Népfront, 1985 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

le a vitát az új választási törvényről, s hozta meg döntését a par­lament, máris bekapcsolódtunk a közigazgatás átszervezéséből, éssze­rűsítéséből adódó feladatok végrehajtásába. Fontos szerepet vállaltunk az országgyűlés és a tanácsok munkája fejlesztésére irányuló dönté­sek előkészítésében. A törvény-előkészítést szolgáló közjogi feladato­kon túl a kormány és egyes kormányszervek, tárcák társadalmi viták, fórumok szervezésében kérték segítségünket, hogy a tervezésben, a politikai koncepciók kialakításában a közvélemény is részt vehessen. Így került az Országos Tanács elé a hetedik ötéves terv előkészítő dokumentuma, más testületek elé a népesedéspolitikai koncepció, az oktatási törvény tervezete, a településfejlesztési terv stb ... Javult az együttműködés a különböző társadalmi szervezetekkel, mozgalmakkal. Közösen léptünk fel — ahol kellett, érdekképviseleti szerepet is vállalva — a fogyasztói érdekvédelemtől a környezetvéde­lemig a legkülönbözőbb, de egyaránt lényeges kérdésekben. A külső impulzusokon túl tovább nőtt a sajátosan népfront jel­legű kezdeményezések szerepe. Változatlanul nagy jelentőségű munkát végeztek bizottságaink, aktivistáink a tanácsokkal együttműködve a településfejlesztési önkéntes tevékenységek szervezésében. Az elmúlt esztendőben a telpülésfejlesztési társadalmi munka összekapcsolódott a felszabadulás 40. évfordulójára való felkészüléssel. Művelődési mozgalmaink is — a honismereti munkában, az olvasó népért végzett tevékenységben — összekapcsolták a kulturális igényébresztést a konkrét közösségépítő vállalásokkal. A cselekvő környezetépítésen keresztül keltették fel az érdeklődést az igaz, hiteles múltismeret, jö­vőszemlélet és szocialista magyarságtudat iránt. Joggal keltett figyelmet a közvéleményben a népfront több új vállalkozása. Közülük kettőt szeretnék megemlíteni. Egyik a család­­védelmi tanács megalakulása, amelynek keretében várhatóan széles körű mozgalom bontakozik majd ki a társadalom felelősségének éb­resztésére és a segítség társadalmi formáinak kialakítására. A másik a vállalatvezetők fóruma, amely új kezdeményezésekkel serkentheti a gazdaság és társadalom kapcsolatainak építését. Feltétlenül szólni kell még arról a nagy társadalmi aktivitással járó békemunkáról, amelyből mozgalmunk is alaposan kivette részét. A X. Országos Békekonferencia sikerében szerepe volt békemunká­saink odaadó tevékenységének. De abban is, hogy 1984-ben történel­münkben példa nélküli eseményre kerülhetett sor, amikor a külön­böző magyarországi egyházak, hitfelekezetek képviselői az Országház kongresszusi termében rendezett nagygyűlésen tettek hitet szocialista hazájuk és a béke ügye mellett. A Hazafias Népfront nemzetközi munkája, a mozgalmunk iránt világszerte megnyilvánuló érdeklődés kielégítése is ezt az ügyet, s vele hazánk külföldi megbecsülését szol­gálta. A mögöttünk hagyott esztendő népfrontmunkájának eredményei kellő önbecsülést adnak mozgalmunk résztvevőinek, s elegendő tapasz- 2

Next