Népegészségügy, 1960 (41. évfolyam, 5-12. szám)

1960-10-01 / 10. szám

NÉPEGÉSZSÉGÜGY 196«. 10. Megállapította, hogy a kórházi egyesítés haladó rendszer, amely tudományosan indokolt és ame­lyet a gyakorlat igazolt. Az egyesítés megszün­teti a járóbetegrendelés és kórházi ellátás kö­zötti széttagoltságot, elősegíti a körzeti (területi és üzemi) elv alapján álló megelőző munka ki­bővítését és megjavítását,’ s egyben lehetővé teszi a legszélesebb mértékű és leghatékonyabb járványügyi és egészségügyi felvilágosító intéz­kedéseket. Az egyesítés legalkalmasabb formája vagy az, amelyben az orvosok kétf­ázisos rend­szerben, vagy amelyben ciklikusan váltakozó formában dolgoznak. (Kétfázisos rendszer: az orvos naponta két munkahelyen — kórházban és járóbetegrendelésen, kórházban vagy körzet­ben — dolgozik; ciklikus rendszer: a körzeti rendelőintézeti és kórházi orvosok meghatáro­zott időnként — például háromhavonként — váltják egymást.) A szocialista országok tapasz­talatai azt mutatják, — s ez a Péterfy Sándor ut­cai kórház tapasztalata is, — hogy sok orvos be­vonása az osztályos munkába a kórházi rendet zavarja és megnehezíti az ápolónői munka meg­szervezését is. A csehszlovák tapasztalatok sze­rint a körzeti orvosok számára legmegfelelőbb a ciklusos rendszer. Szovjet és hazai tapasztala­tok is azt mutatták, hogy a háromtagozatú rendszer az orvosnak és ambuláns betegeknek ugyan megfelel, mivel egyazon orvos gyógyí­totta őket a rendelőintézetben és otthon, de a kórházi betegek ezt a beosztást megsínylették. A kórházi osztályon az orvos csak rövid ideig tartózkodott és a kórtermek nyugalmát, munka­rendjét megzavarta az egymást váltó orvosok gyakori vizitje. A felszabadulás előtt a magyar gyógyító el­látás három lépcsőből állott, külön működtek a kórházak, külön a szakorvosi rendelőintézetek és velük egy szinten a gondozók, harmadik szin­ten külön működtek az általános betegellátást nyújtó körzeti orvosok, akik túlnyomó többsé­gükben magánrendelőikben látták el — alacsony színvonalon — betegeiket. A felszabadulás után a háborús károk kiküszöbölésén túl, a betegel­látás átszervezésében a fő feladat az volt, hogy a múlt anarchisztikus, önző osztálypolitikáján alapuló egészségügye helyett a népet szolgáló, szocialista, preventív irányú, tervszerű, magas színvonalú, egységes, állami egészségügyi ellá­tást létesítsünk. A feladatot több lépcsőben le­hetett csak megoldani. A szocialista egészségügy fejlesztésében számos kezdeményezés történt az 1949—50-es években. A Péterfy Sándor utcai kórház­ rende­­delőintézet 1951. végén azt a feladatot kapta az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy Budapest VII. kerületében az egész lakosság részére kön­­­nyen hozzáférhető, magasszintű egészségügyi ellátást szervezzen meg. Különböző szervezési változások után alakult ki a Péterfy Sándor ut­cai kórház-rendelőintézet jelenlegi formában való egyesítése, amelynek tapasztalatait Lendvai József dr., Iványi Frigyes dr. és mások több he­lyütt is ismertették, legutóbb Lendvai és Strasser 1957-ben Szervezeti tekintetben azóta 298 lényegesebb változás a Péterfy Sándor utcai kórház-rendelő egységében nem következett be , így az azóta eltelt idő is megadja további ta­pasztalataink leszűréséhez a lehetőséget. 1. táblázat A VII. kerület mintegy 150 000 lakójának orvosi ellátása három szinten történik: a) körzeti orvosok, b) rendelőintézetek, c) kórházak. I. A kerület betegeit 48 körzeti orvos látja el, (41 a Péterfy Sándor utcai kórház-rendelőinté­zet, 7 pedig a Madách téri rendelőintézet fel­ügyelete alatt). A körzeti orvosok túlterheltek, minthogy 3200—3400 biztosított jut egy-egyre. A körzeti orvosok számának szaporításával va­lamennyit javult a helyzet. Tehát a VII. kerület körzeti orvosai néhány hasonló beosztású, de más területen dolgozó kol­légájukhoz viszonyítottan több munkát kény­te­­­lenek végezni. A körzeti orvosok közül hárman még lakásukon rendelnek, a VII. kerület többi körzeti orvosa 7 körzeti orvosi rendelőben. A­­ körzeti orvosokból szakképesítés szerint: 12 a belgyógyász, 30-nak egyéb szakorvosi képesítése van (nőgyógyász, sebész, fogorvos), hatnak pedig általános orvosi gyakorlata van. Kormegoszlás szerint: 40 évnél fiatalabb 10, 40—50 éves 9, 50—60 éves 9, 60—70 éves 11, 70 év felett 2 van. E számok alapján meg kell álla­pítanunk, hogy a körzeti orvosi ellátás szintjén mind a szakszerűség, mind pedig a munkaképesség tekinte­tében számos nehézség adódik. Az idevágó rendelke­zések szerint ugyan a körzeti orvosoknak alapvető fel­adata a gyógyító-megelőző tevékenység, de bizonyos közegészségügyi-járványügyi feladatokat is el kell vé­gezniük. A rendelkezések és előírások szervezeti tekin­tetben még sok hézagosságot mutatnak, s ennek kö­vetkeztében a közegészségügyi és gyógyító munka kö­zötti megfelelő összhang, szervezettség még nem jut kellő mértékben kifejezésre. Az elmúlt években a VII. kerületi betegek ellátásában a kórház-rendelői egység a területi ellátási elv alapján került lényegében alkal­mazásra, s a körzeti orvosok szakmai irányítása a Péterfy Sándor utcai kórház-rendelőintézet keretében történt. Szükséges azonban arra is rámutatni, hogy a területi vezető kórházak ez irányú feladatainak össze­hangolása még további szervezeti intézkedéseket tesz szükségessé. Nem kellően szabályozott a kerületi ta­nácsok egészségügyi osztályainak és a területi vezető kórházak kapcsolata sem. Ez a Péterfy Sándor utcai kórházra is vonatkozik s ezt illetően itt pl­ csak a körzeti orvosoknak a tanácsi egészségügyi osztály fel­adatába tartozó, de igen hiányos ellenőrzésére utalok. Ugyanígy hiányosnak mondható politikai nevelésük szervezése is, de visszásságot jelent alkalmaztatásuk, munkába állításuk kellően nem egységesített szervezése, a már fentebb említett és alapvető, szakmai feladatok­ra vonatkozó hiányosságokon kívül. Az 1958. március 1-i részleges területi átszervezés szerint a területi elv alapján a biztosítottak csak ■ Körzetek lélekszáma a VII. kerületben (1958) Rendelőintézet Kerület Egy orvosra jutó lakos Péterfy S. u. VII. 3126 Péterfy S. u. XV. 2142 Csengery u. VI. 2403 Szövetség u. XVI. 2523

Next