Népművelés, 1963 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1963-07-01 / 7. szám

Imi­olassun­k? A KÖNYV ÉS KÖNYVTÁR A MAGYAR TÁRSADALOM ÉLETÉBEN A Nemzeti Könyvtár sorozat a magyar művelődéstörténet, legfontosabb eredményeit veszi számba, és tárja a hazai köz­vélemény elé. Ennek keretében jelent meg a Könyvhétre a könyvkultúra történeti kiala­kulását nyomon követő igényes kötet, amely a kezdetektől 1849-ig dolgozza fel az íráskul­túra magyarországi­ megnyil­vánulásainak különböző olda­lait: az írástudás és az olva­sási kultúra fejlődését, a könyvellátás, a nyomdászat, a könyvművészet, a könyv- és lapterjesztés kialakulását, a házi- és közkönyvtárak műkö­dését, a bibliográfia és a do­kumentáció szerepét. A kötet első kísérlet arra, hogy a könyvkultúra és az ol­vasás-kultúra fejlődéstörténe­téről képet adjon. A szerkesz­tő és a munkatársak elsősor­ban azokat a szálakat fejtik ki a magyar művelődéstörténet folyamatából, amelyek az írás­beliségnek a fejlődés egyes szakaszaiban való szerepét, a korabeli társadalmi és gazda­sági életre gyakorolt hatását dokumentálják. Mindezzel a könyvtudomány, a bibliológia megteremtéséhez is indításokat nyújt a mű; első kísérlet a szétszórt dokumentumok együt­tes bemutatására és a szintézis megteremtésére. Az első kötetben a magyar feudalizmus századainak könyv­­kultúrájáról kapunk képet. Az anyag az írásbeliség kezdetei­től, a kéziratos gyakorlattól,­ a könyvnyomtatás és a sajtó ha­zai kifejlődésének első próbál­kozásaitól ível a polgári társa­dalom olvasási kultúrájának küszöbéig. Az egyetem könyvtártudo­mányi tanszékének munkatár­sai Kovács Máté irányításával eredményesen tették meg a kezdeményező lépést, a doku­mentumok összegyűjtését. En­nél többre ez idő szerint alig is vállalkozhattak volna. így is figyelmet érdemelnek azok a bevezetések, amelyek az egyes korok dokumentu­mait beágyazzák a korabeli társadalmi és gazdasági élet szövetébe. Különösen gondolat­­ébresztő Mezey László munká­ja. Feleslegesnek hat ellenben Fülöp Géza írásában az ismert történeti események elsorolása. Helyette szívesebben olvastunk volna bővebb művelődéstörté­neti helyzetképet. Nagyobb fi­gyelmet szentelhetett volna to­vábbá a szabadságharcot meg­előző idő könyvtárlétesítési mozgalmának. Legjobb haladó politikusaink álltak élére en­nek a törekvésnek. Több sza­bályzat, katalógus, olvasónapló maradt fenn az akkor létesült könyvtárak életéről, de ezek a kötetben nem kaptak helyet. Holott ez volt a közművelődési könyvtárak kialakulásának el­ső országos hulláma, amely a szabadságharc leverése után természetszerűleg elhalt. A kö­tet gondos bibliográfiájában, mely Széllő Béla munkája, meg is találjuk nyomait az ak­kori mozgalomnak. A mű nélkülözhetetlen kézi­könyve könyvkiadónak, könyv­­terjesztőnek, könyvtárosnak, a sajtó és a népművelés munká­sainak. Alapvető ismeretanya­got nyújt a képzéshez és a to­vábbképzéshez, helyettesítve a hiányzó magyar könyv- és könyvtörténeti összefoglalást. (Gondolat) Fáldy Róbert A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1849—1903 Ez a könyv a második része egy három kötetre tervezett iro­dalomtörténetnek. (Az első kötet, mely a kezdetektől 1849- ig mutatja be irodalmunk fej­lődését, 1957-ben jelent meg. A harmadik kötet — Adytól nap­jainkig — remélhetőleg nem várat magára oly hosszú időn át, mint a mostani.) A mű szerzői (Diószegi András, Király István, Mezei József, Nagy Miklós és Sőtér István) sok tekintetben mó­dosítják — árnyalják, kiegé­szítik vagy éppen cáfol­ják — a korábbi megállapítá­sokat. A munka újszerűsége nem a mindenáron való erede­­tieskedésből fakad, hanem a megváltozott­ nézőpont követ­kezménye, mely az irodalom­ban a haladó és visszahúzó társadalmi erők küzdelmének vetületét látja. Ezenkívül az utóbbi évtized kutatásai sok új adatot is feltártak. Különö­sen a századvég tárgyalása tér el a megszokottól. Papp Dá­niel nevét Pintér Jenő még csak épp megemlíti, mások egészen el is hallgatják; most, jelentőségéhez illőn, hét teljes lapnyi elemzés szól kiváló no­vella- és regényírói művésze­téről, publicisztikájáról. Körü­lötte az erős tehetségeknek egész csapata emelkedik ki az ismeretlenség félhomályából: Vértesi Arnold, Iványi Ödön, Petelei, Gozsdu, Justh Zsig­­mond, Thury Zoltán, Lövik Károly írásait az utóbbi évek könyvkiadása fölfedezte ugyan, de összefoglaló ismertetésükre, műveik­­ stílustörekvések sze­rint való osztályozására elő­ször most került sor. Egyes pontokon persze vitat­kozni is lehet a szerzőkkel. Er­délyi János munkássága a sza­badságharc után sokkal szá­mottevőbb, hogysem tárgyalá­sát mellőzni lehetne (beérve azzal, amit az első kötetben írtak róla). Péterfy Jenő töb­bet érdemel a reá szánt húszegynéhány sornál (Bér­ezik Árpád, akire a könyv sze­rint is az „eszmeszegénység” a jellemző, körülbelül ugyan­annyit kapott). Asbóth János érdekes alakjának rajza, a tör­ténetíró Acsády kitűnő regé­nyének (Földényi bankja, 1882) régóta esedékes fölfedezése ezúttal is elmarad. Klaniczay, Szauder, Szabol­csi Kis magyar Irodalomtörté­netének sikere mutatja, hogy a közönségben van érdeklődés az Irodalomtörténeti összefog­lalások iránt. Ez a három kö­tetre tervezett mű természete­sen többet mondhat el, árnyal­tabb képet adhat, mint a rö­vidre fogott másik — és kívá­natos, hogy aki azt megismer­te, ezzel folytassa önképzését. (Gondolat) — is — Bárczi Géza: A MAGYAR NYELV ÉLETRAJZA Bárczi Géza­ művében olyan könyvet kap az olvasó, mely­nek segítségével — persze nem fáradtság nélkül — élvezetes modorban, a tudományosság szigorú mércéje szerint, nép­szerű előadásban ismerheti meg a magyar nyelvtörténet legfon­tosabb tudnivalóit. Ha valaki meggyőzésre szo­rul, most meggyőződhetik ar­ról, hogy a nyelvészet nem szóbogarászás, hanem az álta­lános műveltség nélkülözhetet­len elemeit, sok-sok érdekes művelődéstörténeti ismeretet magában foglaló, színes és gazdag tudomány. Bárczi Géza végigvezeti az olvasót a ma­gyar nyelv élettörténetén, a finnugorságból való kiválástól napjainkig. Szinte a szemünk láttára alakul ki nyelvtani rendszerünk, igeragozásunk sokatmondó tömörsége, képző­ink, igekötőink nagy kifejező erejű változatossága, megannyi tükröcskéje egy sajátos gondol­kodásformának. Vándorlásai so­rán, majd letelepedése helyett népünk ij meg új idegen né­pekkel találkozik, szavakat kap tőlük (és persze ad is ne­kik), s e jövevényszavak vizs­gálata közben kirajzolódik előttünk a magyarság életkö­rülményeinek koronkénti válto­zása, műveltségének gyarapo­dása. Az írásbeliség megjelené­sével a magyar írástörténet is tárgyalásra kerül; kevesen tud­ják, hogy helyesírásunk alapel­vei a XI. századból erednek. Az írás elterjedése a nyelv egysé­gessé válását indítja el: a nyelv­járások fölött kezd kialakulni az irodalmi nyelv, amelynek normáit legfőképpen az észak­keleti vidékek beszélt nyelve szabja meg. Izgalmas fejezetek következnek: harc a nemzeti nyelv fennmaradásáért, jogai­ért és egy szinte páratlanul álló nagy erőfeszítésnek, a nyelvújításnak története. A his­tóriai szemlét nyelvünk mai állapotának, jellemző vonásai­nak alapos elemzése zárja be. Bárczi Géza kitűnő könyvé­nek egyik fontos megállapítása szó szerint ide kívánkozik: „Ha csoda maga az, hogy ez a társtalanul szigetelődő nyelv annyi idegen nyelv szoros gyűrűjében meg tudott marad­ni, még csodálatosabb az a lát­vány ,ahogyan állandóan fejlő­dött, rugalmasan idomult a gondolkodás színesedéséhez és bonyolultabbá válásához, még­pedig önmagához hű maradva, úgy, hogy a csírájukban benne rejlő ösztönök ki tudtak bonta­kozni és a fejlődés követelmé­nyeinek eleget tudtak tenni." (Gondolat) — „ zene estéje”, vagy a Csodálatos Mandarin­ról szóló alapvető tanulmány, — hogy csak a leg­nagyobbakat említsük. A kötet Bach művészetének és a nép­zenének kapcsolatait tárgyaló íráson, Haydn- és Handel-ta­­nulmányokon, majd két, Mo­zart művészetéről szóló érde­kes íráson át vezet a roman­tika nagyjaihoz, a modern mű­vészet bölcsőjéhez (Stendhal és Rossini, Schubert emlékezete), hogy aztán az öreg Liszt mű­vészetének megdöbbentő elem­zése után Bartókhoz és Ko­dályhoz érkezzék. Látszólag tehát nem sok újat talál a ze­ne iránt érdeklődő és Szabol­csi Bence munkásságát figye­lemmel kísérő olvasó, de ha a kötet bevezető és zárótanulmá­­nyát nézi („A válaszút — ta­nulmányok a XVII. század ze­néjéről­’ . ..A zene történelmi hangváltásai”), ráeszmél a mű koncepciójának hatalmas belső arányaira, s a nagy problémák megválaszolására törekvő szen­vedély izzására. Nem véletlen, hogy a Válaszutat, mely a ze­ne történelmi hangváltásairól szóló, 1954-ban keletkezett írás tematikájának, izgató problé­máinak 1961—52-ben döbbene­tes megjelenítő erővel újrafo­galmazott változata, „zeneszer­ző-barátainak” ajánlja Szabol­csi Bence. Ezek a tanulmá­nyok új, a mának szólnak. A Válaszút különösen. Tanulsá­gos analógiákkal igyekszik utat mutatni a kibontakozás útját keresőknek: a három zeneszerző-portré (Gesualdo vagy a rettegés, Gagliano vagy az alkalmazkodás, Monteverdi vagy a válasz) egyetlen monu­mentális történelmi keretbe foglalt, lélekzetállítóan idősze­rű tanulmány. Szabolcsi Bence írásművé­szete, ez a lírai bővítettségű, lobogó, hallatlanul szuggeszítv próza hatásában felér szépiro­dalmunk legjobb alkotásaival. Nehéz volna olyan verset, regényt vagy drámát említeni, ami erőben, bátorságban s az ábrázolás teljességében felül­múlja a Válaszutat. (Akadé­miai) A. S. BUDAPEST RÉGISÉGEI A Budapest Régiségei-soro­­zat a fővárosi Történeti Mú­zeum évkönyveként jelenik meg Gerevich László szerkesz­tésében. A nemrég kiadott XX. kötet — mint a megelőzőek is — elsősorban a szakemberek, muzeológusok és történészek számára, de rajtuk túlmenően az érdeklődő nagyközönség fi­gyelmére is méltán számot tartva mutatja be a múzeum régészeti, művészet- és építé­szettörténeti, történelmi kuta­tásait, leletmentést, ásatási eredményeit. A közreadott dolgozatok, monográfiák, közlemények egy része az új kutatásokról tájé­koztatja az érdeklődőt. Kősze­gi Frigyes írása — „Adatok a főváros korai vaskori történe­téhez” — nem csak az utóbbi években napvilágra került le­letek időrendi helyzetével, ha­nem ebből adódóan, a város és környéke őstörténetének több kérdésével is foglalkozik. Nagy Tibor, Alföldy Géza, Kádár Zoltán dolgozatai ugyancsak az újabb eredményekre építve tárgyalják a római kor törté­netének néhány érdekes kér­dését. Közülük feltétlenül Al­földi Géza tanulmánya szá­míthat szélesebb körű érdek­lődésre. Aquincum gazdasági, társadalmi, politikai történeté­re vonatkozó ismereteink egy­re bővülnek. Alföldy tanulmá­nya figyelemreméltóan egészíti ki e képet érdekes vallástör­téneti vizsgálódásokkal. (mit ajánljunk? Szabolcsi Bence: A VÁLASZÚT ÉS EGYÉB TANULMÁNYOK Kiváló zenetudósunk, a fia­tal zenetudósgárda nagy neve­lője, új kötettel lépett ismét az olvasók elé. Ez olyan mester­műveket tartalmaz, mint az 1955-ben megjelent „Liszt F”­

Next