Néphadsereg, 1982. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-17 / 16. szám
Dr. Liptai Ervin ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka derűs, kiegyensúlyozott ember, jó beszélgetőpartner, akit keresztkérdéseikkel még ritkán hoztak zavarba az újságírók. Többször hallottam már azt a véleményt, hogy hazánkban ő tud Hamarosan elkészül a „Magyarország hadtörténete" című kétkötetes kézikönyv (Dr. Liptai Ervin ezredes) A hadtörténész a történelmi tudat formálója legtöbbet a 19-es Vörös Hadsereg harcairól. Immár 15 éve hadtörténészeink nagy tekintélyű menedzsere, tudományszervező történész, aki őszintén örül, ha munkatársai sikeres könyvvel vagy új történeti igazságot felmutató tanulmánnyal rukkolnak ki. Meggyőződése, hogy a jó hadtörténész a történelmi ismeretek gazdagítója, a történelmi tudat formálója. Fontos szerepe van abban, hogy a történészberkekben az utóbbi években előrelépett a hadtörténészek megfiatalodott csapata. Sikeres ember, de korántsem elégedett. — Engem is nyugtalanít az a társadalmi probléma, hogy kedvezőtlenül alakult a fiatalok történelmi tudata és jelentős hiányok vannak a felnőttek történelmi műveltségében is — kezdte a beszélgetést Liptai Ervin szenvedélyes hangon. — A történelmi tudatzavarnak sokféle oka van, s ezek közül is megemlíteném, hogy a tanintézetekben éveken keresztül háttérbe szorul a történelemoktatás. A fiatalok történelem ismeretszintje például nagyot zuhant a 70-es évek elején, amikor eltörölték a történelmi érettségi vizsgát. Azóta ezt visszaállították, de a szakközépiskolások tudatformálását ma is kedvezőtlenül befolyásolja, hogy alacsony a történelemtantárgy óraszáma. Látnunk kell azonban, hogy az ifjúság történelemtudatát nemcsak az iskola, hanem a közművelődési rendszer, a tömegkommunikáció és a család is számottevően befolyásolja. Bár az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a történelmi kérdések iránt — örvendetes például a „Századunk” című tévéfilmsorozat és a História című új folyóirat nagy sikere — gondnak érzem, hogy még az értelmiségiek történelemszemléletében is jelentős torzulások vannak. — A hadtörténelem iránt is növekszik az érdeklődés, és sokan hiányolják, hogy még nincs pontos útbaigazítást adó kézikönyv hazánk hadtörténetéről. — A hadtörténeti kérdések iránti érdeklődést jól tükrözi múzeumunk kiállításainak nagy látogatottsága is, az útbaigazító könyvvel kapcsolatban pedig jó hírt tudok közölni: a befejező munkákat végezzük a „Magyarország hadtörténete” A hadtörténészek valamennyi eredeti dokumentumot kézbe vesznek. Újsághírek 1919 nyarán az ellenforradalom szervezkedéséről című kétkötetes kézikönyvön, amely hadtörténészeink nagy szellemi vállalkozása. S itt említeném meg a baráti országok hadtörténészeivel közösen írt „A második világháború rövid története” című művet, valamint az „Antifasiszta, ellenállási mozgalom lexikona” című kézikönyvet, amelyek közös összefogással itt az intézetünkben készülnek. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ennyi felelősségteljes, a történelmi tudatformáláshoz is hozzájáruló feladatunk még sohasem volt, mint az utóbbi években. Közismert, hogy a magyar történelem sorsfordulói egyben hadtörténeti események is voltak. Meggyőződésem, hogy ezeket minden eddiginél pontosabban, a történeti igazság fényében kell felmutatnunk. — Milyen nehézségekkel kellett szembenézni a hiányt pótló hadtörténeti kézikönyvek megírásánál és szerkesztésénél? — A magyar történettudomány nagy eredményeket ért el az utóbbi két évtizedben, a hadtörténeti kérdések megválaszolásánál azonban nekünk külön is meg kellett birkózni a kuruckodó és a polgári pozitivista történelemszemlélet maradványaival, kerülnünk kellett a leegyszerűsítést, a deheroizálást és az egyoldalú hősteremtést is. Az 1514-es parasztháború megítélésénél például a legutóbbi időkig Márki Sándor polgári történetírónak, a századforduló táján írt s ma már meglehetősen elavult könyve, a „Dózsa György és forradalma” volt az alapmű. Még az iskolai történelemoktatásban is hangsúlyt kapott az a hibás, szimplifikáló nézet, hogy a mohácsi csatavesztés közvetlen oka a 1514. évi parasztháború volt, holott ez csupán az egyik tényező a sok közül. De pontatlan, egyoldalú vélemények honosodtak meg nagy szabadságharcaink bukásával kapcsolatban is. Igen elterjedt nézet például, hogy 1711-ben a majtényi síkon azért hanyatlott le a szabadságharc zászlaja, mert Károlyi Sándor áruló volt, és ugyanilyen jelzőt kapott Görgey Arthur is a világosi fegyverletételért. Ezekben a kérdésekben valamennyi tény és körülmény figyelembevételével a hadtörténészeknek kell az igazságot feltárni és megmutatni. — Milyen új törekvései voltak a hadtörténeti kutatásnak az utóbbi években? — A „Magyarország hadtörténete” című terjedelmes kézikönyv írása ösztönzést adott a meglevő történeti forrásanyagok újraértékeléséhez és új alapkutatások elvégzéséhez is. A magyar középkor történeti kérdéseiben jól tájékozott Nagy László például nemrégiben a hajdú vitézeket vette nagyító alá, és összefüggéseket talált a társadalmi feszültségek és a hajdú katonák szociális összetétele között. A fiatal Bonn Gábor Hadtörténészek közreműködésével készült a „Fegyverrel a hazáért" című kötet, amely az antifasiszta, ellenállási mozgalomról ad áttekintést pedig az előkerült forrásanyagok alapján a 48—49-es szabadságharc tisztikarának összetételét elemezte igen behatóan. S megemlíteném Zachar József munkásságát is, aki a Rákóczi-szabadságharc emigrációba kényszerült tisztjei, tábornokai után kutatott igen eredményesen. Dombrády Loránd a Horthy-korszak hadigazdaságát térképezte fel. A magyar történelemben számos, ritkán említett korszakát is kutatjuk hadtörténész szemmel, ezzel mintegy „szellemi muníciót” adunk történelemtudatunk formálásához. — Az utóbbi időben gyakran elhangzik az a vélemény, hogy pontatlan ismereteink vannak a történelmi félmúltunkkal kapcsolatban is. Milyen kutatásaik, vizsgálódásaik vannak e téren? — Történelmi félmúltunk reális bemutatásával kapcsolatban még sok tennivalónk van. Hányszor halljuk például még a katonák körében is, hogy „Bárcsak lett volna annyi ellenálló, mint ahány tagja volt a partizánszövetségnek!” Nos, mi jó ideje alaposan gyűjtjük az antifasiszta mozgalom történetére vonatkozó adatokat, hogy erről is valósághű képet adjunk. Ugyanakkor elemezzük azokat az okokat is, amelyek gátolták az ellenállási mozgalom szélesebb tömegbázisának kialakulását. Ezzel kapcsolatos nehézségeinket jól tükrözi, hogy az „Antifasiszta, ellenállási mozgalom lexikona” 1100 címszavának megírásánál derült ki: sok eddigi adat pontatlan és esetenként még alapkutatásokra is szükség van. Ami pedig néphadseregünk történetét illeti, most átfogó tervet dolgoztunk ki ennek alapos feldolgozására. Ma már nem lehet azzal megelégedni, hogy egykét hadtörténész ráérő idejében foglalkozzon történelmi félmúltunk e jelentős mozzanatával. Még élnek azok a katonai vezetők, akiknek személyes részvételével részletesen és valósághűen tudjuk megírni néphadseregünk születését és fejlődését. S ebben a több évig tartó nagy munkában számítunk a csapatmúzeumok hagyományfeltáró munkájára és nyugdíjas tisztjeink visszaemlékezéseire is. — S végül egy személyes jellegű kérdés: dr. Liptai Ervin, a hadtudományok kandidátusa folytatja a 19-es Vörös Hadsereg történetének kutatását? — Igen, folytatom, bár nem olyan intenzitással, mint a korábbi években. Hiányérzetem azonban nincs, hisz mint tudományszervezőnek irányítanom kell a különböző korok hadtörténetének kutatását, és meggyőződésem, hogy ez is történészi alkotó tevékenység. Egyébként egyes fejezetek szervezőjeként is tevékenyen részt veszek a befejezés előtt álló hadtörténeti kézikönyvek megírásánál. A jövőben többet kell tennünk a politikai nevelő munkában a történelmi tudat formálásáért, s ebben a hadtörténészeknek példamutatóan részt kell venniök. KACSÓ LAJOS Térkép a magyar antifasisztáknak nyugateurópai országokban vívott harcairól Fotó: MÁRKUS ANDRÁS és archív