Népművelés, 1963 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1963-02-01 / 2. szám
és más tényekre hivatkozva bizonyítja, hogy ahol a TV-t csak látják és hallják, ott a hatékonyság 50°/v-os, de ahol a „látottak és hallottak aktív tevékenységgel párosulnak, ott a hatékonyság már 70%-os.” Ennek a kiindulási alapnak is több hibája van, amit a szerző egész munkájában kibontakoztat, s ezért nem mehetünk el mellettük szó nélkül. Az egész könyv azt bizonyítja, hogy a fenti programot csak úgy lehet megvalósítani, ha a különböző műsorféleségekhez alkalmazkodva az ott közösen látottakat és hallottakat klubszerűen, közösen dolgozzák fel és rögzítik. Amit ezzel kapcsolatban Liszkay kifejt, általában helyes és megvalósítható. Mindezek ellenére nem tudok egyetérteni a könyv egészével, mert az csak a népművelési felhasználás egyetlen — bár egyik legfontosabb — oldalát tárgyalja, és ezt tekinti az egyedül helyes megoldásnak . Miért nem helyes ez? Elsősorban azért, mert az aktivizálásnak nem a kollektív forma az egyetlen és kizárólagos módja, s még a kollektív aktivizálódás is nagyon árnyalt és differenciált lehet. Liszkay ki is fejti könyvében, hogy a TV erjesztően hat egész életünkre, s e hatás egészséges, amit a sokszor negatívnak felfogott tényezők sem rontanak le. Magától értetődik, hogy eza hatás egyéneken keresztül érvényesül, s ezért mindenféleképpen — akarja-nem akarja a népművelő — a népművelésben, is hát Szerintem ez a lény legalább olyan fontos, mint az, amit a kollektív feldolgozásnak a könyvben vázolt módjai adhatnak. [ Másodsorban figyelembe kell venni is azt is, hogy azok, akik tv-készülékkel rendelkeznek, nehezebben foghatók arra — egyelőre —, hogy a tvnézés otthoni kényelmét feláldozzák. Ez megint olyan dolog, hogy tudomásul kell venni, amivel már csak azért sem követünk el semmiféle hibát, mert ez nem jelenti— mint ahogy , Liszkay is bizonyítja — a kollektívák atomizálását. MI KÖVETKEZIK e megállapításból? Következik egyrészt az, hogy nem csak a közösen megtekintett műsor kapcsán lehet — és kellene — u.* . aktivizálással foglalkozni — ankéto- • kat, vitákat, ismertetéseket stb. tar- tani — hanem az otthon megtekin- tett műsorokhoz is lehet ezeket kapcsolni. Ennek hogyanja már a népművelési metodika kérdése. Arra is lehetne gondolni, hogy egynéhány műsorhoz hasonlóan maga a televízió többször, változatosabban is adjon módot ankétra, vitára, természetesen műsorán belül Befejezésül szeretném ismét hangsúlyozni, hogy Liszkay Tamás könyve hasznos, és minden népművelőben nagyon sok gondolatot ébreszt- s hét. 1 Bauer György : A Chinoin Gyár tánccsoportja Homok Józsefné kartatlsz brigádvezető otthonában kislányával (MTI fotó) Mondandójának súlya, művészi megvalósításának magas színvonala egyaránt az utóbbi idők egyik legjelentősebb kisfilmjévé emeli a CIGÁNYOK című produkciót, a fiatalok Balázs Béla stúdiójának , alkotását. Sára Sándor írta és rendezte, Gaál István fényképezte ezt a helyenként Bogosin Jöjj vissza, Afrika! című kokmor tónusú művére emlékeztető kisfilmet. Nincs tévedés az összehasonlításban? Vannak még olyan elemek a kétszázezres lélekszámú magyarországi cigányság életében, amelyek a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság négereinek megalázott, nyomorult és nyomorgó sorsára emlékeztetnek? Sajnos, igen. A népi demokrácia tudatformáló munkája még nem ért el olyan eredményeket a tömegek szemléletében az úgynevezett cigánykérdést illetően, mint sok más téren. Ostoba, olykor egyenesen bűnös előítéletek még ma is lépten-nyomon a kerékkötői annak, hogy a magyar cigányok tömegei kiszabaduljanak a sárputrikból, a fizikai ás szellemi nyomorból. (Amit a cigányok jelentős részének életmódja és előítéletei is gátolnak). Persze, a különbség is nyilvánvaló Rogosin délafrikai világa és a miénk között. Ott maga a kormány, s az uralkodó osztályok állnak a négerüldöző politika élére. Nálunk, éppen a kormányzat, s a hatalmon levő osztály tesz meg mindent, hogy a még elmaradott gondolkodású emberek „cigány-szemléletét” helyes irányba tereljék, s hogy a cigányok mind nagyobb tömegeinek tisztességes munkát, tanulási lehetőségeket, emberi életkörülményeket biztosítsanak. Mindez nem csak e sorok írójának publicisztikai eszmefuttatása, hanem Sára és Gaál Cigányok című filmjének mondanivalója is. S hogy mondandójukat éppen nem száraz brosúra módjára, vagy publicisztikai eszközökkel közvetítik, hanem filmszerűen, elevenen és — noha nem játék-, hanem dokumentumfilmet csináltak — mégis, valósággal drámaian, ez mind javukra szolgál. Filmjük éppen művészi színvonala okán kiváló eszköz a „cigány-kérdésben” elmaradottan gondolkodó emberek nevelésében. A HURRÁ, ÜDÜLÜNK című kisfilmről — írta és rendezte: Dr. Varasdy Dezső — is sok jót mondhatunk el. Lám, „hivatalos megrendelésre” is milyen eleven, színes, könnyed, derűs filmet lehet készíteni! Ezt a filmet az Egészségügyi Minisztérium rendelte oktatófilmként. Különböző intézmények rendelésére évente igen sok oktatófilmet készít a Budapest Filmstúdió, s e filmek jó része csak szűk körben, csakugyan