Népművelés, 1965 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1965-08-01 / 8. szám

MIT OLVASSUNK MIT OLVASSUNK MIT OLVASSUNK MIT OLVASSUNK A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE IV. 1849-től 1905-ig Nagyon helyesen írta egyik fiatal történészünk, hogy egy nagyobb szintézis elkészítése mindig feltételezi a részletku­tatásokból való kitekintést, a több korszakon át futó kérdé­sek folyamatos vizsgálatát, a periodizáció új szempontjainak mérlegelését, a meglevő tudo­mányos fehér foltok feltárását, módszertani kérdések tisztázá­sát, a rokontudományok újabb eredményeinek értékesítését. Az Új irodalomtörténeti össze­foglalás tehát nemcsak az ed­digi eredmények számbavéte­lét, egyeztetését és reproduká­lását célozza, hanem magával hozza új problémák feltárását és megoldását. A magyar irodalom történe­tének 1849 és 1905 közötti kor­szaka a „nemzeti polgárosult irodalom” kibontakozását, majd differenciálódását foglalja ma­gába. Ez a döntő folyamat, a magyar polgári osztály végle­ges kialakulásával, igen ellent­mondásos körülmények között ment végbe. A Világos utáni önkényuralom, majd pedig a kiegyezés után fennmaradó feudálkapitalista gazdasági és társadalmi rend ugyanis a tel­jes polgári demokrácia létre­jöttét lehetetlenné teszi. E kor­szakban mégis lassan egymás­sal összekapcsolódnak a nem­zeti és polgárosodási törekvé­sek. Az előttünk fekvő IV. kö­tet ezt a folyamatot irodal­munkban három fejezetre osztva tárgyalja: X. a nemzeti­­polgárosult Irodalom kibonta­kozását 1849-től kb. 1867-ig; H. a nemzet­i-polgárosult irodalom differenciálódásának első sza­kaszát a kiegyezés utáni első évtizedben; III. a nemzeti-pol­­gárosult irodalom differenciáló­dásának második szakaszát az utolsó századnegyedben. Az első alkorszak olyan Irányzatokkal foglalkozik, me­lyek már a reformkorban je­lentkeztek, s melyek új fejle­ményeket hoztak. Ezek az Irányzatok­ a népies-nemzeti, melynek előzményei Erdélyi János felléptére, Petőfi és Arany életművének első kor­szakaira nyúlnak vissza. Ez irányzat tárgyalásánál több­ször vissza kellett tekinteni a reformkori jelenségekre, mint Erdélyi népiesség elmélete, Pe­tőfi és Arany felfogása a né­piességről. A másik irányzat: a­ liberális-nemesi, ugyancsak a reformkorban, a centralisták körében alakult ki, s a Világos utáni évtizedben törekvései­nek mintegy utójátéka zajlik le Kemény Zsigmond és társai életművében. A két irányzat kiegyenlítődése elsősorban Gyulai Pál tevékenységének eredményeként valósul meg az ötvenes évek vége felé. Az al­korszak harmadik irányzata, a romantika. Jókai művének kibontakozásában ugyancsak egy, a reformkorban megkez­dődött fejlődés betetőződ­ését hozza. Ezek az Irányzatok nem kapcsolódnak szorosan a vi­lágirodalom uralkodó irányza­taihoz, de a realizmus és a romantika különféle jelenségei bennük is felfedezhetők. A kiegyezés utáni évtized nem bontható fel olyan vilá­gos Irodalmi Irányzatokra, mint az első alkorszak. Ebben megkezdődik már a nemzeti­­polgárosult irodalom differen­ciálódása, az „irodalmi Deák párt” teljes kialakulása és az ellenzéki irodalom törekvései­nek kirajzolódása. Az utolsó századnegyed szá­mos világirodalmi irányzat je­lentkezésében gazdag, de ezek az irányzatok a régiekkel együtt elvegyülten jelentkez­nek, mint romantika, realiz­mus, naturalizmus, szimboliz­mus. Az irányzatok érvényesü­lésénél fontosabbak a magyar irodalom egyes műfajain belül végbemenő nagy megújulási folyamatok. A kötetet záró Mérleg és kitekintés a század­­fordulót mint véget és kezde­tet, tehát a polgárosulási törek­vések kiteljesítőjét és a mo­dern magyar irodalom előké­szítőjét értékeli. Sőtér István — áld e kötetet szerkesztette — meggyőzően mutatta ki a Nemzet és hala­dás című könyvében, hogy Gyulai inkább Intuitív, empi­rikus módon, a Vörösmarty és Petőfi lírája, illetve a korábbi romantikus művek és a népies­­ség között mutatkozó nagyfokú különbség megfigyelése útján, Erdélyi viszont merőben filo­zófiai nézőpontból jutott ugyanarra az eredményre. A hegeli dialektikát alkalmazva, a filozófiai megfontolás a klasszicizmust és a romantikát, az általánost és az egyénit, az ideált és a reált mereven szembeállította; a klassziciz­must felváltó romantika után pedig a két ellentétes véglet közötti szintézist megvalósító korszak eljövetelét tartotta tör­vényszerűnek. Petőfi, különö­sen Arany népies és nemzeti költészete alkalmasnak tűnt az Ideál és reál ilyen egységének felismerésére. Ez a Gyulai és Erdélyi által megalapozott kor­szakolási koncepció. S hozzá­tehetjük, ennek elejtése nem teljesen meggyőző. Hiszen a népies-nemzeti, liberális-nemes és a romantika hármas felosz­tása igazán nem ugyanazon szempontból történik, hanem irodalmi, stáustörténeti, társa­dalomtörténeti szempontokat vegyít. Ami pedig a romantika című alfejezetet illeti, a roman­tika igazán nem határolható csak erre a részre. Mennyi ro­mantikus elem van Jókai mel­lett Kemény, Madách, Vajda művészetében is. A romantika igazán tovább él, még tovább mint a negyedik kötet korban és terjedelemben feltünteti. Folyton tovább folytatódik a romantika, csak másképpen, új feltételek között. A kötet a fenti megjegyzé­sek ellenére nagyon sok érté­kes részt tartalmaz. Legyen szabad kiemelnünk a Kemény Zsigmondról, Arany Lászlóról, Vajda Jánosról, Reviczky Gyu­láról, Komnjáth Jenőről, az ed­dig alig méltatott Asbóth Já­nosról és Toldy Istvánról, vala­mint Papp Dánielről, Justh Zsigmondról, Gozsdu Elekről írt fejezeteket. Sőtér István, Komlós Aladár, Németh G. Béla, Diószegi András tollá­ból Somogyi Sándor— a szer­kesztő munkatársa is volt „­­általános jellemzései a társa­dalmi és politikai viszonyokról igen hasznosak és szüksége­sek. Külön szeretnék kiemelni a Kritika és irodalomtudomány az utolsó századnegyedben című fejezetet, mely teljes egészében Németh G. Béla ala­pos, mélyenjáró, s­­rendkívül sok újat nyújtó munkája. Kü­lönösen szépek Péterfy Jenő és Riedl Frigyes portréi. Talán csak a Lázár Béla fejezet ma­radhatott volna el. A kötetet, pontos névmuta­tója segítségével, nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem a népművelés munkásai is köny­­nyen használhatják és kell is hogy sűrűn forgassák. Katona Jenő ÚJ ZENEI LEXIKON (A-F) Aligha szorul bizonyításra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be közművelődésünk­ben a lexikonok. Az egymás után sorra megjelenő művé­szeti kézikönyvek után most végre örömmel üdvözölhetjük a három kötetre tervezett Ze­nei Lexikon első könyvének megjelenését, amely bővített és átdolgozott kiadása Szabolcsi Bence—Tóth Aladár 1930-31- ben megjelent Zenei Lexikon­jának. A kitűnő kézikönyv fel­újítására nemcsak azért volt szükség, mert már antikvár­­példányban is ritkaságszámba megy, hanem elsősorban azért, mert az azóta elmúlt harminc­öt évben zenetudományunk is rengeteget fejlődött. Természetes, hogy Bartók és Kodály munkásságát egészen más távlatból tudjuk ma átte­kinteni, mint harmincöt évvel ezelőtt, amikor Szabolcsi Ben­cének és Tóth Aladárnak még harcolni kellett elismerésükért. Az is természetes, hogy az el­múlt időszak alatt nagyot fej­lődött zenei életünk és ezt a fejlődést és gyarapodást is re­gisztrálni kellett. De megerő­södött zenetudományunk más aspektusból tudja vizsgálni a régi korok nagy muzsikusait is. Ezért a Bartha Dénes szer­kesztette új lexikon egész zenetudományunk eredményeit jelzi. Olyan kézikönyv, amely jelentősen bővült címszavaival — a régi tizennégyezret, az új három kötete 19 700-at tartal­maz — nemcsak a tudományos munkában nélkülözhetetlen, hanem olyan, amelyet a zene iránt érdeklődő széles közönség is haszonnal forgathat. Az új lexikon átvett a régi­ből néhány klasszikus értékű cikket, remek tanulmányt, de gondot fordított arra is, hogy korszerű írásokkal bővítse a monogrfiaszámba­ menő anya­gok sorát. Így készült el Ujfa­­lussy József nagyszerű Bartók­­tanulmánya, Gárdonyi Zoltán Bach­, Bónis Ferenc Erkel­­cikke. Nehéz egy teljes műről képet alkotni csak az első egyhar­­madrész ismeretében. Ezért nem lehet megállapítani a lexi­kon alapvető koncepcióját, egységei­ állásfoglalását sem. Ilyen az A-tól F-ig terjedő kö­tetből nem derül ki, lehet, hogy a következő két kötettel együtt ez az első is egyénibb arculatot nyer majd. Nagyobb cikkei kitűnőek, adatai meg­bízhatóak, pontosak. Gyakran hivatkozik is a forrásmunká­kul használt nagy külföldi lexikonokra, a Riemann-ra, a Musik in Geschichte und Ge­­genwart-ra, a Grove's Dictio­nary-re. Nyilvánvaló tény, hogy ilyen természetű munkában óriási lehetősége van a hibáknak, a talán nem tűnik ünneprontás­nak, ha a lexikon fontossá­gának elismerése és erényei mellett ezekről is szólunk. A legszembetűnőbbek természe­tesen azok a címszavak, ame­lyeket hiába keresünk. Az egyes cikkek aránytalansága csak lényegtelen szerkesztői következetlenség, de az már komolyabb gondot okoz, hogy zenei életünk néhány vezető egyénisége nem szerepel a címszavak között. Hiányzik a lexikonból például Borbély Gyula, Bartha Alfonz, Fodor János, Fülöp Zoltán, Fü­löp Viktor —, hogy csak az Opera­ház néhány vezető és köztük Kossuth-díjas művészét említ­sük. De nemcsak az Operaház­zal bántak mostohán, az olvasó hiába keresi a Békéstarbos címszót, vagy hiába akarna megtudni valamit a híres deb­receni Kodály-kórus működé­séről. Pedig zenei közművelő­désükhöz ezek a fogalmak na­gyon is hozzátartoznak. Enyhén szólva furcsa, hogy hiányzik a lexikon munkatársai között megjelölt Falvy Zoltán anyaga, vagy Asztalos Sándoré, aki fő­szerkesztője a Muzsika című folyóiratnak —, amelyre pe­dig az előszóban is, de az egyes címszavaknál is gyakran hivatkozik a mű. Ha már a hibáknál tartunk, hadd jegyezzük meg: a lexikon nem pletykahíradó, amely nyil­vánosságra hoz gondosan titkolt adatokat, hanem tudományos anyaggyűjtemény, s semmi oka rá, hogy néhány művész­nőnk születési évét eltitkolja. Aki méltó arra, hogy lexikon­ban szerepeljen, nyilván nem fog hiúsági problémát csinálni életkorából. Különösen akkor nem, ha az illetőről szóló cikk — mint Fischer Annie eseté­ben — azért olyan adatokat közöl a művésznő pályájából, amelyek segítségével kis fej­számolás után rájöhet az ol­vasó a születés évére. Csak esetleg nem pontosan. Ami tu­dományos munkáról lévén szó, nem mellékes. A kirívó, kis hibákat sokáig lehetne sorolni. Reméljük, hogy a következő két kötet teljesebb, és főleg: egyénibb karakterű lesz majd. Im. Sós József: TÁPLÁLKOZÁS — EGÉSZSÉG, BETEGSÉG Borisz P. Tokin: AZ ELMÉLETI BIOLÓGIA ÉS BAUER ERVIN MUN­KÁSSÁGA WINKLER LAJOS EMLÉKKÖNYV Az Akadémiai Kiadó három nemrég megjelent könyvét ol­vastuk el. Az egyik a Korunk Tudománya sorozat új kötete — a táplálkozásról; a másik MIT AJÁNLJUNK MIT AJÁNLJUNK MIT AJÁNLJUNK MIT AJÁNLJUNK 44

Next