Népművelés, 1973 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1973-07-01 / 7. szám
A modell kikémlel a nagyterembe. Elég sokan vannak már. Akkor megkezdi a dolgát. Odamegy az elöl elhelyezett székhez, és leül. 17 óra 30 perc. Megkezdődött az első programpont: krokirajzolás élő modell után. A Ganz-MÁVAG Művelődési Központ képzőművész körének vendégei vagyunk ma este. Akik eljöttek ide, mind egy kísérlet tanúi, sikerének vagy sikertelenségének szemlélői. A képzőművész kör ez év tavaszán olyan új dologba kezdett, amely az ő életüket jelentősen megmozgatta, de amely átgyúrhatja az egész kori mozgalmat is. A következő szövegű kis plakátot juttatták el márciusban az összes budapesti képzőművész körnek. „A józsefvárosi képzőművész kör az amatőr képzőművészeti mozgalom segítése céljából és a képzőművészeti ízlésfejlesztés érdekében előadássorozatot szervez. Sorozatunkban az élő, új művészeti irányzatokat szeretnénk ismertetni és bemutatni. Az előadásokat az eddigi gyakorlattól eltérően újszerű formában kívánjuk lebonyolítani. Az előadás előtt a képzőművészeti körök tagjai részére modell után krokirajzolási lehetőséget biztosítunk. A rendezvényt discjockey-műsorral, tánccal, büfével, klubest formájában fejezzük be. Ezzel a komplex és rendszeres programmal egy képzőművészeti klub kialakítását szeretnénk elérni. A későbbiek folyamán elképzelhető más amatőr művészeti mozgalmak (színház, zene stb.) művelőinek bekapcsolódása a klub munkájába.” A klubfoglalkozás mindig fél hatkor kezdődik. A krokirajzolás amolyan bemelegítő, az időt hasznosan kitöltő foglalatosság. Közben lehet néhány szót váltani, ismerőst keresni. Az újonnan érkezők, az egy klubból valók egymás mellé ülnek, s a munka az összeszokottság érzését adja. A kör vezetője Papp Tamás; ő és a szaktanárok — Szlávik Lajos festőművész és Cseri Lajos szobrász — a tagokkal együtt gyűjtik az ötleteket a klubestek gerincét alkotó előadásokra. „Az élő új művészeti irányzatokat ismertetni és bemutatni” — ez a cél. A március 22-i első összejövetelen Németh Lajos, április 30-án Csorba Géza művészettörténész, május 2-án Beke László, Erdélyi Miklós és Szentjóby Tamás volt az előadó. Az előadás utáni program, a discjockeyműsor, a tánc is a vendégek és a házigazdák ismerkedését, egy remélt közösség kialakulását szolgálja. Kilépni a körből ! A cél természetesen több: az egész budapesti képzőművészeti élet megmozgatása volna. (Azért hangsúlyozzuk, hogy budapesti, mert két nagyvárosunkban, Debrecenben és Pécsett néhány éve már megtörtént a köri mozgalom új alapokra helyezése.)* A fővárosban 42 képzőművészkar működik. Ezek decentralizált kis-és elvétve nagyközösségek, hiszen akad, amelyiknek négyszáz tagja van. Csaknem mindegyikre jellemző az elégtelen fölszereltség, a nem megfelelő technikai berendezés meg a műteremhiány; gyakran még egy kis zárható helyiség sincs, ahová a foglakozások után a rajztáblákat, mappákat eltehetnék. Mindössze egy-egy intézmény rendelkezik olyan lehetőségekkel, amelyekre valamennyinek szüksége lenne. Mi volna a megoldás? Kezdjük a legideálisabbal: ha lenne a képzőművészettel foglalkozóknak központi háza! Szobrászműtermek, festőműtermek, kiselőadók, minigaléria, filmnyomó műhely, égetőkemence — sok-sok technikai feltétel együtt, amit külön-külön az egyes körök nem tudnak megvalósítani. Ez a nagy közös műhely biztosan felépül egyszer Budapesten, de addig is jó lenne valamilyen közös munkalehetőséget kialakítani, s ennek kapcsán nagyobb közösséget teremteni. A képzőművészkörök meglehetősen zárt közösségek. „Húsz festőállványunk van, húszan vagyunk, nem tudunk több embernek helyet adni” — mondják, és igaz. Vagy: „Egy égetőkemencénk van, befogadóképessége véges, nem tudunk több tagot felvenni.” De addig is, míg az előbb leírt álmok megvalósulnak, nem használhatnák ki jobban a meglevő lehetőségeket? Például át lehetne térni a többműszakos szakköri foglalkozásra: a legtöbb helyen csak este foglaltak a termek, a reggeli órákban, kora délután üresek. Aztán: nemcsak a művelődési házak műtermeivel kellene számolni, hanem az iskolák rajztermeivel, szakköri szobáival is. Ezek meg az esti órákban üresek, amikor a felnőttek ráérnének odajárni. Szervezés és az intézmények összedolgozása kellene, hogy a képzőművészeti mozgalom egységesebbé váljék, hogy az iskolai, az ifjúsági házakbeli és a művelődési házakban folyó képzőművészeti munka ne legyen egymástól ennyire elszigetelt. A helyiséggondok enyhítése csak az első lépés lenne, hiszen a munka, a tanulás, a közösségé, közönséggé nevelés azután kezdődne. Ezekből a tervekből most csak a józsefvárosi képzőművészkar kezdeményezése a kézzel fogható valóság. Azt kell tehát folytatni, kísérletből megvalósult programokká váltani, s egyelőre e klubesteken alakítgatni közösséget, közönséget. A tapasztalatok jók. A megtartott három összejövetelen nagyon sok érdeklődő volt, s ha egyelőre még csak a házigazdák, a szervezők formálódnak erősebb közösséggé — éppen a szervezés, a vendégvárás, a programok összeállításának nem kis munkája révén—, akkor is eredmény ez már. A házigazda kör lehetőségei közül az egyik legérdekesebb gondolat az amatőr—hivatásos visszakapcsolás. Mi is lenne ez? Papp Tamás ezt mondja róla: — A legjobb, a legtehetségesebb fiatal művészekkel kellene megismertetni a körökben tanuló fiatal amatőröket. Ezek a fiatalok szeretnék manuális készségeiket fejleszteni, másrészt tudni akarnak mindenről, amit a hivatásosok csinálnak, vagy akarnak csinálni. Megértésre készen várják a legmodernebb alkotókat is, s ők a kiállítások közönségeként, a művészek munkáinak nézőiként is ugyanilyen értők lesznek. A művésznek rájuk ugyanúgy szüksége van, mint nekik a művészre. A klubesteken kívül ezt a kapcsolatot is szeretnénk kialakítani itt, a mi körünkben. A józsefvárosi képzőművészeti kör, ha nem is túl jó, de elég jó feltételekkel rendelkezik: festőműterme van, s most már a szobrászok is megfelelő körülmények között dolgozhatnak. A gyár egyik szocialista brigádja elkészítette műtermük berendezését, így most már nem hiányoznak a kellő technikai feltételek a mintázáshoz. Az is nagy eredmény, hogy a tagok mindennap bejöhetnek, dolgozhatnak. Tervek, elképzelések vannak tehát. Egy lelkes kis közösség is, amely elindított egy jó ügyet. Segítőkre, továbbvivőkre várnak. Győry Zsuzsa