Népművelés, 1975 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

TANÁCSKOZÁS seben — ez a tény legalább tízsze­resére tágította a műsor hatókörét, ahhoz képest, ha ugyanezeket a szá­mokat csak hangversenyként köz­vetítettük volna. És itt érkeztem mondanivalóm legfontosabb pontjá­hoz. Úgy látszik, hogy a több oldal­ról jövő ráhatás megsokszorozza az élményt; ha tehát valamit nemcsak látunk, hanem olvasunk is róla, ha valamit nemcsak hallunk, hanem meg is nézhetünk, megvitathatunk. A több irányú benyomások nem egy­szerűen összegeződnek, hanem több­szörösen hatnak, hiszen központi szerepet kap az az élmény, amelyet a képernyő közvetít. Önök az elmúlt években nem ke­vés hibánkat láthatták a tévében. Sokszor nem sikerült megtalálnunk a legjobb megoldást. Még sincs okunk szégyenkezésre, különösen közös munkánkat illetően. Elég korán föl­ismertük, hogy a népművelési intéz­mények, valamint a Televízió és a Rádió együttműködése igen eredmé­nyes lehet. Hadd utaljak csak a „Ki mit tud?” versenyekre és a „Szól­jatok, szép szavak !”-ra. Itt a KISZ, a műkedvelő együttesek, valamint a Rádió és a Televízió együttműködése hozott szép eredményeket. Köztudo­mású az ismeretterjesztő műsorok és az ismeretterjesztő sajtó szoros együttműködése; nemcsak az Élet és Tudomány sorozataira utalhatok, ha­nem olyan új lap megszületésére, amely nevében is egy televíziós mű­sor címét viseli: a „Deltá”-ra. A Te­levízió és a könyvkiadás együttmű­ködése is egyre szorosabb. A nagy sikert ígérő tévésorozatokat általá­ban a könyv nagy példányszámú ki­adása követi, és a „Nyitott könyv”­­műsorok is újra meg újra fölkeltik a figyelmet a kortársi irodalom al­kotásai iránt. Ezt a könyvüzletek vá­sárlási kimutatásai is bizonyítják. A honismereti mozgalom a Rádió me­gyei versenyével meg a tévében a „Hazai esték”-kel kap széles nyilvá­nosságot. A népművészet ügyének a „Páva-sorozat” tett nagy szolgálato­kat. A legkiválóbb történészek, ter­mészettudósok, hazánk határain kí­vül élő híres magyar tudósok és mű­vészek mintegy „országos katedrára” kerültek a televízió és a rádió segít­ségével. Az európai hírű Magyar Is­kolatelevízió és Iskolarádió haszno­san szolgálja oktatásügyünket. Az országot járva, népművelőkkel beszélgetve, vitatkozva azt tapaszta­lom, hogy mindezeket közös ered­ményként becsülik, de teljesen jo­gosan újabb és magasabb követelmé­nyeket fogalmaznak meg. Hadd to­vábbítok ezek közül néhányat, amit magam is nagyon fontosnak tartok. A művelődési otthonok vezetői, a könyvtárosok gondos válogatást kér­nek a témákat, az akciókat illetően. Gondos elemzést arról, mire van az adott évben leginkább szükség, mi segíthet leginkább az emberek orien­tálásában. Ha ezeket közösen kivá­logattuk, akkor kérik a szellemi és anyagi erők összpontosítását, hogy egy-egy akciónkat valóban sok oldal­ról támasszák alá. Mostani terveink köz­ül különösen jó visszhangra ta­lált az általános iskola VII. és VIII. osztályainak ismeretanyagát össze­foglaló sorozat a felnőttek számára, indítását jövő évre tervezzük. Ugyancsak jó gondolatnak tart­ják a Televízió szabadegyetemének létrehozását. Teljes az egyetértés ab­ban, hogy nemzeti kultúránk nagy alkotásai, a szocialista művészet ki­emelkedő művei és a klasszikus so­rozatok azok, amelyeknél leginkább egyeztetni kell a kiadói, múzeumi, könyvtári, klub- és egyéb terveket, programokat. Nagyon fontosnak tartják elvtár­­saink a könyvtárakban, művelődési otthonokban, hogy pontos és idejé­ben érkező tájékoztatást kapjanak egy-egy ilyen vállalkozásról. Elvár­ják, hogy az információ „testre sza­bott” legyen. Nem általános tájékoz­tatást, hanem pontosabb tájékozta­tást kérnek, megfelelő segédanya­gokat, és újra meg újra felvetődik, hogy a könyvkiadás az eddiginél is jobban kapcsolódjék az ilyen akciók­hoz. Példaként említették egy vidéki városban, hogy az Odüsszeia népsze­rűsítésére vonatkozó röpiratainkat azért nem adták ki, mert a 80 000 példányban megjelenő könyvből na­gyon kevés jutott a városba — azt azonnal elkapkodták —, a város könyvtárában pedig 20—25 Odüsz­­szeiánál többet nem lehetett talál­ni. Így tehát azért nem fejthettek ki nagyobb propagandát, mert egysze­rűen nem tudtak volna könyvet adni mindazok kezébe, akik szívesen el­olvasták volna Homérosz művét. A főiskolákon, illetve a tovább­képzésben sokkal alaposabban kel­lene foglalkozni ennek az újfajta munkának a módszertanával. Job­ban meg kellene tanítani a könyv­tárosokat, a klubvezetőket és máso­kat arra, hogyan lehet a könyvtárak, a klubok, a szakkörök munkájával továbbgyűrűztetni a televízió, a rá­dió által felkeltett érdeklődést. Végül népművelő társaink nem elégedettek azzal, ahogy a Televízió és a Rádió felkarolja a különféle „alulról” induló új kezdeményezé­seket. Azt kívánják, hogy a Tele­vízió és a Rádió segítse értékben a könyvtárak, művelődési házak, szak­körök munkáját, jobban népszerűsít­se a jó módszereket, segítsen a ta­pasztalatok általánosításában. A művelődésnek új, nagy lehető­ségei jöttek létre. Közelebb vagyunk ahhoz, hogy kielégíthessük a dolgo­zók kulturális igényeit, hogy milliós tömegekhez juttassuk el a kulturális értékeket, milliókban formáljuk a szocialista világnézetet. Úgy látszik — miként a gazdasági életben — itt is a minőség kerül előtérbe. Egy­re inkább az a fontos, hogy a lehe­tőségeket hogyan aknázzuk ki, ösz­­szehangolt munkával, több­oldalú rá­hatással, jól egyeztetett akciókkal sokkalta nagyobb hatást érhetünk el, mintha külön-külön igyekeznénk megoldani feladatainkat. Köszönjük a támogatást azoknak, akik az elmúlt években együtt dol­goztak velünk akcióinkban. A jövő­ben szeretnénk kapcsolatainkat to­vább erősíteni. Jahn Ágnes történész, Magyar Munkás­­mozgalmi Múzeum Tanári és népművelői tapasztala­taim alapján a szocialista világné­zet formálásának feladataihoz sze­retnék néhány gyakorlati kérdésben hozzászólni. Javasolom a tévéfilmeknek a poli­tikai népművelésbe való bevonását. A televízió orientáló, közvéleményt for­máló hatása felmérhetetlen, de még nem eléggé kiaknázott lehetőség. Je­lenleg a tévéfilm — jogi okokból, és mert más technikával készült, mint a mozifilm — egy-kétszeri vetítés után raktárba kerül. E nagy munká­val és költséggel készült alkotásokat jól hasznosíthatnánk a személyi­ség formálásában, az ismeretterjesz­tésben, az ifjúság politikai nevelésé­ben. Jó lenne, ha e filmek irodalmi, képzőművészeti előadásokhoz, viták­hoz kapcsolódnának ifjúsági klu­bokban, művelődési házakban, mú­zeumokban. Az egy-egy meghatáro­zott alkalomra készített rövid tévé­film rugalmasabban követi a politi­kai népművelés kívánalmait, mint a kevésbé időszerű, átfogóbb témájú játékfilm. Javasolom, hogy készüljön rendel­kezés a televíziós technikával készí­tett filmek népművelési felhasználá­sáról, s ezzel tegyék lehetővé, hogy e filmek bekerüljenek a tévén kívüli népművelésbe. (A hozzászólás a továbbiakban a javaslat megvalósításának gyakor­lati problémáit ismerteti.) Javasolom továbbá hogy a rádió és a televízió önálló sorozatban ta­nítson szép, de az iskolai tananyag­ban nem szereplő régi mozgalmi da­lokat, és mai nemzetközi forradalmi dalokat. Nagyon sok fiatal ma még nem közelíthető meg direkt politikai mű­sorokkal. Hirdessünk pályázatot mu­zsikusoknak és együtteseknek régi mozgalmi dalok modern feldolgozá­sára. A nyertes műveket ifjúsági koncerteken, hanglemezeken, a tele­vízióban, a rádióban népszerűsítsük. (Ezután Jahn Ágnes az amatőr kul­turális mozgalmak közösségteremtő erejéről beszélt, majd így fejezte be hozzászólását:) Sok szó esik napjaink forradal­­miságáról, s e fogalom új, jelenkori történetünkhöz illő tartalommal telí­tődik. Mégis sokszor nehéz bebizo­nyítani gyermekeinknek, hogy a szocializmusban az építőmunka a for­radalmi feladat. Az ifjúság — hiszen azért ifjúság! — világmegváltásra vágyik, ha ezt racionális korunkban .

Next