Népművelés, 1977 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
42 ZENEI dzzz&lőadja Haydn: L’infedella delusa (Aki hűtlen, pórul jár) Vígopera két felvonásban Előadja Kaliztár Magda, Pászthy Júlia, Fülöp Attila, Rozsos István, Gregor József, a Liszt Ferenc kamarazenekar, vezényel Sándor Frigyes, zenei asszisztens Pertis Zsuzsa és Kovács János Hungaroton, SLPX 11832 —34 Nem tudom, milyen díjat fog kapni ez a lemez, de kitüntetések nélkül is az év egyik legszenzációsabb felvétele. A szenzáció több oldalú: mindenekelőtt telitalálat a világ elé tárni Haydn pompás, de kevéssé ismert operáját; hibátlan a megszólaltatás, kiváló a technikai megvalósítás, mintaszerű a lemez tálalása. A siker tényezői szoros kapcsolatban állnak egymással, és közösen bizonyítják, hogy a jó előkészítés, a gondos művészi tervezés meghozza az eredményt. A magyar hanglemezgyártás kiemelkedő vállalkozásai mindig összefüggnek a műsorválasztás különlegességével: vagy azért, mert zenetörténeti ritkaságot bányásznak elő, vagy azért, mert oly sajátosan magyar vonatkozásúak, hogy a világban eleve érdeklődést keltenek, vagy azért, mert alkalmat teremtenek egy-egy testhezálló előadóművészi produkcióra. Az Aki hűtlen, pórul jár esetében mindez együttesen hatott. Az Esterházy Miklós udvartartásának szórakoztatására 1773-ban készült mű Haydn egyik legjobb vígoperája; nem azért merült feledésbe majdnem 200 évre (1959-ben mutatta be az Operaház), mert nagyobb értékek szorították vissza, hanem azért, mert sorsa Eszterházához kötődött, s így nem került a zenetörténet fő sodrába. Korunk felfedezőkedvének köszönheti feltámadását, s a mostani felvétel alapján igényt tarthat a méltó színpadi életrekeltésre is. A lemezen megszólaló változat a Haydn-összkiadásban megjelent eredeti partitúrára támaszkodik, rögzítését nyilvánvalóan a Liszt Ferenc kamarazenekar és vezetője, Sándor Frigyes inspirálta: az ő korábbi, koncertszerű előadásukban megszólaló pompás muzsika valóban megörökítésért (sőt: színpadért) kiáltott. Ez a csodálatos elevenséggel muzsikáló együttes ma az ország legjobb zenekara (többek között azért, mert kellő időt fordít a felkészülésre). A két-két oboával, kürttel, fagottal, trombitával és timpanival kiegészített 16 vonós Pertis Zsuzsa csembalózásával tökéletesen szólaltatja meg a partitúrát. Zenei (és technikai) fölényük nemcsak a szimfonikus részekben, a nyitányban, a finálékban mutatkozik meg, hanem ott is, ahol csupán az énekeseket kísérik. A zene ugyan nem merül mozarti mélységekbe, de olyan elevenséggel, annyi humorral és derűvel csendül, hogy a hallgató jóleső elengedettséggel élvezi fordulatait. Pertis Zsuzsa a pergő secco recitativókban remekel: díszítései, aprócska improvizációi fantáziáról és muzsikáló kedvről vallanak. Az énekesek kiválasztása már félig magában rejtette a sikert: a szép hangú és hajlékonyan formáló Fülöp Attila, a csengően üde Pászthy Júlia, a karakteres Rozsos István és a mackós Gregor József úgy énekli-alakítja szerepét, hogy a lemezhallgató szinte látja játékukat. (Például, amikor Rozsos István előénekli lányának, hogyan kosarazza ki szerelmesét, milyen robbanóan szenvedélyes Gregor József és Kalmár Magda bosszúduettje!) A parádés alakítás lehetősége Kalmár Magdának jutott, s ő él az alkalommal: átöltözéses jelenetei megannyi karaktert kínálnak. Ám Kalmár nem egyszerűen átalakul, hanem karikíroz is; van bátorsága a szerepjátszás kedvéért eltorzítani gyönyörű hangját, de hajszálpontosan egyensúlyoz, és jó ízléssel kerül el minden túlzást. Az opera legtüneményesebb jelenetében nyomorult, beteg öregasszonynak álcázza magát, és a zenekar sántító ritmusai mellett zihálva, hörögve nyöszörgi el betegségeit, hogy a következő pillanatban csengő koloratúráival kápráztasson el, s hogy énekével is teljesítse azt, amit a színlap kijelöl számára: agyafúrtan szellemes lány, aki mindenki eszén túljár, akinek ravaszsága és találékonysága diadalmaskodik az ostobaság fölött. A zenei megvalósítás Sándor Frigyes érdeme: szerepe sokkal több a nagyszerű együttest vezénylő karmesterénél, ő teremti meg az előadás stílusát. Értelmezése felidézi a színpadi látványt, mégsem válik szabadossá vagy túljátszottá. Elevenség árad muzsikálásából, a zenei részletek kidolgozása mégis rendkívüli, s ez az érett, meggyőző zeneiség ott is diadalmaskodik, ahol egyébként kötekedni lehetne egy-egy kevésbé sikerült énekes frázis miatt. Szép ötlete volt a hanglemezgyárnak, hogy a felvétel színhelyét Eszterházára tette. Haydn színháza elpusztult ugyan, de a kastély dísztermében is az ő muzsikálásának szelleme él, s a környezet bizonyára inspirálta az előadókat. Székely András zenei rendező és Csintalan László hangmérnöki munkája is részese az eleven hangzásnak, a stílushű muzsikálásnak. A kísérőfüzet sem szokványos: Somfai László bevezetője önmagában is mintaszerű. A nemzetközi tekintélyű Haydnkutató tudását tükrözi, mégis minden mondata a nagyközönségnek szól. Ugyanígy a széles körű megértést segíti a librettó eredeti olasz szövegének és fordításainak egymás mellé tördelése, így a hallgató jól követheti az olasz nyelvű előadás fordulatait, sőt Csikós Attila jelmez- és díszletterveinek szemlélésével a barokk színpadot is maga elé képzelheti. Feuer Mária JOSEPH HAYDN EINFEDELTA dejlusa