Néphadsereg, 1988. július-december (41. évfolyam, 27-53. szám)

1988-12-03 / 49. szám

Fekete Gyula őrnaggyal, az tés, ami a népgazdasági min­­egyire gépesített lövészegység ka miatt eleve lerövidül, törzsfőnökével arról beszél- ugyan­aikkor a követelmények lettünk, mit is­­jelent ez a változatlanok maradnak, gyakorlatban? — a kiképzési korrek­■ Egységünk aránylag nagy dóval is? Úgy tudom, hogy létszámmal *— 4 közel­­három- ezt a népgazdasági mun­k­ száz fővel — csak novem­­kárban résztvevőknek biz­berben érintett a népgazda- tosítják­­sági munkában, azonban már ■ Valóban van lehetősé­­szeptemberben és október- günk tárgykörök és óraszű­­ben is dolgoztak gépjármű-­mok csökkentésére, no de velük különböző gazdaságok- később ki fogja elnézni, iha nál. De a gondok jóval ha­ netán valamelyik alaprendel­­marabb jelentkeznek. Az tetéssel összefüggő feladatot ■alapkiképzés — azt hiszem a katonák nem tudják vég­nem szorul különösebb ki-,­rehajtani? Azzal az emberrel,­zonyításra — már önmagáb­an még nem látta a fegy­­ban jelentősen­­megterheli a vérét, nem mehetek el éles­­hivatásos katonákat. Egy hó­­lövészetre. Amúgy is sok napon keresztül csaknem fok olyan kiképzési­­águnk van,­lyamatosan dolgoznak, szó- ahol eleve kevés az óraszám, badság és pihenőnap termé­­s ha még ez is csökken, szetesen ilyenkor nem vehető egy sor dologra nem képez­lek Ezután azonnal kezdődik zük ki a katonákat. Mivel a cseppet sem „laz­ább” kő- ezt nem engedhetjük meg telekfelképzés, a szakfelkészt­ magunknak, kénytelenek van­ y belső tartalékok határán gyünk belső megoldásokat keresni. — Sikerrel? ■ Ahogy vesszük. Mivel tudtuk előre, hogy novem­berben lesz a népgazdasági csúcs, ezért októberben ke­mény, felfokozott ütemű ki­képzést tartottunk. Igyekez­tünk gyorsabban és jobban összekovácsolni a csapatot, hogy mire elvonulnak a munkára, az alapvető szak­ismeretekkel tisztában legye­nek. — Milyen gondok jelent­keztek a sorkatonáknál? ■ Először is csaknem meg­oldhatatlan —­­a kötelező sza­­badságoltatásuk Mivel közü­lük is csak a l­egfegyelme­­zettebbeket küldhetjük dol­gozni, itt is az kapja a „sű­rűjét” aki minden másban. Az egy hónapos távollét per­sze még nálunk is megteszi­­a hatását: a civil környezet­ben hamar elfelejtik a fel­gyorsított kiképzés során be­ivódott fegyelmet. Hazajöve­telük után pár napot ismét arra kell fordítani, hogy visszaillesszük őket a lakta­nyai feladatok légkörébe. Az itthonmaradók sem tétlen­kednek, örülünk, ha a szol­gálatokat biztosítani tudjuk velük. — Bár a sorkatonák na­gyobb része a laktanyá­ban marad, mégsem­ lehet velük kiképzést folytatni? ,■ Mivel szint­e sehol sem marad itthon teljes alegység, nem folytathatunk kiképzést. S ha azt is hozzáveszem, hogy a szolgálatban lévők — és készülők —, a vezényeltek, a betegek, valamint a szabad­ságon lévők nagy száma miatt ebben az időszakban gyakran szinti kötéllel sem lehet fogni egy szabad ka­tonát a laktanyában, akkor fel sem merülhet ez a kér­dés. Arról nem is szólva, hogy a büntetett előéletűek, vagy notórius fegyelemsértők, a különböző egészségügyi korlátozással rendelkező ka­tonák szolgálatokat sem ad­hatnak, így a többiekre még nagyobb teher hárul. Ha hi­hetetlenül is hangzik, egy ekkora egységnél, né­ha már az is zavarba hoz­hat bennünket, ha hirtelen tíz katona kell valahova. — E néhány zűrös hó­nap elmúltával azért csak csökken a feszültség, hi­szen lényegében évente egyszer — a nyári bevo­nulást követően — alakul így a helyzet. Il. Valamelyest igen, de csak nagy jóakarattal. Ugyanis decemberben újból intenzív­­kiképzést kellene folytatnunk, de hogyan? Mint már említettem, néhány nap elmegy az újbóli összeková­csolással. No és nálunk ok­tóberben a hivatásos katonák az évi szabadságuknak közel felét még nem tudták kiven­ni! S akkor még nem szól­tam a kiképzési bázisok elő­készítéséről, karbantartásáról, ezt is el kell végezni vala­mikor. Tehát ugyanabban az ütemben forog tovább min­den. Ha nincs népgazdasági munka, jön helyette a ren­geteg külön feladat. Lényegé­ben mindenki tudja, hogy ilyen körülmények között milyen hatékonyságú kikép­zésről beszélhetünk, de az okok legtöbbször rajtunk kí­vül állóak. — Milyen más megol­dást lehetne találni? ■ Induljunk ki a tények­ből. A hadsereg funkciói adottak, tehát e keretek kö­zött kell gondolkodnunk, megoldást keresnünk. Azt hiszem a dolgok értelmezé­sén kellene változtatnunk. Magam is úgy tartom pél­dául, hogy a hadsereg vegyen részt a fiatalság szocialista szellemű nevelésében. De ezt a kiképzésével, belső életé­vel, oktatásával, a felkészí­tésével tegye, s ne a külön­féle ifjúsági rendezvények ki­szolgálásával, sátorépítéssel és cipekedéssel. Az is természetes, hogy részt veszünk a népgazda­ság építőmunkájában. Itt az egyik fő feladatunk az, hogy a részünkre biztosított anya­gi eszközökkel minél taka­rékosabban, hatékonyabban bánjunk. Ezt pedig csak terv­szerű,­ rendszeres kiképzéssel lehetne biztosítani. Érdemes volna gondolkodni rajta — főleg a szaktevékenységeket ellátó csapatoknál —, hogy a népgazdaság érdekében vég­zett munkát "használjuk 'ki jobban kiképzési céllal is. Az őszi betakarítási munkákban való­­ részvétel — bár jelen­tős többletterhet ró ránk — jó ideig még nélkülözhetetlen lesz. Ebben az esetben viszont vagy a követelményeken, vagy a körülményeken kel­lene változtatni. Azt hiszem mindenki számára egyértel­mű, hogy az utóbbi á járha­­tó út. — Konkrétan? ■ Az világosan látszik, hogy ez a helyzet tovább nem tartható. Nincsenek már to­vábbi belső tartalékaink, te­­s hát — mivel mindenki tud­ja, hogy szemet hunyunk egy .­ sor ellentmondás felett, ezzel önmagunkat is becsapva — a feltételeken kellene változ- , tatni. A kiképzési rendszer korszerűsítéseiben, átszervezé­­­sében látom a változás, jó­­ jobbítás feltételét.­­ SZ. B. I Fotó: BERTALAK ZSOLT A kiképzési követelmények teljesítése csaknem egész évben jelentős terheket ró a csapatokra, de a szeptember­től novemberig terjedő három őszi hónapban mindez hat­ványozottan jelentkezik. A népgazdasági munkák miatt ugyanis lényegében egy hónappal lerövidül a kiképzési időszak, s így csak kompromisszumokkal, esetenként némi „szemhunyással” teljesíthetők a követelmények. Mivel a feladatok adottak , s valószínű, hogy a jövőben is szük­ség lesz a népgazdaság megsegítésére­­, a csapatoknál el­mondhatják: ők valóban mozgósítottak már minden belső tartalékot. A novemberi erdő csendjében még az ágakról az avarra hüllő vízcseppek becsapódása is kalapácsütésként hangzott. A szinte moccanatlan csend azonban nem tartott sokáig: először csak halk, majd egyre erősödő zúgással megjelent az erdei úton egy „ellenséges" harcjármű. Óvatos bukdácsolással haladt a vízmostó úton, s a bent ülők feszültségéről tanúskodott az állandóan ide-oda forgó torony is. Egyszerre, mintha az ég szakadt volna le, úgy robbantak bele a géppisztolysorozatok a csendbe. A lesben álló maroknyi felderítő irányából még néhány kézigránát is „útra kelt” a harcjármű felé, majd ahogy kezdődött, olyan hirtelen vége is lett a „mutatványnak". Amikorra a megtámadott jármű egyre zajosabb ropogással „égni" kezdett, a felderítőknek már nyoma sem volt, a rajtaütés befejeződött. Alig pár pillanatig tartott az egész. Azaz tartott volna, ha mindez „élesben", vagy harcászati gyakorlat keretében zajlik. Most azonban a feladat végét egy ugyan katonásan hangzó, de mégis civil kiáltás jelezte: „ennyi!” Ezt az akciót ugyanis Ombódi Károly százados, magasabbegység felderítő főtiszt szakmai tanácsadása mellett Sik Imre operatőr vezette. A felderítő kiképző központ módszertani stúdiójának technikusa — most rendező, világosító és operatőr is egyben — ugyanis egy­ video-, oktatófilmet készít az erdős-hegyes terepen folytatott felderítésről. így eshetett meg, hogy ezeken a napokon a „holtak” feléledtek, s a rajtaütés befejeztével az „ellenségek" békés beszélgetés közepette nézték vissza a felvett jeleneteket. Bár a fiúk már hozzászoktak a nagy fizikai megterheléshez, mégsem gondolták, hogy ekkora ára van! Amikor már ötödször zuhant ki valamelyikük az égő járműből, vagy ötödik perce tartott ki a sziklafalon egy szál kötélen, valószínűleg elgondolkodott: nem is olyan könnyű a színészszakma. De bármilyen nehéz is volt, mindannyian szívesen végezték a feladatokat, mert ugye a képernyőre mégsem kerül minden nap az ember. SZŰCS SÁNDOR és SZABÓ BÉLA képriportja

Next