Népi Ellenőrzés, 1984 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

Dobos István, a KNEB elnökhelyettese: 1984-ben hatékonyabb munkával a párt vezető testületei a XII. kongresszust követően — amint az a legutóbbi kongresz­­szus óta végzett munkáról és a párt feladatairól szóló 1983. áprilisi központi bizottsági határozat­ban olvasható — rendszeresen foglalkoztak a gaz­daságpolitika fő kérdéseivel. Döntéseikkel elvi út­mutatást adtak az állami és a társadalmi szervek munkájához. Kezdeményezték és támogatták az irányítási rendszer valamennyi elemének — a ter­vezésnek, a szabályozásnak, az intézményi és szervezeti rendszernek — a továbbfejlesztését. Aktívabbá, kezdeményezőbbé vált az állami gaz­daságirányító és szervező tevékenység is. A VI. ötéves tervidőszak derekán, az 1983. évi népgazdasági célok kialakításakor mint a gazda­sági fejlődés új gazdaságpolitikai célrendszere, a korábbitól eltérő preferenciák, sorolások léptek életbe. Ezek — többek között — kifejezésre ju­tottak abban, hogy: — gyorsítani kell a külgazdasági egyensúly javí­tását, erősítve ugyanakkor a gazdasági haté­konyságot és csökkenteni a ráfordításokat; — következetesen hozzá kell igazítani a belföldi felhasználást az egyensúlyi követelmények­hez; — erősíteni kell a teljesítmény-orientált ösztön­zést, s azzal összhangban, az előbbi követel­ményektől függően lehetséges alakítani az életkörülményeket, az életszínvonalat. Az 1983. évi népgazdasági terv tehát — követve a megelőző évek vonalvezetését — prioritást adott a népgazdaság külső egyensúlyi helyzete javításá­nak. Ez azon a korábbi felismerésen alapult, hogy a hosszabb távú kiegyensúlyozott fejlődés a ter­melés minőségi tényezőitől, a hatékonyság javí­tásától, a műszaki fejlődéstől, a strukturális meg­újulástól függ. Az e téren való fokozatos előreha­ladásnak azonban előfeltétele az ésszerű, jól szer­vezett, takarékos gazdálkodás, a vállalkozási kész­ség kibontakoztatása, s mindennek az egyensúlyi feszültségek visszaszorításával együttjáró komp­lex érvényesítése. 1983-ra tehát feszített gazdál­kodási követelmények lettek meghatározva. Ezért is értékelhető kedvezően, hogy népgazdaságunk­nak az elmúlt évi fejlődése alapjaiban megfelel a gazdaságpolitika irányvonalának. A gazdasági fo­lyamatok jellege, a tevékenységek iránya kedve­ző volt, viszont az eredmények konkrét mértékei általában valamelyest elmaradnak az előirányza­toktól. Lényegbe vágó, hogy sikerült eleget tenni a nemzetközi fizetési kötelezettségeknek, s ja­vult a külső egyensúlyi helyzet. Jóllehet a csere­arányok romlásából adódó veszteség meghaladja a tervezettet, összehangolt erőfeszítésekkel, aktí­vabb irányítási tevékenységgel, a dolgozó kollek­tívák javuló munkájával mégis sikerült nem ru­belelszámolású viszonylatban az 1982. évit is meg­haladó kiviteli többletet elérni. A nemzeti jövedelem növekedése a tervezett körül alakul. A bruttó nemzeti termelés nagyság­rendileg egy százalék körüli ütemben bővül, az ipari termelés emelkedése a tervezett szint alsó határát éri el, a mezőgazdasági termelés gyorsabb emelkedését elsősorban az aszály következményei nehezítették. Sikerült azt a gazdálkodási maga­tartást érvényesíteni, amelynek eredményeként a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának visz­­szafogására irányuló előirányzat megközelítően érvényesült, csökkent a belföldi felhasználás, bár — a korábbi évekhez hasonlóan — a beruházások bizonyos „elfutása” most is bekövetkezett. A la­kosság fogyasztása is az előirányzott csökkenés helyett az 1982. évi színvonalon maradt. Á­ttekintve a VI. ötéves tervidőszak gazdasági­­ folyamatainak eddigi menetét, s értékelve az 1983. évi fejleményeket is, a gazdaságpolitika továbbvitelét meghatározó következtetésekre le­het jutni. Kiemelendő közülük, hogy az utóbbi esztendőkben alkalmazott korlátozó, visszafogó magatartással kiváltható tartalékok már csak ke­véssé bővíthetők, s a restriktív intézkedések szé­lesebb fronton való erőltetése a jövőben már gaz­dasági és társadalmi feszültségeket is hordoz. Ugyanakkor viszont az is bebizonyosodott, hogy az egyes konkrét feladatokra irányuló, megfele­lően vezényelt aktivizáló akciók (anyag- és ener­­gairacionalizálás, importkiváltás ...) számottevő eredményeket hoztak, így továbbra is célszerű tá­maszkodni ezekre. A gazdaságpolitikai magatar­tást ugyanakkor befolyásolja az a körülmény is, hogy a gazdasági környezet gyors, egyes vonat­kozásokban nehezen kiszámítható változásai ér­zékelhetően növelik a gazdálkodásban és a terve­zésben is a bizonytalanságot. Ezért — szükség sze­rint — az eddigieknél is körültekintőbben és tuda­tosabban szükséges felkészülni az esetleges évkö­zi operatív intézkedésekre. A gazdaságpolitika fő célja 1984-ben és hosz­­szabb távra is az egyensúlyi helyzet megszilárdí­tását eredményező folyamatok erősítése, minde­nekelőtt a gazdaság teljesítőképességét sajátosan tükröző, egyben arra visszaható külgazdasági egyensúly javítása. Elsődleges gazdasági, sőt poli­tikai cél a nemzetközi fizetőképesség megőrzése, amely az adósságállomány csökkentésén és az ex­porttöbblet növelésén alapulhat. A népgazdasági tervezés mozgásterét, a vállala­tok manőverezési lehetőségeit az egyensúly javí­tás tudatosan vállalt prioritása és annak több vo­natkozásban sajátos kényszerpályája határozza meg. Ez korlátokat állít a mértékében, ütemében lendületesebb gazdaságfejlesztés, a beruházási igényekkel is együtt járó struktúrakorszerűsítés .

Next