Népművelés, 1966 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
Martinkó András: A PRÓZAÍRÓ PETŐFI ÉS A MAGYAR PRÓZASTÍLUS FEJLŐDÉSE (Irodalomtörténeti könyvtár) A szerző több mint félezer oldalon, nagy felkészültséggel ismerteti egyik legnagyobb költőnk prózaírói munkásságát, amelyet az irodalomtörténészek a legkevésbé kutattak és — valljuk meg —, ennek ismerete nélkül hiányos lenne Petőfi életművéről alkotott képünk. A szerző beható stíluskritikai és filológiai vizsgálattal közelíti meg Petőfi prózaíró tevékenységét és alapos, jól felépített könyve meggyőzi az olvasót, hogy a költő Petőfi életét és művét csak akkor ismerheti meg a maga egészében, ha kellő figyelemre méltatja prózáját is, hiszen Petőfi kifejezetten költői alkotása elválaszthatatlan a prózaíró művéől. Petőfi ifjú korában még ,,irtózott” a prózától, de később rájött arra, hogy ebben is alkothat maradandót és ,,lírai magatartását az érzelmileg gazdag tartalmú szavak felbukkanása” jelzi. Martinkó arra is érdekesen rávilágít, miért fordult a költő a prózaíráshoz. Petőfi korában egyes irodalmi alkotásokat már csak prózában lehetett megteremteni és a nagy költő prózában kísérelt meg bizonyos művészi megoldásokra módot találni. Ez idő tájt Bajza József is felismeri, hogy a próza a való hordozója és az a „meglett és értelemre jutott emberiséget” kifejező műfaj. Petőfi „egyszerűsége” nem csupán egyfajta stílus, hanem — a szerző szerint — etikájának kifejezője és „ez azonos cselekvésének etikájával és politikai gondolkodásának népi demokratizmusával”. ..Petőfi nyelvileg is legkorszerűbb és legteljesebb kifejezője korának”, bizonyítja a szerző és kutatása valóban meggyőző. Petőfi egy világot alkotott, a magyar világot teremtette meg művében és ebből nem hiányzott a próza sem. Ezért kell ismernünk a prózaíró Petőfit, s ezért is hálásak vagyunk Martinkó Andrásnak könyvéért. (Akadémiai Kiadó) (Ürögdi György) társaságában k utat keres az embertelenség viharában. Mind első szépirodalmi, mind irodalomtörténeti munkáiban különféle külső hatások alatt ír, meg kell küzdenie a divatos áramlatokkal, hogy megtalálja önmagát. Novellái, esszéi már ekkor is figyelemre méltóak és azok csakúgy megjelennek a Nyugatban, mint a Napkeletben, vagy a Minervában. A könyv igen érdekesen boncolgatja a húszas évek szellemi irányzatait és ha a szerző egyes megállapításait vitatni is lehet, kétségtelen, hogy annak, a körnek, amelynek Szerb Antal egyik tagja volt, minden iránt megnyilvánuló érdeklődése, gondolkodása nagy hatással volt a fiatal íróra. Poszler nem „csak a szellemtörténészt és a Spengler-tanítványt látja benne,” (amint azt „a nem elég árnyalt vizsgálat” Szerb szemére veti), hanem a „bölcs iróniával mosolygó tudós humanitását, a hajdani irodalmi előítéletek szellemes eloszlatóját, a fasizmus poklában mártírrá érő nagy racionalistát, aki „megérdemli a tüzetesebb tanulmányozást”. Reméljük, hogy Poszler György éppen ezért nem áll meg ennél a könyvénél és tovább folytatja Szerb Antal művének tanulmányozását, s kutatásának eredményét a nagyközönséggel meg is ismerteti. (Akadémiai Kiadó) V. Gy. Poszler György: SZERB ANTAL PÁLYAKEZDÉSE (Irodalorrvtörténeti könyvtár) Mindig érdekes egy kibontakozó, nagy tehetség útját, különösen első szárnypróbálgatásait megfigyelni, vagy később megismerni. A szerző ebben a kis művében a magyar szépirodalom és irodalomtörténet nagy ígéretének, a tragikusan meghalt Szerb Antal pályakezdésével ismertet meg bennünket. A szerző biztos kézzel vázolja fel a korán ébredező író környezetét, a családi otthont — és ami reá még nagyobb hatással volt — iskoláját, a budapesti piarista gimnáziumot, amelynek tanárai nagyban hozzájárultak, hogy írói képessége korán kibontakozzék. Az első világháborút követő esztendőkben, egyetemi hallgatóként, kis baráti körben, a „Barabások Szende Aladár: SZÓRÓL SZÓRA Eredeti könyveim Egy pillanatig se értsük úgy, hogy ,,szó szerint, betűről betűre”, hanem amint alcíme mondja. Szavak és mondatok nyelvhasználatunkban. ,, Szóról szóra" haladva benne. ,,többről többre” jutunk. mai nyelvhasználatunk megismerésében Nyelvművelő könyv van előttünk; nem nyelvtan, hanem állapotrajz és tanácsadó, annak szánja szerzője. Ötső részre tagolódik a kötet; az első háromnak a szókincs, az utolsó kettőnek a mondatszerkesztés a tárgya. A szavak kérdéseire kevés híján kilencven lap jut, a mondatalkotás tárgyaltára pedig száznál is több. Tehát jó fele fogalmazástam útmutató. A szavak világán kezdve effajta fejezetcímek jelzik a szerző mondanivalóját és előadásmódját: Tűsarok és heliobiológia (szókincsünk bővülése); A ,,mikroláz" tanulságai (a mikro- előtagú összetételek szaporodása); Cégfeliratok nyomában. A Hogyan élünk szókészletünkkel? című résznek sok érdekes példája int bennünket, hogy legyünk óvatosabbak a szavak használatában; ne nevezzük az állattani ,,ritkaság’’-os zoológiai műemlék" nek, s össze ne tévesszük a meleg családi ,tűzhely"-et holmi családi ,,tűzfészek"-kel. A Hogyan gyarapítjuk szókészletünket? című hosszabb részben a szóalkotás módjaival ismerkedünk meg, köztük sok rendellenességgel. A műnek a fogalmazást tárgyaló második felében előbb az egyszerű, majd az összetett mondat szerkesztéséről van szó. Nagy érdeme szerzőnknek, hogy (Arany János kifejezése ez) nem kapaszkodik kelleténél jobban ,,a szavak egérfarkába", hanem nagy figyelmet szentel a helyes mondatalkotás kérdéseinek is. — Örülünk a könyv friss, tanulságos példáinak; úgy örülünk, hogy közben sír belé a lelkünk. Szegény magyar nyelvi Szerzőnk megbocsátó megértése sokszor enyhíteni igyekszik elszomorodásunkat. Én nem merném pártját fogni a Nagy Lajos útjai új lakónegyedek, a Ferenciek terei étteremféle kifejezések torz útjai, terei melléknevének (50. lap). Mindig elkerülhetjük. A mozaikszavakkal se kellene anynyitra barátságosnak lennünk (75—9. lap). Másfelől kár kifogásolni az ilyesmit: ,, Tegnap avatták a tokodi erőművet’". ..130-mal több autót sorsolnak” (55. lap). Jó ez így, a fel és ki igekötő nélkül is. (Vö. az Értelmező Szótárral!) Arany János is merte fel nélkül avatni az új hidat: „. . . avatni mind vígan". Bízvást hiszem azonban, hogy minden érdeklődő okulással olvasgatja ezt a könyvet. Föl is kacaghat egy-egy helyen, kivált, ha megnézi hozzá Fülöp György mulatságos, művészi kísérő rajzait. (Gondolat) Ferenczy Géza Kárpáti János: MUZSIKÁLÓ ZENETÖRTÉNET II. A Muzsikáló Zenetörténet — azaz hanglemezekkel illusztrált, kissé pedagógiai célzatú zenetörténet-könyv — szerkesztése rendkívül szerencsés ötlete volt a Gondolat Kiadónak. A jól sikerült első kötet (Kroó György munkája) után még nagyobb érdeklődéssel vártuk a bécsi klasszicizmust tárgyaló rí. kötetet. A könyv középpontjában Haydn—Mozart—Beethoven művészete áll, de a Bach halála utáni időszakról, a bécsi klasszicizmus kialakulásáról és előzményeiről is pompásan felvázolt képet kapunk, s megismertet a szerző Gluck-kal és az opera reformjával is. Kárpáti János nemcsak szakmai alapossággal, nagyon olvasmányos nyelven szerkesztette meg mondanivalóját, hanem kitűnően válogatta össze anyagát is —gondoljuk csak meg, mennyien írtak már e korról és e nagy mesterekről —, sőt, újat is tud mondani. Legfőbb erénye azonban kitűnő pedagógiai érzéke: úgy ismertet meg az olvasóval szakmai-esztétikai problémákat, hogy mindig érdekes marad, és sohasem válik professzorossá vagy vállveregetővé. A kitűnően válogatott lemezpéldák is hozzájárulnak ahhoz, hogy e könyv bizonyára zenei népművelésünk egyik fontos és hasznos segítője lesz. (Gondolat) (f) Vas Zoltán: ESIK ESŐ KARIKÁRA... Életrajzot írni — nem regényt, vagy regényeset, hanem szépirodalmi igényű és szintű biográfiát — igen nehéz feladat. Ahogy Mikszáth kitűnő Jókai életrajzának Epilógusában mondja, egy campanile helyreállításához nem elég összeszedni a szétszórt köveket, fel is kell azokat rakni az eredetihez hasonlóan, s egy történelmi figura feltámasztása még ennél is nehezebb, mert fejlődésében, változásaiban kell életrekelteni őt. Vas Zoltán könyve — a szónak ebben az értelmében nem életrajz, nem követi Mikszáth (Jókai és kora) és Illyés (Petőfi) remekművű életrajzainak útját, de: — szerencsére — nem is „regényes életrajz”, miként a fülszöveg tévesen ígéri, hanem gondos, aprólékos munkával, sok forrásanyag felhasználásával egy, bár terjedelmes, de népszerű és olvasmányos műbe tömöríti a reformkor, a 48-as forradalom és a szabadságharc eseményeit, s ezeknek tükrében mutatja be a kor vezéralakjának, Kossuthnak szerepét. Kossuth, az óriás, a szónokok szónoka, a szabadságszeretet jelképe és eszménye így csupán mint politikai cselekvő lép elénk, emberi mivolta rejtve marad, s kizárólag a bőven közölt idézetekből szól lényének teljes gazdagságában hozzánk. (Kár, hogy a szerző az olvasmányosság fokozása érdekében elhagyja az idézőjeleket, s az utalásokat, hogy mit honnan merít. Ezt, ha lábjegyzettjel nem akarta megtörni szövegét, számozott függelékben kellett volna adnia, mert így sokszor csupán a stílus alapján következtethetünk, hogy mikor beszél a szerző, s mikor szólnak szereplői.) A kötet legsikerültebb fejezetei a lapszerkesztő és a gazdasági szervező Kossuthot, a Honi Iparvédegylet életrehívóját, a hazai ipar fáradhatatlan fejlesztőjét állítják elénk. Kevésbé sikeresek a szabadságharcról szóló részek. Kossuth mint kormányzó inkább tehetetlen bábként hat a Béke párttal és Görgeyvel folytatott küzdelmében, semmint a nemzet hivatott és választott első emberének, aki a reménytelenül szövevényes helyzeten mégsem tudott úrrá lenni. A szerző hosszú oldalakon bizonyítja Görgey annyit vitatott árulását — azokról az emberi és politikai indítékokról azonban hallgat, melyek Kossuth cselekedeteit, vagy elmulasztott cselekedeteit motiválnák. Ezeknél a részeknél csupán dorgálja és elmarasztalja hősét, de nem ábrázolja. Vas Zoltán a népszerű történetírás terén igen hasznos népművelő munkát végzett. Ennnek elismerése mellett azonban nem hagyhatjuk szó nélkül néhány tévedését, melyeknek kiigazítása elsősorban történész lektorainak feladata lett volna. (Pl. Teleki László nem Erdélyben született, hanem a Pest megyei Teleki-családból származott; a szabadságharc harcosait nem néphadseregnek, hanem honvédseregnek nevezték. Anglia Magyarország győzelmétől nem csak a forradalmak terjedése, hanem elsősorban az európai egyensúly megbomlása miatt tartott; a középkori európai államok nemcsak a papság világi érdekeinek védelmében használták kormányzati és tudományos nyelvként a latint, hanem mert a nemzeti nyelvek még fejletlenek voltak bonyolult tartalom hordozására stb.) Ezek a kisebb tévedések mit sem vonnak le a könyv értékéből, csupán a készülő második kötet érdekében tesszük szóvá őket. Egészében ez a kötet összefüggő koncepcióval rajzolja meg azt a folyamatot, mely a reform-országgyűlésekkel kezdődik, a márciusi forradalomban tetőződik, és végül tragikusan megtörik az európai reakció gátjain. (Szépirodalmi) Bozóky Éva 45