Néphadsereg, 1984. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-22 / 51-52. szám
VONALPARÁDÉ DERŰS PERCEK A PÉLDA NEM A LEGJOBB A felderítő alegységnél a vizsgáztató tiszt a következő kérdést tette fel az egyik katonának. - Határozza meg, mit jelánt az önvédelem fogalma. A fiatal katona zavarban volt, a vizsgáztató sagítani akart - Vagyunk egy példát Ha sűrű arcon hatolna át, s agyszarra csak aláugrana egy gengszter külsejű alak és azt mondaná, adjon át naki ötezer forintot, mit tenna? - Százados elvtárs, talantam, röhögnék — válaszolta darus arccal a katona. NEHÉZ SZÜLÉS Parodi tizados agyórás késéssel vonult be a laktanyába, s amikor századparancsnoka felelősségre vonta, így védekezett: - Jalántam, azért késtem, mert a feleségemnek nehéz szülése volt - Miért nem szólt alább, tizadas elvtárs, akkor kapott volna szabadságot Egy hónap múlva a tizadas ismét elkésett, s újra a nehéz szülésre hivatkozott A parancsnok gúnyosan megkérdezte: - A maga feleségénak minden hónapban nehéz szülése van? - Százados elvtárs, talantam, sokszor még gyakrabban. A feleségem ugyanis szülésznő. A KARAKÁN két katona összetalálkozik a városi postahivatalban. - Alaposan megmondtam a véleményemet a szolgálatvezetőmnek dicsekszik az egyik. - Na ne mondd, és nem lett belőle zűr? - Nem, mert amikor a nevemet kérdezte, gyorsan letettem a kagylót A VONAL MÁSIK VÉGÉN Az egyik szakaszparancsnok már tíz perce telefonál a századirodában. A századparancsnok is telefonálni szeretne, de türelmesen vár. Amikor azonban azt látja, hogy az ifjú tiszt nem szól egy szót sem, csak tartja a kagylót, türelmét veszti és rászól. - Már tíz perce telefonál, de nem szól egy szót sem. Miért nem teszi le a kagylót? A hadnagy bocsánatkérően fordul a parancsnokához: - Százados elvtárs, jelentem... a feleségemmel beszélek. A SZABÁLY AZ SZABÁLY - Apu, a Pista meg akarja kérni a kezemet ! Az őrnagy fel sem néz az újságból, szórakozottan feleli leányának. - Kérje kihallgatáson. INTUÍCIÓ Két őrmester beszélget. - Tudod, nekem elég, ha három percig beszélek egy újonccal, és máris tudom, hogy mit gondol rólam — szólt az egyik. - Rettenetes érzés lehet - mondta némi iróniával a másik. KI MIT LÁT? Az egyik gépkocsivezető a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette tehergépkocsiját a laktanya udvarán. Az ügyeletes tiszt megállította a kocsit - Miért száguldozik ekkora sebességgel? Nem látta a táblát, hogy csak huszonöt kilométeres sebességgel lehet az udvaron közlekedni? - Jelentem, a táblát láttam, csak a százados elvtársat nem. AZ ÓVATOS DUHAJ Egy őrmester beült egy kis vendéglőbe, fogta az étlapot és sietve kihúzta a drágább ételeket - Miért teszi ezt, őrmester elvtárs? — kérdezte felháborodva a pincér. - A barátaim, akik mindjárt jönnek, a vendégeim lesznek, és én fizetek . . . KRITIKA A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián fiatal mérnök főhadnagy oktatta a híradástechnikai ismereteket. Amikor az egyik magasabb rendfokozatú hallgató hibásan oldotta meg a matematikai feladatot, a fiatal tiszt diplomatikusan így közölte vele az eredményt: - Azt a feladatot, amelyet ön kapott, kétféleképpen lehet jól megoldani. Ön a harmadik megoldást választotta, segédtiszt a biztonság kedvéért még spriccentett egyet a mennyezet sarkában utolsókat rúgó pókra a rovarirtóból „Kikészítelek te dög!’’ — sziszegte a foga között, a keze remegett, szemmel láthatóan labilisnak tűnt az idegállapota. — Ne vacakoljon már annyit! Akkora mennyiségtől egy bivaly is megdöglene. Egy héttel ezelőtt kellett volna igyekeznie! — pattogott a parancsnok hangja. — Hét kerek napig és negyvenöt percig voltam arra kárhoztatva, hogy a maga trehánysága miatt egy öklömnyi keresztespókkal szemezzek! Kíváncsi voltam a figyelmességére... De ön arra sem méltatta az irodámat, hogy tüzetesen körülnézzen benne. Mi ez?... Gondatlanság! A hanyagság csúcsfoka! Becsukom magát Be én! Töltsön ki magának egy ... A harsány szóáradatot a telefon szakította félbe. Dühi Ödön ezredes majd lerántotta a készüléket. — Ki az? Mit akar? Röviden jelentsen, nem érek rá! — Pázsit Gáspár alezredes jelentkezem — hallatszott a vonalvégről a közbenső alakulat parancsnokának a hangja. — Mi történt Pázsit? Ne húzza az időt! — Jelentem, hogy esemény történt Nyuszi Béla honvéd fülét lemetélte a fűnyírógép ... — Micsodaaaa? — szívta magába a levegőt Dühi Ödön. — Ebben az évben ez már a tizedik eset... Mit művelnek maguk ott? Ki annak a csapatnak a gazdája? Magas ez a feladat önnek... A holnapi fegyelmi értekezlet összes statisztikáját csináltathatom elölről ... Maga ... maga ... Vizsgálják ki és részletesen jelentsen még ma... Vette? Nem hallom! — Vettem, ezredes elvtárs! Értette m mi is történt Pázsit alezredes alakulatánál? ... A gubahordozó alegység katonái a már megszokott, a kiképzési tervtől eltérő karbantartási feladatokat hajtották végre éppen a telephely végében, amikor Szippancs őrmester közölte az állománnyal, hogy ő bizony hívatja magát a szakaszparancsnoki irodába, mert elpárolog a teájából a rum, amit tízórai helyett vett reggel a közértben. Szippancs is örült, az állomány is. Míg ő ellihegett a párolgást megszüntetni, az állomány a munkát szüntette be, de azonnal. Így cselekedett Nyuszi Béla honvéd is, aki már a tizedik ebengubát törülgette át harmatoljjal, s ettől a tevékenységtől a „monotonius sisifus” tünetei ütköztek ki a homlokán. Nyuszi Béla honvéd fülében — mert ekkor még megvolt — felcsendült a boldog gyermekkor jól ismert dala: „Nyuszi ül a fűben, fűben szundikálgat, nyuszi talán beteg vagy ...” Eddig dúdolta el a dalocskát, de a kérdésre felborzolódott az önérzete. Méghogy ő beteg? Milyen hülye strófa ez? — kérdezte csak úgy magától, s választ sem várva leheveredett egy horpadásban a mikádójára és nyomban elaludt. ázsia alezredes gondolataiba süppedve ült az asztalánál, rózsagyökér pipáját rágicsálva pöffentett egyet-egyet. A csipkefüggönyön beóvakodó első napsugár juttatta rögvest az eszébe, hogy a hadi sétateret nyírni kellene, mert akkor jó, ha vizes a pázsit. Kinyitotta az irodaablakot és lekiáltott az épület előtt a rózsákkal szöszmötölő — állítólag valamikor állatorvosnak készült — bukott lódoktornak: — cimpula fiam! — mert ez volt a becsületes neve. — Eredj, és fend meg a fűnyírógépet, aztán a sétateret gyorsan le kellene abrichtálni, amíg vizes ... Délben megnézem. Amputa szakaszvezető, mivel egyébként sem volt más dolga, mint lesni „gazdája” mezőgazdasági intézkedéseit, természetesen azonnal a kisegítő gazdaság szerszámosa felé vette az útját. Miután kikente-kitente a fűnyírógépet, gyorsan nekilátott a munkának, mert szorította az idő. A fű ugyan selymes volt, de amit magába rejtett, azzal lesz meggyűlt a baja. A tél göröngyei mellett volt ott csajkatető, málhazsákdarab, féltégla, horpadt sisak, szögesdrót-gombolyag, szanaszét szórt tornacipő. Csoda-e, ha a szakaszvezető nagy igyekezetében úgy tolta át a fűnyírógépet Nyuszi Béla fején, mintha mi sem történt volna. Nyuszi honvéd ugyan kapott a füle után, mert azonnal felébredt, de a reflexei nem tudták követni a több ezres fordulatú villanymotor tengelyén pörgő kést ... Nyussz ... — már benne is volt a cimpája a frissen metélt fűben. Még sikítani sem volt ideje a meglepetéstől, de Amputa szakaszvezetőben is benneszakadt a lélegzet. Nyuszi kapott észbe először, felkapta a füldarabot és elrohant a gyengélkedőre Miskár zászlós-felcserhez. A koros doktorpótlót is meglepte a dolog. Volt már a praxisában robbantott tenyér, átlőtt láb, törött borda és betört fej is, de fűnyíró vágta füllel még nem találkozott. Be is dugta azonnal Nyuszi honvédet a mentőbe és sűrű kék villogásokkal kísért szirénaszóval a kórházba rohant vele. hír olyan gyorsan terjedt, mint a reggeli trombitaszó. Szippancs őrmester is megtudta, de ekkor már belőle párolgott a teát helyettesítő rum. Bátorsága ettől akkorára nőtt, hogy személyesen ment a parancsnokhoz jelenteni a sajnálatos esetet. — Jelentem... — nyomott el egy csuklást Szippancs — a Nyuszi Béla honvédnél fülfolytonossági hiány következett be, a fűnyíró működtetéséből eredően. Miskár zászlós áthelyezést hajtott végre rajta a kórházba, hogy a visszavarrás esete fennforoghasson — vágta ki egy szuszra a katonás jelentést és nagyon meg volt elégedve magával. Bezzeg nem így a parancsnok, Pázsit alezredes. — Szippancs őrmester! — Prapancss, nesedes elvtárs! — Ön, hogy kulturáltan fejezzem ki magam, kissé ittas! — emelte meg hanghordozását a parancsnok — és van bőr a képén jelenteni egy eseményt is. Tudja minek nevezik az ilyen eljárást mifelénk Kertekalján? Nem? Orcátlanságnak! Érti őrmester? Tűnjön el a szemem elől. Szerencséje, hogy pályakezdő! Most még nem zárom be. De meg ne lássam még egyszer! Mármint ilyen állapotban. És ekkor nyúlt a telefonkészülékért, hogy elöljáróját tájékoztassa az esetről. Dühítős nem is várt mást. Ki kell vizsgálni. Az elrontott statisztika miatt pedig biztosan külön fog kapni. Ha nem is most rögtön, de hogy az orra alá dörgölik még néhány parancsnoki értekezleten, erre mérget vehet, gépezet ugyanis feltartóztathatatlanul beindult. A friss ügy már ott gőzölgött Heves őrnagy, az ügyeletes tiszt pupitusán, bejegyezve a sokrubrikás jelentőtömbbe, s hogy jelentse az elöljárónak. — Halló! Itt Nünüke 1134, kérek engedélyt jelenteni! Eseményem van. .. — Cbester 4321! Jelentsen! Először röviden az egészet, aztán majd részletezünk... Világos? — Jelentem, világos! — harsant a határozott válasz. Szerencséjére első hallásra eladta a sztorit. Megértették. A fűnyíró ugyan hihetetlennek tűnt, de hamar napirendre tértek felette. Ha fűnyíró, akkor legyen! Az adatokkal már nem ment ilyen simán a terefére. Heves őrnagy négyszer betűzött, tizenötször ismételt, majd a keresztkérdések következtek. — Mondja Nünüke, hol laknak a szülei ennek a legénynek? Menyasszonya van? Közel lakik a falujához? Mikor volt otthon utoljára eltávozáson? Hányas bakancsot visel? Mennyi az öltések száma a visszavarrt cimpában? Keletkezett-e kár a fűnyírógépben? Hát egyelőre ennyit Ha tud válaszolni, hívjon vissza! Heves őrnagy megtörülgette homlokát, kicsavarta zsebkendőjét és esdeklő szemekkel tekintett az új szolgálatra: — Fiúk, átveszitek? Az asszony már azt gondolja, hogy elcsavarogtam ... Az új szolgálat folytatta a küzdelmet. Pity mallett már, mire a rubrikák végére odaírhatták: adta, vette másnap reggel Pázsit alezredes — már túltéve magát az eseten — alig tömte meg és gyújtotta be rózsagyökér pipáját, amikor telefoncsöngés zavarta meg a nyugalmát. Dühi ezredes volt a vonal végén. — Maga az, Pázsit alezredes? — kérdezte az előző napinál csendesebben. — Jelentkezem, jó reggelt kívánok! — szívélyeskedett Pázsit. — Gáspárkám, mondja már meg nekem őszintén, milyen súlyos ez a Nyuszi-ügy? Kell ennek ekkora feneket keríteni? — Jelentem, nem túl súlyos. Pár hét és csak a forradás látszik egy kicsit, ugyanis visszavárnák. — No, akkor maradjunk ennyiben. Nem javítottam ki a statisztikákat egy ilyen apróság miatt. Felejtsük el! Rendben? — Jelentem, elfelejtjük! (M 12 OC* *-•NM •_» M Dallos Jenő, Mező István, és V. Dikov rajzai