Népi Ellenőrzés, 1984 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Dobos István, a KNEB elnökhelyettese: 1984-ben hatékonyabb munkával a párt vezető testületei a XII. kongresszust követően — amint az a legutóbbi kongreszszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól szóló 1983. áprilisi központi bizottsági határozatban olvasható — rendszeresen foglalkoztak a gazdaságpolitika fő kérdéseivel. Döntéseikkel elvi útmutatást adtak az állami és a társadalmi szervek munkájához. Kezdeményezték és támogatták az irányítási rendszer valamennyi elemének — a tervezésnek, a szabályozásnak, az intézményi és szervezeti rendszernek — a továbbfejlesztését. Aktívabbá, kezdeményezőbbé vált az állami gazdaságirányító és szervező tevékenység is. A VI. ötéves tervidőszak derekán, az 1983. évi népgazdasági célok kialakításakor mint a gazdasági fejlődés új gazdaságpolitikai célrendszere, a korábbitól eltérő preferenciák, sorolások léptek életbe. Ezek — többek között — kifejezésre jutottak abban, hogy: — gyorsítani kell a külgazdasági egyensúly javítását, erősítve ugyanakkor a gazdasági hatékonyságot és csökkenteni a ráfordításokat; — következetesen hozzá kell igazítani a belföldi felhasználást az egyensúlyi követelményekhez; — erősíteni kell a teljesítmény-orientált ösztönzést, s azzal összhangban, az előbbi követelményektől függően lehetséges alakítani az életkörülményeket, az életszínvonalat. Az 1983. évi népgazdasági terv tehát — követve a megelőző évek vonalvezetését — prioritást adott a népgazdaság külső egyensúlyi helyzete javításának. Ez azon a korábbi felismerésen alapult, hogy a hosszabb távú kiegyensúlyozott fejlődés a termelés minőségi tényezőitől, a hatékonyság javításától, a műszaki fejlődéstől, a strukturális megújulástól függ. Az e téren való fokozatos előrehaladásnak azonban előfeltétele az ésszerű, jól szervezett, takarékos gazdálkodás, a vállalkozási készség kibontakoztatása, s mindennek az egyensúlyi feszültségek visszaszorításával együttjáró komplex érvényesítése. 1983-ra tehát feszített gazdálkodási követelmények lettek meghatározva. Ezért is értékelhető kedvezően, hogy népgazdaságunknak az elmúlt évi fejlődése alapjaiban megfelel a gazdaságpolitika irányvonalának. A gazdasági folyamatok jellege, a tevékenységek iránya kedvező volt, viszont az eredmények konkrét mértékei általában valamelyest elmaradnak az előirányzatoktól. Lényegbe vágó, hogy sikerült eleget tenni a nemzetközi fizetési kötelezettségeknek, s javult a külső egyensúlyi helyzet. Jóllehet a cserearányok romlásából adódó veszteség meghaladja a tervezettet, összehangolt erőfeszítésekkel, aktívabb irányítási tevékenységgel, a dolgozó kollektívák javuló munkájával mégis sikerült nem rubelelszámolású viszonylatban az 1982. évit is meghaladó kiviteli többletet elérni. A nemzeti jövedelem növekedése a tervezett körül alakul. A bruttó nemzeti termelés nagyságrendileg egy százalék körüli ütemben bővül, az ipari termelés emelkedése a tervezett szint alsó határát éri el, a mezőgazdasági termelés gyorsabb emelkedését elsősorban az aszály következményei nehezítették. Sikerült azt a gazdálkodási magatartást érvényesíteni, amelynek eredményeként a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának viszszafogására irányuló előirányzat megközelítően érvényesült, csökkent a belföldi felhasználás, bár — a korábbi évekhez hasonlóan — a beruházások bizonyos „elfutása” most is bekövetkezett. A lakosság fogyasztása is az előirányzott csökkenés helyett az 1982. évi színvonalon maradt. Áttekintve a VI. ötéves tervidőszak gazdasági folyamatainak eddigi menetét, s értékelve az 1983. évi fejleményeket is, a gazdaságpolitika továbbvitelét meghatározó következtetésekre lehet jutni. Kiemelendő közülük, hogy az utóbbi esztendőkben alkalmazott korlátozó, visszafogó magatartással kiváltható tartalékok már csak kevéssé bővíthetők, s a restriktív intézkedések szélesebb fronton való erőltetése a jövőben már gazdasági és társadalmi feszültségeket is hordoz. Ugyanakkor viszont az is bebizonyosodott, hogy az egyes konkrét feladatokra irányuló, megfelelően vezényelt aktivizáló akciók (anyag- és energairacionalizálás, importkiváltás ...) számottevő eredményeket hoztak, így továbbra is célszerű támaszkodni ezekre. A gazdaságpolitikai magatartást ugyanakkor befolyásolja az a körülmény is, hogy a gazdasági környezet gyors, egyes vonatkozásokban nehezen kiszámítható változásai érzékelhetően növelik a gazdálkodásban és a tervezésben is a bizonytalanságot. Ezért — szükség szerint — az eddigieknél is körültekintőbben és tudatosabban szükséges felkészülni az esetleges évközi operatív intézkedésekre. A gazdaságpolitika fő célja 1984-ben és hoszszabb távra is az egyensúlyi helyzet megszilárdítását eredményező folyamatok erősítése, mindenekelőtt a gazdaság teljesítőképességét sajátosan tükröző, egyben arra visszaható külgazdasági egyensúly javítása. Elsődleges gazdasági, sőt politikai cél a nemzetközi fizetőképesség megőrzése, amely az adósságállomány csökkentésén és az exporttöbblet növelésén alapulhat. A népgazdasági tervezés mozgásterét, a vállalatok manőverezési lehetőségeit az egyensúly javítás tudatosan vállalt prioritása és annak több vonatkozásban sajátos kényszerpályája határozza meg. Ez korlátokat állít a mértékében, ütemében lendületesebb gazdaságfejlesztés, a beruházási igényekkel is együtt járó struktúrakorszerűsítés .