Néphadsereg, 1988. július-december (41. évfolyam, 27-53. szám)
1988-12-03 / 49. szám
Fekete Gyula őrnaggyal, az tés, ami a népgazdasági minegyire gépesített lövészegység ka miatt eleve lerövidül, törzsfőnökével arról beszél- ugyanaikkor a követelmények lettünk, mit isjelent ez a változatlanok maradnak, gyakorlatban? — a kiképzési korrek■ Egységünk aránylag nagy dóval is? Úgy tudom, hogy létszámmal *— 4 közelhárom- ezt a népgazdasági munk száz fővel — csak novemkárban résztvevőknek bizberben érintett a népgazda- tosítjáksági munkában, azonban már ■ Valóban van lehetősészeptemberben és október- günk tárgykörök és óraszűben is dolgoztak gépjármű-mok csökkentésére, no de velük különböző gazdaságok- később ki fogja elnézni, iha nál. De a gondok jóval ha netán valamelyik alaprendelmarabb jelentkeznek. Az tetéssel összefüggő feladatot ■alapkiképzés — azt hiszem a katonák nem tudják végnem szorul különösebb ki-,rehajtani? Azzal az emberrel,zonyításra — már önmagában még nem látta a fegyban jelentősenmegterheli a vérét, nem mehetek el éleshivatásos katonákat. Egy hólövészetre. Amúgy is sok napon keresztül csaknem fok olyan kiképzésiágunk van,lyamatosan dolgoznak, szó- ahol eleve kevés az óraszám, badság és pihenőnap termés ha még ez is csökken, szetesen ilyenkor nem vehető egy sor dologra nem képezlek Ezután azonnal kezdődik zük ki a katonákat. Mivel a cseppet sem „lazább” kő- ezt nem engedhetjük meg telekfelképzés, a szakfelkészt magunknak, kénytelenek van y belső tartalékok határán gyünk belső megoldásokat keresni. — Sikerrel? ■ Ahogy vesszük. Mivel tudtuk előre, hogy novemberben lesz a népgazdasági csúcs, ezért októberben kemény, felfokozott ütemű kiképzést tartottunk. Igyekeztünk gyorsabban és jobban összekovácsolni a csapatot, hogy mire elvonulnak a munkára, az alapvető szakismeretekkel tisztában legyenek. — Milyen gondok jelentkeztek a sorkatonáknál? ■ Először is csaknem megoldhatatlan —a kötelező szabadságoltatásuk Mivel közülük is csak a legfegyelmezettebbeket küldhetjük dolgozni, itt is az kapja a „sűrűjét” aki minden másban. Az egy hónapos távollét persze még nálunk is megteszia hatását: a civil környezetben hamar elfelejtik a felgyorsított kiképzés során beivódott fegyelmet. Hazajövetelük után pár napot ismét arra kell fordítani, hogy visszaillesszük őket a laktanyai feladatok légkörébe. Az itthonmaradók sem tétlenkednek, örülünk, ha a szolgálatokat biztosítani tudjuk velük. — Bár a sorkatonák nagyobb része a laktanyában marad, mégsem lehet velük kiképzést folytatni? ,■ Mivel szinte sehol sem marad itthon teljes alegység, nem folytathatunk kiképzést. S ha azt is hozzáveszem, hogy a szolgálatban lévők — és készülők —, a vezényeltek, a betegek, valamint a szabadságon lévők nagy száma miatt ebben az időszakban gyakran szinti kötéllel sem lehet fogni egy szabad katonát a laktanyában, akkor fel sem merülhet ez a kérdés. Arról nem is szólva, hogy a büntetett előéletűek, vagy notórius fegyelemsértők, a különböző egészségügyi korlátozással rendelkező katonák szolgálatokat sem adhatnak, így a többiekre még nagyobb teher hárul. Ha hihetetlenül is hangzik, egy ekkora egységnél, néha már az is zavarba hozhat bennünket, ha hirtelen tíz katona kell valahova. — E néhány zűrös hónap elmúltával azért csak csökken a feszültség, hiszen lényegében évente egyszer — a nyári bevonulást követően — alakul így a helyzet. Il. Valamelyest igen, de csak nagy jóakarattal. Ugyanis decemberben újból intenzívkiképzést kellene folytatnunk, de hogyan? Mint már említettem, néhány nap elmegy az újbóli összekovácsolással. No és nálunk októberben a hivatásos katonák az évi szabadságuknak közel felét még nem tudták kivenni! S akkor még nem szóltam a kiképzési bázisok előkészítéséről, karbantartásáról, ezt is el kell végezni valamikor. Tehát ugyanabban az ütemben forog tovább minden. Ha nincs népgazdasági munka, jön helyette a rengeteg külön feladat. Lényegében mindenki tudja, hogy ilyen körülmények között milyen hatékonyságú kiképzésről beszélhetünk, de az okok legtöbbször rajtunk kívül állóak. — Milyen más megoldást lehetne találni? ■ Induljunk ki a tényekből. A hadsereg funkciói adottak, tehát e keretek között kell gondolkodnunk, megoldást keresnünk. Azt hiszem a dolgok értelmezésén kellene változtatnunk. Magam is úgy tartom például, hogy a hadsereg vegyen részt a fiatalság szocialista szellemű nevelésében. De ezt a kiképzésével, belső életével, oktatásával, a felkészítésével tegye, s ne a különféle ifjúsági rendezvények kiszolgálásával, sátorépítéssel és cipekedéssel. Az is természetes, hogy részt veszünk a népgazdaság építőmunkájában. Itt az egyik fő feladatunk az, hogy a részünkre biztosított anyagi eszközökkel minél takarékosabban, hatékonyabban bánjunk. Ezt pedig csak tervszerű, rendszeres kiképzéssel lehetne biztosítani. Érdemes volna gondolkodni rajta — főleg a szaktevékenységeket ellátó csapatoknál —, hogy a népgazdaság érdekében végzett munkát "használjuk 'ki jobban kiképzési céllal is. Az őszi betakarítási munkákban való részvétel — bár jelentős többletterhet ró ránk — jó ideig még nélkülözhetetlen lesz. Ebben az esetben viszont vagy a követelményeken, vagy a körülményeken kellene változtatni. Azt hiszem mindenki számára egyértelmű, hogy az utóbbi á járható út. — Konkrétan? ■ Az világosan látszik, hogy ez a helyzet tovább nem tartható. Nincsenek már további belső tartalékaink, tes hát — mivel mindenki tudja, hogy szemet hunyunk egy . sor ellentmondás felett, ezzel önmagunkat is becsapva — a feltételeken kellene változ- , tatni. A kiképzési rendszer korszerűsítéseiben, átszervezésében látom a változás, jó jobbítás feltételét. SZ. B. I Fotó: BERTALAK ZSOLT A kiképzési követelmények teljesítése csaknem egész évben jelentős terheket ró a csapatokra, de a szeptembertől novemberig terjedő három őszi hónapban mindez hatványozottan jelentkezik. A népgazdasági munkák miatt ugyanis lényegében egy hónappal lerövidül a kiképzési időszak, s így csak kompromisszumokkal, esetenként némi „szemhunyással” teljesíthetők a követelmények. Mivel a feladatok adottak , s valószínű, hogy a jövőben is szükség lesz a népgazdaság megsegítésére, a csapatoknál elmondhatják: ők valóban mozgósítottak már minden belső tartalékot. A novemberi erdő csendjében még az ágakról az avarra hüllő vízcseppek becsapódása is kalapácsütésként hangzott. A szinte moccanatlan csend azonban nem tartott sokáig: először csak halk, majd egyre erősödő zúgással megjelent az erdei úton egy „ellenséges" harcjármű. Óvatos bukdácsolással haladt a vízmostó úton, s a bent ülők feszültségéről tanúskodott az állandóan ide-oda forgó torony is. Egyszerre, mintha az ég szakadt volna le, úgy robbantak bele a géppisztolysorozatok a csendbe. A lesben álló maroknyi felderítő irányából még néhány kézigránát is „útra kelt” a harcjármű felé, majd ahogy kezdődött, olyan hirtelen vége is lett a „mutatványnak". Amikorra a megtámadott jármű egyre zajosabb ropogással „égni" kezdett, a felderítőknek már nyoma sem volt, a rajtaütés befejeződött. Alig pár pillanatig tartott az egész. Azaz tartott volna, ha mindez „élesben", vagy harcászati gyakorlat keretében zajlik. Most azonban a feladat végét egy ugyan katonásan hangzó, de mégis civil kiáltás jelezte: „ennyi!” Ezt az akciót ugyanis Ombódi Károly százados, magasabbegység felderítő főtiszt szakmai tanácsadása mellett Sik Imre operatőr vezette. A felderítő kiképző központ módszertani stúdiójának technikusa — most rendező, világosító és operatőr is egyben — ugyanis egy video-, oktatófilmet készít az erdős-hegyes terepen folytatott felderítésről. így eshetett meg, hogy ezeken a napokon a „holtak” feléledtek, s a rajtaütés befejeztével az „ellenségek" békés beszélgetés közepette nézték vissza a felvett jeleneteket. Bár a fiúk már hozzászoktak a nagy fizikai megterheléshez, mégsem gondolták, hogy ekkora ára van! Amikor már ötödször zuhant ki valamelyikük az égő járműből, vagy ötödik perce tartott ki a sziklafalon egy szál kötélen, valószínűleg elgondolkodott: nem is olyan könnyű a színészszakma. De bármilyen nehéz is volt, mindannyian szívesen végezték a feladatokat, mert ugye a képernyőre mégsem kerül minden nap az ember. SZŰCS SÁNDOR és SZABÓ BÉLA képriportja