Néphadsereg, 1978. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1978-11-18 / 46. szám
a Honvéd „Kiss János” Sportegyesületnek egyetlen szakosztálya és annak egyetlen csapata van. Az őrzésvédelmet ellátó alakulat lehetőségei egy labdarúgó-együttes fenntartására korlátozódnak. Mindössze 17 játékos alkotja azt a keretet, amelyből vasárnaponként 11-en pályára lépnek. Egyetlen, saját nevelésű játékos sem található a csapatban, de az utánpótlásnevelés, újabb tehetségek felfedezése ennek a szakosztálynak nem is feladata. A távoli helyőrségben működő sportegyesületnek az az alapvető rendeltetése, hogy az ott sorkatonai szolgálatot teljesítő labdarúgó sportolók számára edzés- és játéklehetőséget biztosítson. A Honvéd „Kiss János” SE- nél arra a kérdésre kerestünk választ, sikeresen teljesíti-e ezt a feladatát? Az alakulat parancsnoka azonban hangsúlyozta: „ Ne elsősorban a labdarúegy tíz-tizenkét fő leszerelt családi, egészségügyi okok miatt. Az alakulat számára a kötelességek adottak, olyan beosztási hely, hogy labdarúgó, nincs, de a sportolóknak is biztosítani kell az edzésekre, a mérkőzésekre a szabad időt. És ha ők távol vannak, helyettük a katonatársaknak kell többet magukra vállalniuk. És bizony az eltávozásoknál és a szabadságolásoknál is hátrányos helyzetbe kerülnek. Ez néha feszültséget is szül. Jól tudják a labdarúgók is: katonatársaik áldozatvállalása is közrejátszik abban, hogy ők edzési, játéklehetőséghez jussanak. Ez erkölcsi felelősségérzetüket is növeli, iparkodnak helytállni. A jó szereplés mögött más,agokról írjanak. Az őrkatonákkal foglalkozzanak, akik nap mint nap kemény erőfeszítések árán állnak helyt becsülettel a kiképzésben és az őrhelyeken. Ezek után még egyszer gondosan végigolvastam a bajnoki tabellát, de nem tévedtem. A labdarúgó-bajnokság Somogy megyei csoportjában akkor: 1. Kiss J. SE — 12 mérkőzésből 11 győzelem, 1 döntetlen, 46—4 (!) gólkülönbség és 23 pont. Amíg a kapunál a belépési engedélyre vártam, feltettem a „keresztkérdést” az ott szolgálatot teljesítő katonának: Mi a kedvenc sportja? Meglepetten nézett rám, és aztán elindult a szóáradat: — Mi lenne más, mint a futball. De ha itt nálunk tíz embert megkérdez, abból nyolc biztos ezt mondja. Amikor idehaza játszik a csapat, megmozdul a környék apraja-nagyja. Jönnek autóbuszokkal, autókkal, kerékpáron, gyalog, ki hogy tud: kereplőkkel, dudákkal felszerelve. Aki csak teheti, tőlünk is ott van a pálya szélén. A közelben lakó tisztek, tiszthelyettesek többsége családostól szurkol a csapatnak. A további beszélgetésekből kiderült, rendkívül nagy a „Kiss János” SE labdarúgóinak népszerűsége. Ha idegenben játszanak, népes szurkolótábor kel velük útra. A katona-labdarúgók népszerűségének nemcsak eredményességük az egyetlen magyarázata. Stílusosan és általában jól játszanak. Szívvel-lélekkel, keményen, de nem sportszerűtlenül. Az ezernél alig valamivel több lakosú, közeli termelőszövetkezeti község labdarúgó-rajongói is mérkőzésről mérkőzésre ott szoronganak a pálya körül. Élükön Gelencsér Lajossal, a termelőszövetkezet elnökével, aki talán a leglelkesebb „Kiss János” SE-szurkoló. A téesz-elnök tagja a sportegyesület elnökségének és gyakran nem csak a buzdító szó az egyetlen mód, amellyel a csapatot segíti... Az eddig elmondottak a bajnoki győzelmeket hovó vasárnapok hangulatát idézték. De milyenek a hétköznapik a „Kiss János” SE labdarúgóinak háza táján? Erről már Bóta János őrnaggyal, a parancsnok politikai helyettesével váltottunk szót. Elmondta, hogy a pálya körül gyakran felcsattanó vastaps a megérdemelt sportsikerek, teljesítmények jutalma. De a sportdiadaloknak „ára” is van. Mindez nem kis erőfeszítésbe kerül az alakulatnak. Gondokat is szül a hivatásos és sorkatonák, parancsnokok és beosztottak számára egyaránt. Most különösen nehéz helyzetben vannak, mert az egyébként is szűkre szabott létszámból az utóbbi nyolc hónap alatt mintmérkőzések végét jelző sípszóval még ott kint, a pályán véget ér. Az őralakulatnál ez így van, ez egy kialakított állapot. Tévedés lenne azt hinni, hogy az ide bevonult labdarúgók földre szállt angyalok, és mindjárt ide érkezésükkor rend van a fejekben. Többségükben a környékről ide irányított labdarúgók között is akadnak, akik nem mentesek azoktól a nevelési hiányosságoktól, amelyek már számtalan tehetséges fiatal elbukását eredményezték. A „Kiss János” SE-nél azzal kezdődik az új együttes kialakítása, hogy a játékosoknak világosan és félreérthetetlenül tudtára adják, mik a kötelességeik, a jogaik, melyek a lehetőségek, és mint katonasportolók, magatartásukért a sporttevékenység közben is fegyelmi felelősséggel tartoznak. Felolvassák nekik a vezérkar főnökének a katonaportolókkal kapcsolatos intézke-Kétszeri Ferenc főtörzsőrmester (középen), a Honvéd „Kiss J. SE edzője társadalmi munkában látja el a szakvezetői teendő kezdését. S aki ezek ismeretében vállalja, hogy szívvel-lélekkel küzd, dolgozik az egyesület sikereiért, csak az lehet a játékoskeret tagja. Ha ezt valaki nem veszi komolyan, hamar rádöbben, hogy rosszul ítélte meg a helyzetet. A közelmúltban például így járt egy tehetséges középpályásuk. Az egyik mérkőzés előtt már előre ivott a medve bőrére, amelyet aztán társai már nélküle „terítettek” be. Azonnal kizárták a keretből, és elmélkedhetett a fogdában azon, hogy van olyan labdarúgócsapat is, ahol ügyelnek az adott szó becsületére. Az együttes nélküle is 2:0-ra győzött. A mérkőzésen az egyik legjobb teljesítményt Kovács Sándor honvéd nyújtotta, aki az eltiltott játékos helyére a csapatba került. A fegyelmezetlen katonának hosszú időn keresztül és nagyon állhatatosan kellett bizonyítania szemléletváltozását, hogy elnyerje a vezetés és társai bocsánatát, és ismét látogathassa az edzéseket. A csapat egyik kiválósága a jobbszélső Fábián Tibor honvéd. Az őszi idényben eddig 15-ször talált az ellenfelek hálójába, és ezzel vezet a megyei bajnokság góllövő listáján. Látogatásunkkor éppen alegységügyeletesi szolgálatban volt. Bencze István honvédet, a sziklakeménységű középhátvédet kísérőm jelenlétében csak a teleobjektív segítségével, majd egy emelet magasságban vehettem szemügyre. Az őrtorony ablakából a környéket kémlelte, Zsiga Imre honvédje. Vastaps az írkatonáknak gyon figyelemreméltó tényezők is vannak. Erről Kálmán Ferenc őrnagy, az SE elnöke tájékoztatott. Az alakulat parancsnokának és a sportegyesület vezetőinek a legfontosabb kérdésben azonos az álláspontja. Az ide irányított labdarúgóknak elsősorban jó katonákká kell válniuk, a sportoláshoz való feltételeket csak ily módon lehet kiérdemelni. A szerzett vagyelhárított gólokért itt nem lehet elismerést kapni. Dicséret csak a katonai helytállásért jár. A vastaps, a baráti ölelés, a vállveregetés dukál a szép győzelmekért. Ám a nagy játék bűvölete a „Kiss János” SE-nél a a csapat balösszekötőjére a labdarúgópályán bukkantunk. Most posztjától egészen eltérő dologgal foglalatoskodott. Nagy műgonddal nyírta a füvet, ő egyébként „státushalmozó”. Remek csatárképességei mellett pályagondnok, a pályamunkás és mint a csapat szertárosa is derekasan helytáll. A több tisztség viselése — és azok mindegyikében való derekas helytállás — nem egyedi jelenség a szakosztály tagjainál. A csapat szakvezetőjének, az edzőnek, Kétszeri Ferenc főtörzsőrmesternek is van egy „főállása”: az alakulat tűzoltó parancsnoka. Az edzői teendőket immár nyolc éve társadalmi munkában végzi. Hogy milyen sikerrel, ahhoz elegendő egy pillantást vetni a bajnoki táblázatra. Szakértelmének, játékosaival való kapcsolatának egyfajta minősítése is Fábián Tibor kissé sajátos fogalmazása: — Mester, ha leszerelek, magát megcsókolom, mert megtanított kapura lőni és kilencven percig küzdeni. A szálfa termetű, egykor megyeszerte legendás hírű középcsatár, kétszeri főtörzsőrmester a csapat játékosa volt. Annak idején nyolc alkalommal volt gólkirály a megyében. Az 1964— 65-ös bajnoki szezonban a csapat által rúgott kilencvenkilenc gólból ötvenhatszor ő juttatta az ellenfél hálójába a labdát. Magáról nem szívesen beszél. Úgy tűnik, hogy kicsit már fáradni látszik, hiszen két malom között őrlődik. Nem kiváltságokat akar játékosai számára, csak a még sikeresebb szereplés érdekében kicsit nagyobb lehetőségeket. Például azt, hogy hetente legalább egy edzőmérkőzést játszhassanak valamilyen környékbeli ellenféllel. Mert az őralakulat csapata edzőmérkőzések nélkül áll ki a bajnoki fordulókra. És az ebből származó hátrány egyszer értékes bajnoki pontokba is kerülhet. Ismeri ő is a nehézségeket, tisztában van az alakulat helyzetével. De a vállalt szakmai felelősség az ő vállán nyugszik. Úgy véli, hogy egy kissé rugalmasabb parancsnoki szemlélettel ezen a helyzeten is lehetne könnyíteni. Az edző nagy szeretettel beszél játékosairól, akik mindenmérkőzésen igyekeznek legjobb tudásuk szerint küzdeni. Betartják a taktikai és a katonasportolókra kötelező fegyelmet. Tehetségesek, szorgalmasak a fiúk, de ezenkívül egyik legnagyobb erényük, hogy katonasportolókhoz méltóan szeretik, becsülik egymást. Segítik, bátorítják a mérkőzéseken azt, akinek netán éppen gyengébben megy a játék. Igyekeztem a parancsnok, Csontos Gergely alezredes kérésének eleget tenni. Az őrkatonákról írtam, azokról, akik között tehetséges labdarúgók is teljesítenek szolgálatot, és akik közül tizenegyen vasárnaponként kifutnak a zöld gyepre, hogy a sportpályán is dicsőséget szerezzenek alakulatuknak, és tovább öregbítsék a Honvéd „Kiss János” SE jó hírnevét. Ezek a sportban és a sport ügyének segítésében szerzett érdemek. A „Kiss János” SE labdarúgói azonban a tabella első helyén kívül más, sokkal értékesebb érdemekkel is büszkélkedhetnek. Az edző, kétszeri főtörzsőrmester nyolc alkalommal volt eddig élenjáró rajparancsnok. A csapatkapitány Mód István, Bencze István és Demjén János honvédek néphadseregünk kiváló katonái. A csapat többi tagjai közül hatan, Fábián Tibor, Tóth Sándor, Kopcsa László, Bodnár György, Mészáros József és Zsiga Imre honvédek pedig az egység élenjáró katonája cím tulajdonosai. FUSZEK FERENC Zsiga Imre honvéd, a „sokoldalú” balösszekötő Fotó: ANTAL JÓZSEF és a szerző o