Népművelés, 1963 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám
Imiolassunk? A KÖNYV ÉS KÖNYVTÁR A MAGYAR TÁRSADALOM ÉLETÉBEN A Nemzeti Könyvtár sorozat a magyar művelődéstörténet, legfontosabb eredményeit veszi számba, és tárja a hazai közvélemény elé. Ennek keretében jelent meg a Könyvhétre a könyvkultúra történeti kialakulását nyomon követő igényes kötet, amely a kezdetektől 1849-ig dolgozza fel az íráskultúra magyarországi megnyilvánulásainak különböző oldalait: az írástudás és az olvasási kultúra fejlődését, a könyvellátás, a nyomdászat, a könyvművészet, a könyv- és lapterjesztés kialakulását, a házi- és közkönyvtárak működését, a bibliográfia és a dokumentáció szerepét. A kötet első kísérlet arra, hogy a könyvkultúra és az olvasás-kultúra fejlődéstörténetéről képet adjon. A szerkesztő és a munkatársak elsősorban azokat a szálakat fejtik ki a magyar művelődéstörténet folyamatából, amelyek az írásbeliségnek a fejlődés egyes szakaszaiban való szerepét, a korabeli társadalmi és gazdasági életre gyakorolt hatását dokumentálják. Mindezzel a könyvtudomány, a bibliológia megteremtéséhez is indításokat nyújt a mű; első kísérlet a szétszórt dokumentumok együttes bemutatására és a szintézis megteremtésére. Az első kötetben a magyar feudalizmus századainak könyvkultúrájáról kapunk képet. Az anyag az írásbeliség kezdeteitől, a kéziratos gyakorlattól, a könyvnyomtatás és a sajtó hazai kifejlődésének első próbálkozásaitól ível a polgári társadalom olvasási kultúrájának küszöbéig. Az egyetem könyvtártudományi tanszékének munkatársai Kovács Máté irányításával eredményesen tették meg a kezdeményező lépést, a dokumentumok összegyűjtését. Ennél többre ez idő szerint alig is vállalkozhattak volna. így is figyelmet érdemelnek azok a bevezetések, amelyek az egyes korok dokumentumait beágyazzák a korabeli társadalmi és gazdasági élet szövetébe. Különösen gondolatébresztő Mezey László munkája. Feleslegesnek hat ellenben Fülöp Géza írásában az ismert történeti események elsorolása. Helyette szívesebben olvastunk volna bővebb művelődéstörténeti helyzetképet. Nagyobb figyelmet szentelhetett volna továbbá a szabadságharcot megelőző idő könyvtárlétesítési mozgalmának. Legjobb haladó politikusaink álltak élére ennek a törekvésnek. Több szabályzat, katalógus, olvasónapló maradt fenn az akkor létesült könyvtárak életéről, de ezek a kötetben nem kaptak helyet. Holott ez volt a közművelődési könyvtárak kialakulásának első országos hulláma, amely a szabadságharc leverése után természetszerűleg elhalt. A kötet gondos bibliográfiájában, mely Széllő Béla munkája, meg is találjuk nyomait az akkori mozgalomnak. A mű nélkülözhetetlen kézikönyve könyvkiadónak, könyvterjesztőnek, könyvtárosnak, a sajtó és a népművelés munkásainak. Alapvető ismeretanyagot nyújt a képzéshez és a továbbképzéshez, helyettesítve a hiányzó magyar könyv- és könyvtörténeti összefoglalást. (Gondolat) Fáldy Róbert A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1849—1903 Ez a könyv a második része egy három kötetre tervezett irodalomtörténetnek. (Az első kötet, mely a kezdetektől 1849- ig mutatja be irodalmunk fejlődését, 1957-ben jelent meg. A harmadik kötet — Adytól napjainkig — remélhetőleg nem várat magára oly hosszú időn át, mint a mostani.) A mű szerzői (Diószegi András, Király István, Mezei József, Nagy Miklós és Sőtér István) sok tekintetben módosítják — árnyalják, kiegészítik vagy éppen cáfolják — a korábbi megállapításokat. A munka újszerűsége nem a mindenáron való eredetieskedésből fakad, hanem a megváltozott nézőpont következménye, mely az irodalomban a haladó és visszahúzó társadalmi erők küzdelmének vetületét látja. Ezenkívül az utóbbi évtized kutatásai sok új adatot is feltártak. Különösen a századvég tárgyalása tér el a megszokottól. Papp Dániel nevét Pintér Jenő még csak épp megemlíti, mások egészen el is hallgatják; most, jelentőségéhez illőn, hét teljes lapnyi elemzés szól kiváló novella- és regényírói művészetéről, publicisztikájáról. Körülötte az erős tehetségeknek egész csapata emelkedik ki az ismeretlenség félhomályából: Vértesi Arnold, Iványi Ödön, Petelei, Gozsdu, Justh Zsigmond, Thury Zoltán, Lövik Károly írásait az utóbbi évek könyvkiadása fölfedezte ugyan, de összefoglaló ismertetésükre, műveik stílustörekvések szerint való osztályozására először most került sor. Egyes pontokon persze vitatkozni is lehet a szerzőkkel. Erdélyi János munkássága a szabadságharc után sokkal számottevőbb, hogysem tárgyalását mellőzni lehetne (beérve azzal, amit az első kötetben írtak róla). Péterfy Jenő többet érdemel a reá szánt húszegynéhány sornál (Bérezik Árpád, akire a könyv szerint is az „eszmeszegénység” a jellemző, körülbelül ugyanannyit kapott). Asbóth János érdekes alakjának rajza, a történetíró Acsády kitűnő regényének (Földényi bankja, 1882) régóta esedékes fölfedezése ezúttal is elmarad. Klaniczay, Szauder, Szabolcsi Kis magyar Irodalomtörténetének sikere mutatja, hogy a közönségben van érdeklődés az Irodalomtörténeti összefoglalások iránt. Ez a három kötetre tervezett mű természetesen többet mondhat el, árnyaltabb képet adhat, mint a rövidre fogott másik — és kívánatos, hogy aki azt megismerte, ezzel folytassa önképzését. (Gondolat) — is — Bárczi Géza: A MAGYAR NYELV ÉLETRAJZA Bárczi Géza művében olyan könyvet kap az olvasó, melynek segítségével — persze nem fáradtság nélkül — élvezetes modorban, a tudományosság szigorú mércéje szerint, népszerű előadásban ismerheti meg a magyar nyelvtörténet legfontosabb tudnivalóit. Ha valaki meggyőzésre szorul, most meggyőződhetik arról, hogy a nyelvészet nem szóbogarászás, hanem az általános műveltség nélkülözhetetlen elemeit, sok-sok érdekes művelődéstörténeti ismeretet magában foglaló, színes és gazdag tudomány. Bárczi Géza végigvezeti az olvasót a magyar nyelv élettörténetén, a finnugorságból való kiválástól napjainkig. Szinte a szemünk láttára alakul ki nyelvtani rendszerünk, igeragozásunk sokatmondó tömörsége, képzőink, igekötőink nagy kifejező erejű változatossága, megannyi tükröcskéje egy sajátos gondolkodásformának. Vándorlásai során, majd letelepedése helyett népünk ij meg új idegen népekkel találkozik, szavakat kap tőlük (és persze ad is nekik), s e jövevényszavak vizsgálata közben kirajzolódik előttünk a magyarság életkörülményeinek koronkénti változása, műveltségének gyarapodása. Az írásbeliség megjelenésével a magyar írástörténet is tárgyalásra kerül; kevesen tudják, hogy helyesírásunk alapelvei a XI. századból erednek. Az írás elterjedése a nyelv egységessé válását indítja el: a nyelvjárások fölött kezd kialakulni az irodalmi nyelv, amelynek normáit legfőképpen az északkeleti vidékek beszélt nyelve szabja meg. Izgalmas fejezetek következnek: harc a nemzeti nyelv fennmaradásáért, jogaiért és egy szinte páratlanul álló nagy erőfeszítésnek, a nyelvújításnak története. A históriai szemlét nyelvünk mai állapotának, jellemző vonásainak alapos elemzése zárja be. Bárczi Géza kitűnő könyvének egyik fontos megállapítása szó szerint ide kívánkozik: „Ha csoda maga az, hogy ez a társtalanul szigetelődő nyelv annyi idegen nyelv szoros gyűrűjében meg tudott maradni, még csodálatosabb az a látvány ,ahogyan állandóan fejlődött, rugalmasan idomult a gondolkodás színesedéséhez és bonyolultabbá válásához, mégpedig önmagához hű maradva, úgy, hogy a csírájukban benne rejlő ösztönök ki tudtak bontakozni és a fejlődés követelményeinek eleget tudtak tenni." (Gondolat) — „ zene estéje”, vagy a Csodálatos Mandarinról szóló alapvető tanulmány, — hogy csak a legnagyobbakat említsük. A kötet Bach művészetének és a népzenének kapcsolatait tárgyaló íráson, Haydn- és Handel-tanulmányokon, majd két, Mozart művészetéről szóló érdekes íráson át vezet a romantika nagyjaihoz, a modern művészet bölcsőjéhez (Stendhal és Rossini, Schubert emlékezete), hogy aztán az öreg Liszt művészetének megdöbbentő elemzése után Bartókhoz és Kodályhoz érkezzék. Látszólag tehát nem sok újat talál a zene iránt érdeklődő és Szabolcsi Bence munkásságát figyelemmel kísérő olvasó, de ha a kötet bevezető és zárótanulmányát nézi („A válaszút — tanulmányok a XVII. század zenéjéről’ . ..A zene történelmi hangváltásai”), ráeszmél a mű koncepciójának hatalmas belső arányaira, s a nagy problémák megválaszolására törekvő szenvedély izzására. Nem véletlen, hogy a Válaszutat, mely a zene történelmi hangváltásairól szóló, 1954-ban keletkezett írás tematikájának, izgató problémáinak 1961—52-ben döbbenetes megjelenítő erővel újrafogalmazott változata, „zeneszerző-barátainak” ajánlja Szabolcsi Bence. Ezek a tanulmányok új, a mának szólnak. A Válaszút különösen. Tanulságos analógiákkal igyekszik utat mutatni a kibontakozás útját keresőknek: a három zeneszerző-portré (Gesualdo vagy a rettegés, Gagliano vagy az alkalmazkodás, Monteverdi vagy a válasz) egyetlen monumentális történelmi keretbe foglalt, lélekzetállítóan időszerű tanulmány. Szabolcsi Bence írásművészete, ez a lírai bővítettségű, lobogó, hallatlanul szuggeszítv próza hatásában felér szépirodalmunk legjobb alkotásaival. Nehéz volna olyan verset, regényt vagy drámát említeni, ami erőben, bátorságban s az ábrázolás teljességében felülmúlja a Válaszutat. (Akadémiai) A. S. BUDAPEST RÉGISÉGEI A Budapest Régiségei-sorozat a fővárosi Történeti Múzeum évkönyveként jelenik meg Gerevich László szerkesztésében. A nemrég kiadott XX. kötet — mint a megelőzőek is — elsősorban a szakemberek, muzeológusok és történészek számára, de rajtuk túlmenően az érdeklődő nagyközönség figyelmére is méltán számot tartva mutatja be a múzeum régészeti, művészet- és építészettörténeti, történelmi kutatásait, leletmentést, ásatási eredményeit. A közreadott dolgozatok, monográfiák, közlemények egy része az új kutatásokról tájékoztatja az érdeklődőt. Kőszegi Frigyes írása — „Adatok a főváros korai vaskori történetéhez” — nem csak az utóbbi években napvilágra került leletek időrendi helyzetével, hanem ebből adódóan, a város és környéke őstörténetének több kérdésével is foglalkozik. Nagy Tibor, Alföldy Géza, Kádár Zoltán dolgozatai ugyancsak az újabb eredményekre építve tárgyalják a római kor történetének néhány érdekes kérdését. Közülük feltétlenül Alföldi Géza tanulmánya számíthat szélesebb körű érdeklődésre. Aquincum gazdasági, társadalmi, politikai történetére vonatkozó ismereteink egyre bővülnek. Alföldy tanulmánya figyelemreméltóan egészíti ki e képet érdekes vallástörténeti vizsgálódásokkal. (mit ajánljunk? Szabolcsi Bence: A VÁLASZÚT ÉS EGYÉB TANULMÁNYOK Kiváló zenetudósunk, a fiatal zenetudósgárda nagy nevelője, új kötettel lépett ismét az olvasók elé. Ez olyan mesterműveket tartalmaz, mint az 1955-ben megjelent „Liszt F”