Népművelés, 1968 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
VONSIK GYULA: JANUÁR ELSEJÉVEL életbe lépett az új gazdaságirányítás. Természetesen ez nem jelenti, hogy minden változás már a bevezetés első pillanatában érezhető. Ez lehetetlen már csak azért is, mert az új mechanizmust fokozatosan vezetjük be, de lehetetlen azért is, mert a változások jelentős hányada nem közvetlenül érzékelhető, hanem többszörös áttételen keresztül jelentkezik. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az Országgyűléslése után egy sor olyan rendelkezés és változás vált ismertté, amelyek birtokában sokan reális, sokan pedig túlzó következtetéseket és elképzeléseket fogalmazhatnak meg. Pl. különböző fogyasztási cikkek árának emelése és csökkentése, az árrendszer többfajta formája stb. az első hallásra kicsit úgy hat, hogy az eddig megszokott rend felborult és helyét valami új, ma még rendszertelenségnek tűnő szisztéma foglalta el. A tapasztalat majd megfelelő választ ad ezekre az érzésekre. Méginkább jelen van ez az érzés, ha a gazdasági irányítás kapcsolatát és hatását vizsgáljuk a társadalom más szféráiban. A politikai élet síkján is jelen vannak a legkülönbözőbb kimondott vagy ki nem mondott félelmek, fenntartások, amelyek sok pártszervezetben vagy tömegszervezetben élnek. Ez természetes is, mert egy máig szokássá vált munkamódszer, munkastílus vár változásra, részbeni átalakításra. Így van ez a kultúra területén is, ahol az új gazdaságirányítás legtöbbször csak nagyon áttételesen érvényesül. A problémák itt nem annyira a tömegek fejében fogalmazódnak meg, hanem a kultúra munkásainak gondolkodásában. Választ adni a problémákra természetesen lehet a két ÚJ MÓDON dések elvi, eszmei tisztázásán keresztül, de a kételyeket, a fenntartásokat csak a gyakorlati tapasztalatok oszlatják el. Mégis talán nem lesz haszontalan néhány alapvető elv ismételt tisztázása most, az indulás pillanatában. A GAZDASÁG ÉS A KULTÚRA kapcsolata közismert, és közismert a gazdaság kultúrát meghatározó jellege is. Mégis e kapcsolatnál nem egyszerűen a gazdaságirányítási módszerek kulturális adaptálásáról van szó, hanem arról, hogy az új gazdasági mechanizmus módszerei közül mi használható a kultúrában. Itt sokszor hajlamosak vagyunk csak a dolgok egyik oldalát látni, mégpedig azt, hogy a gazdasági érdekeltség elve hogyan fog hatni. Pedig ugyanakkor, amikor számolunk ezzel a hatással, más oldalon erősítettük a kulturális politika meghatározó szerepét. Pl. a könyvkiadás, filmgyártás, hanglemezkiadás stb. eddig többnyire költségvetési tétel, kereskedelmi ügylet volt, most ez és sok minden más a kulturális politikai elveinek rendelődik alá. Az anyagi érdekeltségnek a gazdasági mechanizmusban játszott szerepéből igen gyakori az olyan következtetés, hogy a gazdaságvezetők eddig nem sokat adtak a kultúra támogatására, ezután még annyit sem fognak. Gyakran fogalmazzák meg, különösen a népművelők: „Biztosítani kell, hogy a gazdasági vezetők rendelkezzenek művelődéspolitikai szemlélettel". Természetesen ez szükséges, de az ő feladatuk mégsem ez, hanem a gazdasági teendők minél jobb elvégzése. Ez csak akkor lehetséges, ha nap mint nap emelik a dolgozók műszaki-technikai képzettségét, ismereteit. Erre a jövőben — véleményem szerint minden külön művelődéspolitikai szemlélet nélkül — termelési egységeink többet fognak költeni, mint eddig. Ezt azonban nem az elméletileg megfogalmazott és elsajátított művelődéspolitikai ismeretek fogják kiváltani a vállalatok vezetőinél, hanem egy sokkal erősebb és következetesebb dolog, a termelési gyakorlat, a termelésben és értékesítésben érvényesülő verseny. Van itt azonban más is, amire nekünk van nagy szükségünk; ez a művelődési dolgozók gazdasági szemlélete, a gazdaságpolitikai célkitűzések és módszerek megértése. Ennek biztosítása nem kevésbé sürgető feladat, mint az előbbi. Igaz, itt nem arról van szó, hogy a kultúra területén azonnal alkalmazni kell a gazdaságban használt módszereket, hanem arról, hogy a kultúra közvetlen és távolabbi céljait jobban összhangba kell hozni a gazdasági célokkal, valamint arról, hogy a kultúrában is jobban kell gazdálkodni az anyagi eszközökkel. Nehezen lehet elképzelni, hogy egy vállalat vezetősége megtagadja az anyagi támogatást akkor, ha az üzemben bevezetett új technológiához szükséges ismeretek megszerzésére indít tanfolyamot a műveldési ház. De könnyen elképzelhető, hogy ugyanez a gazdaságvezetés nem ad tetemesebb összeget arra, hogy a tánccsoportnak pl. ruhát és csizmát vegyenek. A művelődés szempontjából itt egy olyan, spontánul ható törvényszerűség fog egyre inkább érvényesülni, amiben kifejeződik az a valóságos gyakorlaton alapuló öszszefüggés, hogy az embereknek a műveltségre azért van szükségük, hogy vele megoldják a társadalom . AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVELÉSI TANÁCS FOLYÓIRATA KuHiffkti XV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1961. JANUÁR