Népművelés, 1966 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1966-04-01 / 4. szám

Martinkó András: A PRÓZAÍRÓ PETŐFI ÉS A MAGYAR PRÓZASTÍLUS FEJLŐDÉSE (Irodalomtörténeti könyvtár) A szerző több mint félezer oldalon, nagy felkészültséggel ismerteti egyik legnagyobb köl­tőnk prózaírói munkásságát, amelyet az irodalomtörténészek a legkevésbé kutattak és — valljuk meg —, ennek ismerete nélkül hiányos lenne Petőfi életművéről alkotott képünk. A szerző beható stíluskritikai és filológiai vizsgálattal köze­líti meg Petőfi prózaíró tevé­kenységét és alapos, jól fel­épített könyve meggyőzi az ol­vasót, hogy a költő Petőfi éle­tét és művét csak akkor is­merheti meg a maga egészében, ha kellő figyelemre méltatja prózáját is, hiszen Petőfi kife­jezetten költői alkotása elvá­laszthatatlan a prózaíró művé­ől. Petőfi ifjú korában még ,,irtó­zott” a prózától, de később rá­jött arra, hogy ebben is al­kothat maradandót és ,,lírai magatartását az érzelmileg gaz­dag tartalmú szavak felbukka­nása” jelzi. Martinkó arra is érdekesen rávilágít, miért for­dult a költő a prózaíráshoz. Petőfi korában egyes irodalmi alkotásokat már csak prózában lehetett megteremteni és a nagy költő prózában kísérelt meg bi­zonyos művészi megoldásokra módot találni. Ez idő tájt Bajza József is felismeri, hogy a próza a való hordozója és az a „meglett és értelemre jutott emberiséget” kifejező műfaj. Petőfi „egyszerűsége” nem csupán egyfajta stílus, hanem — a szerző szerint — etikájá­nak kifejezője és „ez azonos cselekvésének etikájával és po­litikai gondolkodásának népi de­mokratizmusával”. ..Petőfi nyel­vileg is legkorszerűbb és leg­teljesebb kifejezője korának”, bizonyítja a szerző és kutatása valóban meggyőző. Petőfi egy világot alkotott, a magyar vi­lágot teremtette meg művében és ebből nem hiányzott a próza sem. Ezért kell ismernünk a prózaíró Petőfit, s ezért is há­lásak vagyunk Martinkó And­rásnak könyvéért. (Akadémiai Kiadó) (Ürögdi György) társaságában k utat keres az embertelenség viharában. Mind első szépirodalmi, mind iro­dalomtörténeti munkáiban kü­lönféle külső hatások alatt ír, meg kell küzdenie a divatos áramlatokkal, hogy megtalálja önmagát. Novellái, esszéi már ekkor is figyelemre méltóak és azok csakúgy megjelennek a Nyugatban, mint a Napkelet­ben, vagy a Minervában. A könyv igen érdekesen bon­colgatja a húszas évek szel­lemi irányzatait és ha a szerző egyes megállapításait vitatni is lehet, kétségtelen, hogy annak, a körnek, amelynek Szerb An­tal egyik tagja volt, minden iránt megnyilvánuló érdeklő­dése, gondolkodása nagy ha­tással volt a fiatal íróra. Posz­ler nem „csak a szellemtörté­nészt és a Spengler-tanítványt látja benne,” (amint azt „a nem elég árnyalt vizsgálat” Szerb szemére veti), hanem a „bölcs iróniával mosolygó tu­dós humanitását, a hajdani iro­dalmi előítéletek szellemes el­­oszlatóját, a fasizmus poklában mártírrá érő nagy racionalis­tát, aki „megérdemli a tüzete­sebb tanulmányozást”. Remél­jük, hogy Poszler György éppen ezért nem áll meg ennél a könyvénél és tovább folytatja Szerb Antal művének tanulmá­nyozását, s kutatásának ered­ményét a nagyközönséggel meg is ismerteti. (Akadémiai Kiadó) V. Gy. Poszler György: SZERB ANTAL PÁLYAKEZDÉSE (Irodalorrvtörténeti könyvtár) Mindig érdekes egy kibonta­kozó, nagy tehetség útját, kü­lönösen első szárnypróbálgatá­sait megfigyelni, vagy később megismerni. A szerző ebben a kis művében a magyar szép­irodalom és irodalomtörténet nagy ígéretének, a tragikusan meghalt Szerb Antal pályakez­désével ismertet meg bennün­ket. A szerző biztos kézzel vá­zolja fel a korán ébredező író környezetét, a családi otthont — és ami reá még nagyobb ha­tással volt — iskoláját, a buda­pesti piarista gimnáziumot, amelynek tanárai nagyban hoz­zájárultak, hogy írói képessége korán kibontakozzék. Az első világháborút követő esztendők­ben, egyetemi hallgatóként, kis baráti körben, a „Barabások­ Szende Aladár: SZÓRÓL SZÓRA Eredeti könyveim Egy pil­lanatig se értsük úgy, hogy ,,szó szerint, betűről betűre”, hanem amint alcíme mondja. Szavak és mondatok nyelvhasználatunk­­b­a­n. ,, Szór­ól szóra" haladva benne. ,,többről többre” ju­tunk. mai nyelvhasználatunk megismerésében Nyelvművelő könyv van előttünk; nem nyelvtan, hanem állapot­rajz és tanácsad­ó, an­nak szánja szerzője. Öt­ső részre tagolódik a kötet; az első háromnak a szókincs, az utolsó kettőnek a mondatszer­kesztés a tárgya. A szavak kérdéseire kevés híján kilenc­ven lap jut, a mondatalkotás tárgyaltára pedig száznál is több. Tehát jó fele fogalmazás­tam útmutató. A szavak vilá­­­gán kezdve effajta fejezetcímek jelzik a szerző mondanivalóját és előadásmódját: Tűsarok és heliobiológia (szókincsünk bő­vülése); A ,,mikroláz" tanul­ságai (a mikro- előtagú össze­tételek szaporodása); Cégfelira­tok nyomában. A Hogyan élünk szókészletünkkel? című rész­nek sok érdekes példája int bennünket, hogy legyünk óva­tosabbak a szavak használatá­ban; ne nevezzük az állattani ,,ritkaság’’-os zoológiai műem­lék" nek, s össze ne tévesszük a meleg családi ,tűzhely"-et holmi családi ,,tűzfészek"-kel. A Hogyan gyarapítjuk szókész­letünket? című hosszabb rész­ben a szóalkotás módjaival is­merkedünk meg, köztük sok rendellenességgel. A műnek a fogalmazást tárgyaló má­sodik felében előbb az egyszerű, majd az összetett mondat szerkeszté­séről van szó. Nagy érdeme szerzőnknek, hogy (Arany Já­nos kifejezése ez) nem kapasz­kodik kelleténél jobban ,,a szavak egérfarkába", hanem nagy figyelmet szentel a helyes mondatalkotás kérdéseinek is. — Örülünk a könyv friss, ta­nulságos példáinak; úgy örü­lünk, hogy közben sír belé a lelkünk. Szegény magyar nyelvi Szerzőnk megbocsátó megér­tése sokszor enyhíteni igyek­szik elszomorodásunkat. Én nem merném pártját fogni a Nagy Lajos útjai új lakónegye­dek, a Ferenciek terei étterem­féle kifejezések torz útjai, te­rei melléknevének (50. lap). Mindig elkerülhetjük. A mo­zaikszavakkal se kellene any­­nyitra barátságosnak lennünk (75—9. lap). Másfelől kár kifo­gásolni az ilyesmit: ,, Tegnap avatták a tokodi erőművet’". ..130-m­al több autót sorsolnak” (55. lap). Jó ez így, a fel és ki igekötő nélkül is. (Vö. az Ér­telmező Szótárral!) Arany Já­nos is merte fel nélkül avatni az új hidat: „. . . avatni mind­ vígan". Bízvást hiszem azon­ban, hogy minden érdeklődő okulással olvasgatja ezt a köny­vet. Föl is kacaghat egy-egy helyen, kivált, ha megnézi hozzá Fülöp György mulat­ságos, művészi kísérő rajzait. (Gondolat) Ferenczy Géza Kárpáti János: MUZSIKÁLÓ ZENETÖRTÉNET II. A Muzsikáló Zenetörténet — azaz hanglemezekkel illuszt­rált, kissé pedagógiai célzatú zenetörténet-könyv — szerkesz­tése rendkívül szerencsés öt­lete volt a Gondolat Kiadónak. A jól sikerült első kötet (Kroó György munkája) után még na­gyobb érdeklődéssel vártuk a bécsi klasszicizmust tárgyaló rí. kötetet. A könyv középpontjában Haydn—Mozart—Beethoven mű­vészete áll, de a Bach halála utáni időszakról, a bécsi k­l­as­­­­szicizmus kialakulásáról és előzményeiről is pompásan fel­vázolt képet kapunk, s meg­ismertet a szerző Gluck-kal és az opera reformjával is. Kárpáti János nemcsak szak­mai alapossággal, nagyon olvas­mányos nyelven szerkesztette meg mondanivalóját, hanem ki­tűnően válogatta össze anyagát is —gondoljuk csak meg, mennyien írtak már e korról és e nagy mesterekről —, sőt, újat is tud mondani. Legfőbb erénye azonban kitűnő pedagó­giai érzéke: úgy ismertet meg az olvasóval szakmai-esztéti­kai problémákat, hogy mindig érdekes marad, és sohasem vá­lik professzorossá vagy váll­­veregetővé. A kitűnően váloga­tott lemez­példák is hozzájárul­nak ahhoz, hogy e könyv bi­zonyára zenei népművelésünk egyik fontos és hasznos segí­tője lesz. (Gondolat) (f) Vas Zoltán: ESIK ESŐ KARIKÁRA... Életrajzot írni — nem regényt, vagy regényeset, hanem szép­irodalmi igényű és szintű biog­ráfiát — igen nehéz feladat. Ahogy Mikszáth kitűnő Jókai életrajzának Epilógusában mondja, egy campanile helyre­­állításához nem elég össze­szedni a szétszórt köveket, fel is kell azokat rakni az eredeti­hez hasonlóan, s egy törté­nelmi figura feltámasztása még ennél is nehezebb, mert fej­lődésében, változásaiban kell életrekelteni őt. Vas Zoltán könyve — a szónak ebben az értelmében nem életrajz, nem követi Mikszáth (Jókai és kora) és Illyés (Petőfi) remekművű életrajzainak útját, d­e: — sze­rencsére — nem is „regényes életrajz”, miként a fülszöveg tévesen ígéri, hanem gondos, aprólékos munkával, sok for­rásanyag felhasználásával egy, bár terjedelmes, de népszerű és olvasmányos műbe tömöríti a reformkor, a 48-as forradalom és a szabadságharc eseményeit, s ezeknek tükrében mutatja be a kor vezéralakjának, Kossuth­nak szerepét. Kossuth, az óriás, a szónokok szónoka, a szabadságszeretet jelképe és eszménye így csu­pán mint politikai cselekvő lép elénk, emberi mivolta rejtve marad, s kizárólag a bőven kö­zölt idézetekből szól lényének teljes gazdagságában hozzánk. (Kár, hogy a szerző az olvas­mányosság fokozása érdekében elhagyja az idézőjeleket, s az utalásokat, hogy mit honnan merít. Ezt, ha lábjegyzettjel nem akarta megtörni szövegét, szá­mozott függelékben kellett volna adnia, mert így sokszor csupán a stílus alapján követ­keztethetünk, hogy mikor be­szél a szerző, s mikor szólnak szereplői.) A kötet legsikerültebb feje­zetei a lapszerkesztő és a gaz­dasági szervező Kossuthot, a Honi Iparvédegylet életrehívó­­ját, a hazai ipar fáradhatatlan fejlesztőjét állítják elénk. Ke­vésbé sikeresek a s­zabadság­­harcról szóló részek. Kossuth mint kormányzó inkább tehe­tetlen bábként hat a Béke párt­tal és Görgeyvel folytatott küz­delmében, semmint a nemzet hivatott és választott első em­berének, aki a reménytelenül szövevényes helyzeten mégsem tudott úrrá lenni. A szerző hosszú oldalakon bizonyítja Görgey annyit vitatott árulá­sát — azokról az emberi és po­litikai indítékokról azonban hallgat, melyek Kossuth csele­kedeteit, vagy elmulasztott cse­lekedeteit motiválnák. Ezeknél a részeknél csupán dorgálja és elmarasztalja hősét, de nem áb­rázolja. Vas Zoltán a népszerű törté­netírás terén igen hasznos nép­művelő munkát végzett. Ennnek elismerése mellett azonban nem hagyhatjuk szó nélkül néhány tévedését, melyeknek kiigazí­tása elsősorban történész lek­torainak feladata lett volna. (Pl. Teleki László nem Erdélyben született, hanem a Pest megyei Teleki-családból származott; a szabadságharc harcosait nem néphadseregnek, hanem hon­védseregnek nevezték. Anglia Magyarország győzelmétől nem csak a forradalmak terjedése, hanem elsősorban az európai egyensúly megbomlása miatt tartott; a középkori európai ál­lamok nemcsak a papság vi­lági érdekeinek védelmében használták kormányzati és tu­dományos nyelvként a latint, hanem mert a nemzeti nyelvek még fejletlenek voltak bonyo­lult tartalom hordozására stb.) Ezek a kisebb tévedések mit sem vonnak le a könyv érté­kéből, csupán a készülő máso­dik kötet érdekében tesszük szóvá őket. Egészében ez a kötet össze­függő koncepcióval rajzolja meg azt­ a folyamatot, mely a reform-országgyűlésekkel kez­dődik, a márciusi forradalom­ban tetőződik, és végül tragiku­san megtörik az európai reak­ció gátjain. (Szépirodalmi) Bozóky Éva 45

Next