Népművelés, 1965 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1965-08-01 / 8. szám
MIT OLVASSUNK MIT OLVASSUNK MIT OLVASSUNK MIT OLVASSUNK A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE IV. 1849-től 1905-ig Nagyon helyesen írta egyik fiatal történészünk, hogy egy nagyobb szintézis elkészítése mindig feltételezi a részletkutatásokból való kitekintést, a több korszakon át futó kérdések folyamatos vizsgálatát, a periodizáció új szempontjainak mérlegelését, a meglevő tudományos fehér foltok feltárását, módszertani kérdések tisztázását, a rokontudományok újabb eredményeinek értékesítését. Az Új irodalomtörténeti összefoglalás tehát nemcsak az eddigi eredmények számbavételét, egyeztetését és reprodukálását célozza, hanem magával hozza új problémák feltárását és megoldását. A magyar irodalom történetének 1849 és 1905 közötti korszaka a „nemzeti polgárosult irodalom” kibontakozását, majd differenciálódását foglalja magába. Ez a döntő folyamat, a magyar polgári osztály végleges kialakulásával, igen ellentmondásos körülmények között ment végbe. A Világos utáni önkényuralom, majd pedig a kiegyezés után fennmaradó feudálkapitalista gazdasági és társadalmi rend ugyanis a teljes polgári demokrácia létrejöttét lehetetlenné teszi. E korszakban mégis lassan egymással összekapcsolódnak a nemzeti és polgárosodási törekvések. Az előttünk fekvő IV. kötet ezt a folyamatot irodalmunkban három fejezetre osztva tárgyalja: X. a nemzetipolgárosult Irodalom kibontakozását 1849-től kb. 1867-ig; H. a nemzeti-polgárosult irodalom differenciálódásának első szakaszát a kiegyezés utáni első évtizedben; III. a nemzeti-polgárosult irodalom differenciálódásának második szakaszát az utolsó századnegyedben. Az első alkorszak olyan Irányzatokkal foglalkozik, melyek már a reformkorban jelentkeztek, s melyek új fejleményeket hoztak. Ezek az Irányzatok a népies-nemzeti, melynek előzményei Erdélyi János felléptére, Petőfi és Arany életművének első korszakaira nyúlnak vissza. Ez irányzat tárgyalásánál többször vissza kellett tekinteni a reformkori jelenségekre, mint Erdélyi népiesség elmélete, Petőfi és Arany felfogása a népiességről. A másik irányzat: a liberális-nemesi, ugyancsak a reformkorban, a centralisták körében alakult ki, s a Világos utáni évtizedben törekvéseinek mintegy utójátéka zajlik le Kemény Zsigmond és társai életművében. A két irányzat kiegyenlítődése elsősorban Gyulai Pál tevékenységének eredményeként valósul meg az ötvenes évek vége felé. Az alkorszak harmadik irányzata, a romantika. Jókai művének kibontakozásában ugyancsak egy, a reformkorban megkezdődött fejlődés betetőződését hozza. Ezek az Irányzatok nem kapcsolódnak szorosan a világirodalom uralkodó irányzataihoz, de a realizmus és a romantika különféle jelenségei bennük is felfedezhetők. A kiegyezés utáni évtized nem bontható fel olyan világos Irodalmi Irányzatokra, mint az első alkorszak. Ebben megkezdődik már a nemzetipolgárosult irodalom differenciálódása, az „irodalmi Deák párt” teljes kialakulása és az ellenzéki irodalom törekvéseinek kirajzolódása. Az utolsó századnegyed számos világirodalmi irányzat jelentkezésében gazdag, de ezek az irányzatok a régiekkel együtt elvegyülten jelentkeznek, mint romantika, realizmus, naturalizmus, szimbolizmus. Az irányzatok érvényesülésénél fontosabbak a magyar irodalom egyes műfajain belül végbemenő nagy megújulási folyamatok. A kötetet záró Mérleg és kitekintés a századfordulót mint véget és kezdetet, tehát a polgárosulási törekvések kiteljesítőjét és a modern magyar irodalom előkészítőjét értékeli. Sőtér István — áld e kötetet szerkesztette — meggyőzően mutatta ki a Nemzet és haladás című könyvében, hogy Gyulai inkább Intuitív, empirikus módon, a Vörösmarty és Petőfi lírája, illetve a korábbi romantikus művek és a népiesség között mutatkozó nagyfokú különbség megfigyelése útján, Erdélyi viszont merőben filozófiai nézőpontból jutott ugyanarra az eredményre. A hegeli dialektikát alkalmazva, a filozófiai megfontolás a klasszicizmust és a romantikát, az általánost és az egyénit, az ideált és a reált mereven szembeállította; a klasszicizmust felváltó romantika után pedig a két ellentétes véglet közötti szintézist megvalósító korszak eljövetelét tartotta törvényszerűnek. Petőfi, különösen Arany népies és nemzeti költészete alkalmasnak tűnt az Ideál és reál ilyen egységének felismerésére. Ez a Gyulai és Erdélyi által megalapozott korszakolási koncepció. S hozzátehetjük, ennek elejtése nem teljesen meggyőző. Hiszen a népies-nemzeti, liberális-nemes és a romantika hármas felosztása igazán nem ugyanazon szempontból történik, hanem irodalmi, stáustörténeti, társadalomtörténeti szempontokat vegyít. Ami pedig a romantika című alfejezetet illeti, a romantika igazán nem határolható csak erre a részre. Mennyi romantikus elem van Jókai mellett Kemény, Madách, Vajda művészetében is. A romantika igazán tovább él, még tovább mint a negyedik kötet korban és terjedelemben feltünteti. Folyton tovább folytatódik a romantika, csak másképpen, új feltételek között. A kötet a fenti megjegyzések ellenére nagyon sok értékes részt tartalmaz. Legyen szabad kiemelnünk a Kemény Zsigmondról, Arany Lászlóról, Vajda Jánosról, Reviczky Gyuláról, Komnjáth Jenőről, az eddig alig méltatott Asbóth Jánosról és Toldy Istvánról, valamint Papp Dánielről, Justh Zsigmondról, Gozsdu Elekről írt fejezeteket. Sőtér István, Komlós Aladár, Németh G. Béla, Diószegi András tollából Somogyi Sándor— a szerkesztő munkatársa is volt „általános jellemzései a társadalmi és politikai viszonyokról igen hasznosak és szükségesek. Külön szeretnék kiemelni a Kritika és irodalomtudomány az utolsó századnegyedben című fejezetet, mely teljes egészében Németh G. Béla alapos, mélyenjáró, srendkívül sok újat nyújtó munkája. Különösen szépek Péterfy Jenő és Riedl Frigyes portréi. Talán csak a Lázár Béla fejezet maradhatott volna el. A kötetet, pontos névmutatója segítségével, nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem a népművelés munkásai is könynyen használhatják és kell is hogy sűrűn forgassák. Katona Jenő ÚJ ZENEI LEXIKON (A-F) Aligha szorul bizonyításra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be közművelődésünkben a lexikonok. Az egymás után sorra megjelenő művészeti kézikönyvek után most végre örömmel üdvözölhetjük a három kötetre tervezett Zenei Lexikon első könyvének megjelenését, amely bővített és átdolgozott kiadása Szabolcsi Bence—Tóth Aladár 1930-31- ben megjelent Zenei Lexikonjának. A kitűnő kézikönyv felújítására nemcsak azért volt szükség, mert már antikvárpéldányban is ritkaságszámba megy, hanem elsősorban azért, mert az azóta elmúlt harmincöt évben zenetudományunk is rengeteget fejlődött. Természetes, hogy Bartók és Kodály munkásságát egészen más távlatból tudjuk ma áttekinteni, mint harmincöt évvel ezelőtt, amikor Szabolcsi Bencének és Tóth Aladárnak még harcolni kellett elismerésükért. Az is természetes, hogy az elmúlt időszak alatt nagyot fejlődött zenei életünk és ezt a fejlődést és gyarapodást is regisztrálni kellett. De megerősödött zenetudományunk más aspektusból tudja vizsgálni a régi korok nagy muzsikusait is. Ezért a Bartha Dénes szerkesztette új lexikon egész zenetudományunk eredményeit jelzi. Olyan kézikönyv, amely jelentősen bővült címszavaival — a régi tizennégyezret, az új három kötete 19 700-at tartalmaz — nemcsak a tudományos munkában nélkülözhetetlen, hanem olyan, amelyet a zene iránt érdeklődő széles közönség is haszonnal forgathat. Az új lexikon átvett a régiből néhány klasszikus értékű cikket, remek tanulmányt, de gondot fordított arra is, hogy korszerű írásokkal bővítse a monogrfiaszámba menő anyagok sorát. Így készült el Ujfalussy József nagyszerű Bartóktanulmánya, Gárdonyi Zoltán Bach, Bónis Ferenc Erkelcikke. Nehéz egy teljes műről képet alkotni csak az első egyharmadrész ismeretében. Ezért nem lehet megállapítani a lexikon alapvető koncepcióját, egységei állásfoglalását sem. Ilyen az A-tól F-ig terjedő kötetből nem derül ki, lehet, hogy a következő két kötettel együtt ez az első is egyénibb arculatot nyer majd. Nagyobb cikkei kitűnőek, adatai megbízhatóak, pontosak. Gyakran hivatkozik is a forrásmunkákul használt nagy külföldi lexikonokra, a Riemann-ra, a Musik in Geschichte und Gegenwart-ra, a Grove's Dictionary-re. Nyilvánvaló tény, hogy ilyen természetű munkában óriási lehetősége van a hibáknak, a talán nem tűnik ünneprontásnak, ha a lexikon fontosságának elismerése és erényei mellett ezekről is szólunk. A legszembetűnőbbek természetesen azok a címszavak, amelyeket hiába keresünk. Az egyes cikkek aránytalansága csak lényegtelen szerkesztői következetlenség, de az már komolyabb gondot okoz, hogy zenei életünk néhány vezető egyénisége nem szerepel a címszavak között. Hiányzik a lexikonból például Borbély Gyula, Bartha Alfonz, Fodor János, Fülöp Zoltán, Fülöp Viktor —, hogy csak az Operaház néhány vezető és köztük Kossuth-díjas művészét említsük. De nemcsak az Operaházzal bántak mostohán, az olvasó hiába keresi a Békéstarbos címszót, vagy hiába akarna megtudni valamit a híres debreceni Kodály-kórus működéséről. Pedig zenei közművelődésükhöz ezek a fogalmak nagyon is hozzátartoznak. Enyhén szólva furcsa, hogy hiányzik a lexikon munkatársai között megjelölt Falvy Zoltán anyaga, vagy Asztalos Sándoré, aki főszerkesztője a Muzsika című folyóiratnak —, amelyre pedig az előszóban is, de az egyes címszavaknál is gyakran hivatkozik a mű. Ha már a hibáknál tartunk, hadd jegyezzük meg: a lexikon nem pletykahíradó, amely nyilvánosságra hoz gondosan titkolt adatokat, hanem tudományos anyaggyűjtemény, s semmi oka rá, hogy néhány művésznőnk születési évét eltitkolja. Aki méltó arra, hogy lexikonban szerepeljen, nyilván nem fog hiúsági problémát csinálni életkorából. Különösen akkor nem, ha az illetőről szóló cikk — mint Fischer Annie esetében — azért olyan adatokat közöl a művésznő pályájából, amelyek segítségével kis fejszámolás után rájöhet az olvasó a születés évére. Csak esetleg nem pontosan. Ami tudományos munkáról lévén szó, nem mellékes. A kirívó, kis hibákat sokáig lehetne sorolni. Reméljük, hogy a következő két kötet teljesebb, és főleg: egyénibb karakterű lesz majd. Im. Sós József: TÁPLÁLKOZÁS — EGÉSZSÉG, BETEGSÉG Borisz P. Tokin: AZ ELMÉLETI BIOLÓGIA ÉS BAUER ERVIN MUNKÁSSÁGA WINKLER LAJOS EMLÉKKÖNYV Az Akadémiai Kiadó három nemrég megjelent könyvét olvastuk el. Az egyik a Korunk Tudománya sorozat új kötete — a táplálkozásról; a másik MIT AJÁNLJUNK MIT AJÁNLJUNK MIT AJÁNLJUNK MIT AJÁNLJUNK 44