Népművelés, 1978 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
46 ZENEI Giovanni Battista Mosto: 11 primo libro de’madrigaii Előadja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa, vezényel Párkai István Hungaroton. SLPX NH67 E lemez megjelenéséig a legtöbbünk számára mindössze zenetörténeti mozzanat, lexikális adat Giovanni Battista Mosto munkássága. A régi zene iránti fokozott figyelem, az elfelejtett mesterek iránti érdeklődés, a felfedezés szenvedélye kellett hozzá, hogy megszólaljanak ezek „a Fenséges Báthory Zsigmondnak, Erdély Fejedelmének, Székelyföld Ispánjának, a Római Birodalom hercegének", Mosto „Urának és legkegyesebb Pártfogójának” ajánlott 16. századbeli madrigálok. A Báthory Zsigmond szolgálatában állt olasz komponista működése a magyar zenei művelődés történetére is fényt vet: egyfelől jelzi, hogy reneszánsz kori művészetünk a muzsikálásra is kiterjedt, másfelől az itáliai kiadók révén Erdélyt is bekapcsolta a nemzetközi vérkeringésbe. A Gyulafehérvári madrigálok gyűjteménye 1595-ben jelent meg Velencében, s a feledésbe süllyedt - bár számon tartott - kötet ősnyomtatványát 1946-ban fedezte fel egy modenai könyvtárban Barlay G. Szabolcs. A publikálás is Barlay érdeme; az ő közléséből tudjuk, hogy a kor szokása szerint hat különálló füzetben kiadott szólam partitúráját Vécsey Jenő azon nyomban elkészítette, mégis több mint negyedszázadnak kellett eltelnie, hogy a zenetudományi érdekességen túl a közönség figyelmével is számolhassanak a közreadók. Mosto zenéjének szenzációját mindazonáltal nem kell érdemén túl becsülnünk: a Merulónál, majd Lassusnál tanult mester a műfaj kiteljesedését képviseli. jelentékeny és egyéni hangú komponista, de munkássága nem egyenrangú legnagyobb kortárséival. (Mindezt természetesen nem azért jegyzem meg, mert fölöslegesnek vélem műveinek megszólaltatását, hanem azért hangsúlyozom, mert attól tartok: a felfedezések iránti ügybuzgalom, az elfeledett mesterek újjáélesztésének szorgalma elég gyakran háttérbe szorítja a reneszánsz mesterművet-Előadja Kalmár Magda, Tokody Ilona, Takács Klára, Horváth József, Káplán György, Miller Lajos, Budai Lívia, a Budapesti Madrigálkórus és a Liszt Ferenc kamarazenekar, vezényel Szekeres Ferenc Hungaroton. SLPX 11745-46 Mosto madrigáljainak kapcsán jelzett aggodalmam valójában akkor igazolódik, ha a Hungaroton mostanában megjelent reneszánsz felvételeinek összességére tekintünk. A Dittersdorf-oratóriumot megszólaltató lemez azonban nyugodt lelkiismerettel önmagában nevezhető elhibázottnak, hiszen a műnek nincsenek olyan erényei, amelyek igazolhatnák vagy menthetnék a műsorpolitika másodlagosságának tendenciáját. A Haydn -Mozart kortárs Dittersdorf a maga idejében igen népszerű komponista volt: folyékonyan, problémátlanul beszélte azt a nyelvet, amelyet elődeitől örökölt, de nem a „hálátlan utókor” hibája, hogy zseniális pályatársainak újító életműve kiszorította alkotásait a repertoárról. A bibliai történet megzenésítése magyar zenetörténeti vonatkozásokat tartalmaz: Haydn jó kapcsolatot tartott a zeneszerzővel, s az Eszter-oratóriumot megszerezte az Eszterházy-gyűjtemény számára; korabeli kéziratos másolatát az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtára őrzi. Ez a kapcsolat azonban csak akkor indokolhatná az ezúttal is szerencsés kézzel, könnyedén írt, nagyon jó részletmegoldásokat tartalmazó, de nem túlságosan eredeti kompozíció megörökítését, ha az előadás szenzációja feledtetné a nők megismerését, s ez a beavatatlan közönség számára az értékek eltolódását eredményezheti. Oly gyakran dicsértem már e lapban a Hanglemezgyártó Vállalatnak ritkaságokra építő műsorpolitikáját, hogy ez egyszer elmondhatom: nagy kár lenne, ha hallgatóságuk nem egészen valós képet kapna a reneszánsz zene értékeiről.) A Gyulafehérvári madrigálok bonyolult polifóniája egyébként Monteverdi korai stílusát idézi; a darabok színessége, a szigorú szövésmódnak olaszos könynyedséggel párosuló kitárulkozása arra mutat, hogy szerzőjük mesteri technikával egyesítette a kor uralkodó irányzatait. A hangzás szépségét, a szerkesztés kristályosságát nagyszerűen közvetíti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa, muzsika közhelyeit, a műnek valóban másodlagos szerepét. A Budapesti Madrigálkórus könnyedségéhez, spontaneitásához szokott Szekeres Ferenc számára azonban kemény diónak bizonyult a nagy létszámú együttes összefogása-kézbentartása, s így sajnálatra méltóan elsikkadtak az egyes remekbe sikerült szólistateljesítmények is. De nem használ a megszólaltatásnak a kórus és a zenekar csökkentett létszáma sem: ez a muzsika nem kamaraapparátusra készült! A Liszt Ferenc Kamarazenekar odaadása és a Budapesti Madrigálkórus rutinja sem sokat segíthetett ezen az alapvető tévedésen. Őszintén sajnálom a figyelemre méltó, de ily módon aligha érvényesülő szólistateljesítményeket, Kalmár Magda, Tokody Ilona, Miller Lajos, Budai Lívia tehetséges megnyilvánulásait — a lemez egészének hatása, sajnos, ellenük mond. Feuer Mária Dittersdorf: Eszter-oratórium