Népiskolai Tanügy, 1879 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1879-01-16 / 2. szám
Eger, január 16. 1879. 2. szám. Kilenczedik évfolyam. NÉPISKOLAI TANÜGY. Előfizetési feltételek : MEGJELENIK MINDEN HÓ I-ÉN ÉS 16-ÁN. Egész évre..........................................4 írt. A szerkesztő lakása és kiadóhivatal: Félévre...............................................2 Eger, érseki Ivceum, hová minden küldemény Negyedévre......................................... 1 * ; intézendő. Pályázati hirdetésért, tiz sorig , első ízben 1 frt, másod vagy harmad ízben 50—50 kr., tiz soron túl először 2 frt, azután 1 — 1 frt fizetendő, előlegesen beküldve. KAT. NÉPNEVELÉS-TANÍTÁSI LAP. B EGRI JÓEGYHÁZMEGYEI R. K. NÉPTAN!TÓ-EGYLET JÍÜZLÖNYE. Iskolai- és népkönyvtárak. És még: valami. Megvan! Nem vesz el Árpád nemzete, ha eddig el nem veszett. Amin eddig bölcsek és tudósok, törvényhozók és politikusok, népboldogitók és reformátorok oly sokat törték fel őket, immár föl van fedezve, ki vagyon találva; nagy Széchenyink hires szavainak: „Magyarország nem volt, hanem lesz“ pár esztendő alatt okvetlen be kell teljesülniük. Teljesülésök és megvalósításuk titkát kitalálta, nemzetünk boldogításának fontos kérdését megoldotta egy eddig ismeretlen próféta, aki csupa jóakarat, csupa lángbuzgalom és ifjúi ábránd. Neve : Dolinay Gyula, foglalkozása újságírás, vulgo , lapszerkesztés, mégpedig négyféle lapszerkesztés! Az igaz, hogy vállalatait, azaz lapjait, ügyes tapintattal, ízléssel és bámulatos fürgeséggel tudja fentartani és árulni, ajánlani fűnek-fának, leginkább pedig a néptanítóknak. Lapszerkesztői szándéka és czélja azonban nem speculatio, nem nyerészkedés, amit sokszor állít, de a jó és hasznos ismeretek terjesztése a mindkét nembeli serdülő fiatalság és a nép között. E czélját dicséretes roustinnal iparkodik elérni ; legalább eddig megjelent lapjaiban nem rontott, ami annál szebb tőle, mert lapjai a tagadás és rombolás, (azaz pardon : újítás, reformálás) szellemének, a protestantismusnak színezetét viselik magukon ; és mert korunkban tudvalevőleg valamennyi „felvilágosult“ újságíró embernek első hőstette szokott lenni a személyes Isten tagadása, a kereszténység gúnyolása és a kát. papok rágalmazása. Hogy Dolinay Gyula nem követi ezen olcsó dicsőség bajnokait, s hogy nem törekszik a felforgatásra, nem rombol, ismételjük, ez már maga nagy érdem, noha csak negativ értékű. De többet mondunk. () épit is, legalább — légvárakat. Múlt év szeptember havában meginditá „Iskolai- és Népkönyvtár“ czimü lapját, melyben architechnikai szakértelemmel rajzolja le kedvencz légvárának minden csinját-binját, módszertanilag kifejti alapításának és fölépítésének titkait, rózsaszínnel ecseteli e légvár kulturális fontosságát, ugyannyira, hogy az olvasónak önkénytelenül is eszébe jut az egyszeri falusi leány, ki egy fazék tejett vitt a fején a heti vásárra s kiszámította, hogy ő annak árából valamikor még igen-igen gazdag úri nő lesz, sok nemes úrfi fogja feleségül kérni, stb. stb. Bev'tatja, hogy e légvárat fölépíteni „elodázhatlanul sürgős teendője a nemzetnek.“ El is várja , az országgyűléstől, kormánytól, nemzettől, főleg pedig a néptanítóktól és a lelkészektől, hogy kész örömest hozzálátnak a munkához s haladéktalanul fölépítik, már persze az ő tervezete szerint, a nagyszerű, égigérő tornyot. D. úr azonban, midőn ekképen buzdít az építkezésre, hasonlít a fogságból visszatért hajdani zsidókhoz, kik Jeruzsálem falait javítgatván, egyik kezükben vakoló kanál, másikban fegyver vala. Az ő kezében is van vakoló kanál (a világért sem fogom rá, hogy e kanál szabadkőművesi) és van fegyver, akarom mondani tűzgolyó, petárda, melyet iszonyú elkeseredéssel hajigál a bagolyvárak, a babonás népirodalmi termékek ponyvasátrai ellen és a „czégéres irodalmi hóhérokra,“ kik csíziót, Tóbiás áldását. Paprikajancsikat, disznóvá vált zsidót s egyéb „szent butaságot“ (! !) „disznó ízléstelenséget“ árulnak a szegény magyar nép megrontására. Hosszadalmas czikkeiben sokfélekép variálja e tételt s keserű könyöket hullat a nép fölött, melyről többi közt azt is állítja, hogy „nem örületes butaságból, nem strelieni (? ! ?) együgyüségből, nem fékezhetlen szenvedélyből jár a korcsmába, de unalomból, minthogy nincs megtanítva a jó könyvek becsülésére.