Népművelés, 1968 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

VONSIK GYULA: J­ANUÁR ELSEJÉVEL életbe lé­pett az új gazdaságirányítás. Természetesen ez nem jelenti, hogy minden változás már a beveze­tés első pillanatában érezhető. Ez lehetetlen már csak azért is, mert az új mechanizmust fokozatosan vezet­jük be, de lehetetlen azért is, mert a változások jelentős hányada nem közvetlenül érzékelhető, hanem többszörös áttételen keresztül jelent­kezik. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és az Or­szággyűlés­­­lése után egy sor olyan rendelkezés és változás vált ismert­té, amelyek birtokában sokan reális, sokan pedig túlzó következtetéseket és elképzeléseket fogalmazhatnak meg. Pl. különböző fogyasztási cik­kek árának emelése és csökkentése, az árrendszer többfajta formája stb. az első hallásra kicsit úgy hat, hogy az eddig megszokott rend felborult és helyét valami új, ma még rend­szertelenségnek tűnő szisztéma fog­lalta el. A tapasztalat majd megfe­lelő választ ad ezekre az érzésekre. Méginkább jelen van ez az érzés, ha a gazdasági irányítás kapcsolatát és hatását vizsgáljuk a társadalom más szféráiban. A politikai élet sík­ján is jelen vannak a legkülönbö­zőbb kimondott vagy ki nem mon­dott félelmek, fenntartások, amelyek sok pártszervezetben vagy tömeg­­szervezetben élnek. Ez természetes is, mert egy máig szokássá vált munkamódszer, munkastílus vár vál­tozásra, részbeni átalakításra. Így van ez a kultúra területén is, ahol az új gazdaságirányítás legtöbbször csak nagyon áttételesen érvényesül. A problémák itt nem annyira a tö­megek fejében fogalmazódnak meg, hanem a kultúra munkásainak gon­dolkodásában. Választ adni a prob­lémákra természetesen lehet a két­ ÚJ MÓDON dések elvi, eszmei tisztázásán ke­resztül, de a kételyeket, a fenntar­tásokat csak a gyakorlati tapaszta­latok oszlatják el. Mégis talán nem lesz haszontalan néhány alapvető elv ismételt tisztázása most, az indulás pillanatában. A GAZDASÁG ÉS A KULTÚRA kapcsolata közismert, és köz­ismert a gazdaság kultúrát megh­atározó jellege is. Mégis e kap­csolatnál nem egyszerűen a gazda­ságirányítási módszerek kulturális adaptálásáról van szó, hanem arról, hogy az új gazdasági mechanizmus módszerei közül mi használható a kultúrában. Itt sokszor hajlamosak vagyunk csak a dolgok egyik olda­lát látni, mégpedig azt, hogy a gaz­dasági érdekeltség elve hogyan fog hatni. Pedig ugyanakkor, amikor számolunk ezzel a hatással, más ol­dalon erősítettük a kulturális poli­tika meghatározó szerepét. Pl. a könyvkiadás, filmgyártás, hangle­mezkiadás stb. eddig többnyire költségvetési tétel, kereskedelmi ügylet volt, most ez és sok min­den más a kulturális politikai el­veinek rendelődik alá. Az anyagi érdekeltségnek a gaz­dasági mechanizmusban játszott szerepéből igen gyakori az olyan kö­vetkeztetés, hogy a gazdaságvezetők eddig nem sokat adtak a kultúra tá­mogatására, ezután még annyit sem fognak. Gyakran fogalmazzák meg, különösen a népművelők: „Biztosí­tani kell, hogy a gazdasági vezetők rendelkezzenek művelődéspolitikai szemlélettel". Természetesen ez szükséges, de az ő feladatuk még­sem ez, hanem a gazdasági teendők minél jobb elvégzése. Ez csak ak­kor lehetséges, ha nap mint nap emelik a dolgozók műszaki-techni­kai képzettségét, ismereteit. Erre a jövőben — véleményem szerint min­den külön művelődéspolitikai szem­lélet nélkül — termelési egységeink többet fognak költeni, mint eddig. Ezt azonban nem az elméletileg megfogalmazott és elsajátított mű­velődéspolitikai ismeretek fogják ki­váltani a vállalatok vezetőinél, ha­nem egy sokkal erősebb és követke­zetesebb dolog,­­ a termelési gya­korlat, a termelésben és értékesítés­ben érvényesülő verseny. Van itt azonban más is, amire ne­künk van nagy szükségünk; ez a művelődési dolgozók gazdasági szemlélete, a gazdaságpolitikai cél­kitűzések és módszerek megértése. Ennek biztosítása nem kevésbé sür­gető feladat, mint az előbbi. Igaz, itt nem arról van szó, hogy a kultú­ra területén azonnal alkalmazni kell a gazdaságban használt módszere­ket, hanem arról, hogy a kultúra közvetlen és távolabbi céljait job­ban összhangba kell hozni a gazda­sági célokkal, valamint arról, hogy a kultúrában is jobban kell gazdál­kodni az anyagi eszközökkel. Ne­hezen lehet elképzelni, hogy egy vállalat vezetősége megtagadja az anyagi támogatást akkor, ha az üzemben bevezetett új technológiá­hoz szükséges ismeretek megszerzé­sére indít tanfolyamot a műveldési ház. De könnyen elképzelhető, hogy ugyanez a gazdaságvezetés nem ad tetemesebb összeget arra, hogy a tánccsoportnak pl. ruhát és csizmát vegyenek. A művelődés szempontjá­ból itt egy olyan, spontánul ható törvényszerűség fog egyre inkább érvényesülni, amiben kifejeződik az a valóságos gyakorlaton alapuló ösz­­szefüggés, hogy az embereknek a műveltségre azért van szükségük, hogy vele megoldják a társadalom . AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVELÉSI TANÁCS FOLYÓIRATA K­u­Hiffkti XV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1961. JANUÁR

Next