Néphadsereg, 1981. június-december (34. évfolyam, 25-52. szám)

1981-12-05 / 49. szám

Látogatóban SZIGETI PÁLNÁL — Azok közé soroljon, akik öt­ven éve részesei a munkásmoz­galomnak. Sorsom jóvoltából túl­éltem két világháborút, két for­radalmat, két ellenforradalmat és még sok minden mást. Harminc évig voltam a KISZ Központi Művészegyüttes élén, és nemré­giben az igazgatói széket felcse­réltem az elnöki tisztséggel. Me­moárt sohasem akartam írni, ka­tonaélményeimmel sohasem di­csekedtem, pedig a felszabadulás után egy nehéz átmeneti idő­szakban felelős beosztást töltöt­tem be a Honvédelmi Miniszté­riumban. Az volt a feladatom 1948-ban, a fordulat évében, hogy a hadseregben gazdagítsam a kulturális nevelőmunka eszköz­tárát. Alapítója voltam a Ma­gyar Néphadsereg Művészegyüt­tesének, én vettem át a Néphad­sereg Központi Klubjának irá­nyítását, létrehozattam az alaku­latoknál a művészeti csoportokat, könyvtárakat, gondoskodtam a rendszeres filmellátásról és en­gem bíztak meg a Néphadsereg című lap megindításával is. Szigeti Pál, a mindenki nép­szerű Pali bácsija szívesen em­lékezik. Pályafutásáról, életéről és lapalapító munkásságáról be­szélgetünk. 36 éves volt és a pécsi színház­nál tevékenykedett, amikor a párt úgy kívánta: erősítse a kommunisták sorait az immár átszervezett, demokratikus had­seregben. Életének felejthetetlen napjai közé tartozik az, amikor Pálffy György altábornagy és Illy Gusztáv vezérőrnagy hosz­­szasan elbeszélgetett vele és végül feltették a kérdést: vállalja-e az új hadseregünkben a kulturális és propagandaosztály vezetését. — őrnagyi rendfokozatot és rengeteg tennivalót kaptam. Irá­nyítanom kellett a kulturális ne­velőmunka alapjainak lerakását a hadseregben — emlékezik visz­­sza a 33 évvel ezelőtt történtek­re Szigeti Pál, s nem titkolja: a „fényes szelek” időszakában az ő élete nem volt egészen felhőt­len. Akkoriban Veres Péter volt a honvédelmi miniszter. Egy ki­hallgatáson neki is jelentést kel­lett tenni arról, milyen gondjai vannak a művészegyüttes szerve­zésével és hogyan áll a katonai lap újságírógárdájának toborzá­sával. — Sok vitám volt 1948 nyarán arról, milyen legyen a katonák új lapja, a Néphadsereg? — mondja elgondolkozva. — Én an­nak a híve voltam, hogy a had­sereg központi orgánuma képes hetilap legyen, amely új had­seregünk valamennyi katonájá­hoz közérthetően szól. Voltak, akik napilapot szerettek volna indítani a hadseregben, amely tükrözte volna a koalíciós pár­tok politikai törekvéseit is. Vé­gül 1948. december 1-én megje­lent az első Néphadsereg, amely kommunista szellemű hetilap volt. A felelős kiadója s gyakor­latilag a főszerkesztője is én let­tem. Szigeti Pál, jól felkészülve er­re a beszélgetésre, sorra kezdi lapozgatni a házi archívumában őrzött Néphadsereg első példá­nyait. Nyomban feltűnik, hogy nemcsak irányítója, szerkesztője volt a lapnak, hanem szorgalmas cikkírója is. Szinte valamennyi számban olvashatók Sz. P. vagyis Szigeti Pál színház- és filmis­mertetői,­­könyvkritikái, kulturá­lis cikkei. A lap harmadik számának címoldalán a központi könyvtár alapításának egyik pillanatát örökítette meg a fotóriporter. A képaláírás a következő: „Könyv­­tenger a Honvédség Házában”. — Akkoriban ez a címoldal nagy feltűnést keltett, hisz azt dokumentálta, hogy a hadsereg­ben a művelődés alapintézmé­nyei a könyvtárak lettek — ma­gyarázza Szigeti Pál. — Ezután Illés Béla, Tersánszky Jenő, Ba­rabás Tibor, Rideg Sándor és még számos író gyakori vendég lett az alakulatoknál, meghono­sodtak az íróknak is élményt adó könyvnapok és író-olvasó talál­kozók. Természetesen a Néphadsereg első példányaiban nemcsak a kulturális cikkek okoztak feltű­nést, hanem nagy érdeklődést váltottak ki a hadsereg megvál­tozott, új életét tükröző képri­portok, színes írások, katonapoli­tikai kommentárok és a hadtör­téneti ismereteket gyarapító cik­kek is. A lap politikai küldeté­séről így vélekedik az egykori főszerkesztő: — Akkor született az a máig érvényes jelszó: a néphadsereg legyen az ifjúság nagy nevelő­iskolája. Nos, ezt a nevelő sze­repet kívánta elősegíteni a Nép­hadsereg tehetséges, jó erőkből álló újságírógárdája. A másik feladatunk a lakosság körében a honvédelem gondolatának erősí­tése volt, hisz akkor a nemzet­közi helyzet is azt diktálta, hogy erősíteni kell védelmi képessé­günket A Néphadsereg 1949-ben egyre kedveltebb lett a katonaolvasók körében. A tisztek valamennyien előfizették, a katonák azonban hétről hétre ingyen kapták. A szerkesztőség a Honvédelmi Mi­nisztériumban volt és a lap munkatársai hamarosan megbe­csült tisztjei lettek néphadse­regünknek. Nógrádi Sándor al­tábornagy, a politikai főcsoport­­főnök külön gondot fordított a katonaújságíró-gárdára és gyak­ran adott tanácsokat mindennapi munkájukhoz. Szigeti Pál, lapunk első főszer­kesztője a színházak államosítása idején került el a hadseregtől. Lapalapító tevékenységére és sok energiát kívánó szerkesztői mun­kájára a magyar sajtó napján tisztelettel emlékezünk. KACSÓ LAJOS Olvasóink kérésére lapunkban sorozatot közlünk a NEM SZÜLETÜNK KATONÁNAK címmel nemrég indult olvasópályázat könyvjegyzékében sze­replő szovjet irodalmi alkotásokról. Ezeknek az írásoknak az a célja, hogy segítse a katonaolvasók irodalmi ismere­teinek gazdagítását és a pályázaton való sikeres részvételt. A helytállás krónikái KONSZTANTYIN MI­­HAJLOVICS SZIMONOV munkásságával kapcsolat­ban gyakran leírták: újság­író, aktuális, naprakész, harcos, rokonszenves ... Édesapja katonatiszt volt, s bár jómaga először esz­tergályosnak tanult hama­rosan katonai tudósító lett, ott volt már az 1939. évi, japánok elleni harcoknál is. A Honvédő Háború ide­jén bejárta az összes fron­tot, végigélte Sztálingrád legnehezebb napjait. Egyébként élete végéig „száguldó” újságíró ma­radt: a szovjet—kínai ha­tárkonfliktus idején az el­sők között repült az Amur partjára, és színes riport­ban számolt be a látottak­ról. Ő írta a háború legtöb­bet idézett, legtöbbet má­solt versét, a klasszikus „Várj reám”-ot (a vers seb­tében íródott, két tudósítás között!), ez a ráolvasás­szerű, bűvölő írás attól vált ilyen népszerűvé, mert elmondta, amire az egyszerű kéz­katona gon­dolt, vágyva a győzelemre, az otthonra, a kedvesre... Szimonov egész alapál­lását egy egyszerűnek tűnő, mégis oly drága áron meg­szerzett igazság határozta meg: „Amikor a hiányt pótoljuk — mondotta —, amikor az embert helyet­tesítjük, akkor azt mond­juk magunknak is, hogy nincs pótolhatatlan ember. Nos, igaz, nincsen. De hi­szen pótolható sincsen. Nincs a földön egyetlen pótolható ember sem. Hi­szen hogyan is lehetne he­lyettesíteni?!” Ebből fakad az író mélységes érdeklő­dése a lövészárokban kín­lódó-pusztuló, mégis helyt­álló közkatona, a legjelen­téktelenebbnek tetsző har­cos iránt is. Ebből követ­kezik, hogy sokszereplős háborús könyveiben nin­csen egyetlen sablonos, könnyen felejthető figura sem, valamilyen jellegze­tes vonással meg tudja mutatni azt, ami csakis az adott emberre jellemző. EZ A TITKA a „Nappa­lok és éjszakák” (1944, utolsó fejezet 1946) sikeré­nek, a szerénynek tűnő k­önyv napjainkig tartó maradandóságának is. Első fejezetei már a sztálingrádi csata évében megjelentek, amikor az emberek mohón vágytak a minél részlete­sebb beszámolóra a sors­döntő fordulatról. Hiteles volt, hiszen Szimonov sa­ját szemével látta a földig lerombolt várost, az égő Volgát, a bunkerré átala­kított kísérteti házakat és látta, túlságosan is gyak­ran látta az emberek és asz­­szonyok tragikus halálát... Szimonov a háború nap­jaiban mindvégig naplót vezetett, feljegyzéseket ké­szített. Síkraszállt a há­ború hiteles, őszinte ábrá­zolásáért akkor is, amikor inkább az események elna­gyolt ábrázolása, egyes sze­mélyek szerepének, a győ­zelmes ütközeteknek a ki­emelése volt szokásos. Így történhetett, hogy a már­­már veteránnak számító Szimonov a 50-es évek má­sodik felében az újabb, realisztikusabb háborús irodalomnak is vezéregyé­nisége lett. Nagyszabású trilógiája „Élők és holtak” (1959), „Nem születünk ka­tonának” (1964), „Az utolsó nyár” (1971) mindmáig a szovjet háborús irodalom egyik legigényesebb vállal­kozása; minden egyes kö­tete élénk vitákat, ellen­­véleményeket, de főként elismerést váltott ki. A mű a „Nappalok és éj­szakák” hangvételéhez tér vissza, amikor a háború­nak viszonylag­os szaka­szára és egy-egy központi személyre összpontosítja fi­gyelmét. Míg azonban a „Nappalok és éjszakád­ban Szaburov százados ért­hetően csak töredékeket láthatott a nagy csatából, itt a közkatona Szincov mellett a magas rangú, széles látókörű Szerpilin dandárparancsnok szemszö­géből is láttatja Szimo­nov a háborút. Éppen a „felső” és „alsó” szintnek ez az összeforottsága, a sorkatona és a tábornok érdekeinek egyezése bizto­sította a szovjet csapatok sikerét. Szerpilin olyan ve­zető, akinek számára min­den katona fontos, aki nem hajlandó egyetlen ember életét sem odadobni, a győzelmet a lehető legke­vesebb veszteséggel vívja ki. Emberi nagyságát sze­mélyes balsorsa mutatja meg igazán: hamis vádak alapján négy évet kellett táborban elvesztegetnie ér­telmetlenül, semmiért; a vele történt igazságtalan­ság azonban nem befolyá­solta a szocializmusba ve­tett hitét, a nála jóval fia­talabb Szincov (ismét csak a fiatal Szimonov ön­arcképe) sorsa viszont a háborúig egyenletesen fel­felé ívelt, egyike volt a szocializmus nevelte kato­nai értelmiségieknek, új­ságíróknak. Rá éppen a háború első napjai mérik a csapásokat: szívfájda­lommal kell látnia a szov­jet csapatok kezdeti vere­ségeit, a zűrzavart, a ké­­születlenséget, a fejetlenség szülte tragédiákat a néme­tek átmeneti diadalát. Az­után iratait önhibáján kí­vül elveszti, német fogság­ba esik, s meg kell érnie, hogy övéi sem hisznek ne­ki, korábbi ismerősei el­fordulnak tőle. Szimonov egyik írásában így fogalmazott: „A hábo­rú nem állandó veszede­lem, halálvárás és halálra gondolás. Ha így lenne, egyetlen ember sem viselte volna el a háború nehéz­ségeit, nemhogy fél évig, de egy hónapig sem ... Ha az embert megölhették teg­nap, és csodálatos módon menekül meg a haláltól holnap, ez még korántsem jelenti, hogy ma nem fog a mindennapi élet apró részleteire gondolni... A háború minden, csak nem kalandok gyűjteménye.” Nem véletlen, hogy a tri­lógia legmegrázóbb részle­tei közé tartozik Szincov­­nak és feleségének moszk­vai búcsúzása, vagy éppen Szerpilin mély, igaz, sze­relmének leírása — és azt is megértjük, hogy Szin­cov, feleségét elvesztve, új­ra szerelmes tud lenni... AZ UTOLSÓ RÉSZBEN Szerpilin, a végső győze­lem küszöbén, egy eltévedt golyótól elpusztul. A kri­tika és az olvasók egy ré­sze hevesen bírálta ezért Szimonovot, pedig éppen írói bölcsessége mutatko­zott meg abban, hogy fel­ismerte a háború szeszé­lyes, szívtépő véletlenjeit. Szimonov 1979-ben, 64 éves korában hunyt el. Né­hány sor Miezelaitis litván író, Szimonov közeli barát­ja nekrológjából: „Konsz­­tantyin Szimonov olyan író volt, aki lelkiismerettel, be­csülettel emelte fel sza­vát, és nem félt a keserű igazság kimondásától. Azok közé az irodalmárok közé tartozott, akikről elmond­hatjuk: tollukat harci fegyverként forgatták.” BARCSI GYÖRGY A katonafiatalok körében is közkinccsé akarjuk tenni a múzeum értékeit (B. Ésik Nóra) Fotó: TÓTH ANDRÁS A MÚZEUM KÖZMŰVELŐJÉ A Határidőnaplójának első lapjaira a közművelődési párthatározat egyik fontos­­megállapítását írta mottóul: „A múzeumoknak keresniük kell a lehetőséget és módszereket, amelyek a történeti, kulturális és művészeti értékeket, minél szélesebb rétegek közkincsévé teszi." B. Ésik Nóra mindössze két éve lett a Hadtörténeti Múzeum közművelődési cso­portjának vezetője. Munkáját így lehet tömören jellemezni: bátran kere­si azokat az új módsz­ereket, amelyek elősegítik a múzeum anyagainak jobb megismertetését. Korábban a Népművelési Intézet felnőttnevelési osztályán tevékenykedett, de lelkesen foglalkozott a fiatalok közműve­lődésével is. Munkája során megismerkedett a hadseregben folyó köz­­művelődéssel, és amikor az alakulatoknál létrejöttek az első ifjúsági klubok, B. Ésik Nóra sokat tett azért, hogy a hadseregben is meghono­sodjanak a klubmunka legjobb módszerei. Fáradtságot nem ismerve jár­ta hadseregünk alakulatait, bárhová hívták szakmai tanácsadásra, a klubvezetők tanácskozásaira, mindig készségesen ment. Ekkoriban ragadt rá a hadseregben az a tréfásan­ komoly jelző: „a klubok édesanyja”. A Népművelési Intézetnél eltöltött több, mint egy évtizedes munka után került B. Ésik Nóra a Hadtörténeti Múzeum közművelődési cso­portjának élére. Természetesen a múzeum közművelődési munkája sa­játos feladatok elé állítja a népművelőt. Mindenekelőtt alaposan meg kell ismerni hadtörténelmünket, valamint a múzeum múltját és új tö­rekvéseit. A kiállítások és a tárlatok szervezése mellett nagy gondot kell fordítani az iskolákkal és az alakulatokkal való állandó kapcsolat fenntartására, a múzeum adta lehetőségekkel kell segíteni a történelem­­oktatást és a politikai tájékoztatást. B. Ésik Nóra munkájának egyik legfőbb mottója: az idelátogató fiatalok minél oldottabb, játékosabb formában tegyenek szert az új ismeretekre. Meggyőződése, hogy a kiállított tárgyak, a régi fegyverek, a kora­beli egyenruhák látványa érzelmileg is hat a látogatókra. A katonai filmbemutatók is segíthetik a múzeumi ismeretek bővítését. A közmű­velődési csoport programajánlatait mindig úgy állítják össze, hogy azok kapcsolódnak a jelesebb évfordulókhoz vagy az időszerű közművelődési akciókhoz. Most például a „Nem születünk katonának” című olvasópá­lyázathoz kapcsolódva tervezik, hogy olyan jellegű tárlatvezetéseket, il­letve filmbemutatókat rendeznek, amelyek segítik az ajánlott könyvek­ben szereplő események jobb megértését. A közművelődési csoport új történelmi játékot is indított nemré­giben. A játék címe „Múzeum az utcán”, s elsősorban az iskolásoknak, valamint a fővárosban szolgálatot teljesítő sorkatonáknak szól. A törté­nelmi fejtörő játékszabályait és állomáshelyeit az úgynevezett Hadinapló tartalmazza. A pályázóknak 10 budapesti történelmi emlékhelyet kell felkeresniük, majd ennek megfelelően kell kitölteniük a „hadiokmányt”, s azt visszajuttatni a múzeum előcsarnokában elhelyezett gyűjtőládába. Az értékelésre tavasszal kerül sor, az eredményhirdetés pedig május 9-én, a győzelem napján lesz. A közművelődési csoport ily módon is szeret­né felkutatni azokat a fiatalokat, akik szívesen vállalkoznak nagyobb méretű és tartósabb történelmi ismeretszerzésre. H. Gy.

Next