Népművelés, 1973 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
VITA TÁRSADALOM, MŰVELTSÉG, ÉRTELMISÉG Keret és tartalom Köpeczi Béla a közművelődés alapkérdéseit tette fel vitaindítójában. Nem ünnepi seregszemlét tartott, nem az eredmények sorolásával örvendeztetett meg, hanem belenyúlt a problémák közepébe, s arról beszélt, ahol „legjobban szorít a cipő”. Ha valamilyen évforduló alkalmából tekintenénk vissza a megtett útra, a kép nem volna reális. De mert a feladatokat akarjuk meghatározni, ez a legjobb módszer. A vitaindító meggyőző erővel mutatja be az összes „falat”, amely korlátozza a műveltség fejlesztésének lehetőségeit. Olyan meggyőzően, hogy az embernek utána már csak azon van kedve gondolkozni, vajon arrébb lehet-e tolni a falakat, s azon már nem, hogy belül van-e még érdemleges tennivaló. " Konkrétabban: Köpeczi Béla adataiból jellemzően bontakozik ki közművelődésünk legkínzóbb ellentmondása, melyet találóan „közművelődési olló”-nak nevezhetünk. Lakosságunknak csupán 25—30 százaléka olvas rendszeresen, 20—25 százaléka alkalomszerűen, a maradék 45—55 százalék egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán. Az olló két szára kinyílt, a két végpont között nagy a távolság. Hatalmas eredmény, hogy százezrek művelődnek, de örömünk sem feledtetheti el, hogy még mindig milliók maradnak ki a művelődésből. Az adatokat sok mással is kiegészíthetnénk. Hivatkozhatnánk a színház-, koncert- és tárlatlátogatásra, a mozi esetében a művészfilmek vagy legalább a magasabb művészi igénnyel készült filmek látogatottságára. Az arány egyetlen művészeti ágban sem haladja túl az olvasás terén megfigyelt 25 százalékot. Igaz például, hogy a mozinézők évi száma többszöröse az ország lakosságának, de vajon hány embert érint? Egy felmérés szerint a lakosság 65 százaléka egyáltalán nem jár moziba, színháziba, és körülbelül ennyi a művelődési otthonokban sem fordul meg sohasem. El kell gondolkoznunk tehát azon, mi okozza, hogy társadalmunk a művelődés szempontjából éppen így és nem másképp rétegezhető. Köpeczi Béla egy másik adattal támasztja alá az arányoknak ezt a rendjét: az aktív keresők 13,8 százaléka végzett közép-, 5,3 százaléka pedig felsőfokú iskolát, összesen 19,2 százaléka rendelkezik tehát magasabb iskolai végzettséggel. Számuk megközelíti a „közművelődési olló” bűvös határértékét. A közölt statisztikák mellett sok felmérés, vizsgálat támasztja alá azt az általános tapasztalatot, hogy az emberek kulturális érdeklődését leginkább iskolai végzettségük szabja meg. Akár a komolyzenének, akár az utolsó száz év festészetének, akár a fajsúlyos irodalomnak a táborát nézzük, a magasabb végzettségűeket találjuk köztük legnagyobb számban. Megeshet, hogy valakinek különösen erős érdeklődése áttöri a korlátokat. Mások letett vizsgáik ellenére is alacsonyabb ízlésűek. Az eltérések azonban kiegészítik egymást, s nagyjában-egészében mégis az iskola a meghatározó. De ha ez így van (pedig így van), és ilyen következetesen van így, akkor az egész közművelődés ügyét újra át kell gondolnunk, és az eddiginél jobban alá kell rendelnünk az iskolának, hiszen csak az iskolai oktatás fejlődésétől várhatunk tartós, valódi eredményt. A takarót, ameddig a közművelődés nyújtózkodhat, az iskolában varrják. 3 népművelés A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA XX. ÉVFOLYAM 1973 JANUÁR