is. (MTI) Waterloo vagy Dünkirchen? Berlin, szeptember 15. A Salerno térségében lezajlott esemé­nyeket a Német Távirati Iroda katonai munkatársa második Dünkirchennek és balul sikerült Waterloonak mondja. A német fegyverek győzelme, — írja — amely Kesselring tábornagynak — a né­met légierő egyik legkiválóbb férfiénak­­— kötelékei körletében Dél-Olaszország nyugati partvidékének északi szakaszán most kialakul, úgy látszik, olyan nagy­méretű, hogy következményei igen mes­szire áuhatnak. Feltűnő, hogy ebben a­­kezdettől fogva veszélyes térségben, ki­zárólag északamerikai és kanadai erőket vetettek harcba. Ebből arra lehet követ­keztetni, hogy az angolok a vállalkozást már elejétől fogva legalább is kérdéses­nek tekintették. Az angolok maguk ép­pen ezért inkább azokra az olasz parti területekre szorítkoztak, amelyek a szi­­cíliai támaszpont közvetlen közelében fekszenek. Ezeknek a területeknek az angolok sze­mében megvan az az előnye, hogy egy­részt nagyobb fenyegetésektől könnyeb­ben távoltarthatók, másrészt anyagilag is hasznot ígérnek. A salernói csatában, amely közben el­dőlt, Montgomerynek is be kellett volna avatkoznia a maga 8. hadseregével, ami­kor a harcok az amerikaiakra nézve fe­nyegető fordulatot vettek. Neki az a fel­adat jutott, hogy biztosítsa az utat Ba­riba. Ennek a feladatnak a teljesítése közben jutott el hozzá kevéssel Alta­­mure előtt Clark tábornoknak, az 5. ame­rikai hadsereg parancsnokának segély­kiáltása. Clark időközben olyan helyzetbe jutott, mint amilyenben Wellington volt Waterloonál, csupán abban reményke­dett, hogy a fenyegető vereségtől délen harcoló bajtársainak gyors beavatkozása fogja megmenteni. Montgomeryt azon­ban jobban kecsegtette a közelebb fekvő Bari, mint a távolabb levő Clark szorult helyzete. Bevette Barit, m­iközben a háló mind szorosabbra fonódott Clark körül. Salomo egy második Dünkirchenné vált. Szellemhadosztályok ellen harcolunk — mondotta egy kanadai ezredes a vá­ratlanul felbukkanó német tartalékokra célozva. El kell ismerni, — írja az angol haditudósító — hogy a német csapatok nagyon vitézen és elszántan harcolnak s a szövetségesek erősítéseinek megérke­zése sem hozta őket zavarba. A német repülők is — bár számban gyengébbek voltak , erélyes ellenállást tanúsítottak. (MTI) A római megszálló csapatok parancsnok­ának kiáltványa C­ biasso, szeptember 15.­­A római rádió kedden este Stein tábor­nok felhívását közvetítette. A felhívás­ban a tábornok többek között a követ­kezőket mondja:­­ „Badoglio tábornagy árulása és a Né­metország és Olaszország közötti szövet­­ségi szerződés megszakítása után a né­met katonai hatóságok védelmükbe vet­ték az olasz területeket. Felelőtlen ele­mek szembeszálltak Róma megszállóival ,2 vessel vesztették a­ főváros normális polgári életét. Most azonban a rend is­­mét helyreállt.“ A felhívás továbbá hangsúlyozza, hogy az olasz hatóságok vezetői személyesen felelősek a­ rend fenntartásáért. Az események, amelyekre Stein tábor­nok célzott, élelmiszerhiányt okoztak a fővárosban. A római rádió kedden este sürgős felszólítást intézett a termelőkhöz, a földművesekhez és mindazokhoz, akik­­ Róma környékén élelmiszerkészletekkel rendelkeznek, hogy szállítsák azokat hala-­­déktalanul a fővárosba. Magasrangú angolszász tisztek Mihajlovics és Tito főhadiszállásán Lisszabon, szeptember 15. Az angol hírszolgálat kairói jelentése szerint magasrangú szövetséges tisztek tartózkodnak Jugoszláviában Mihajlovics tábornok hadügyminiszternek, a jugoszláv­ gerillaharcosok parancsnokának és Tito­­nak, a jugoszláv partizánok parancsno­kának főhadiszállásán. (MTI) Mihajlovics és Tito ellentétei Zágráb, szeptember 15. (Magyar Távirati Iroda.) A félhivatalos ■jsztasa Hrvatski Narod hivatalos jelen­tést közöl, mely szerint a Drazsa Mihaj­­lovics-féle csetnikek és a Tito-féle partijának egyesülése és együttmű­ködése nem sikerül. Leginkább azért nem, m­ert Mihajlovics és Tito nem tud­nak a vezérségben megosztozni. Az egy­mást meg nem értésének szelleme eddig három partizán vezérférfiúnak az életébe került, akiket Drazsa Mihajlovics végez­tetett ki. Mihajlovics ugyanis kivégez­, tette Vrbisa községben dr. Milosevics volt belgrádi egyetemi tanárt, dr. Popo­­vicsot, Tito egyik prominens munkatár­sát, Iván Goran-Kovacsics írót. Tito tit­kos­­rádióleadó állomásán tiltakozott­ is Mihajlovics eme eljárása ellen. Ugyancsak a Hrvatski Narod jelenti, hogy a legutóbbi tisztogatási műveletek során két úgynevezett partizánbrigád­­parancsnok, Száva Kovacsevics és Niki­for Markovics is életüket vesztették. ­ Majszki javaslatot visz Moszkvába a hárít­ás értekéziéiről London, szeptember 15. Majszky helyettes szovjet külügyi nép­biztos még szeptember vége előtt Moszkvába tér vissza. Az utóbbi napok­ban több megbeszélést folytatott Eden külügyminiszterrel. A megbeszélések fo­lyamán láthatólag további megegyezést értek el. Hivatalos körökben azonban igen tartózkodó magatartást tanúsíta­nak, de megjegyzik, hogy a külügyminisz-­­ terek tervezett értekezletében folytatott tárgyalások továbbhaladnak. Majszky abban a helyzetben lesz — jegyzik meg Londonban —, hog­y Moszkvában átfogó képet adjon a­ Washingtonban és Londonban uralkodó politikai felfogásokról. Esetleg a szovjet kormánynak javaslatot visz az értekez­let munkálatainak programjáról. London­ban úgy vélik, hogy Gusev az újonnan kinevezett londoni szovjet nagykörát köz­vetlenül Majszky visszatérése után meg­kapja az utolsó utasításait, úgy hogy azonnal elfoglalhatja hivatalát. (Búd. Tud.) Londonban lesz az argol-oszeri­ai szovjet külügyi miniszterek er­k­szlete Zürich, szeptember 15. (Magyar Távirati Iroda.) Jól értesült washingtoni körök véleménye szerint Cordell Hull külügyminiszter késznek nyilatkozott, hogy részt vegyen az októ­berben Londonban megtartandó angol­­amerikai-szovjet értekezleten. Roosevelt elnöktől a keddi sajtóérte­kezleten megkérdezték, vájjon a Sztálin­nál való hármas­ értekezlet Ügye előbbre haladt-e. Az elnök a brit hitszo­gálat­ washingtoni jelentése szerint erre a kér­désre igennel válaszolt, nem volt haj­landó azonban további felvilágosításokat adni. A moszkva—szmolenszki n­vt­­vitól az Azovi-tengerig támad a szovjet Berlin, szeptember IS. A súlyos elhárító harcok tovább tarta­nak az Azovi-tengertől egészen a moszkva —szmolenszki mintig írja Sertorius százados. — Kifejezett mozgó csatáról van szó s a német hadvezetőség még az eddiginél it rugalmasabban folytatja had­műveleteit, kihasználva a terep mélységét és nem mulasztva el egyetlen alkalmat sem hathatós ellentámadásokra. A harcok állandó ide-oda hullámzása miatt nem lehet részletes képet alkotni a helyzetről. Tény, hogy a szovjetnek hétfőn sem si­került elérni az arcvonal egyetlen részén sem hadműveleti áttörést. Brjanszk ki­ürítésével német részről csak egy olyan arcvonalrészt adtak fel, amely messze előrenyúlt kelet felé és amelynek további tartása túlságosan sok erőbe került volna. Az ellenséges hadvezetőség most sem tudta megvalósítani azt a szándékát, hogy körülzárjon erősebb német kötelékeket. A harapófogót Brjanszknál sem sikerült bezárni. (NST) Berlin, szeptember 18. (Interinf.) A helyzetet az a tény jel­lemzi, hogy a német csapatok ismét na­gyobb mértékben folytatnak elváló moz­dulatokat. Ez kétségen kívül összefügg azzal a körülménnyel, hogy a szovjet az arcvonal egyes pontjain tartósan erős nyomást fejt ki és szárnytámadásokkal fenyeget. Ahol a bolsevisták közvetlen támadásra indultak, ott visszaverték őket. Ez azonban a német hadvezetőséget fokozottabb figyelemre készteti. Tovább északra, a déli szakasz köze­pén, a bekerített szovjet páncélos csapa­tok, amelyek ereje egy páncélos hadtest­nek felel meg, hozzájuk beosztott gépesí­tett gyalogságukkal egyetemben heves kitörési kísérleteket hajtottak végre. Eze­ket a kísérleteket egyidejűleg keletről jövő tehermentesítő támadásokkal támo­gatták.­Idáig a németeknek sikerült min­den nyugatról, illetve keletről jövő tá­madást visszaverniök és eközben ember­ben és anyagban a legsúlyosabb veszte­ségeket okozták a bolsevistáknak. Uharkovtól délnyugatra a Szovjet tá­madást hajtott végre Tarankovkától két­oldalt. A harckocsik és csatarepülők erős harcbavetése következtében a német állá­sokra helyenként olyan erős nyomást gya­koroltak, hogy a németek előnyösebbnek látták, hogy a támadás elől kitérjenek és­ utóbb tartalékok bevonásával ellentáma­dásban verjék vissza az ellenséget. A Charkovtól nyugatra eső térségben Perekopnál a bolsevistáknak 30 harcba­­vetett páncélos kocsijából 17 szétrombolt, állapotban a csatatéren maradt. A szov­jet támadások már a rámet tüzérség tü­zében összeomlottak. Charkov­tól észak­nyugatra is tartanak a német kőtelkek kemény elhárító harcai. A németek itt sehol sem adták fel főharcvon­alukat. A kubáni hídfőnél a szovjet tevékeny­sége fokozódott. Elsősorban Novorosz­­szijfszk ellen vonultattak fel újabb meg­erősítéseket. A németek egyik ponton visszavonultak a város szélén fekvő ér­i­­et csoportba, ahonnan azután végüül is visszaverték a támadásokat. A harcok rendkívül kemények voltak. (MTI) Kirill régens beszéde Szófia, szeptember 15. (Magyar Távirati Iroda.) A Bozsilov­­kormány kedden délelőtt féltíz órakor tartotta meg első ülését. Tíz órakor a kormány tagjai a királyi palotába men­tek,­ ahol a kormányzótanács fogadta őket. A kormányzótanács nevében Kirill herceg rövid beszédet mondott, amelyben felszólította az új kormány tagjait, hogy abban a súlyos időszakban, amely Borisz király halálával Bulgáriában előállott, minden erejükkel szolgálják az egységet és az egyesített Bulgária ügyét. Tizenegy órakor az Alexander Nevszki­­templomban ünnepélyes istentisztelet volt a király névnapja alkalmából. Meg­jelentek a kormányzótanács tagjai, a mi­niszterek, a diplomáciai testület tagjai, a közjogi előkelőségek. Istentisztelet után annak résztvevői beírták nevüket az ud­varnál kitett könyvbe. Kirov külügyminiszter szerdán délután érkezik meg Ankarából Szófiába. Csü­törtökön várható az új kormány kiáltvá­nya a bolgár néphez. Isztanbul, szeptember 15.­­ Elutazása előtt Kirov bulgár külügy­miniszter, az eddigi ankarai bulgár követ, a pályaudvaron megjelent újságíróknak kijelentette, hogy Törökország és Bul­gária baráti viszonyban él egymás mel­lett és igyekezni fog ezt a barátságot még jobban elmélyíteni. (TP) Roosevelt­et,hivatkozik Amszterdam, szeptember 15. Washingtoni híradás szerint Roosevelt ked­den kijelentette, hogy pénteken külön üzene­tet intéz a szenátushoz és ebben beszámol­t a háború jelenlegi fejleményeiről. (Mill

Next