Népiskolai Tanügy, 1879 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1879-07-01 / 13. szám
146 kiek, — annyi épérzékűt részesítettek s részesítenek maiglan is. Az államtól, hogy ily intézeteket állítson az ország különböző pontjain, jelen körülmények között nem várhatjuk. Hiszen egyébkint alig állna a többi kultúrállamok siketnéma-tanügye is oly pompásan, ha mindenütt az államra vártak volna e tekintetben ; csoportosult azonban kerületenkint s városonkint egyes emberbarátok kezdeményezésére a közönség, s alakultak egyletek a czélból, hogy a continensen létező siketnémák vagy pedig vakok ne nőjenek fel barmokként s ne legyen életök puszta vegetatio, mert igy csak épérzékű embertársaik terhére volnának, hanem hogy nekik is kijusson az őket jogosan megillető szellemi táplálék, mint olyanoknak, kik hasonlóg Isten képmásai s akik a rájuk fordított nevelés tőkéjét szintúgy kamatoztatni képesek bizonyos körben s korlátok között, mint halló embertársaik. Jelesen pedig hazánk nmb. érsekei vannak oly helyzetben, akik p. székhelyökön létező tanítóképezdéik mellett állíthatnának egyelőre egy egyosztályú siketnéma-iskolát. Anyagi áldozattal, természetes, hogy járna az ügy, de nem oly nagymérvű befektetésekkel, milyenek egy 50—100 növendéket befogadni képes zárt intézet felállítása szükségesne. Alig pár száz forintot kellene számításba venni az illető szaktanár fizetésén felül, éspedig olyan egy-két növendék tartására, akik teljesen szegény szülőktől származván, tartásdíjt fizetni képtelenek volnának. Természetesen, ebbe az iskolába csak minden 2-ik vagy 3-ik évben lehetne új növendékeket fölvenni, amennyiben annyira mégsem vehetné ez úgy igénybe a nm. főpapság áldozatkészségét, hogy a külföld szakembereinek kívánalmaival párhuzamban 6—8 éves tanfolyamot számítva, 6—8 évig tartó s teljes kiképzést nyújtó szakiskolák állítására áldozzanak egyrészt, és másrészt annyi magyar szakférfi sem áll rendelkezésünkre, hogy e dolog ily mérvű megindítására csak gondolhatnánk is. Ha azonban valamely egyházmegye lelkes főpásztorának kezdeményezésére megnyílnék egy ily szakiskola, nem kellene a környék közönségének nagylelkűségét mással, mint az egy-két év alatt is felmutatható eredménnyel fölkelteni, mely már maga elég, sőt leghathatósabb eszköz arra lelkesíteni a közönséget, hogy az izgalmas szamaritánus példája minél szélesebb körében találjon követésre, és az érdeklődés fokozódásával, valamint a jótékony fillérek szaporultával, úgyszintén egy két pót-tanerő képezésével, szaporíthatnának évről-évre az osztályok is. De honnan s miként volna nyerhető ama szaktanár, aki az új csemetét, a siketnémák tanmódját valamelyik érseki képezdébe átültetné s azt gyakorlatilag is felmutatná a képezdészeknek a fönnérintett siketnéma- iskolában. — fogja kérdezni a t. olvasó ? Ennek különféle módját lehet találni. Szószaporítás elkerülése végett adjuk azonban a szerintünk legegyszerűbbet. Tudvalevőleg csak az államnak vannak Budapesten a vak, s Váczon a siketnémaoktatáshoz értő szaktanárai. A váczi siketnémaintézet maga képezi póttanerőit a két évig tartó ösztöndíjas tanárgyakornoki időszak alatt, mely szakmára való átlépéshez képezde végzettség szükségeltetik, mi természetszerű is, mert az átalános neveléstani ismeretekre építheti aztán, mint alapra az illető e speciális tanításmód elméletét s gyakorlatát. Ajánlatosnak tartanák tehát p. ezen módját a szakképzésnek egyszersmind a felekezeti képezdéknél is mintául venni. Mert hiszen még egyszerűbb volna a nm. főpapoknak képezdéiknél egy ilyen tanszéket alapítva pályázatot nyitni, vagy még egyszerűbben meghívni egy, szakmájában tapasztalt tanárt ez állásra, aki az egészet szervezné s a már érintett teendőket végezné. Csakhogy ez aligha volna lehetséges, amennyiben a tanerőknek, főkép a jövőt tekintve, szűkében vagyunk. Képeztessék azonban 2 évig egy e szakma iránt hajlammal bíró, képezdét végzett egyén a váczi intézetben, aki aztán, visszatérvén az intézetben is kiállott szakvizsga után képezdéjéhez, ott nemcsak az említett siketnéma-osztályt vezetné, hanem a tanmódot a képezde növendékeivel is megismertetné s így egyúttal növelné a szakismerők számát hazánkban. Tegyük fel mármost, hogy valaki ez irányban való ázsiai állapotunkat egy lépéssel a haladás lépcsőjéhez segíteni szándékoznék, még volna egy leküzdendő akadály ezen tanszék felállításának útjában , s ez nem más , mint a képezdék mai túlterheltetése a legkülönfélébb tantárgyakkal, melyek mellett, tudtunkkal nincs rá eset legalább, hogy még egy új tantárgy elméletére s gyakorlatára is jusson heti óra. Hanem mindenesetre a tanfolyam egy évvel való meghosszabbítása segítne legjobban, éspedig nemcsak ezen a dolgon, hanem a képezdék sajátos czéljainak elérésében is. *) *) T. munkatársunknak, a váczi siket-némák intézete derék tanárának, ezen felebaráti szeretettől áthatott szép indítványa, a közeljövőben, fájdalom, alig fog valósulhatni. Jól látjuk mindnyájan, hogy nm. főpásztoraink mindig legelsők az elsők közt, hol a közművelődés áldozatairól van szó. De az áldozatoknak is van határuk. És most egyelőre az épérzékűek számára fennálló tanítóképző-intézeteink czélszerűbb rendezése van napirenden; egyszerre sokat akarni, — nem vezet czél-