Nemzeti Ujság, 1944. január (26. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-30 / 24. szám

i kétsreetes kábora a két világ Stábsrábant irta: Halmossy Dénes I. A* Idzsetobik Moltke, a francia-porosz Iftábaru győztes hadvezére 1890-ben készült haditervében kifejtette, hogy ha Németországnak egy francia-orosz össze­fogás esetén kétfrontos háborút kellene vysalnie, a menetrend ez legyen: védeke­zés Franciaországgal szemben és támadás Oroszország ellen. Unokaöccse, az ifjab­bak Moltke 1913-iki memorandumában viszont arról ír, hogy 23 év alatt a hely­iség gyökeresen megváltozott, Oroszország kiépítette közlekedését, a mozgósítást aránylag gyorsan végre tudja hajtani és az oroszországi invázió különben is meg­hiúsulna azáltal, hogy az orosz hadsereg visszahúzódna országának végtelen síksá­gaira, ez pedig elnyújtaná a háborút. Ez­zel szemben nyugaton, Franciaországban gyors döntést lehetne elérni, ami után a német hadsereg felszabadulna, hogy tel­jes erejével kelet felé forduljon. Az események inkább az első Moltkét igazolták, de hogy kettőjük közül melyik­nek volt tulajdonképen igaza, az teljesen máig sincs eldöntve, sem az első, sem a második világháború tapasztalatai és tényei alapján. Graf Schlief­fen minden­esetre a franciaországi gyors támadás alapján dolgozta ki híres haditervét és megváltoztatta az idősebbik Moltkeét. A második Moltke Schlieffen módosított ter­vét tette magáévá és számításait arra alapozta, hogy hat hét alatt a németek megverik a franciákat, mialatt a keleti német hadosztályok és az osztrák-magyar hadsereg feltartóztatja az orosz túlerő első lökéseit A Schlieffen—Moltke-féle haditerv ke­rült kivitelre az első világháborúban az ismeretes módokon, míg ha ezzel szem­ben az eredeti Moltke-féle haditervet (az 1890-eset) alkalmazzák, az eljárás az lett volna, hogy átengedik a támadást a fran­ciáknak, hadd törjék meg erejüket a nyu­gati szilárd német állásokon, mialatt Németország Ausztria-Magyarországgal együtt kierőszakolja a győzelmet keleten. Ennek elmaradhatatlan hatása lett volna nemcsak Törökországra és Bulgáriára, hanem Olaszországra és Romániára is és ami a legfontosabb, Anglia beavatkozását is kikapcsolta, vagy legalábbis megnehe­zítette és késleltette volna. A keleti győ­zelem után sor kerülhetett volna Fran­ciaországra. Igaz ugyan, hogy ha Német­ország 1914-ben nem Belgium és Francia­­ország, hanem Oroszország ellen támad, akkor az alternatív orosz haditerv értel­mében az orosz csapatok visszavonultak volna a varsói ívből Kovnotól Luckig és itt várták volna be, a turkesztáni és szi­bériai hadtesteket (a mozgósított 3 millió ember az ázsiaiakkal együtt 5 milliót tett ki), de ez önmagában korántsem jelen­tette volna a keleti döntés elmaradását, mert hiszen az 1914-es Oroszország hadi­iparát toronymagasságban múlta felül a német-osztrák-magyar együttesé és a keleti harctéri események utólag beiga­zolták, hogy 1914 és 17 között a németek mindig fölénybe kerültek az oroszokkal szemben, valahányszor erre elhatározták magukat nyem­anyaghilány nem vált volna annyira végzetessé 1917-ben és 18-ban. Oroszor­szágban a központi hatalmak megszerez­hették mindazt, amitől a brit flotta el­zárta őket. A Szaloniki felé való előretö­rés is elmaradt, ami által az egész bal­káni hadjárat félmegoldás lett s itt ala­kult ki 1918-ban a szaloniki veszedelem, amely a bulgár front áttörésével megin­dította a lavinát. Szaloniki elhanyagolása azért is indokolatlan volt, mert hiszen szeptember óta Sarrail tábornok vezetése alatt angol és francia csapatok tartóz­kodtak a kikötőben, amelyeknek száma egyre növekedett. Romániával szemben sem tisztázták a helyzetet, amely ebben az időben már voltaképen az antant tábo­rában állott. Ha Falkenhayn 1916-ban épugy mint 15-ben továbbra is átengedi a szövetsége­seknek horzv véres fejjel rohamozzák a nyugati lövészárkokat és ehelyett a köz­ponti hatalmak folytatják félbemaradt oroszországi, balkáni akcióikat és — mint Conrad követelte — együttes erővel meg­támadták és kikapcsolták Olaszországot, a háború másként fejlődött volna tovább. Bulgária csatlakozásával és Szerbia le­­rohanásával helyreállott az összeköttetés Törökországgal, de ennek valóban nagy jelentősége akkor bontakozott volna ki, ha az egész balkáni térség Romániával együtt a központi hatalmak ellenőrzése alá kerül, valamint ha Ukrajnánál és a Kaukázusban is megvalósul a Török­országgal való kapcsolat és a Fekete­­tenger mintegy német-török beltengerré válik. Churchill, mint tengerészetügyi miniszter felismerte, milyen nagy fontos­sága volna annak, hogy Anglia és Fran­ciaország a Dardanellákon át megteremtse a közvetlen kapcsolatot Oroszországgal. A gallipoli-i támadást 1915-ben a szövetsége­sek meg is kísérelték, de az kudarcot val­lott, viszont a központi hatalmak a fekete­tengeri helyzet tisztázását 1916-ban meg sem kísérelték. Pedig ez a vállalkozás az egyebeken kívül Törökország egész közel­­keleti helyzetére is befolyással lett volna. Ehelyett az történt, hogy Falkenhayn újra­ nyugatra fordult és 1916 február 21-én megindította offenzíváját Verdun ellen, míg Conrad május 5-én egyedül megkezdte a déltiroli offenzivát. NEMZETI ÚJSÁG , 1944 január 39. Vasárnap A máméi csata és a goricei áttörés tanulságai Már a háború első hónapjában kiderült, hogy a Schlieffen—Moltke-féle elgondolás s­em hajtható végre. A német hadvezető­­ség a háború alatt több izben változtatott súlypontot kelet és nyugat között, de sohasem jutott abba a helyzetbe, hogy­ akár az egyik, akár a másik hadszíntéren döntően lépjen fel, illetőleg hogy fellépé­sét a végső konzekvenciákig fejlessze ki, mert hiszen a súlypont-áthelyezések nem előre átgondolt, messzire néző elhatározá­sok alapján történtek meg, hanem esetről­­esetre, a körülmények kényszerítő hatása és az adott lehetőségek korlátolt keretei között A belgiumi villámgyors német előretö­réssel egyidőben az oroszok is nagy tá­madásba kezdtek, betörtek Kelet-Porosz­­országba, végigsöpörték Galíciát és a Kárpátok hágóin át behatoltak Magyar­­or­szág területére. A nyugati arcvonalról Németország több hadosztályt volt kény­telen keletre irányítani, kettőt éppen azok közül, amelyek a Schlieffen-féle nev­e­­zetes jobbszárnyat alkották. A marnei csata 1914 szeptember 12-én azzal zárult,, hogy Paris bevétele nem sikerült, és a nyugati gyors győzelem reménye szerte­foszlott. A frontok megmerevedtek és ki­fejlődött a kegyetlen állásháború. Keleten az orosz gőzhengert végül is megállítot­ták, Hindenburg kiűzte az oroszokat Ke­­let-Poroszországból, a tannenbergi ütkö­zetben, majd a Mazuri-tavaknál fényes győzelmet aratott fölöttük, az őszi len­gyelországi hadjáratok során felmentet­ték Sziléziát és visszaszorították az oro­szokat a Kárpátok mögé. A keleti arcvo­­nal, épúgy mint a nyugati megmereve­dett, a döntés itt sem következett be. Ahogy a németek nem tudták elfoglalni Párist, úgy az orosz gőzhenger képtelen volt utat törni magának Berlin és Buda­pest felé. Hindenburg és hötztendorfi Conrad a történek után azt akarta hogy a háború súlypontj­át helyezzék át keletre és min­denekelőtt Oroszországgal végezzenek. Hindenburg 1916 január 9-i Vilmos csá­szárhoz intézett jelentésében megálla­pítja, hogy egy Bialisztok felé való előre­törést, új erők felhasználásával, döntő­nek tart az egész háború kimenetelére. Falkenhayn, a német vezérkari főnök vi­szont azzal érvelt Conraddal és Hinden­­burggal szemben, hogy a nyugati vállal­kozást nem szabad félbeszakítani, mert a német tengeralattjáróknak szüksége van az északfranciaországi partokra. „A legve­szedelmesebb ellenségünk — írta Hinden­­burghoz intézett november 18-i levelé­ben — nem keleten van, hanem az Ang­lia, akivel a Németország elleni összees­küvés áll, vagy bukik.“ Azt tartotta K­alkenhayn, hogy keleten döntést nem le­het elérni, mert legjobb esetben az ellen­ség visszavonulna a Narev és Visztula mögé és kiürítené Galiciát. Azzal az ál­lásponttal szemben, hogy keletre annyi csapatot kell küldeni, amennyit csak le­het azt hangoztatta, hogy a nyugati né­met hadosztályokat nem egyszerre, ha­nem legfeljebb csak egyiket a másik után lehet keletre szállítani. , ,Hosszú tanácskozások után végül is a központi hatalmak mégis Oroszországot avatták főhadszintérré és Vilmos császár döntése értelmében négy német hadtest indult a keleti frontra. 1915 valóban győ­zelmes esztendő volt a központi hatal­makra nézve. Nyugaton védekezésre ren­dezkedtek be s az angolok és franciák Artoisnál, a Champagneban, Laosnál és Neuve Chapellenél borzalmas árat fizet­tek eredménytelen támadásaikért. 1915 október végére mind a francia, mind az angol támadások megtörtek és közel 300 ezer­ francia és angol katona vesztette életét, vagy sebesült meg. Ezalatt a köz­­ponti hatalmak az 1915 május 2-i tsorlicei áttöréssel felhasították az orosz arcvona­lat, amely elmozdult a Kárpátoktól és Kelet-Poroszország határaitól. Kiűzték az oroszokat Galiciából és Lengyelországból, hatalmukba kerítették a lengyelországi orosz várrendszert, elesett Breszt-Litovszk is, úgyhogy 1915 végére az új keleti arc­vonal északon Rigánál kezdődött és csak­nem nyílegyenesen húzódott a Vilna— Dünaburg — Pinszk — Luck — Dubno— Csernovicz-vonalon át a román határig. A keleteurópai súlypontképzés ezenkí­vül még egy másik nagy sikerre vezetett. Bulgária csatlakozott a központi hatal­makhoz és 1915 október 7-én megindult a szerbiai és montenegrói hadjárat, amely gyors lerohanással végzett Szerbiával. Olaszország ezalatt, amely május 24-én hadba lépett a központi hatalmak ellen, épúgy kitördelte fogait az első öt isonzói csatában, mint ahogy nem jártak ered­ménnyel az angolok és franciák 1915. évi nyugati támadásai A befejezetlen akció Oroszországban, Szelonikinél és Olaszországban . 1915 eseményei mindenképen igazolták a „keletieket“ a „nyugatiakkal“ szem­ben, de az oroszországi és balkáni sike­rek kiaknázása mégis elmaradt, ami óriási hiba volt és ebből később súlyos követ­kezmények származtak. Az osztrák-ma­gyar hadvezetőség azt javasolta, hogy 1916-ban folytassák az orosz hadjáratot egészen Kiev eléréséig, továbbá kerítsék hatalmukba a szerbiai hadjárat folytatá­saként Szalomnai ha todítsanak anfóella- támadást Olaszország ellen Verona irá­nyában. 1916 elején megnyíltak a keleti háború folytatásának nagy ígéretei, az előretörés Ukrajna, a Fekete-tenger és a Kaukázus felé. Tizenkét német hadosztály, amely elpusztult egy-egy nyugati offenzívában, elég lett volna az akció támogatására. Ha a központi hatalmak még 1916-ban bír­­tokba veszik Ukránig akkor a tengeri blokád miatt fellépő nagy «»Imis»«*- 4* A Bouácasban is IV., Petőfi Sándor-utca 14—Ifi Fióküzletek: VIII., József-körút 37—39. Szolnok, Gorove-utca 12. Hangszer! Rádió! Gramofon! Kotta! Hangversenyrertdelés! Zeneműkiadás! Minden, a kis muzsika, a Marnitz zenei központban. Képes árjegyzék most is ingyen. Ennek következményeiről, valamint a kétfrontos háború problémáiról és fordu­latairól a második világháborúban, leg­közelebbi cikkünkben szólunk. Háromszáz éve született a „cremonai “ Antonio Stradivari emlékezete A zenetörténelem, sajnos, csupán ke­vés adatot jegyzett fel minden idők leg­kiválóbb hangszerkészí­tőjének születési adatairól. Akár a képzőművészet nagy mestereiről, mint Holbein vagy Lucas Cranach, Antonio Stradivari születésé­nek időpontjáról sem állanak rendelke­zésre megbízható adatok az utókor szá­mára. Annyi mégis bizonyos, hogy a mester 1644-ben született a róla világ­hírűvé lett Cremonában és hogy családja, az ősi patrícius család, már 1127-ben sze­repelt szülővárosa vezető honpolgárainak névjegyzékében. Ez a legrégibb Stradi­vari ős, a „Senator Patriae“ címet vi­selte. Antonio Stradivari nemes emlékezetét legutóbb igen tartalmas elmefuttatásban idézi Oscar v. Pander, az ismert nevű müncheni publicista. Párhuzamot von a hegedűépítő Stradivari és a szoboralkotó Michelangelo között és felveti a kérdést, vájjon mi lehet a titka, hogy a cremonai mester által épített hegedűk formája, hangja, zengése, csengése olyannyira kü­lönbözik minden más hasonló hegedűtől? Ezt a titkot — fájdalom — Stradivari magával vitte a zenetörténelmi halhatat­lanságba, mert azóta, mint ahogy ezt Pander is megállapítja, soha senkinek nem sikerült még csak megközelítően sem újjá varázsolni a „cermonai hege­dűs“ utolérhetetlen hangszerét. Pietro Stradivari és Anna Moroni Ős kora ifjúságában az akkori idők legneve­­zetesebb olasz hegedűépítő mesterének neveltje volt. Nicolo Amati maga is vi­lághírű mester. Talán éppen ezért fedezi fel idejekorán ifjú növendékében a láng­észt és foglalkozik behatóan Stradivari kutató és új megoldások, a hangszer­­építés új technikájának, korszakát meg­nyitó elgondolásaival, Stradivari hálás mestere megértéséért. 1667-ig dolgozik Amati vezetése mellett, majd feleségül veszi a nála kerek tíz esztendővel idő­sebb Francesca Feraboschi nevű özvegyeit, aki tekintélyes vagyonával együtt házas­ságuk során Antoniót hat gyermekkel ajándékozza meg. A „cremonai hegedűs" most révbe ju­tott! A hosszú esztendők, a tanulás, a kí­sérletezés évei elmúltak. 1668-ban kerül piacra az első, Stradivari által személye­sen jegyzett mesterhegedű, amelyet a velencei dogé azonnal megvásároltat... Az első sikert hamarosan követi a to­vábbi elismerés. Stradivari gondos és takarékos s igy hamarosan vagyont sze­rez. 1680-ban 7000 aranyliráért házat vesz Cremonában, ahol utóbb mint „dús­gazdag polgár“-t emlegetik. Ám minden gazdagsága, a munkája nyomán szerzett kincs ellenére fáradhatatlanul­ dolgozik Egy hét LUtafennen! Egyhetes téli üdülés a Palota-szállóban, teljes ellátás, útiköltség, borravalók, baleset­és poggyászbiztosítással együtt, termes kocsi igénybevételével 311.~ pengő. indulások: 1*44 február 1- án, 13-án, - án és 27-én. Jelentkezás fia 3* I® 3 Nemzeti Újság és Új Nemzedék utázás! és Kiaoss jjpE 4 | 2 H S? menet Jegyirodái­­ ban, Budapest, IV., Kossuth­­|#XtSl£H 191#Lajos­ utca 6. Telefon: 18­75-02 és 13-95-33 HUSII ■iii.ihisi u I IIMI.H—TI—iTi .JUHI».——qwsmmmm—i—■míh.i.wjiiij.W

Next