Néphadsereg, 1987. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-17 / 42. szám
A játék öröme A Honvéd Köteles Jenő SE átlagos katonacsapat. Egyetlen szakosztálya a futball, és évek óta az NB— III derékhadában játszik. Az anyagiakról beszélve az egyesület edzője és „mindenese”, Rákos János főhadnagy nem panaszkodik, csak tényeket sorol. — A Honvédelmi Minisztérium sportosztálya évente 150—180 ezer forintot biztosít számunkra. Úgy hírlik azonban, hogy jövőre kevesebb jut. A hazai mérkőzések utáni bevételek szinte névlegesek, a kétszáz-háromszáz fős nézősereg mindössze kilenc forintot fizet belépődíj gyanánt. Rákos főhadnagy szerint a rendelkezésre álló összegnek a zöme futballcipőre, melegítőre, labdára megy el. A melegítő természetesen nem Adidas márka, és a csukákon sem díszeleg a Puma felirat, a Tisza Cipőgyárban készültek. Játszani természetesen lehet bennük. Egyvalamire azonban a szerény igények ellenére sem nagyon jut. — A közelmúltban az Edelényi Bányásszal játszottunk idegenben — idézett fel egy friss élményt az edző —, s a bírói öltözőbe feltálalt hidegtálakon és egyéb finomságokon bizony megakadt a szemünk. Mi jó, ha egy kávéval meg tudjuk vendégelni a játékvezetőket, hiszen sokszor gondot okoz a saját csapatunk ebédeltetése is. A vidéki Honvéd-egyesületek talán valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, őket általában a helyi tanácsok és gazdálkodószervek is sajátjuknak tekintik. Tehát a költségeket illetően is „közös” csapatok. Ám milyen mellékes pénzforrás után nézhet a Köteles SE és néhány hasonló helyzetű társa? — Számunkra a legnagyobb támogatást maga az alakulat jelenti — szögezte le Rákos főhadnagy. — A pálya és az öltözők gondozása és fenntartása elhelyezési szolgálatunk feladata, az utazásokhoz pedig igénybe vehetjük az alakulat autóbuszát. Pártoló tagjaink, zömmel hivatásos katonák, évi hatvan forinttal járulnak hozzá az egyesület költségeihez. Ezen kívül alkalomadtán társadalmi munkát is vállalunk. Tavaly például tájékozódási futóversenyeken működtünk közre rendezőként, és ezért elég szép summát kaptunk. A szerelést és a futball-labdákat igyekszünk alkalmi áron megvásárolni. Ilyen és ehhez hasonló vállalkozásokra azonban nem sok lehetőség adódik, és az idő is kevés. A Köteles SE focistáinak ugyanis kétszeresen is helyt kell állniuk: a pályán és a katonai feladatokban. Edzésre jobbára csak késő délután van lehetőség, a hétvége pedig a mérkőzéseké. A csapat ottjártunkkor is éppen őrségben volt. A szolgálati feladatok melletti minőségi sport azonban mindenképpen pluszterheket jelent. A teljesítményt pedig el kell ismerni. A katonacsapatok játékosait mivel lehet ösztönözni? Talán pénzzel? — Nálunk erről szó sincs — tiltakozott Rákos főhadnagy, aki maga is mindennapi munkája mellett edzősködik... — Mi legfeljebb az eltávozásokkal tudjuk elismerni a jó játékot, időnként pedig a parancsnok néhány nap szabadságot engedélyez. Ám nincs semmi gondunk az ösztönzéssel, a mi fiaink elsősorban a játék öröméért rúgják a labdát. Végül megint csak felvetődik a kérdés: a Honvéd Köteles Jenő SE-nél a pénz befolyásolhatja-e lényegesen a sporteredményeket ? — Csak a tudás számít — állítja határozottan Rákos János főhadnagy. — Különben is a pénzből ennyi van, kénytelenek vagyunk ezt beosztani... HÁRSASI ISTVÁN ,Ezúttal Kuba lesz a házigazdája , október 15-től a baráti hadseregek súlyemelő-bajnokságának. A magyar színeket a Bp. Honvéd erős emberei képviselik, a versenyre Ádám László készíti fel őket. A kiutazás előtt esélylatolgatásra kértem fel a trénert, amint azonban kiderült, korántsem határolhatók be tisztán az erővonalak. Legutóbb 1985-ben „ragadtak súlyzót” a magyar fiúk, a tavalyi frankfurti BHSE-versenyen nem vettek részt, mivel az egybeesett a magyar bajnoksággal. Azonban a ’85-ös tapasztalatok alapján is egyértelműen kijelenthető, hogy egy ilyen baráti sporttalálkozó felér egy kisebbfajta kontinensbajnoksággal. A spartakiában — s mostsem valószínű, hogy másként lesz — Bulgária és a Szovjetunió súlyemelői külön csatát vívtak. A kubaiak is okozhatnak meglepetéseket, hiszen az elmúlt időben a különböző korosztályos versenyeken mutatott teljesítményük azt jelzi, hogy ismét felfelé ível náluk a súlyemelés csillaga. Ami a magyar versenyzőket illeti, jó formában vannak, ezt mutatják a tatabányai városi versenyen és egyben NB I-es fordulóban most elért eredményeik. Egyéniben és csapatban is jól szerepeltek a pirosfehérek — megnyerték az NB I-es csapatbajnokságot. A feladat most az, hogy ezt a formát át tudják menteni a kubai versenyre is. Amennyiben a versenyzők legjobb egyéni eredményüket hozzák, dobogóközelbe kerülhetnek. Nézzük, kik lesznek a csapat tagjai. Nagy Péter (52 kg), a tatabányai versenyen újdonsággal mutatkozott be: első magyar súlyemelőként az ollózás helyett beülve hajtotta végre a lökést. Ennek a „kínai találmánynak” a segítségével jobban ki lehet használni bizonyos alkati-ízületi adottságokat. Berényi Zoltán (56 kg) és Buda Attila (90 kg), jó erőállapotukkal dobogóra kerülhetnek. Mészáros István (82,5 kg), aki az ifjúsági Európa-bajnokságon és vb-n dobogós helyezett volt, s a nagyon fiatal Dráfi Zsolt (67,5 kg), aki az IBV-én bizonyította, hogy korosztálya legjobbja, nem valószínű, hogy Kubában beleszólhat az első helyek sorsába. Náluk a fő cél a menedzselés, a nemzetközi rutin gyarapítása. Ha mehetne a csapat „legsúlyosabb egyénisége”, Hlavati András (100 kg), a 3—4. helyre lenne esélyes. — Milyen elképzelések vannak a csapat eredményét illetően? A meghívás tíz sportolónak szól, azonban mi csak öt versenyzővel mehetünk. Az összetett versenyben tehát eleve hátránnyal indulunk. — Mi az oka annak, hogy nem teljes a létszám? — Egyértelműen anyagi okai vannak. Szívesen vittük volna a csébén helytálltak mindegyikét. — A sportolóknak mit jelent ez a verseny? — Mindenképpen bizonyítási lehetőséget, no meg a kubai út maga is nagy vonzerő. Annyi bizonyos, hogy maximális odaadással készülnek a fiúk. Még az is előfordulhat, hogy néhányan túlszárnyalják a tatabányai teljesítményüket. MURÁNYI OTTÓ Fotó: SZŰCS SÁNDOR BHSE súlyemelő-bajnokság előtt Csonka, de erős csapat Hlavati András a csapat „legsúlyosabb egyénisége" - Megpróbálom elérni a 330 kg-ot. (Mészáros István) Nagy Péter új stílusban hajtja végre a lökést Sport és kiképzés Az MN 6491-nél szeptemberben állt munkába egy fiatal testnevelés-vezető. Még ismerkednie kell a helyőrség sportéletével, annak örömeivel, gondjaival, így Szilágyi László őrnagy,, kiképzési osztályvezetővel és Poór Gyula kinevezett polgári főtanárral beszélgettünk ottjártunkkor. Poór Gyula nemrégiben még a Várpalotai Bányász kézilabdacsapatának kispadján ült, és nagyrészt az ő érdemeinek tudható be, hogy az NB I-be került a gárda. Ám volt még egy kézilabdacsapat a városban — a Honvéd Sportegyesületé, de megszűnt. Mi ennek az oka? — A HSE léte akkor kérdőjeleződött meg — mondja Szilágyi László —, amikor megszűnt a bázisalap. Fő profilunk tartalékos és hivatásos tiszthelyettesek képzése lett. Egy-egy időszakban csak néhány hónapot töltenek nálunk a sorkatonák, így nem tudunk építeni rájuk. Amennyiben minősített sportoló vonul be hozzánk, az érvényes rendelkezések alapján a Bányászhoz irányítjuk, hogy őket erősítse. — Mi a helyzet a katonai sportokkal? — Előfordul, hogy öszszejön egy jobb gárda, akikkel produkálni is tudunk, de mire tovább kéne lépni, már ők is távoznak tőlünk. — Milyen feltételekkel rendelkezik a szabadidős sport? — Sportlétesítményeinkben kulturált körülményeket tudunk biztosítani. Van tornatermünk is, igaz, meglehetősen pici. Különböző labdajátékokhoz is van lehetőség. A kézilabdapályánkra világítást tervezünk, s nemrég adtuk át a teniszpályát. Elkelne még egy akadálypálya is. Ezeken túl használhatjuk az inotai strandot, a Bányász labdarúgó- és atlétikai pályáját, valamint a városi sportcsarnokot . Milyen fizikai alapot tudnak adni a sorkatonáknak? — Bizony az egészségügyi A kategória sokszor nem jelenti azt, hogy a katona jó kondícióban is van. A talpszárat pedig meg kell fogni! Sajnos a nálunk töltött néhány hónap nagyon kevés ahhoz, hogy ezen gyökeresen változtatni tudjunk, bár mi megteszünk minden tőlünk telhetőt. Hetente szervezünk tömegsportrendezvényeket az előírtakon túl, és a szabadidőben is állandóan foglaltak a pályák. Sok fiatal tiszt maga is beáll a katonák közé. A gyakorlati, foglalkozások nyolcvan százaléka terepen van. S a gépjárműkilométerrel való takarékosság is a testedzésnek kedvez. A környező vidék szinte kínálja magát a kirándulásokra. Mint megtudjuk, ezzel a lehetőséggel gyakran élnek is a katonák. Minden szakasz, üteg három-négy alkalommal megy el kirándulni. Ezeknek adnak némi katonai jelleget — például tájékozódási verseny —, a szalonnasütés gyakorlati hasznáról nem is szólva. Az alakulatnak nagyon jók a kapcsolatai más fegyveres testületekkel. A sportban sincs ez másként. Jelzik ezt az április 4-i és a fegyveres erők napi rendezvények. — Ennek ellenére úgy látom— mondja Poór Gyula —, hogy a hivatásos katonák nem óvják eléggé saját szervezetüket. Rendszeresebb sportolással nagyon sok egészségügyi problémát meg lehetne előzni. M. O. Fotó: BIRTALAN ZSOLT Szilágyi László őrnagy Küzdőállás... a jobb kéz hátravonva, a bal állmagasság A másodéves tiszthelyettes-hallgatók ezerméteres futással van tartalékos hallgatók testnevelési foglalkozása is erősítik magukat Dobókupa A budapesti Dobó István laktanya fiataljai, az MN 1200 KISZ-t bizottságának szervezésével az idén is megrendezték a Dobó-kupa sportversenyeit, ezzel tisztelegve a hős névadó, és az 1848. szeptember 29-i pákozdi győzelem dicső honvédeinek emléke előtt. A versenyen az MN Beruházási és Fenntartási Főnökség személyi állományából vettek részt mintegy kétszázan. A népes szurkolótábor előtt kézigránátdobásban, 4X400-as fegyveres váltófutásban, röplabdában, kispályás labdarúgásban, síkfutásban mérték össze erejüket a csapatok, melyekben a katonák parancsnokaikkal együtt küzdöttek a győzelemért. A szellemi vetélkedő anyagát hazánk szabadság- és honvédő harcainak története, a forradalmi korok művészete, a Szovjetunió történelme, irodalma, s a napi politikai élet eseményei alkották. A Dobó-kupát az MN 1200-zal szoros küzdelemben a 2. Katonai Főépítés Vezetőség csapata nyerte el. el. VINCZE ZOLTÁN honvéd