Népművelés, 1980 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

Ellesett párbeszédek Jól tudjuk, hogy a népművelő nem első­sorban műsorszervező, hanem legalábbis animátor, s a művelődési ház sem műsor­­szolgáltató intézmény, hanem komplex agóra, nyitott előtér, nevelési alfa és köz­pont. Mindazonáltal a népművelőre időnként rájön az öt perc, s ilyenkor min­denáron (később látni fogjuk: ez szó sze­rint értendő) műsort akar lekötni. Először a színház szervezőjével tárgyal. Első kérdése kissé sztereotip. Népművelő: — Nem lehetne olcsóbban? Szervező: — Ne is említse, ez nekünk így is tiszta ráfizetés. Különben is korai még az anyagiakról beszélni. Előbb mutassa meg a házat, alkalmas-e egyáltalán szín­házi előadásra. N.: Parancsoljon, ez a nagyterem. Sz.: Viszontlátásra. N.: Hová megy, kérem? Sz: Itt mi nem játszhatunk, nagyon hideg van. 18 C alag nem léphetünk fel, és ha a páratartalom nem éri el... N: Befűtünk még jobban, meg a közön­ség is belehell... Sz: No jó, elhozzuk a Szibériai szerel­met, abban a színészek végig bundában játszanak, de a Trópusi történetről ne is álmodjon. A szakszervezet sem engedné. N: Itt vannak az öltözők. Sz: Hány? N: Három. Sz: Kevés. N: Kinyittatok három szakköri szobát is. Sz: Hadd nézzek be egybe. N: Tessék. Sz: Kicsi. N: Nézze, beépített szekrények, falitük­rök . .. Sz: Velencei? N: Nem, de príma áru. Sz: Itt homályos. N: Kifényesítjük. Sz: Nem jó. Ha a primadonna meglátja benne a ráncait, hisztizni kezd. Ha elma­rad az előadás, Önöké a felelősség. N: Nézze a színpadot. Azt mondják, sok fővárosi színház megirigyelhetné. Sz: Nem jó. Kicsi. N: De hiszen harminc méter a színpad­nyílás, a mélysége húsz méter. Sz: Alacsony. Beverik a fejüket a színé­szek. N: Ez csak álmennyezet. Addigra lesze­reljük. Egyébként van zsinórpadlásunk is. SZ: No, ez már valami. N: Akkor rendben van, jönnek? Sz: Sajnos, zenekari árok nélkül nem megy. N: De hiszen van, csak az amatőrjeink lefedték, mert ők meg a színpadon nem akarnak játszani. Nézze, milyen hatal­mas, elférne benne az ÁHZ is. Sz: Nem jó. Nagyon mély. N: De hiszen pontosan a szabvány sze­rint készítettük. Sz: Jó, jó, de nekünk kicsi a karmeste­rünk, s nem látszana ki a gödörből. N: Majd fölállítjuk egy hordóra... Nem lesz üres, igen jó volt az idén a termés... Sz: Ne is folytassa. Mi nem engedhetünk egy jottányit sem a művészi színvonalból, nálunk ez a legfontosabb. N: És a közönség! Sz: Apropó, közönség. Kik lennének itt az előadáson? N: Hát a falu népe. Sz: Iskolai végzettségük? N: Általában nyolc osztály, az öregeb­beknek hat elemi. Sz: Van ezeknek színházi műveltségük? N: Hát sok nem lehet, mert eddig még csak két haknibrigád járt nálunk. Sz: És ezt csak most mondja! Tudja ma­ga, hogy a magas szintű előadás létrejöt­téhez nemcsak jó darab, zseniális szín­művészek, és megfelelő hely szükségelte­tik, hanem értő közönség is? N: Tudom, de hát itt... Sz: Ha szereznek három buszt, hozunk közönséget is Budapestről. Értse meg, a nívóból nem engedhetünk. N: De hát akkor mi értelme az egésznek ? Sz: Na látja, ebben igaza van! A gazda­ságosságot és a művészi színvonalat te­kintve csak egy megoldás van: ha egy­általán nem utazunk vidékre, se ide, se máshova. A népművelő ezután a neves popzenekar névtelen szervezőjével tárgyal. Első kér­dése már-már unalomba fullad. N: Nem lehetne olcsóbban? Sz: Ez nekünk így is tiszta ráfizetés. Csak azért járjuk az országot, mert törvény kötelez rá, tudja: a közművelődési. Ki­mondja, hogy minden állampolgárnak terjeszteni kell a kultúrát. Hát mi ter­jesztjük. N: Jó, jó, de mi ez az 5000 Ft-os tétel itten? Sz: Hát éppen ez az. Egy elsőosztályú kölcsönszerelés jutányos díja. Ha ezt be­kapcsoljuk, a harmadik határban is hall­ják a muzsikát. Intenzitás és hatékonyság ez a jelszavunk. Mi így járulunk hozzá a tanyák és más fehér foltok kulturális ellá­tásához. És gondoljon bele, ez nekik tel­jesen ingyen van! N: Azért ők is áldoznak rá. A szomszéd megyében azt beszélik, hogy koncert közben a környékbeli tanyákon megdög­­löttek a nyíltak. A fülük nem bírta. Sz: Nevetséges rágalom. De ha nem akarja, el is mehetek. N: Dehogynem akarom. Csak... szóval ez a 4000 Ft plusz miért van? Sz: A négy technikus díja. Tudja, villa­mosmérnökök, nem lehet kevesebbel ki­szúrni a szemüket. N: Jó, de minek kell négy? Egy nem len­ne elég? Sz: Uram, ön nagyon tapasztalatlan. Kettő mindenképpen kell, mert dögne­héz a szerelés, és a másik kettő is nélkü­lözhetetlen: ők tartják előadás közben a zsinórokat, hogy ki ne csússzanak a kon­nektorból. N: Ezer forintért? Sz: Tudja maga, milyen fárasztó másfél órát guggolni? N: És ez a plusz 3000? Sz: Ez a röntgengép díja. Óriási show lesz, átvilágítjuk az énekesnőt, amikor a Doh-dobog a kicsi szívem című dalt ének­li. N: Megéri ez? Nem lehetne... Sz: Ne izguljon. Zabálni fogja a nép. Kü­lönben is bagóért kapja, a 3000-ben már a röntgenorvos gázsija is benne van. N: Jó, rendben van, de mi ez a kétezer itt a végén? Sz: Szállítási díj. N: Szállítás? Hiszen az ott van fent: Bu­dapest—Nyékládháza három kamion , 2000 Ft. Sz: Igen, de ez a Lepsény —Budapest re­láció. N: És az hogy jön ide? Sz: Épp ez a kérdés. Mert valahogyan ide kell jönnie. Ugyanis legutóbb ott fe­lejtettük a dobfelszerelést. Anélkül pedig nem megy. N: Nem akarok kicsinyeskedni, de ez a 31 Ft itt micsoda? Sz: A sógorom napidíja. Ő hoz le ben­nünket kocsival. Higgye el, rámegy az egész napja. N: Meggyőzött, uram. Adjuk össze, és ír­juk alá a szerződést. Sz: Váljon, előbb még a zenekar gázsiját szorozzuk meg kettővel. N: Mivégre, az istenért? Sz: Mert két előadást tartunk! Sok he­lyen várnak, nem érünk rá fél év múlva újra jönni. Magának is olcsóbb így. N: De nekünk elég egy koncert is, befér a nagyterembe az egész falu. Ha nem lenne elég a 150 szék, áthozzuk az öregek nap­közijéből még azt a húszat. Sz: Hát ha maga akarja, legyen egy kon­cert.

Next