Népművelés, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
A táncmozgalom újabb jelentős állomásához érkezett. Ezt jelezték már a Csokonay és a Muharay együttes budapesti találkozói, az idén megrendezendő tízéves találkozó Gyulán és most a pécsi táncosok tízéves jubileuma. Ünnep ez, meg számvetés, nemcsak a jubiláló együtteseiknek, de az egész mozgalomnak is. Ha visszanézünk, a járatlan úton ugyancsak szép csapás jelzi az elmúlt esztendőket, és az élen, az áttörés minden nehézségét vállalva, a legjobbak, a tízévesek járnak, közöttük a pécsiek is. Ezen a kétnapos találkozón a pécsiek múltja mellett, az egész mozgalom keresztmetszetét láthattuk — a hőskortól napjainkig. A kiállításon a falujáró utakat, a tánccsoportok 1948-ban rendezett első versenyét, az első gyűjtőutakat Baranyában, a művészi munka minden állomását, az első bizonytalan próbálkozások, mesejátékok, tematikus táncok és a legújabb kísérletek színpadtervét láthattuk. Ugyanezt mutatta be táncokban a „Mecsek” együttes — a pécsi táncmozgalom méltó utódja — a „10 év legszebb táncai” című műsorában. Egy-egy tánc, egy egy határkő (Kónyi verbung, Kecskejáték, Allegro barbaro). A pécsi találkozó meleg baráti hangulata, a régi táncosok, vezetők majdnem hiánytalan jelenléte azt mutatta, hogy a művészeti mozgalom óriási összetartó erő. Az ország különböző részeiből is örömmel eljöttek azok, akiknek valamikor élményt adott a pécsi néptáncmozgalom. A kétnapos program, a kiállítás, a „Színes szőttes” műsora — amelylyel a Baranya megyei együttesek köszöntötték a pécsi veteránokat —, a „Mecsek” együttes műsora, a régiek élménybeszámolója és a bál, mind megannyi kedves emlék a résztvevőknek. Csak elismerés illetheti az együttest, a népművelési szerveket, melyek ezt a találkozót megteremtették. Szigeti Károly Múzeum nyílik Aszódon április negyedikén. Az aszódi járás lakosai közös erővel gyűjtötték össze az állandó jellegű kiállítás anyagát, amely egyrészt a Dalgavölgy népművészeti kincseit tárja fel, másrészt pedig Petőfi Sándor aszódi diákéveinek érdekes emlékanyagát szemlélteti. A múzeum céljára azt a tantermet hozták rendbe, amelyben egykor nagy költőnk tanult.• „Kultúrpark” létesül a XI. kerületi „Feneketlen tó” nádas, törmelékes területén. Az 1500 személyes, modern szélesvásznú mozi és szabadtéri színpad tervét társadalmi munkában készítette el Pálfi József, a fővárosi tanács építészeti osztályának mérnöke. Ugyancsak társadalmi munkában ajánlották fel segítségüket a honvédség, a KISZ tagjai és a Műszaki egyetem, továbbá a kerületi üzemek, vállalatok dolgozói. Az agráregyetem hallgatói a nádas eltávolítását és a parkírozást vállalták. A szállításra üzemi teherautók jelentkeztek. Több millió értékű időt és erőt adnak a meglevő egymillió készpénzhez. A Kultúrpark területén gyerekjátszótér is létesül és halászcsárda nyitott táncteraszszal. Az ünnepélyes megnyitót május eleejére tervezik. A paksi járási művelődési házban megalakították a Tolna megyei általános iskolák és úttörőszervezetek színjátszó együttesét. A megye legfiatalabb színjátszói tavasszal tartják első bemutatójukat. • Nógrád megyében a tánccsoportok munkájának segítésére s a Nógrád megyei néptáncmozgalom fellendítése céljából tanfolyamot rendezett a Megyei Tanács. A foglalkozások hetenként egyszer Salgótarjánban és Balassagyarmaton folynak s ez a képzés 12 alkalmat foglal magában. A tanfolyam vezetője: Szabó Jenő, a Népművelési Intézet külső munkatársa. Az utóbbi időben egyre több műkedvelő táncegyüttes ad önálló műsoros estet. Ezek a bemutatók a műkedvelő mozgalom színvonalbeli fejlődését jelzik, mert önálló estet csak gazdag repertoárral rendelkező művészegyüttes tud rendezni. A Néphadsereg Színházban a Vasas Központi Művész Együttes tánckara mutatta be önálló matiné keretében műsorát. Művészeti vezető: András Béla, koreográfus: Végvári Rezső.* Békéscsabán szakmai bemutató keretében mutatta be a Balassi táncegyüttes új műsorát. A meghívott szakemberek értékelték a bemutatót és e baráti hangulatú megbeszélés nyomán májusi műsorbemutatóján már a kritikák alapján kialakított műsort láthatja majd a közönség. A Balassi Együttes kezdeményezése a szakmai bemutató — azaz a még nem teljesen kész új műsor szakemberek előtt való bemutatása — úgy véljük, kitűnő, példamutató kezdeményezés.* Hajdú-Bihar megyében 1958-ban is tovább fejlődik a művelődési otthon-hálózat. Az idén Tépén, Esztáron, Görbeházán, és Nyínacsádon építenek részben társadalmi munkával, másrészt községfejlesztési alapból művelődési otthont. A Vasas Központi Művészegyüttesének tánckara