Népegészségügy, 1978 (59. évfolyam, 1-6. szám)
1978-02-01 / 1. szám
59. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1978. FEBRUÁR NÉPEGÉSZSÉGÜGY AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM EGÉSZSÉGPOLITIKÁ. EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZÉSI FOLYÓIROTAl Népegészségügy 59. 1-3 1978. A szocialista országok egészségügyi minisztereinek XVIII. konferenciájáról A szocialista országok egészségügyi minisztereinek legutóbbi XVIII. 1977. június 20—23. között Pöstyénben tartott konferenciája az egészségügy területén az integráció és a specializáció kérdéseivel foglalkozott. A miniszteri konferencia e kérdésben elfogadott állásfoglalását az alábbiakban közöljük. Megvitatva az integráció és a specializáció kérdéseit a szocialista országok egészségügyében, a szocialista országok egészségügyi minisztereinek XVIII. Konferenciája megállapítja, hogy — az integráció és a specializáció a marxista filozófia általános elveinek megfelelően egymással kölcsönösen kapcsolatos, objektív és törvényszerű fejlődési folyamat; — a megismerési folyamat a tudomány bármely ágában, ezen belül az orvostudományban, elképzelhetetlen a tudományos ismeretek szakadatlan differenciálódása nélkül, mely egyre szűkebb szakosodást von maga után a gyakorlati egészségügy és az orvostudomány minden területén; — a tudományos-technikai haladás egyrészt nagy lehetőségeket teremt a tudományok további differenciálódásához, másrészt sürgetően követeli nemcsak az orvostudomány különböző területein, hanem a tudomány és a technika más ágaiban is felhalmozott ismeretek integrációját, minőségileg új, magasabb szinten;—■ a differenciálódás és az integráció lényegét tekintve egy és ugyanazon megismerési folyamat két oldala; az egészségügy fejlődése, a lakosság egészségi állapotáról való gondoskodás a szocialista társadalomban nem spontán történik, hanem társadalmunk objektív fejlődéstörvényeinek felismerése, a lakosság egészségügyi szükségleteinek elmélyült tudományos elemzése alapján, a társadalom céljainak megfelelően; — az orvostudományban és az egészségügy gyakorlatában végbemenő integrációs és szakosodás, folyamatok meghatározzák a lakosság különböző fajta egészségügyi ellátásának szervezési formáit, lényegesen kihatnak az ambuláns poliklinikai, a fekvőbeteg- és egyéb intézmények szervezeti struktúrájára és funkciójára; — a tervszerű és tudományosan irányított integrációs és specializációs folyamat célja a társadalmi, gazdasági, tudományos és technikai haladás, a társadalom anyagi és kulturális színvonalának emelése; az integrációs és specializációs folyamatok az egészségügyben elősegítik az ellátás minőségének és hatékonyságának növelését, az ember egészségének hatékonyabb védelmét és ezzel együtt a munkaerő hatékonyabb újratermelődését, a munka termelékenységének növekedését és végső soron a népjólét emelkedését; — a komplex megközelítésnek az ember egészségének és környezetének védelmét illetően meg kell felelni az orvostudományban és az egészségügy gyakorlatában elért színvonalnak; az orvostudomány és technika szakadatlan differenciálódásának, az új orvosi diszciplinák születésének nem kell arra vezetni, hogy az ismeretek felaprózódjanak és az emberi szervezettel kapcsolatosan dezintegrált szemlélet alakuljon ki; éppen ellenkezőleg, a megbetegedések etiológiájának és pathogenezisének vizsgálatakor, a konkrét megelőző, diagnosztikus, therápiás és rehabilitációs módszerek kidolgozásánál abból kell kiindulni, hogy az emberi szervezet egységes egész, egységes rendszer, és hogy az ember egészségi állapotát döntően befolyásolja élet-, munka- és szociális környezete;— a szakosított és erősen szakosított egészségügyi intézmények célirányos kialakítása megfelel annak a követelménynek, hogy az erőket és eszközöket koncentráljuk a magas színvonalú és hatékony egészségügyi ellátás biztosítására. A szocialista országok egészségügyének szakosodását, mint további fejlődésének elengedhetetlen előfeltételét, meghatározza az orvostudomány és a technika haladása, a tudományos kutatások eredményeinek egyre szélesebb körű gyakorlati alkalmazása, társadalmunk szociális és kulturális fejlődési szintje, az egészségi állapot változásai, a lakosság életkori és foglalkozási struktúrája, valamint az élet-, a munka- és a szociális környezet változásai. Az egyre fokozódó szakosodással egyidejűleg, azzal dialektikus egységben megy végbe az integráció folyamata, mely különösen világosan megnyilvánult az egészségügyi intézmények és az egészségügyi irányító szervek egységes rendszerének kialakításában. Az integráció azon objektív szükségszerűség felismerésének a megnyilvánulása, mely szerint az egészségügyi szolgálatokat egységes rendszerbe kell egyesíteni, olyan rendszerbe, melynek segítségével szervezi, irányítja és biztosítja minden szocialista állam a lakosság egészségének védelmét. 1 1